Hiradó, 1959. július-december (38. évfolyam, 27-53. szám)
1959-09-17 / 38. szám
JJul Önül. dÜLMiahian. YhuuApapnx. fcdiiaxL and. (publieJvuL in. fisüdk. CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METÜCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND űmJboíf. VOL. 38. ÉVFOLYAM NO. 38. SZÁM PERTH AMBOY. NEW JERSEY Ára 10 cent THURSDAY— 1959. SZEPTEMBER 17 Hawaii - a boldog állam... A PHILHARMONIA HUNGARICA HANGVERSENYE NEW BRUNSWICKON A barbár cár úgy vonult be Washington falai közé, hogy a világ bármelyik uralkodója megirigyelhetné. Kétszázezer ember állt sorfalat neki, a kiváncsiak hada, amelynek minden cirkusz izgalmat ad. Hol volt az amerikai büszkeség, a rátartiság? Egyszerre eloszlott, mint a buborék. Napokkal ezelőtt még azon töprengett a kormány, hogy a hivatalnokokat kirendelje-e a fogadtatásra, vagy sem. Úgy döntöttek akkoriban, hogy nem. S aztán egyszerre, nemcsak a hivatalokból, hanem mindenünnen a bevonulási útvonalra özönlött a nép, hogy lássa az embert, akinek a lelkét annyi millió ember kínszenvedése terheli. Köztük, a magyarok kínszenvedése. Még három éve sincs, hogy Hruscsov a világ megbélyegző itélőszéke előtt állt a magyar forradalom vérbefojtása miatt s most diadalmasan vonulhat végig Amerikán és a Holdba küldött vörös zászló másolatát adja ajándékba az Egyesült Államok elnökének ... Felejt a világ. Elfelejt hősöket, sutbavágja morális felfogását és ujjong a barbár cárnak, akinek világhóditás áll a zászlaján. A fehérvárok közül soha egyetlenegy sem részesülhetett abban a szerencsében, hogy A- merika vendége lehessen. Az amerikai apák és nagyapák, a puritánok halálosan megsértődtek volna, ha a Washingtoni kormány eféle meghívást megkockáztatni mert volna. Dzsingisz khánnak is volt katonai hatalma, több, mint az akkori világnak együttvéve. S el is indította hadait, hogy pusztítsák el a föld kerekségét, az akkori egész müveit világot. Még sem akadt ember, európai uralkodó, aki a barbárt asztalához hívta volna, hogy vele egy tálból cseresznyét egyék. Katonai hatalma Hruscsovnak is van, az anyagi javak termelésében is egyre jobb eredményeket ér el, de erkölcsi értéket egy jottányit sem adott a világnak. Ha valami oknál fogva a szovjet birodalom megsemmisülne s vele együtt az értékei is, a müveit világnak aligha volna oka a könnyhullatásra. A világhírű Hermitage képgyűjteményének díszei a Sztálin cár előtti időkből valók s a Kreml ódon templomai is. Nem született uj Dosztojevszkij, sem Tolsztoj. Ezért barbár Hruscsov még ha százszor is küld rakétát a Holdba. Hruscsov szava nem ér egy fabatkát sem, sem az irás, amit ad, mégha “pecsétet is üt rája, mint a kalap karimája.” Az egész világ láthatta az 1956-os magyar forradalomban — ha éppen máshonnét nem tudná, — hogy a barbár cárnak eszeágában sincs betartani a szavát. Az ellenfelet hitegeti, ígéretekkel tőrbecsalja s amikor elérkezik a kellően kedvező pillanat, könyörtelenül eltapossa. Mit akar tehát Hruscsovtól Washington? Megmutatják ne-LEÁNYOK, 18-30 évesig, heti $50— $100-t kereshetnek esténként 8 tél 2-ig dolgozva, mint tánc-partnerek. Nem kell jó táncosnak lennie, gyakorlat nem szükséges. Jelentkezni személyesen kedd, szerda, csütörtök este 6-8-ig: Rose Dance Studio, 838 Broad St., Newark, N. J. ki Amerika gazdaságát? Nagyszerű lesz. Bizonyára ettől igenigen meghatódik a vörös cár. Annyira, hogy nem akar már többé háborút, sem „világuralmat. De az is lehet, hogy pont a fordítottja következik be. Ha eddig csak immel-ámmal akarta Moszkva uralmát Amerikában, ezután még inkább akarja. Mondjon egyetlenegy történelmi példát bárki, hogy a barbárban őszinte és önzetlen örömet keltett az ellenfél gazdasága. Az uj Rettenetes Iván életét tízezernyi amerikai és szovjet titkos rendőr őrzi. Főleg a magyaroktól féltik. Feltehetőleg a magyarok volnának azok, akiknek legtöbb okuk van gyűlölni a vörös cárt. Valószínűleg igy van. De tisztelettel az FBI és a többi hatóság szives figyelmébe ajánljuk, hogy a magyar nem orgyilkos náció. Sohasem is volt. Ellenben az amerikai hatóságok gondos figyelmébe ajánljuk a Hruscsov kíséretében levő cseka-embereket, s egyben az orosz történelem lapjait, napjainkig bezárólag. Egyik orgyilkosság a másikat éri, ami talán nem véletlen. És a Cseka, NKVD, vagy nevezzük, ahogy akarjuk? Ki tudja, hogy éppen most melyik gazdájának dolgozik? Malenkovnak, Molotovnak, esetleg Kaganovicsnak ? Bizony, jól nyissák ki a szemüket az amerikai őrzők, jó lesz, a cseka-emberek körmére nézni. Nehogy még a csekák a magyarokra kenjenek valamit. Hallgató irodalom Köztudomású, hogy Magyarországon mind a könylvkiadás, mind a sajtó, a színház és a rádió teljesen az állam kezében van és énéi fogva az államhatalom korlátlanul rendelkezik az Írók jövedelemforrása fölött. Ennek ellenére még ma is nem egy iró van mind a fiatalok mind a beérkezettek közül, akik hallgatással adnak kifejezést annak immár évek óta, az októberi forradalom óta, hogy nem hajlandók magukat a rendszerrel azonosítani. Inkább olymódon tartják fel magukat, hogy fordítanak, kis lektori, korrektori állásokat vállalnak, hívatalnokoskodnak az irodalomtól távoleső területeken, de nem Írnak eredeti müveket. Közéjük tartozik irodalmuk két kikemelkedő vezéralakja, Illyés Gyula és Tamási Á- ron; közéjük tartozik továbbá a fiatal költői nemzedék legnagyobb tehetsége Juhász Ferenc, aki egyébként kommunista, valamint éppen a kommunista tehetséges költők hosszú sorai: Kónya Lajos, Kuczka Péter, Benjamin Ferenc, Jobbágy Károly, a börtönből kiengedett Zelk Zoltán, a nagytehetségü fiatal novellairó Sántha Ferenc és sokan mások. Természetszerűleg nem publikálhatnak semmit sem a még börötnben lévő kimagasló kommunista irók: Déry Tibor és Háy Gyula. HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessev lapunkban. Október 5-én, hétfőn este a Rutgers Egyetem hatalmas tornacsarnoka szinültig meg fog telni közönséggel; azokkal az amerikai és magyar zeneértőkkel, zenekedvelőkkel és a nemesebb művészet pártfogóival, akik a Bécsből érkező 80-tagu Philharmonia Hungarica szabadságharcos zenekar művészetét élvezni óhajtják és akik minden magasabb kulturmunka támogatói. A múlt pénteken New Brunswickon, az egyetem egyik épületében megtartott gyűlésen mintegy 30-an jelentek meg ma-DIÁKTÜNTETÉS A BUDAPESTI EGYETEMEKEN , Julius 24-éh és 25-én a budapesti egyetemek kikézbesitették a felvételi vizsgát, sikeresen letett, de az egyetemekre fel nem vett diákoknak az erről szóló értesítést. A diákok az értesítés kikézbesítésének "napjától számított nyolc napon belül fellebbezhettek az őket az egyetemről kizáró határozat ellen. Julius 28-án nagyszámú visszautasított diák jelent meg a budapesti orvosi és tudományegyetem filozófiai fakultásának dékáni hivatali előtt. Az összegyűlt diáksereg hangosan tüntetett és a tudományegyetemen beverték a dékán szobáját elválasztó ablakot. A kihívott rendőrség szétverte a diákokat. Állítólag több diákot letartóztattak. Kisebb ará'nyu tüntetés zajlott le az orvosi egyetemen is. A két egyetemre pályázó 2,185 diák közül csak 545 diákot vettek fel. BIZONYTALANSÁG A KÁDÁRISTA PÁRTBAN Nemrég olyan hírek láttak napvilágot nyugaton, amelyek szerint a magyarországi szovjet csapatok legnagyobb részét visszavonnák az országból és cseh és román csapatokkal helyettesítenék őket, vagy pedig a mostani magyar néphadseregre bíznák a kommunista rendszer fenntartásának feladatát. Kádár augusztus 20-iki győri beszédében a következőket mondotta: “Az ellenséges propaganda sokat foglalkozik a szovjet csapagyarok az állam különböző városaiból s a jegyek szétosztása, elhelyezési centrumokba való eljuttatása megkezdődött. A $2.00, $2.50, $3.50 és $5.00 áron kibocsátott számozott ülés-j egyek előre beszerezhecők minden magyarlakta helyen. (Az önkéntes jegyárusítók teljes névsorát a jövő héten közöljük; egyelőre csak annyit, hogy jegyek lapunk utján is igényelhetők. A beküldött összeg ellenében jegyeket postán is kiküldünk. A 3,000 jegyből mintegy 1,500-at kell nekünk, magyaroknak eladni és hisszük, hogy a tornacsarnok fele magyarokkal fog megtelni.) tok kivonásának lehetőségeivel. Eljön az idő — mondotta Kádár — amikor a szovjet csapatokat kivonják Magyarországról, de az ellenség hiába ábrándozik, mert van erős államunk, erős hadseregünk a néphatalom megvédésére.” Kádár beszédének ezt a részét augusztus 20-ika után kihagyták úgy a rádió közvetítésektől, mint a beszédnek a sajtóban leközölt szövegéből. Ezzel szemben augusztus 21-én Kádár beszédéből a következő részt idézték: “Meg kell mondanunk mindazoknak ** becsületes, de kissé bizonytalan embereknek, akik a hatalom jövőjét illetően aggodalmaskodnak, hogy aggodalmukat vessék el és legyenek bátrak és bizakodók.” NAGYBOLDOGASSZONY NAPI ZARÁNDOKLATOK A hivaatlos MTI jelentése szerint százezrek vettek részt az ez évi nagyboldogasszony napi zarándoklaton. 'Legtöbben Máriabesnyőbe mentek. Hamvas Endre Csanádi püspök és Grősz József érsek ünnepi szentmiséket mondottak a Szent István bazilikában. MAGYAR HATÁRŐR MENEKÜLÉSE Augusztus 23-án KlosterMarienburgnál egy 20 éves magyar határőr Ausztriába menekült és menedékjogot kért az osztrák hatóságoktól. Azért menekült nyugatra, mert letartóztatástól tartott miután parancsnoka rajtakapta, amikor osztrák határőrökkel beszélgetett. Alikor a Bishop és Fort Street sarkán álló honolului üzletház kapujából az utcára tolulnak délben a fiatal lányok, a japán könyvelőnő, a francia irattáros, és a félvérü hawaii gyorsirónő karonfogva mennek át a közeli cafeteriába. Annak az agyában, aki az amerikai szárazföldről érkezett Hawaiiba, megfordul a gondolat a fajok ideális keveredéséről, de a hawaii polgár ügyet sem vet erre a mindennapos jelenetre, annyira megszokta. A rendőr, aki a forgalmat szabályozza a sarkon — kínai, a cafeteria pénztárosa koreai, a többi vendég pedig filipinok, portoricoiak, négerek, kaukázusiak sorából vetődik össze, sokféle nemeztiség és vallás képviselőjeként. A fürdőparton, az üzletekben és színházakban a legkünöfélébb emberek szabadon és barátsággal keverődnek. A nyilvános iskolákban, a Hawaii Egyetemen, úgy a tanárok, mint a diákok, a szivárványnak minden árnyalatát képviselik. Hawaii talán az egyetlen “civilizált” hely a világon, ahol a szinesbőrü idegen elfogultság nélkül magyarázhatja faji származását és őseinek keveredését a kaukázusi érdeklődőnek. Honoluluban a U.S. Marine toborzó plakátja jóképű kínai fiú képét tünteti fel. Honolulu rendőrfőnöke: Danny Lee, az egyetlen kínai az Egyesült Államok területén, aki ilyen pozíciót tölt be. A sheriff a világhírű uszóbajnok: Kahanamoku herceg, tisztavérü hawaii. Ez az egyetlen állam Amerikában, amelynek lakosága tulnyomórészben a sárga fajból került ki. A 64-féle faji keverődésnek, amit a tudomány ismer, itt minden árnyalata képviselve van. A 600,000-re rugó polgári lakosságnak 38%-a japán, vagy féljapán, 20%-a kaukázusi, 15%-a félhawaii, 13%-a filipino, 7%-a kínai, 2%-a tiszta hawaii, ugyancsak 2% portoricoi és 1%-a koreai. Csak 12,000 a tiszta vérii hawaii, kiknek legtöbbje a távoli Yihan Szigeten él. Súrlódások egyre ritkábban fordulnak elő; türelmes egyetértésben élnek az emberek egymás mellett, a testvériség eszméjének égisze alatt. Hogyan jött létre ez a boldog összetartozódás? Mielőtt James Cook, az angol hajós, 1778-ban felfedezte volna a Szigetországot, Hawaii sok A PHILHARMONIA HUNGARICA A BÉCSI OPERAHÁZBAN Éz a hatalmas magyar szimfonikus zenekar (melyről ez a kép a bécsi operaházban készült) fog gyönyörködtetni mindanyiunkat október 5-én este New Brunswickon, a Rutgers Egyetem Tornacsarnokában. (Számozott jegyek kaphatók $2 00-$5.00 árakban lapunk központi irodájában isi 216 Somerset St. New Brunswick. — Aki ott akar lenni a hangversenyen, siessen jegyvételével, mert gyorsan kelnek!) HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGBÓL Folyik a William Penn Konvenció Pittsburghban (Szerkesztőnk külön tudósítása) Szeptember 14-én, hétfőn reggel 9 órakor Révész Kálmán központi elnök, a tőle megszokott gyönyörű beszéddel nyitotta meg a William Penn Fraternális Egylet 24-ik rendes nagygyűlését. Borsay László springdalei református lelkész szép angol és magyarnyelvű megnyitóimája után Sohonyay Sándor Northampton, Pa.-i delegátus (volt new brunswicki lakos) vezetésével elénekelték az amerikai és a magyar himnuszt, majd Stelkovics J. Albert kp. titkár jelentette, hogy a konvención 152 igazolt delegátus van jelen és a központi tisztviselőkkel és az igazgatóság tagjaival együtt összesen 187 szavazattal bíró tagja van a nagygyűlésnek. A konvenció gyülésvezető elnökéül Dr. Juhász János Buffalo, N. Y.-i delegátust választották meg, aki mellett alelnökök lettek Dankó István (Michigan) és Taylor József (Buffalo, N. Y.). A nagy-gyülés jegyzőjéül Hegedűs Mihály new brunswicki delegátust választották meg (a Stannehézségen vergődött keresztül. Udvarias és barátságos népe sokat szenvedett a főnemesség és papság önkénye és zsarnoksága alatt. A felfedezés után, a nagyhatalmak : Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok versenyzése okozott nehézségeket. Háborúk és járványok tizedelték meg a lakosságot. De a civilizáció térhódítása az erkölcsi és anyagi sikerek korát nyitotta meg. A sokféle fajú nép letelepedése főleg a 19-ik században lefolytatott gyarmatozási kísérleteknek volt az eredménye, amelyeket a nagyhatalmak foganatosítottak a hawaii munkapiac biztosítása érdekében. Még Polinéziáikat is importáltak a csendesóceáni déli szigetekről, később jöttek amerikaiak, norvégek, németek, oroszok, lengyelek, sőt még magyarok is. 1878-től kezdve nagyszámú portugál vándorolt be. Ma belőlük, a portoricoiakból és a sárga fajuakból kerül ki a munkásság túlnyomó része. A tizenkilencedik században fektették le a mai Hawaii Állam alapjait. Ekkor érkeztek meg a keresztény misszionárusok is, akik igen üdvös befolyást gyakoroltak az ország kifejlődésére. Elterjesztették az irás-olvasás tudományát és az országot demokratizálták. Az ő munkájuk vetette meg a jó szomszédság előíeltételeit az iskolákban, ahol a fajok keverősdését természetes jelenségnek tartották. Hung Wan Chiang, az előkelő kereskedelmi ház tulajdonosa szerint: “Mi hawaiiak, kínaiak, japánok, portoricoiak, kitűnő közoktatást élvezünk. Ez tett meg bennünket amerikaiakká. Az iskolából kikerült ifjú épolyan jó amerikai hazafi, mintha Vermontban vagy Kansasban nevelkedett volna. American Council. dard Press magyar nyomda tulajdonosát), aki a titkos szavazás során 79 szavazattal győzött az 53, 43 és 4 szavazatot kapott három másik jelölttel szemben. A gyűlések idejét naponta reggel 9-től d. u. 1-ig és d. u. 2:30-tól 5-ig állapította meg a konvenció. Az Igazgatóság által elkészített, Kruschev vörös diktátor amerikai látogatásával kapcsolatban Eisenhower elnökhöz küldendő rezoluciót teljes eredeti szövegében elfogadta a konvenció s az már az első nap délutánján táviratban el is ment Washingtonba. Ebben a rezolucióban a William Penn egyesület mintegy 90,000 tagja nevében kérte a konvenció elnökünket, hogy a kommunista ideológia moszkvai nagymesterével való tárgyalásai során ne feledkezzen meg arról, hogy Budapest hóhérával beszél, a magyar és más elnyomott, rabszolgasorba taszított népek millióinak rabtartójával áll szemben és az egész szabad világ ebből a szempontból figyeli a két államfő találkozását. Nagygyűlés tárgyalási alapul elfogadta az ellenőrző bizottság jelentését, az igazgatóság írásban elkészített hatalmas jelentését pedig a második nap tárgyalási anyagául tűzte ki. A delegátusok javadalmazását $350.00-ban állapította meg a nagygyűlés, tekintet nélkül arra, hogy meddig fog tartani a konvenció; úgyszintén az útiköltséget és utazással eltöltött időt is megfizeti az egyesület. Hosszas huza-vona és vitatkozás után a magyar sajtó két meghívott képviselőjének is ugyanezt a juttatást szavazta meg a nagygyűlés, Ibos Albert new yorki igazgató gerinces, férfias kiállása és felszólalása nyomán. (A konvencióról megirt és kiküldött tudósítás leközléséért a lapokat az egyesület megfelelőképen honorálni fogja.) Délután 5 órakor a William Penn 24-ik nagygyűlése első napjának tárgyalásait, meglehetősen viharos ülését Dr. Juhász elnök azzal zárta be, hogy másnap reggel folytatják a megkezdett munkát. A konvenció előtt sok-sok elintézésre váró nehéz kérdés, nagy munka elvégzése áll, de hisszük, hogy a többség méltóságteljes, komoly és az ügyhöz méltó magatartása utat fog találni a leghelyesebb megoldásokhoz és a sikeres elintézéshez. KIVÉGZETT SZABADSÁGHARCOSOK A Manchester Guardian jelentése szerint augusztus közepén nyolc újpesti szabadságharcost végeztek ki a kommunista hatóságok, mert a szabadságharc idején ledöntötték az újpesti szovjet emlékművet. Öt kivégzett szabadsáygharcos neve biztosan megállapítható. Ezek: Kosa Pál, Gábor László, Péterfi Miklós, Nagy Sándor és Rajki Márton. Okt. 5—NEW BRUNSWICK, RUTGERS EGYETEM AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY POLGÁROSÍTÓ ÉS FÜGGETLEN POLITIKAI MAGYAR HETILAP