Hiradó, 1960. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-24 / 12. szám

AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP PERTH AMBOY HERALD JJul Only. KumjaJŰan. TLawApapax. £dibuL and ßubJiiJwcL in. fiaJák. ümbotp CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND VOL. XXXIX. ÉVFOLYAM — NO. 12. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY Ára 10 cent. THURSDAY — 1960. MÁRCIUS 24-L- 1 ■ ■ ■' -----------==—-------------­­■ ■ ----- - --------------— ■ ....................... B---------- ------------------■■■■ ■! ' ' ■ ■■ ■■ - - 1 =====— ■■ 1 ..I,. - ....] I is», , , Lsaa Báchkai Béla központi titkárt újraválasz­totta az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága Ed Sullivan, a televízió hírneves művésze nagyfontosságu bejelentést tett a new yorki magyar március 15-iki ünnepély alkalmával. Azt mondta: David McDonald, az acélmunkások országos elnöke megígérte neki, hogy ezután nemcsak több figyelmet szentel a magyar ügynek, de minden lehető alkalmat megragad an­nak ébrentartása érdekében. McDonald azt Ígérte, hogy a magyar ügy érdekében meg­mozgatja az egész amerikai munkás közvéleményt. Ha McDonald beváltja Ígére­tét, úgy fontos állomáshoz ér­keztünk. Az amerikai munkás társadalom, az élen George Meanyvel és Walter Reutherrel eddig is derekasán küzdött, va­lahányszor erre alkalma nyílt. Sem az egyik, sem a másik mun­kásvezér igazságérzetében, ne­mes ■ felfogásában nem kételke­dünk, hiszen erről oly sokszor tanúbizonyságot tettek. Talán csak annyi volt a hiba, hogy a munkástársadalom veze­tői nem tartják állandóan a va­sat a tűzben, ami érthető, hi­szen ezernyi más problémával Szégyenteljes intézkedéseket hajtott végre a francia rendőr­ség. A vasfüggöny mögötti or­szágok menekültjeinek vezetőit, nagyobbrészt magyarokat, le­tartóztatták Franciaországban. Az intézkedések hátamögött természeteden Kruscsev áll s a menekültek neveit a szovjet tit­kosrendőrség adta át a fran­ciáknak. Ez volt az egyik felté­tele Kruscsev párisi utazásának. Hogy ezt a feltételt DeGaullék elfogadták, számolniok kellett és kell az általános felháboro­dással. Mint ismeretes, Kruscsev el­halasztotta utazáslát, leginkább mert a kitűzött időre a párisi házak és középületek falán ez­rével jelent meg egy krétával irt szó: “Budapest.” Ez a szó ma a memento. Ez az egyetlen, amivel le lehet rántani Krus­csev kedélyes mosolyálarcát. Ebbe az egy szóba sűrűsödik a szovjet terror, a valódi világhó­dító imperializmus minden vé­rengzése. S ez az egy szó képes volt Kruscsevet tervei megvál­toztatására késztetni. Leesett az álarc s előtűnt igazi arca: a gyűlölet, a félelem s a fékte­len terror. Most értékelhetjük csak iga­zán az amerikai demokrácia nagyságát, ahol Eisenhower "mindössze felkérte a. menekül­teket, hogy viselkedésükkel a vendégnek kijáró tisztelet hatá­rát ne lépöék át, de ahol bárki utcán, rádióban és televízión, a látogatás előtt és alatt azt mondhatott Kruscsevre, amit akart s úgy tüntetett, hogy a szive és az érzése diktálta. Sen­kinek semmilyen bántódása nem esett, vagy kellemetlensége nem volt a rendőrséggel azért, mert Kruscsev ellen nyilatko­zott. Pont a francia kormánynak kellett ilyen megelőző rendsza­bályokhoz nyúlnia, ahol euró­­pában a legerősebb és a legna­gyobb látszámu a kommunista vannak elfoglalva. Ha most a­­kad valaki, aki életcéljának te­kinti a munkástársadalom fel­sorakoztatását a magyar ügy­ben s ennek az ügynek szaka­datlan ébrentartását, valóban azt mondhatjuk, hogy uj távla­tok, lehetőségek nyílnak meg. Bárcsak ne maradna puszta ígéret, amely egy lelkesült pil­lanatban hangzik el. A genfi utopia nagy szinjátéka a drámai fejle­mények felé halad; általános leszeerlés, -az atomrobbantások megtiltása, nemzetközi rendőr­ség és’más eféle “lyók” adják a drámai magot, amelynek ki­keléséhez nem sok reményt fü­zünk,—akármennyire is bekö­szöntött a tavasz. Arról volna szó, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Államok is leszerel s mindössze egy belső rend fenntartására alkalmas karhatalmat hagy meg, viszont az egész világon a rendet az E- gyesült Nemzetek hadserege biztosítaná. Álom, utopia. Egyelőre még a nyugati hatalmak nem ábrán­­(Folyt, az 5-ik oldalon) párt. Ahol úgyis elveszett volna az a néhány táblás tüntető a ha­talmas tömegben, mely előrelát­hatóan egyhangúan fogja üvol­­teni az előre megadott jelszava­kat. Ezért eltépni egymástól családtagokat, lelkipásztorokat a hívektől, munkásokat a mun­kahelytől s elszállítani őket Franciaországból Korzikára és a tjbbi szigetekre! Hogy a szov­jet filmhíradóban lássa az a vasfüggönymögötti paraszt és munkás, micsoda presztízse van nyugaton hóhérának s egy szik­rája se maradjon meg a remé­nyeinek. Milyen hosszú a keze a szov­jet terrornak, csodálkozhatnak a menekültek, akik mind ezért hagyták el otthonukat, család­jukat, szabadságot keresve, ha idegenben is. Kérdés, hogy megéri-e De Gaullenak ez a találkozás azt a veszteséget, azt a csorbát, a­­mely a jóhirnevén esett? Nem az tünik-e ki mindenből, hogy a francia elnök nem számolt a közvéleménnyel akkor, amikor meghívta Kruscsevet? Származ­hat-e most már valami jó, vala­mi hasznos ebből a tanácskozás­ból, amely ilyen előzményekkel indul s amelyet úgyszólván a sa­ját szakállára kezdeménye­zett? Sajnos ez az intézkedés még inkább olaj a tűzre, mert remélhetően a francia nép több­sége még nagyobb ellenszenvvel fog viseltetni a szovjet kény­­urral szemben. Félő, hogy a lá­togatás még igy sem fog olyan simáin lezajlani s hogy a kom­munisták és a jóérzésül francia polgárok között incidensek lesz­nek az több mint valószínű. De Gaulle elkövette az első, komoly hibát. Mert könnyű a menekülteket letartóztatni s ha ideiglenesen is, de megfosztani szabadságuk­tól. Ám az első terrornál nem lehet megállni. Olyan mint a la­vina. Legyen az bár csak egy kavics, amely elindul először . . . Az Ameriáai Magyar Szö­vetség igazgatósága kedden, március 15-én tartotta szokásos tavaszi gyűlését New Yorkban. A .gyűlés első és legfontosabb tárgya a központi titkári állás betöltéses volt a múlt ősszel BÁCHKAIBÉLA megtartott közgyűlés határo­zata értelmében, miután az el­nökség az állást alapszabály­­rendelkezes szerint meghirdet­te. A gyűlésen a központi veze­tőség és igazgatóság tüntető szép számban volt képviselve; valóban az amerikai magyar­ság: magyar egyházaink, or­szágos egyleteink és szerves magyar életünk reprezentáció­ja alkotta ezt a gyűlést és igy, amikor Báchkai Bélát csaknem teljes egyhangúsággal újravá­lasztották központi titkári ál­lásába, egyszersmind az ame­rikai magyarság legteljesebb bizalmáról kapott ezzel bizto­sítást. (Mindössze egy igazga­tó szavazott ellene, Gombos Zoltán, a napilapok kiadója, Az első francia atombomba A Saharában februárban fel­robbantott francia atombomba 79 kiloton erejű volt. Négyszer nagyobb pusztitóerejü annál az első amerikai atombombá­nál, amelyet Hiroshima felett robbantottak fel 1945-ben. Ez az értesülés csak most szivár­gott ki. Hivatalosan a francia kormány nem közöl adatokat a titkos francia atomkisérletek­­ről szövetségeseivel. aki néhány héttel ezelőtt vezér­cikkben támadta lapjaiban a titkárt és a titkári állásra a ve­zetőség által közzétett pályá­zati hirdetményt, ezzel mint­egy azok sorába állva be, akik minden igyekezetükkel gán­csolni próbálják munkájában a titkárt, illetve a Magyar Szö­vetséget; persze eredményte­lenül, mert az óriási többség mögötte áll! Az igazgatóság foglalkozott ezen a gyűlésen azokkal a tit­kárt, valamint az igazgatósá­got és annak egyes tagjait név­­szerint is ért lesipuskás sajtó­támadásokkal is, amelyek a legcsunyáob “fúró munka” jel­legével bírnak és minden jóér­­zésü magyar által elitélendő alantos indulatokból erednek. Az ezzel kapcsolatban kia­dandó s az igazgatóság tagjai által személyesen aláirt nyilat­kozatot mihelyt a központi iro­dától megkapjuk, közölni fog­juk lapjainkban. “független-e MAGYARORSZÁG?” (FEC) A budapesti Kossuth rádió március iü-iKi aaasában felolvastak egy levelet, amit az egyik hazai rádióhallgató inté­zett a rádióhoz (N.N. aláírás­sal) és abban az alábbi kérdé­seket tette fel: “Kedves ifjú Figyelő. Régóta figyelem mar adasaikat, de csak most először szántam rá magas' levélírásra. Nem is annyira vélekedni sze­retnék, mint inkább kérdezni. Először is: önök szerint önálló ma itt ez a kis ország? Lehet függetlenségről beszélni? S ha igen, akkor miért tartozunk a varsói államok közé, meg az­után ha önállóak vagyunk, mi­ért kell az úttörőknek piros csillagot viselni; miért van a személyi lapon is ötágú csillag és miért kell november 7-ét ne­künk is megünnepelni? Miért leng mindenütt a piros-fehér­­zöld magyar zászló mellett a vörös zászló is? Tovább nem háborgatom magukat, csak e­­zekre kérek felvilágosítást.” ... A riporter az alábbi feleletet adta: “Kedves hallagatóink. N.N. levelére a legközelebbi a­­dásainkban szeretnénk vissza­térni.” -Hírek Rabmagyar­országból MIT OLVAS AZ ORSZÁG? (FEC) Az Élet és Irodalom egyik munkatársa számos ma­gyart megkérdezett, hogy meg­tudja mit olvasnak. Az első kér­dés az volt, hogy kik a legked­vesebb Írói, a másik, hogy kik a kedvenc költői, mig a harmadik, a jelenlegi magyar irók müvei­re vonatkozott. A válaszokat az alábbiakban közölték: “. . . Bár a válaszok rendkívül változatosak, tanulságos lesz mégis megmutatni a favoritok névsorát: Mikszáth, Jókai, He­mingway, Balzac, Shaw, Priest­ley, Maupassant, Gárdonyi. E- zekre a nevekre több személyol érkezett szavazat. A többiek— Madách, Maugham, Zweig, Krú­dy, Kosztolányi, Karinthy, Mó­ricz, Twain, Jack London, Shakespeare, Dickens, Zola, Cocteau, Camus, Solonov, Wil­der, Dürrenmatt, Osborn, Du Gard, France, Stendhal, Marga­ret Mitchel (!), és Passuth László — egy-egy szavazatot kaptak. A megkérdezettek kö­zül hárman adtak választ a kér­désre, ezzel szemben egyikük igy foglalta össze a véleményét : a klasszikusok. - , Kik a legkedvesebb költők? Itt a magyar irodalom vezet: Adyt tözből négyen említik, Vö­­rösmartyt és Aranyt hárman­­hárman; Petőfi, József Attila, Kosztolányi és Várnai Zseni két-két vesszerető mérnökem­ber kedves költője. Tóth Ár­pád, Szabó Lőrinc és Heltai egynek-egynek. A külföldiek közül Puskin, Rumbaud, Bau­delaire, Shakespeare, Villon és Goethe szerepeltek. Akadnak akiknek nincs kifejezetten ked­ves költőjük. Mindent szeret­nek, ami szép. S a megkérdezet­tek között olyan is akad, aki végigolvassa a heti- és napila­pokban megjelenő verseket is. Amig az első két kérdéssel kapcsolatban gördülékenyen folytak a válaszok, a harmadik kérdésnél rendszerint elakad­tunk. Milyen ma élő magyar szerzők müveire emlékszik visz­­sza szívesen? — kérdeztem, s a rendszerint kialakuló töpren­gést elismertebb idős íróinkra való rákérdezéssel kellett meg­törnöm olykor.” Csütörtökön, március 10-én reggel 7 órakor New Bruns­­wickről indult autóbuszunk a Ra ritan Valley Bus Service egyik 40-személyes uj gépe, amely 11 nap alatt mintegy 3,000 mérföl­­des utat tett meg télből a nyárba s aztán megint vissza a havas télbe ... Az idei kirándulás résztvevői a következők Voltak : New Brunswickról: Kára Pé­­terné, a kirándulás vezetője és férje, mindnyájunk jóembere, kedves barátja, a mi nótás-szivü Kára Péterünk, valamint: Bugy Demeterné, Perduk Györgyné, Géczy Pálné, Mészár György és felsége, Mrs. Lukács Erzsé­bet, Iván Istvánná, Pásztor Jó­zsef né, Bessenyei (Bessinger) Bélámé, Szegecsky György és fe­lesége, Edly Sebestyénné. (No. Brunswick), valamint: Söme­­nek Istvánná (H. Park), Eg­­ressy Mária (H. Park) és Géczy Jánosné (Nixon). South River­­ről: Smutko Antal és felesége, Mrs. Füzesi Zsuzsanna, Mrs. Czeglédi Zsuzsanna, Mrs. Tóth Margit, Thomas Jánosné, Moh nár Jánosné, Tóbiás Andrásné. Fordsról: Beck Péterné. Wood­­bridgeről: Varga Albert. Tren­­tonból: Alby István és felesége, K. Szüch Jánosné és Bodnár Jó­zsef né, Mrs. Yelen Barbara, Mrs. Ley Mary és Wargo János és felesége (Titusville). Essex­­ville, Michigan-ből jött erre a kirándulásra Özv. Germán Mi­­hályné, Mineapolis, Minn.-ból pedig Gaal Margit asszony s hogy el ne felejtsük megemlíte­ni : Diénes László, lapunk szer­kesztője és felesége egészítették ki a kirándulók listáját. A 40- ik ülést hazafelé egy utas töl­tötte be, aki Biró Péterékkel fog Magyarországra utazni s akiről még e cikkben Írni fogunk. (Minthogy e lap szerkesztője személyesen vett részt a kirán­duláson, a 11 nap leírása köny­­nyü lesz, — gondolja most az olvasó — a valóság pedig az, hogy sokkal nehezebb, mert any­­nyi mindent láttunk, annyi min­dent csináltunk ezen a hosszú utón, hogy ha mindent meg a­­karnlánk Írni, folytatásos re­gény lenne ebből . . . így is a jövőheti számban kell folytas­suk beszámolónkat, ezt már e­­lőre tudjuk, annál is inkább, mert néhány sikerült fényképet is szeretnénk közölni, amikről nemhogy cut-unk nincs még, de a fényképelőhivótól még vissza sem kaptuk a rengeteg képet, a­­mit az utón készítettünk). Ezektuán pedig hadd térjünk rá a kirándulás leírásához. Ne­hogy unalmas sztori jöjjön ki belőle, a leírást nem napról­­napra és “lépésről-lépésre” csi­náljuk, hanem ahogy eszünkbe jutnak az egyes mozzanatok. Trentonban miár vártak a megbeszélt helyen, ottani utitár­­saink s miután Mrs. Kára a hangszórón névszerint is bemu­tatta őket és minket is nekik, csakhamar közvetlen, barátsá­gos hangulat uralkodott az autó­busz utasai között s amikor New Castle, Delaware-ben ki­szálltunk reggelizni, már vala­mennyien ismertük egymást. Érdekes, hogy ebben az autó­buszban ez a 39 magyar annak ellenére, hogy különböző vidé­kéről, más-más városból jött össze erre a kirándulásra, és so­kan azelőtt nem is ismerték egymást, mégis: olyan példás e­­gyetértésben, olyan igazán jó barátságos hangulatban töltötte együtt azt a 11 napot, nótaszó­val, viccelődéssel, közvetlen tár­salgással, hogy a visszaérkezés­kor mintha már régi-régi isme­rősök, barátok lettünk volna, úgy búcsúztunk el mindnyájan egymástól ... Ez is azt bizo­nyítja, hogy a magyar testvéri érzés, felebaráti szeretet egy­ségbe tud kovácsolni, ha akar­juk, ha nincs rosszindulat ben­nünk és közöttünk s ha a feles­leges kicsinyeskedést, oktalan marakodást, esztelen torzsalko­dást távol tudjuk tartani ma­gunktól ... Ez a helyes maga­tartás s igy kellene ennek len­nie minden téren, mindenütt a magyarság köreiben . . . akkor sokkal de sokkal többre men­nénk egyházi, egyleti és társa­dalmi életünk építésében is! Délre már Washingtonban voltunk s csakhamar felfedez­tük, hogy az italárak ott megle­hetősen alacsonyak a Jersey-i árakhoz képest . . . Nosza: vá­sárolt is ki-ki jónéhány üveggel mindenféle belső melegítőt az útra annál is inkább, mert az időjánásjelentés nagy hóviha­rokkal ijesztgetett. Valaki ad­dig nézegette a számlát, amit az ital fizetésekor kapott, hogy visszament az üzletbe, mond­ván, hogy nem jól adták össze a számokat ... A kereskedő vette erre a plajbászt s úgy összeadta, hogy az illetőnek még $1.04-et rá kellett fizetni. Ilyesmi se tör­tént, azt hiszem, ebben az üzlet­ben, hogy a vevő visszajön, mert keveset fizetett . . . Estére sze­rencsésen megérkeztünk Fay­­ettville, No. Carolinába, ahol szép szállodai szobákat kaptunk. Tekintve bizonyos fekte-kér­dést, az utcára nem volt taná­csos este kimenni s inkább szo­báinkban szórakoztunk, majd ki-ki korán nyugvóra ment, mert másnap reggel 7 órakor már indultunk tovább. Ez volt az a másnap, amire sokáig em­lékezni fogunk. Már a kora dél­előtti órákban elkezdett havaz­ni. Az auótbusz-vállalat kitűnő vezetője, Mr. Jelencsics két so­főrt is adott nekünk, számítva erre a lehetőségre s most bizo­­nyosodatt be, hogy mennyire o­­kosan előrelátó volt. Amig az egyik hajtott, a másik a ködös­­ödő ablakot törülgette belől s felváltva hajtották a hatalmas kocsit a behavazott, csúszós utón . . . South Caroliniáín ke­resztül végig sürü hóhullásban haladtunk, sokszor óvatosan las­sítva. Olyan időjárás volt itt, hogy 50 éve nem láttak ezek a déliek ilyent. Az egyik város­ban gyermekeket láttunk hólab­dázni, akik talán előszrö láttak havat az idén. Egy órával az­után, hogy elhaladtunk egy erő­sen behavazott utón, az utat a rendőrség lezárta, oly veszélyes­sé lett ... És amikor este meg­érkeztünk Jacksonville, Flori­dába, a Mayflower Hotel kényel­mes szobáiban bizony kinyitot­tuk a központi fűtőtestek csap­ját s jól esett a meleg . . . Még áldomást is ittunk arra, hogy a jó Isten szerencsésen átsegítet­te kocsinkat a bajokon. Ezen a második napon, bizony, a ki­rándulók legtöbbje folyton az u­­tat figyelte és a sofőr nagysze­rű munkáját. S hogy mégse le­gyen unalmas az ut s az idegek se legyenek túlfeszítve, a szer­kesztő nekifogott a viccek mon­dásához, az arcok felderítésé­hez ... s ez sikerült is. Aminek azután az lett a következmé­nye, hogy a további 9 napon át (Folyt, a 3-ik oldalon) UGY E, IGEN? Jártál-e postán visszakérni elhamarkodott levelet? Tettél-e fel már kérdést úgy, hogy tudtad: nincsen rá felelet? Jártál-e szirten félve s úgy, mint rossz emberek közt: kényesen? Kértél kölcsönt olyantól, kiről tudtad: úgysem ad szívesen? Jártál-e úgy, hogy azt mondtad meg, amit titkolni volt okod? Vettél-e olyasmit, hogy tudtad: használni sohasem fogod,? Láttál-e embert úgy hazudni, hogy tudta: tudod, hazudik? Észrevetted: a tömeg mindig vezéréhez igazodik? Láttál-e embert álnok szívvel, * hazug szóval jönni feléd, Bár tudtad: lelke mélyén gyűlölt s leste, hogyan kössön beléd? Láttál-e napot elhalványodni? Holdat ragyogni napszerün? Vagy géniuszt, csodált nagyságot meghalni csendben, egyszerűen? Ha bántottak, ha megsebeztek, hamis vád ért, igaztalan, Érezted: a gonosszal szemben minden ellen-érv hasztalan? Tudódé-, hogy van ember, aki igaz szót hamissal kever S mig amazt fújja, megtévesztő célját emezzel éri el? (A felületes, átlag-ember megtévesztésre hajlamos; Váltható sin az életútja s megy rajta, mint a villamos) ' ■ ! Tudod-e, hogy a rossz embernek egyetlen boldog perce sincs, Mert a boldogság tiszta érzésből fakadó áldás, lelki kincs. Hiszed-e, hogy a hitetlennek e földön sincsen hitele? S hogy az imádkozónak lelke Tiszta örömmel van tele? Tudod-e, hogy e kérdésekre, ha hűn és igazul felelsz: “Igen,” vagy “Nem” válaszaidban mindenkép rám s magadra lelsz. \ Letartóztatták és deportálták a keleteurópai menekültek vezetőit KRUSCSEV ÉS A TERROR ELVÁLASZTHATATLAN BESZÁMOLÓ A FLORIDAI KIRÁNDULÁSRÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents