Hiradó, 1956. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1956-10-25 / 43. szám
6________________________________________________________________________________________HÍRADÓ____________________________________________________________________________1956. OKTÓBER 25. PASSAICI LAPUNK, A “SZABAD SAJTÓ” ARANYJUBILEUMI SZÁMÁNAK ELSŐ OLDALÁT ÉRDEMESNEK TARTOTTUK E HELYEN KÖZÖLNI, HOGY A “HÍRADÓ” OLVASÓI IS OLVASHASSÁK: A SZABAD SAJTÓ 50 ÉVE Az évfordulók az emlékezés ünnepei és éppen ezért egy kis szomorúság is vegyül mindenkor beléjük. Mert szép, felemelő és büszkeséget ébresztő dolog visszanézni egy-egy idő után, egy-egy elért magaslat tetejéről az eddig megtett útra, de lehetetlenség is ugyanakkor megfeledkezni azokról a szépségekről, melyek mellett elmentünk, melyek az utunkat kísérték és amelyek már soha többé nem kerülnek újra az utunkba ... És lehetetlen nem gondolni a viszszaemlékezés "p i 11 a n ataiban azokra az emberekre, akikkel együtt voltunk az indulás tervezgetéseiben, megszervezésében, akikkel együtt hágtuk meg az újabb horizontot feltáró első meredeket és akik elmentek tőlünk, akik már nincsenek mellettünk . . . Különösen áll ez az idegenbe szakadt, bár uj hazát nyert, de mégis csak hazátvesztett emberekre, embercsoportokra, népekre. Minden hazáját szeretett emberben él a vágy, kerüljön bármilyen sorsba — áldja vagy verje a'sors keze — hogy az elhagyott, elvesztett haza emlékkincseit megőrizze. És ezek közül a magunkkal hozott, lelkűnkben őrzött, szivünk ragaszkodásával éltetett emlékek között, is legelső helyen ár : nyelvünk, édes anyanyelvűnk, •amelyen legelőször hallottuk ezt a szót édesanyánk ajkáról: “fiam,” . . . amelyen először mondottuk szülőanyánk felé: “édes'anyám’ ... és amelyen könnyek között fuldokolva -suttogtuk vissza az elhagyott haza felé: “Isten veled!” ... Ennek a drága szép emléknek, áldott magyar nyelvünknél a megmentése és fenntartása vezette azokat a magyar embereket, akik ötven évvel ezelőtt itt Passaicon is felgyújtották a magyar szó, a magyar beszéd, a magyar nyelv fáklyáját, akik álmodoztak, terveztek, áldoztak és dolgoztak a magyar nyelvért és akik már nincsenek velünk. Az uj hazában porlott édes anyafölddé a magyar hazáért, a magyar földért és magyar népért dolgozó szi-FATHER GÁSPÁR JÁNOS vük. Áldás emlékükre! ... De az élet utjain nincs megállás még a sírok mellett, még az emlékezés gondolatai mellett sem. Bennünket az emlékek is figyelmeztetnek és köteleznek a további útra, melyet még meg kell tennünk. Szent missziónk van, melyet teljesítenünk kell, ha azt akarjuk, hogy el ne vesszen kezeink között az elődeinktől kapott drága örökség, hogy el ne haljon, meg ne némuljon a szabadság földjén a magyar nyelv. Ebben az országban szabadon imádhatja Istenét, szeretheti szülő hazáját és beszélheti anyanyelvét minden ember. Ha tehát megfeledkezünk Istenről, elfelejtjük szülőhazám kát és elnémul ajkunkon anyanyelvűnk, azért Isten és az emberek előtt, de legfőképen önmagunk lelkiismerete élőtt is egyedül mi magunk vagyunk és leszünk felelősök. És a felelősségre-vonás órája minden bizonyossággal elérkezik egyszer! Talán akkor, amikor magunkra maradva, egyedül és elhagyottan fogjuk keresni emlékezetünkben az imádkozó szavakat azon a nyelven, amelyen édesanyánk tanított bennünket gyermekkorunkban imádkozni . . . Én ebben a feladatban, édes anyanyelvűnk megőrzésében és fenntartásában látom az amerikai magyar sajtó legfőbb és legnagyobb hivatását és büszke örömmel állapítom meg, hogy ennek a hivatásnak, ennek a küldetésnek a mi újságunk, a mi lapunk minden nehézség és akadály ellenére is eddig mindig eleget "tett. Lehet, hogy egyszerűbb köntösben, szegényesebb ruhában kopog be hozzánk hetenként, mint a gazdag világlapok, de az egyszerű, kissé talán kopott köntös alatt is hallani lehetett mindig az érző magyar szív felénk való dobogását! Újságunk — ezt meg kell állapítani és örvendező örömmel kell elmondani — ebben a vonatkozásban teljesítette hivatását. De vájjon- teljesitettiik-e mi is, mindannyian, akik olyan sokszor, olyan vágyakozóan, nem egyszer hivalkodóan beszélünk- magyarságunkról, de akik zsebreszoritjuk a kezeinket és szükebbre hurkoljuk bugyellárisaink madzagját, ha áldozni kellene a magyarságunkért, a nyelvünkért? Szeretnék ezen az évfordulón tetemre hívni minden magyart, tartson lekiismeret^izsgálatot és állapítsa meg önmagában: megtette-e kötelességét édes anyanyelvével szemben? Mert hiába van sajtó, hiába vannak áldozatos kiadók és szerkesztők, ha nincs aki olvassa a magyar betűt és a magyar szót, ha nincs aki lehetővé tegye, hogy ha szegényesen és kőpottan is, de élhessünk, hirdethessük magyarul a magyar igazságokat és magyar célokat. Megmondom őszintén: sokszor gondolkoztam el és csodálkoztam, hogyan képes ennek a vállalt missziónak a teljesítésére egy idegen világ közepén a mi újságunk? Hiszen napról-napra fogyunk, egyre kevesebben vagyunk, akik még vagyunk is megöregedtünk lassan és a mi lapunk minden nehézség ellenére, a felette elszállt éveket mintegy elfeledve, napról napra fürgébb, elevenebb és fiatalabb. Mert, hogy fürgébb, fiatalabb és bátrabb, mint volt akár csak évtizede is, azt még a rosszakaratú, minden áron való ellenzékieskedésnek is el kell ismernie! Hála és köszönet legyen érte a megfiatalító műtétet végrehajtó tulajdonos és szerkesztőnek, mert mi tudjuk, hogy ez az ő kizárólagos és eléggé meg nem becsülhető érdeme. És szólnunk kell a félévszázados emlékünnep napján még valamiből: az egyházak és a sajtó viszonyáról, amely a magyar Greetings From the President of the United 1956 OCT 5 m 6: 13 PA0S4 P WA07 6 LONG GOVT NL PD THE WHITE HOUSE WASHINGTON DC GR . LÁSZLÓ I DIENES, EDITOR AND PUBLISHER SZABAD S A JT Oy PRESIDENT ST. PASSAIC NJER ON THE OCCASION OF THE 5 0TH ANNIVERSARY OF THE FOUNDING OF SZABAD SAJTÓ, I AM PLEASED TO SEND GREETINGS AND BEST WISHES FOR YOUR CONTINUED .SUCCESS IN THE FIELD OF JOURNALISM, YOUR HUNGARIAN-LANGUAGE NEWSPAPER HAS RENDERED A VALUABLE SERVICE TO OUR NATION OF MANY TONGUES AND RACES. IT IS FUNDAMENTAL TRUTH OF OUR GREAT REPUBLIC THAT ONLY INFORMED AND AROUSED CITIZENS CAN MAKE THEIR MAXIMUM CONTRIBUTION TO A BETTER LIFE FOR THEMSELVES AND FOR THEIR NEIGHBORS. IN THIS WORK, THE FREE PRESS OF AMERICA TAKES A LEADING PART. BEST WISHES TO YOU AND TO YOUR READERS THROUGH THE PAGES OF THIS GOLDEN JUBILEE EDITION OF SZABAD SAJTÓ, DWIGHT D EISENHOWER EISENHOWER ELNÖK HOZZÁNK INTÉZETT FENTI TÁVIRATÁNAK MAGYAR FORDÍTÁSA: A Szabad Sajtó alapításának 50-ik évfordulója alkalmából örömmel küldöm üdvözletemet és a legjobbakat kívánom önnek az újságírás terén elért sikereinek folytatásához. Az ön magyar-nyelvű újságja értékes szolgálatot nyújt a mi sok nyelvből és fajtából álló nemzetünknek. A mi hatalmas köztársaságunk alapvető igazsága az, hogy csak jólértesült és felserkentett polgárok nyújthatják a legteljesebb hozzájárulást egy jobb élet eléréséhez a sajátmaguk és szomszédaik számára. És ebben a munkában Amerika szabad sajtója vezetőszerepét visz. A Szabad Sajtó ezen arany jubileumi számának lapjain úgy önnek, mint olvasóinak a legjobb kivonataimat küldöm. DWIGHT D. EISENHOWER New Jersey Állam Kormányzójának üzenete, magyarul: egyházak és a most jubiláló lapunk között mindenkor a legjobb volt. Két szószéke van elárvult magyarságunknak ~~ Ujhazában: az egyházak és a sajtó. Sajnos, sokszor kell látnunk, hogy a kettő nem halad együtt, hogy útjaik eltérnek egymástól a napi politikai harcok, az egymás ellen intrikálások útvesztőiben. És ezen a jubileumunkon megköszönöm a Szabad Sajtónak az ötvenéves zökkenés-nélküli együttműködést, az ötvenéves önzetlen támogatást. Maradjunk továbbra is igy együtt, egy célban: hitünk és hazaszeretetünk fenntartásában! És én hiszem, hogy ha együtt maradunk, ha együtt fog harcolni az Egyház és a Sajtó a magyarságért, a magyarság hitéért, szabadságáért, igazságáért, elárvult, rabságba taszított magyar népünk feltámadásáért, akkor a mi magyarságunkon a • poklok kapui sem vesznek erőt és győzni fogunk! Isten áldása legyen a jubiláló újságon és annak munkatársain ! . “TISZTUL, FORR A MAGYAR VILÁG” “Nem lehet ezt a folyamatot megállítani.” — Ezzel a megállapítással fejeződik' be Darvas József népművelési miniszter hosszú cikke a budapesti Szabad Nép október 7-i számában, aki bevallja: “Nem szégyellem elmondani, hogy magam is nehéz válságon estem át mostanában. Merre találtam kiutat? Abban az elhatározásban: kegyetlenül mondd ki, amiben tévedtél : . . Az emberekben nagy 'a várakozás a júliusi határozat (Rákosi bukása) után, de ez a várakozás azt is jelenti, (mgy valóban sok mindennek a kimondását várják még a tömegek. Nem is annyira a múltra vonatkozólag, mint a jövő tennivalóira. Teljes következetességet a kisértő felemásság helyett: a visszahúzó erőkkel való teljes leszámolást, egységes, világos, gazdasági koncepciót, amely 'megoldja nehéz problémáinkat, a demokratizmus szélesítését. Ezért vitáztam én Friss István elvtárs és Nógrádi Sándor elvtárs Szabad Nép-beli írásaival is: nem a fő, nem az igazi problémákról szóltak . . . Tisztul, forr ez a magyar világ. Nem lehet ezt a folyamatot megállítani!” HA AZT AKARJA, hogy vállalkozása sikerüljön, hirdessen a mi lapunkban! A PASSAIC-I ÉS KÖRNYÉKI MAGYAROKHOZ A “Szabad Sajtó” hetilap ezen 50-ik évfordulója alkalmából szeretném kifejezni legjobb kívánságaimat a Passaic és környéke' területén élő magyaroknak. Szeretnék, gratulálni egyben a “Szabad Sajtó”-nak az ötvenesztendei odaadó szolgálatáért, amellyel olvasói között terjesztette a demokrácia és az értékes polgárosodás igaz szellemét. Megnyugtató az a tudat, hogy ezt az üzenetemet küldhetem azoknak a nagyrabecsült mtígyarszármazásü polgároknak, akik oly sokkal járultak hozzá Passaic ipari és társadalmi fejlődéséihez. A Passaic-környéki magyarság teljesítményére mindnyájan joggal lehetünk büszkék és én örömmel ragadom meg ezt az alkalmat, hogy elismeréssel emlékezzek meg ennek uz újságnak Aranyjubileumáról, amely oly nagyszerűen szolgálta népét... ROBERT F. MEYNER Kormányzó Csak azért se ... Irta: BORSHY-KEREKES GYÖRGY Pár héttel ezelőtt Californiából kértek fel arra, hogy üdvözlő sorokat Írjak egy ott negyven éves jubileumát ünneplő “ujságos”-t megtisztelő albumba. Soraimhoz a címet nem én adtam s magam lepődtem meg a legjobban, amikor azt “Túl a delelőn ... az alkonyat felé . . .” cimmel megjelenni láttam. Ez az állítmány nélküli mondat valami olyat állít mégis, ami — sajnos — épen úgy alkalmazható lenne köszöntőnek szánt jelen Írásom fölé is. Most a passaici “Szabad Sajtó” üli megjelenésének féiszázados ünnepét. Én a lapot csak harminckét esztendő óta ismerem s amit tudok róla az csupán annyi, hogy becsülettel állotta azt a sarat, ami itt a magyar lapkiadás és újságírás nem épen kies terepét jelenti. Kellett, hogy becsülettel állotta légyen, mert mellette és mögötte olyan egészséges magyar egyházi és társadalmi intézmények és élet virágzottak ki, aminőkkel nem túlságosan sok magyar telep dicsekedhetik. Ezeknek az intézményeknek egészséges fejlettsége mindig értékmérője a helyi sajtónak is: Már magában az a tény, hogy egy aránylag nem nagy magyar népességű város ötven esztendőn keresztül meg tudta tartani a maga speciális sajtóját, bizonyságát szolgáltathatja a lap szükségletet betöltő szerepének és érdemes voltának. Az a körülmény azután, hogy Passaicon épen úgy, mint másutt “túl a delelőn” vagyunk s bizony ballagunk “az alkonyat felé” és mégis reménységeket táplálhatunk a lap további megjelenése felől, ide kényszeríti a megemlékezést arról az emberről, aki jelenleg Írja és kiadja: Ikafalvi Diénes Lászlóról. Furcsa fából, székely fából faragott ember ő, aki szemet tud lelni ott is, ahol mások esetleg csak szemetre találnának. Rájött arra, hogy ha egy lapot kiadni nehéz, akkor több lapot kell vállalni s igy a konszolidációból származó erő-megtakaritás révén tovább lehet szolgálni azt a drága magyar nyelvet, aminek a szerelme nélkül a lapkiadás lehet j ó vagy rossz üzlet, de hivatás sohasem. ő pedig “hivatásos” újságíró a szónak erkölcsi értelmében. Egy olyan korszakban ugyanis, amikor az “élni és élni hagyni” címen ismert kényelmes álláspont magyar újságíróink jó részét— tisztelet a kivételeknek — leszoktatta már arról, hogy közéleti kérdésekkel saját felfogásuk szerint foglalkozzanak: az ő lapjaiban mindig talál az ember egyéni meggyőződésből származó Írásokat még olyankor is, amikor egy-egy Írásnak alighanem anyagi veszteség a következménye. Ez tisztességre és bátorságra vall. E két tulajdonság hiányában pedig tulajdonképen nem is volna . szabad újságírónak lenni. Sőt, tovább menve még talán az is megállapítható, hogy ezen a téren a tehetség is csak ott jelentkezhetik, ahol az tisztességgel és bátorsággal párosul. A “Szabad Sajtó” tehát ünnepel. Méltán. Mért ötven esztendőt megérni nem kis teljesítmény. És ünnepelhet Passaic magyarsága is, mert kitartott lapja mellett. Dicsérendő. A két ünneplő mellé azonban hadd sorakozzék ide a lap jelenlegi szerkesztő kiadója is, aki nélkül — valljuk be — a lap ma már aligha jelenhetnék meg s aki legszebb férfikorát szánta rá a magyar lapkiadás erősen rögös útjára. Bőségesen kiérdemei őszinte magyar köszöntésünket azért a “csak azért se” magatartásért, amivel bizonyos károgó közéleti hangok ellenére is mer még magyar lapokat kiadni s azokban bátran kiállani az eszmékért, melyek itteni magyar életünket tisztességben hosszabbíthatják. MAGYAROK, IMÁDKOZZUNK! A történelem-irányító és a történelemben mindenkor jelen levő isten a mártírok áldozatát elfogadta; bebörtönzöttek és nélkülözők könnyes sóhaját meghallotta és elhitte milliók imájának, szándékának őszinteségét, mert lám: cselekedett. Az üldöztetés és rettegés katakombás éveinek csupán Beléje vetett hite győzedelmeskedni látszik . . . Budapest utcáin százezrek tüntettek a rég álmodott szabadság mellett ... a vörös csillagot lerántották a magyar parlamentről, hogy újra feltüzzék oda a vérrel-könnyel áztatott szent piros-fehér-zöld lobogót . . . szabadságot követelnek szemben az elnyomó terror szuronyával, sortüzével ... Szemünk elhományosodik a remény örömkönnyétől, ahogy most drága szülőhazánk felé nézünk a messzi távol ködén át és imára kulcsolódik két kezünk . . . “Isten! Segítsd meg őket . . . ■* a mieinket ... a mi véreinket . . .!” ... És te, szülőhazádtól távol élő, elszakadt magyar . . . bármi a hited, bármi a politikai felfogásod, bárlmi a foglalkozásod, állj meg egy pillanatra . . . tedd félre a gyűlöletet és önmarcangoíást egy pillanatra, fordítsd arcodat az Ég felé, mert talán csoda történik most ... a nándorfehérvári győzelem 500-ik jubiláris esztendejében újra: győz a magyar! Magyarok, imádkozzunk! . . . Ha nem is tudunk fegyveres hadjáratot indítani érettük, imánk terjedjen széjjel, hogy minden templomból, melynek tornyából Nándorfehérvár harangja zug, magyar sorsért szálljon az ima és az ének ... S az igazság és szabadság Istene nem fog kitérni kérésünk elől; . . . győzelemre segíti származásunk népét és újra szabad lesz a magyar! SZAVAZZON MINDEN AMERIKAI POLGÁR NOVEMBER 6-ÁN
