Hiradó, 1957. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1957-04-11 / 15. szám
PERTH AMBOY HERALD JJul Only* TiuityWiian, VhuüApapjUL Edited, and fiubiiiJmd in. fisüdk. Cbnbxuf. VOL. XXXVI. ÉVFOLYAM — NO. 15. SZÁM. PERTH AMBOY, NEW JERSEY Ára 10 cent THURSDAY— 1957. ÁPRILIS 11. Engedik, vagy nem engedik? Olyan bonyodalom és kusza magyarázkodás támadt a mamagyarázkodás támadt a szabadság-harcos magyar menekültek további beengedése, vagy be nem engedése körül, hogy ember legyen, aki eligazodik ebben a szövevényben. Nem is hisszük, hogy természetes ez á kuszaság. Inkább arra a feltevésre hajiunk, hogy hivatalos részről vonják ezt a ködöt a menekültkérdés köré. Ma ilyen kijelentés hangzik el, holnap olyan. Ma a kongreszszus egyik tagja beszél, holnap a külügyminisztériumhoz “közelálló” valaki mond valamit, lehetőleg úgy, hogy nehéz legyen megérteni. A Fehér Ház viszont hallgat s éppen emiatt nem mer érthetően beszélni senki. Állítólag az Elnök még nem döntött, merthát a közvélemény megoszlik a kérdésben s emiatt nem akarna állást foglalni. Aztán belpolitikai vetületei is volnának a kérdésnek. Vannak a szenátorok és képviselők közt olyanok, mégpedig szép számmal, akiknek az a véleménye, hogy elég az a 32 ezer magyar menekült Amerikának. (Ezek egyrésze még nem érkezett meg, de már felvették a bevándorlók listájára.) Ezek a szenátorok és képviselek állítólag a néphangulatra támaszkodnak s eszerint az amerikai nép szép százaléka úgy gondolja, hogy Amerika már is túlontúl kivette részét a magyar ügyből. Hivatalosan közölték már, hogy a Camp Kilmert bezárják és április folyamán mindössze 800 menekült érkezik ide. Mások szerint a menekültek tovább is érkeznek, dehát a Camp Kilmerre már nem lesz szükség, mert már Ausztriában elintézik az összes formaságokat. Öngyilkossági hullámot jelentettek a távirati irodák az ausztriai táborokban rostokoló menekültek közt. A jelentések szerint azért van a halálos elkeseredés, mert “az Egyesült Államok kétszer árulta el a magyarokat.- Először a szabadságharc idején, amikor nem adott fegyvert és másodszor most, mert az amerikai bevándorlás megszűnéséről akkor érkezett hir, amikor már a budapesti kormány amnesztiája lejárt s igy hazamenni sem lehet többé.” Erre az osztrák kormány hivatalos cáfolatot adott ki. Eszerint igenis vannak öngyilkosságok és öngyilkossági kísérletek a menekült magyarok közt, de nem feltétlenül azért, mert nem vándorolhatnak pont Amerikába. Ezen kívül is van éppen elég okuk, hogy elkeseredjenek. Robert McCollum, a külügyminisztérium megbízottja éppen hazaérkezett Európából &■' miután a menekültügyet tanulmányozta, jelentést készít az Elnöknek, mégpedig azzal a javaslattal, hogy engedjen be több menekültet. Többet, de nem túlságosan sokat. Pontosan 2500- al, június 30-áig. A szétszóródott családtagok valószínűleg ennyien, vagy enynyi felé lehetnek, mert elsősorban ezeknek a családoknak szól ÉPÍTŐ ÉS ASZTALOS. Házak, garázsok külső és belső átalakítását, va lamint konyhaszekrények készítését vállalja Fenyő József. Telefon: CHarter 7-S4S4. a kedvezmény, ha az Elnök elfogadja. Mi csak azon csodálkozunk, hogy Nixon alelnök már annak idején végigjárta a magyar menekült táborokat, az Elnöknek melegen ajánlotta a bevándorlási létszám felemelését s akkor vájjon mégis miért kellett a külügyminisztérium részéről külön futárt indítani az ausztriai táborokba ? Nemrégiben a Camp Khmerben volt egy kétnapos konferencia, Vorhees menekültügyi főmegbizott elnökével s ezen 29 álla mkormányzójának a kiküldöttei vettek részt. Két nap alatt nem hangzott el egyetlen bántó, vagy becsmérlő szó a magyar menekültekkel kapcsolatosan. Biztosan voltak panaszok, de azokat nem hangoztatták, mert — mint mondták — “a magyar menekültek sokkal nagyobb értéket jelentenek Amerikának, semhogy egy-két egyéni esetet érdemes volna feszegetni.” McCarthy szenátor is hisz a magyar menekültek kivételes értékében, mert ő még 75 ezret engedne be, ha rajta múlna. Viszont Walter pennsylvaniai képviselő, akinek a nevéhez fűződik za egyik bevándorlási törvény, egyáltalán nem ilyen lelkes, ő Genfben tartózkodik s szerinte a magyar bevándorlásnak még nincs vége . . . Senki sem tudja, hogy mire alapítja ezt. Az bizonyos, hogy nem hajlandó javaslatot tenni a Walter-McCarran bevándorlási törvény módosítására s igy a kongresszus ezen az ülésszakon nem is foglalkozik az üggyel. Eisenhower elnök éppen azért nem akar a maga szakállára intézkedni, mert a kongresszus hűvös, tartózkodó. Az Elnök már kérte, hogy a “parolee” alapon Amerikában tartózkodó menekültek helyzetét a kongreszszus törvényileg rendezze, de erre nem kerül sor ebben az év-A 200,000-501 38,000 magyar menekült marad Ausztriában és 15 ezer Jugoszláviában. Hacsak csoda nem történik, ezekből egyetlenegy sem jöhet már át Amerikába. Annak a bizonyos 2500-nak talán megengedik. Csoda pedig nem történik. A kongresszus abban a hitben él, hogy Amerika megtette a magáét. Nekünk nem ez a véleményünk. S nem ez még jónéhány millió amerikainak sem. Április 15-ig be kell adni az adóbevallást Hétfő, április 15 az utolsó nap az adóbevallási ivek benyújtására, illetve beküldésére. Az 1956 évi jövedelmét mindenki köteles kimutatni ez ivén s ha az év áorán ne. mfizetett be eleget a “pay-as-you-go” alapján, köteles a különbséget e határidőig beküldeni. A törvény teljes szigorával járnak el azok ellen, akik adóbevallásukat elmulasztják. (Mindenki, aki évi 600 dollárnál többet keres, köteles adóivet benyújtani. Aki nem tudja mag akitölteni az ivet, menjen el egy megbízható adószakértőhöz s készíttesse el azzal!) “Ellenforradalmi bandákat vettek őrizetbe” Ez a címe a budapesti Népszabadság c. valósággal gunynevü lap március 26-i tudósításának, mely szerint “a Zala-megyei rendőrkapitányság letartóztatta Bockó István, Ambrus Gyula, Ambrus László, Göntér István, Simon István és Szatter István lakosokat, mert a múlt év novemberétől a legutóbbi napokig Üzletszerűen foglalkoztak embercsempészéssel. Bockóék az ellenforradalom idején kifosztottak több honvédségi raktárt, felfegyverkeztek s hosszú ideig rettegésben tartották Lenti község lakosságát. Amikor megalakult a forradalmi munkás-paraszt kormány, Bockó bandája nyújtott segítséget ahhoz, hogy több ellenforradalmi terrorista elhagyhassa az országot; fegyverrel fedezték a disszidálókat. A letartóztatottaknál házkutatást tartottak, amelynek során négy géppisztolyt, hét kézigránátot, hat katonai pisztolyt és kétezer lőszert találtak. A rendőrség körözi a banda hetedik tagját : a szökésben lévő Bagladi Györgyöt.” “A Borsod megyei főkapitányság ellenforradalmi tevékenység miatt őrizetbe vette dr. Borsovai Lengyel Gyula edelényi ügyvédet, ő a járás több községében erőszakot módon leválttatta a tanácselnököket és helyükbe volt csendőröket, horthysta katonatiszteket ültetett. Dr. Borsovai az ellenforradalom leverése után továbbra is terrorakciókra buzdított, s Boskó Károly volt horthysta katonatiszttel csoportot szervezett a rendőrség lefegyverzésére. Borsovai bandája sztrájkra uszított az edelényi bányákban, akciókat kezdeményezett a letartóztatott ellenforradalmi bűnözők kiszabadításáért.”, (Minden jelzőt, amit ez a budapesti börleszk-lap használ, pont az ellenkezőjének kell értelmezni s akkor meggapjuk cikkeik igazi értelmét. Becsületes jó magyar hazafiak tevékenységéről adnak számot ezek a jelentések. — Szerk.) Amerika válasza... A Egyesült Államok külügyminisztériuma keményen megbélyegezte a magyarországi terrorrendszert és a kommunisták hazudozásait, melyek az októberi nemzeti forradalmat az USA által sugallt fasiszta ellenforradalomnak akarják feeltüntetni.” “A magyar kormány megint meghamisította a történtek leírását— mondja a nyilatkozat — azt állítva, hogy a felkelés az Egyesült Államok által szabadjára engedett fasiszta ellenforradalom volt. A tény az, hogy a forradalom spontán tört ki és azt csak a szovjet hadsereg beavatkozása zúzta össze. A magyar kormány bosszuszomj asan igyekezett megbüntetni mindenkit, aki résztvett a felkelésben. A polgárok nagy tömegét börtöné,zte be, visszaállította a száműzés kegyetlen gyakorlatát és minden magyarnak elrendelte, hogy rendőri vizsgálat alá vesse alá magát. Ezeket az eseményeket csakis úgy lehet tekinteni, mint további lépéseket minden emberi jog és szabadság teljes elnyomása felé Magyarországon. “A főpostamester a bajok okozója .. Summerfield washingtoni főpostamester bejelentette, hogy amennyiben nem kapja meg a kongresszustól a kért milliókat a fiskális-év hátralévő három hónapjára, április 20-tól kezdve szombati liánokon bezárva tartja a postah vatalokat az egész országban é:;. nem lesz levélkézbesítés sem szombatonként., a harmadosztályú postai küldeményeket leállítja és a nagyobb városokban szokásos napi többszöri levélkihordást is csökkenteni fogja. Gannon Missouri-i kép: viselő a főpostamester azonnali elbocsátását követeli, mondván, hogy az ő ésszerűtlen gazdálkodása okozta a posta pénztárának kiürülését s azzal, hogy az utolsó negyedévre előirányzott pénzhez hozzányúlt s a harmadik negyedévben elköltötte azt, súlyosan megsértette a precíz gazdálkodás alapelveit. A főpostamester . ultimátum-szerű fenyegetését inzultusnak tekinti a felháborodott törvényhozó, aki kijelentette, hogy a kongresszus, a világ leghatalmasabb törvényhozó testületé, amely szembe tudott nézni és el tudott bánni Hitlerrel, Mussolinivel és hasonlókkal, bizonyára megtalálja a módját annak, hogy' '^'‘intézze Summerfield főpostamestert is . . . Az ország népe kíváncsian figyeli ezt a washingtoni vitát és érthető .érdeklődéssel tekint a fejlemények elé: vájjon azok, akik ügyeink intézésével vannak megbízva, hogyan fognak gondoskodni jólétünkről és kényelmünkről, amit — többek között — a postai szolgálat is jelent . . . ? A kommunista politika csődje Magyarországon október óta március 23-án tartották az első kommunista pártgyülést Csepelen, ahol Marosán György a tőle megszokott féktelen demagóg szólamok közt kijelentette: “Csepel üzeimeiből 12 év alatt a párt és a kormány ötezer munkást emelt ki és vitt el miniszternek, követnek, tábornoknak, katonatisztnek, államot vezető funkcionáriusnak.” (És lám: az egykori “vörös Csepel” mégis az októberi nemzeti forradalom egyik legrősebb támogatója lett.) A Népszabadság március 27-i diósgyőri riportja pedig mélabusan kénytelen megállapítani, hogy a DIMÁVAG ezer főnyi ifjúmunkása közül mindössze 36 fiú és lány jelent meg a Kommunista Ifjúsági Szövetség ottani alakuló gyűlésén . . . Nem kényszerithetnek senkit hazatérésre! Több olyan hir látott napvilágot, hogy a szabadságharc után kimenekülteket, különösen azokat, akik Jugoszláviában kerestek menedéket, akaratuk ellenére hazaszállítanák. Az emiatti széleskörű aggodalom nem bizonyult alaposnak, sőt minden jel arra enged következtetni, hogy a szabad világ uj életlehetőséget óhajt biztosítani a menekültek legtöbbjének. Az amerikai bevándorlási hatóságok a Fehér Ház rendeleté alapján még mindig hoznak át Ausztirából magyar menekülteket, különösen családtagokat és közeli rokonokat. A Kilmer Reception Center, New Jersey és a környékbeli magyarság által felkarolt mintegy 30,000 hontalanná lett testvérünk javarésze már el is helyezkedett azóta az Egyesült Államok minden részében. Ebből a hatalmas számból alig egy tucatnyit vittek vissza, aktív kommunista mivoltuknál fogva és ugyancsak egy kis csoportot segítettek a hazautazásban, amidő naz családi okoknál fogva indokoltnak látszott. Általában azonban az első hetek izgalmai után legtöbb ujamerikás magyar a tőle várható rátermettséggel beilleszkedett az óhazáitól eltérő szokásokba: — sőt, akadnak olyanok, akik nemcsak bebutorozódtakj hanem már 1,000-dolláros automobilt is vásárolták A Jugoszláviába menekültek Amerikába hozatalára, egyelőre nincs kilátás.!,, Tény azonban, hogy nagy mennyiségű élelmiszer és ruha-szállitmányokon felül először $3,000,0004 majd egy negyedik milliót is utalt ki az Egyesgült Államok kincstára. Utóbbi összegekből hivatalos becslés szerint a Jugoszláviában rekedteknek több mint a fele, mintegy 10,000 magyar menekült szállítható külföldre. Tengerentúli országok közül Canada, Ausztrália és Brazília mutatkozik hajlandónak több ezer honfitársunk befogadására. Az Amerikai Magyar Szövetség központi titkára úgy amerikai hivatalos körök, valamint olasz, spanyol, svéd, skandináv és más európai országok washingtoni követsége révén igyekszik Európa területén is otthont biztosítani azok számára, akiknek az Egyesült Államokban vagy más tengerentúli országokban nincs közvetlen rokonuk. Azonban az uj bevándorlási törvényjavaslattal kapcsolatban is a Szövetség minden összeköttetését annak érdekében veti latba, hogy a családok és rokonok lehetőleg összekerülhessenek. A LEGÚJABB “ÚSZÓ REPÜLŐTÉR” ÓRIÁS Az amerikai haditengerészet legújabb “lapostetejü” csatahajója, a "ÜSS FORRESTAL” a világ egyik legnagyobb úszó repülőtere, amelyet nemrég bocsátottak vízre. Földalatti ‘ellen-terror’ Magyarországon A New York Times április 3-i száma közli bécsi munkatársának, John MacCormac hírlapírónak telefonj elentését, amely szerint egy, a legutóbbi napokban elmenekült volt kommunista köztisztviselő megdöbbentő adatokat közölt a magyarországi terror és a földalatti ellenterror jelenségeiről. Az internáló táborokban őrzött személyeket nem számítva 17,000 magyar politikai fogoly ül jelenleg börtönben, a kivégzettek száma pedig tízszerese a hivatalosan nyilvánosságra hozott számnak., Budapesten nem múlik el éjszaka, liogy 4-5-6 megölt rendőr, vagy krahatalmi közeg holttestét ne találnák az utcákon, akiket a földalatti ellenterror-szervezét lő le, vagy késel meg. Két héttel ezelőtt “ismeretlen tettesek” éjjel megtámadták és elfoglalták az egyik pesterzsébeti rendőrszobát, lefegyverezték a rendőröket s meztelenül megkötözve hagyták őket hátra a tornácon. Csak órák múltán szabadították ki őket a járókelők, egyébként más bántódásuk nem esett. Budapest-kőbányán egy éjjel egy rendőrt felakasztottak $ a mellére egy Írást tűztek fel ezzel a szöveggel: “Akasztani mi is tudunk!” Ugyanez a menekült mondta el, hogy március 23-án, az októberi nemzeti forradalom féléves fordulóján, budapesti iskolásgyerekek égő gyertyákat és virágokat helyeztek a forradalom halottjainak sírjaira, a lányok pedig fekete ruhába Öltöztek. Mátyás László ezredest, Kádár rendőrfőnökét, az oroszok letartóztatták. Helyébe Horváth Gyula ÁVO-ezredes került, aki tevékeny részt Vett a “titoizmus” miatt 1949+ben kivégzett Rajk László és társai elleni nyomozásban. ) A bécsi Die Presse legutóbbi tudósítása megerősíti a budapesti terror és ellenterror híreit s azt írja, hogy a karhatalmi közegek éjjeli szolgálata annyira veszélyessé vált, hogy fejenként többezer forint ‘veszélyességi pótlékot’ kapnak havonta. AZ ÜSTÖKÖS Megirtuk, hogy “közeleg” felénk az Arend-Roland üstökös... A “közeleg” szóra különösen felfigyeltek olvasóink s többen be is Írtak szerkesztőségünkbe, hogy “nincs-e itt a világ vége . . . nem fog-e összeütközni ez az üstökös a Földdel?” A közeledés ez esetben csillagászati kifejezés csupán. Április 22-én lesz hozzánk legközelebb, 48 millió mérföldnyire, tehát távolabb, mint a Mars bolygó volt a múlt nyáron, amikor legközelebb volt hozzánk. Az üstökös április 8-án érte el a Nap közelségét. Április 17- én, kora hajnalban a keleti égbolton, vagy a kora esti órákban az észak-nyugati égbolton szabad szemmel is láthatjuk már a különös farkú “csillagot” . . . Április végén pedig az éjszakai égbolton magasan fenn látjuk a távolodó üstököst, szép csóvájával együtt. Ennyit erről. Kíváncsian várjuk, mennyire lesz pontos a csillagászok “jóslása”? :'T ' About Advertising One word won’t tell you very much, Y You’ve got to keep on talking; One step won’t take you very far, >; You got to keep on walking; One inch won’t make you very tall, You’ve got to keep on growing; And just one ad won’t do it all— You’ve got to keep ‘em going! Californiában 65 mérföldes sebességgel roboghatnak az autók California állam törvényhozása az eddig engedélyezett 55 mérföldes óránkénti sebességet 65-re emelte fel az autóhajtóknak ... A hajtási sebesség felemelésére irányuló törvényjavaslatból 55-18 szavazat-aránnyal lett törvény, ami azt mutatja, hogy California törvényhozoóinak nagy többsége helyesli a gyorshajtás engedélyezését. A magabiztos, jó autóhajtók nagyon jól tudják azt, hogy a mai modern, minden tekintetben nagyszerű kocsikkal a gyorshajtás nem jelent veszélyt az országutakon sem a hajtó és utasai, sem a többi jó hajtókra nézve. Legtöbb esetben éppen a lassan hajtok okozzák a bajt és a baleseteket; legetöbb esetben a lassan hajtok azért hajtanak lassan, mert nem biztonságos a hajtásuk, nem bíznak önmagukban a kormánykerék mellett! Csak helyeselni tudjuk California állam törvényhozóinak előrelátó, bölcs intézkedését a hajtási sebesség felemeiénél és nagyon csudálkozunk azon, hogy például nálunk, New Jerseyben, ahol az ország egyik, legjobb és legmodernebb “turnpike” hálózata van, legalább ezeken a széles csoda-utakon nem engedélyeznek óránként 60 mérföldnél sebesebb hajtást. Californiában még a radar ellenőrző-szerkezeteket is elvetették, nálunk pedig még az úgynevezett “expresjsz-utakon” is radar készülékekkel mérik a rendőrök, hogy ki menynyivel szalad . . . Gyakran történik meg, hogy a New Jersey Turnpike-on 62-65 mérfölddel szaladó kocsi jámbor vezetője (akinek 1957-es kocsiján a sebességmérő mutatója 120 mérföldes iramot is le tud mérni, de hogy miért, azt senki sem tudja . . .) egyszerre csak tülkölést hall, rendőrkocsi húz melléje s leállítja ... És a radarral lemért 2-5 mérföld sebességkülönbözetért 10-15 dolláros bírságot kell fizetnie még akkor is, ha az a 10-15 dollár a mindennapi kenyérre kell neki és a családjának . . , E lap szava talán kicsiny és halk, de angolra fordítva eljut törvényhozóinkhoz ... Az olvasó éppoly kiváncsi lehet, mint mi, hogy vájjon lesz-e közöttük valaki, aki magáévá teszi gondolatunkat s javaslatot terjeszt a törvényhozás elé az országúti hajtás-sebesség határának emelésére? CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP