Hiradó, 1956. január-június (35. évfolyam, 1-26. szám)

1956-02-02 / 5. szám

1956. FEBRUÁR 2. A MESTERSÉGES “HOLD” Az utolsó évszázad folyamán az emberiség csodálatos ará­nyokban terjesztette ki fizikai világát. Megtanulta a módját, hogy saját maga irányította géperővel szágulja a szárazföl­det, cirkáljon a tenger színe alatt és repüljön a felhők felett. Most pedig uj korszak hajna­lához érkeztünk. Rövidesen le­hetségessé válik, hogy az ember a távolságok minden akadályát •legyőzve, a holdon, vagy más, távolabbi csillagzaton kössön ki. Eisenhower elnök már bejelen­tette, hogy az Egyesült Államok mesterséges bolygó készítésén dolgozik. . Az első mesterséges hold kibo­csátása egybe fog esni a nem­zetközi földtani év idejével, a­­melyet 1957 nyarától 1958 nya­ráig fognak megtartani az egész világon, amikor is a világ tudó­sai, negyven nemzet képvisele­tében, kicserélik tudásuk ered­ményeit az időjárásra, a nap su­gárzása, földtani ismeretekre, a felsőbb régiókra és kozmikus tüneményekre vonatkozólag. Az Elnök bejelentésének megfelelő-ELAD6 HÁZ PERTH AMBOYBAN 4-szobás, kitűnő állapotban, teljes pincével, önműködő gáz-fűtéssel, melegvízzel, minden felszereléssel. Nagyszerű környéken. Teljes ára. $7,400.00. Könnyű feltételek. ALVIN LEBAR 622 Convery Blvd. Perth Amboy, N. J. Telefonáljon: VAlley 6-3393 en az Egyesült Államok ugyan­akkor nyilvánosságra fogja hoz­ni a mesterséges bolygó kibocsá­tásával kapcsolatos tapasztala­tait is. Az első embercsinálta bolygó kicsiny lesz, nem nagyobb mint egy basketball. Valószínű, hogy rakéta fogja a föld felszínéről a felsőbb régiókba taszítani, a föld kérgétől körülbelül 250 mérföldnyire, ahol is megkezdi földkörüli keringését 18 ezer mérföldnyi sebességgel. Néhány héten belül lelassul, kigyullad és részeire hull. Mi a célja ennek a kísérlet­nek? A tudósok véleménye megegyezik abban, hogy még tulkorai volna annak előnyeit pontosan körülírni. De az em­beri irányítást nélkülöző boly­gón elhelyezendő műszerek jel­zései sokat fognak elárulni ab­ból, amit még n^m tudunk, a napfény, a kozmikus sugarak erejéből és tulajdonságaiból. E- zek az adatok roppant fontos­sággal bírnak, ha olyan jármü­vet akarunk építeni, amely majd nemcsak műszereket, nanem embereket is szállíthat naprend­szerünk távolabbi részeire. De sokféle, azonnali következtetést is vonhatunk le majd a kísérlet­ből. A nap sugarainak tanulmá­nyozásával a távolabbi jövőben bekövetkezendő hőváltozásokra is következtethetünk, például arra, hogy a havasok gleccserei elolvadnak-e, vagy megszapq­­rodnak, a sivatagok még jobban kiszáradnak-e, vagy nedvesség­hez jutnak? Az igy nyert isme­retek befolyásolni fogják a fölclmivelés irányát, és a népek vándorlásának az útját. Mihelyt többet tudunk a föl det övező atmoszférákról, uj és tökéletesebb bolygók építésé­hez kezdhetünk. Talán már 25 év múlva olyan bolygót állítha­tunk elő, amely 1000 mérföld­nyire a földtől, örök időkig ke­ringhet a világűrben. Ilyen mes­terséges bolygóból kiindulva, a 240,000 mérföld távolságban lévő természetes holdunk meg­hódítása, nem látszik megoldha­tatlan problémának. Mielőtt a­­zonban az első expedíció embe­rei elindulnának a kalandosnak látszó utazásra, sokkal többet kell még tanulnunk arról, hogy mi a feltétele annak, hogy az ember testi és lelki épségben es­sék keresztül az utazáson és köt-9 hessen ki a célban. A millió mérföldekre távoleső bolygókra való utazás természe­tesen még nehezebb és veszedel­mesebb feladat lesz. Mégis sok tudósunk azon a véleményen van, hogy a Marsra vagy Venus­­ra való első utazást, kortársaink közül sokan megérhetik, talán a 20000-ik év elmúlta előtt. A leg­fantasztikusabb álomregények költött kalándjai a közeli megv valósulás korszakába jutottak. Common Council Finom minőségű GYÉMÁNTOK Órák — Ékszerek | Szakszerű óra- *s ékszerjavxtá« Kreielsheimer az ékszer.ajándék üzlet 133 SMITH STREET Tel. Hlllcrest 2-1649 Perth Amboy, N. J. Mindenféle vasáruk, szerszá­mok, festékek, edények, háztar­tási felszerelési cikkek, stb. kedvező beszerzési helye MADSEN & HOWELL, Inc. (azelőtt Perth Amboy Hardware Co.) 313 MADISON AVE. Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-4000 MAGYARUL BESZÉLÜNK ! IDr. Lester Mann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig Hlllcrest 2-2027 Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corsetek, brazirok mags szaküzlete IRENE’S . CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-5474 Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anya­gokból corseteket, bra-kat, stb. Fűző vitásodat vállalunk! MRS. LÄUFER IRÉN óhaza! magyar füza-készitő Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS szakmunkásak által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Perth Amboy, N. J. Tel. Hlllcrest 2-1616 A takarékosság ma fontosabb, mint bármikor! az önök rendelkezésére áll Ez a bank, amely MINDEN bank-szolgálattal 2ro kamatot fizet $100-tól $10,000-ig menő Takarékbete't utáni William Penn piknik julius 29-én A new jerseyi hires-neveze­­tes Rákóczi Nap helyett az idén a volt Rákóczi és Verho­­vay egyletek fiókjai közösen rendezik meg az első nagy William Penn Napot, még pe­dig julius 29-én. A nagysike­rűnek ígérkező pikniken a Ká­­ra-Németh zenekar fog muzsi­kálni. A volt Rákócz i egylet new brunswicki 19-ik osztálya ez alkalommal fogja ünnepelni fennállásának 40-ik évforduló­ját. A rendezőség e sorok utján is kéri a new jerseyi magyar egyházakat és egyletek, hogy erre a napra ne tervezzenek lehetőleg semmi mulatságot, hagyják “nyitva” ezt a napot a William Penn Egylet jerseyi fiókjainak közös piknikje szá­mára. Szerkesztőnk Floridában járt Diénes László, lapunk szer­kesztő-tulajdonosa kétheti pihe­nésre Miarm Beach, Floridába utazott, ahonnan a múlt hét vé­gén érkezett haza lebarnulva, felfrissülve • • . uj erőt gyűjtve a magyar lapkiadás kemény harcához . . • Szerkesztőnk az utat oda­­vissza repülőgépen tette meg; alig 4 óra alatt “télből a nyárba, majd nyárból a télbe érkezve...” Miami Beach-en Bölcskevék jó­­hirü szállójában, az Indian Creek Lodge-ban lakott s élvez­te a kitűnő magyar kosztot. So­kat halászgatott Brack Miklós, a U. S. Relief Parcel Service igazgatójának gyönyörű vizpar­­ti otthona kertjében, élvezve az ő kedves vendégszeretetét . . . ellátogatott a hires-nevezetes Kossuth Hall-ba is és megcso­dálta a napsugaras Dél-Florida sok nevezetességét, gazdag szép­ségét . . . Szerkesztőnk a jövő. héttől kezdve folytatásos cikkekben, mozaikszerü “képekben” fog floridai útjáról és tapasztalatai­ról beszámolni lapunk olvasói­nak, ismertetve az ottani ma­gyarság életét is. VISSZA A CSÁRDÁSHOZ Meghalt Korda Sándor Korda Sándor, a világhírű filmrendező és filmgyáros, aki Magyarországon, Turkevén született, 62 éves korában meg­halt Londonban. (Azért nem merjük magyarnak Írni ,mert az angolok már régen magu­kének vallják Kordát, akit a király főnemesi ranggal tünte­tett ki, lovaggá ütötte és ^“Sir” titulust kapta neve elé.) Korda .az angol filmipart komoly tényezővé tette. Nagy­sikerű filmjeit megbámulták a világ minden részében. Most is egy hatalmas filmalkotás ké­szítése közben érte a váratlan halál. Mi újság Perth Amboyhan? CSÍPŐ LAJOS közismert honfitársunk és felesége Dél- Amerika vizein hajóznak; több­hetes vakációjukat egy hosszú, de élvezetes hajókirándulással töltve el. Legutóbb Venezuelából kaptak levelezőlapot tőlük gyer­mekeik. Távollétük ideje alatt a Csípő Irodát Arnold fiuk veze­ti, aki a múlt évben, egyetemi tanulmányainak sikeres befeje­zése után a népszerű utazási, biztosítási, közjegyzői és ingat­lanforgalmi iroda “kötelékébe lépett” s a gyakorlati szaktudást édesapja mellett eltanulva ma már nagyszerűen vezeti az iroda ügyeit. A kommunisták az elmúlt 10 év alatt nem egyszer saját csap dájukbk estek. így pl. addig erőltették a szovjet filmeket, mig a mozik kiürültek. Mivel pedig a bevételre szükség van, kénytelenek voltak francia, olasz filmeket bemutatni és több magyar filmet gyártani. Hason­ló helyzet volt a színház terüle­tén is. Aztán a fiatalságnak ak­kora szabadságot adtak, hogy most nem győzik őket j ó erkölcs­re oktatni.. És igy tovább. Hasonló jelenség történt a tánc területén is. 5-6 évvel ez előtt ostobán erőltették az orosz táncot. Ezzel sikerült az ifjúsá­got olyan nyugati tánc-őrületbe kergetni, hogy a kommunisták kétségbeesve tapasztalják, hogy még Amerikában sem táncolják jobban mambót, vagy boogie­­woogie-t, mint a magyar ifjak. Erre, miként a Népszava janu­ár 3.-i számában Írják, azt ta­nácsolják a magyar ifjúságnak, hogy sürgősen térjenek vissza a csárdáshoz.” “LESÁLLÁSOK” A VAS­FÜGGÖNY MÖGÖTT MEZŐ LÁSZLÓ közismert ke­reskedő honfitársunk (Crown Mill Rd Fords) 72 éves korában január 6-án meghalt. Általános részvét kisérte utolsó útjára. Temetése a Független Ref. Egy­ház templomából történt, amely­nek sokáig presbitere volt. — Béke poraira! Az osztrák határvadászok megfigyelése szerint a magyar­­országi határvédelmi szervek az az osztrák-magyar határ men­tén a drótsövény és az aknazár mögött 200-300 méterre, egy­mástól kb. fél kilométer távol­ságban u.n. “lesállásokat” épí­tenek. Ezek földbe sülyesztett árkok, melyek három személy részére biztosítanak férőhelyet. A lesállásokat gondosan álcáz­zák, úgyhogy belőlük az ÁVH határőrök észrevétlenül kémlel­hetik a határzónát. Újabb aka­dály a menekülőknek . . . LABDARÚGÁS A múlt vasárnap a rossz idő­járás miatt .elmaradt a mérkő­zés. A new brunswicki HAAC labdarugó csapata most vasár­nap, február 5-én Kearny, N. J.-ben játszik az ottani Rice S. C. csapata ellen, a N. J. ál­lami kupabajnokságért folyó küzdelemben. A Lindeni Független Ref. Egyház Hírei 1135 Clark St., Linden, N. J. HU NY ADY LÁSZLÓ, lelkész Vasárnapi iskola minden va­sárnap 10-től. Istentisztelet minden vasár­nap 10:30-tól. Szeretettel hívjuk a híveket: Jöjjenek, adjunk hálát az Ur­nák! Történt valami amint:: hírét nyilvánosságra szeretné hozni? Ha igen, kö­zölje velünk a hirt és mi szí­vesen közreadjuk lapunkban. regenye “MAGDOLNA” magyar tehetségek érdekesen iz­galmas, teljesen újszerű filmje Lázár IVJária, Turay Ida, Somlay Artur, Petrovics Szilárd, Rácz Va­li, Sárdy János, Vágóné Margit, Vaszary Piri, Lehotay Árpád, So­­mogyi Nusi, Benkő Gyula, Bilicsi Tivadar, Zsilley Margit, Kamarás Gyula a főszerepekben. Valamint :• “CSÁKÓ ÉS KALAP” Kiss Manyi, Latabár Kálmán, Si­­mor Erzsi, Bilicsi Tivadar, Va­szary Piri, Csortos Gyula és mások a főszerepekben. Ragyogó három órás magyar szórakozó«! Pontosan kapja-e . a lapot? Kérjük olvasóinkat, hogj ak valamilyen okból nem kapja pontosan lapnukat, jelentse tele­fonon vagy postakártyán és mi azonnal intézkedünk a postaha­­tóságnál. A ZÁMBORY UTCÁBA köl­tözött nemrég egyik előfizetőnk . . . A posta szokás szérint egy erre a célra szolgáló űrlapon ér­tesített a címváltozásról s mi meghatódva olvastuk az ismert nevet . . . Zámbory Sándor volt kedves kollégánk nevét, mint Perth Amboy-i utcanevet . . . (Itt jegyezzük meg, hogy Zám­bory Sándor, a William Dunlap housing-otthonok igazgatója fe­leségével, Floridában tölti téli vakációját). ÖZV. YARGA LAJOSNÉ, sz. Mihalko Erzsébet leányának, Mrs. Betty Jensen-nek 120 Roo­sevelt Blvd. Edison-i otthoná­ban, 67 éves korában meghalt. Temetése szerdán ment végbe Mitruskától, a Magyarok Nagy­asszonya r. k. templomban meg­tartott gyászmisével. Az el­hunytban Mrs. Jensen és Varga Lajos édesanyjukat, Mihalko P. István városi tanácsos, vala­mint Mrs. Mary Chapis, Mrs. Rose Sandry, Mrs. Anna Chiz­­madia testvérüket, Shirley Var­ga a nagymamáját gyászolja. Az orvosi tudomány í illsmeri a méhfullánk mérgének hatását rheumatikus esetekben. A “MUSCULAÍD” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méh­­fullánkmérget tartalmaz. Fájda­lom nélkül enyhitőleg hat. Rheu­ma, Arthritis, Viszketegség, Csipő és Derékfájás, Visszértágulás, Görcs, Hülés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen Ingyenes bővebb értesítést. Cim. JOHN TÓTH, 1143 Hillcrejt Road, South Bend 17, Indiana. Joseph Kratz, a HAAC hát­védje január 18-án a bajnoki mérkőzés során lábtörést szen­vedett. Habár még két hónapig gipszben kell lenni a lábának, máris szépen gyógyul. Kratz, aki most 47 éves, 25 éve futba­­lozik, a HAAC csapatának igen lelkes játékosa. A new brunswicki Magyar Amerikai Atléta Klub február 11-én, szombaton este 8:30 órai kezdettel tartja szokásos évi nagy kabaré estjét és tánc­­mulatságát a Szent László Hallban, amelyre minden ma­gyar sport-barátot és jó ma­gyar testvért ezúton is meghí­vunk. WEISSMANN GÉZA Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot!- Ha utazni akar, repülőgépen, hajón, vagy vonaton, a világ bármely részébe és megelé­gedett vakációt, nászutat, vagy kéjutazást óhajt . . . — ha Magyarhonban, vagy bár­hol másutt élő szeretteinek pénz­beli segítséget kiván nyújtani; — ha jó automobil, ház, bútor, vagy üzleti biztosítást akar; — ha útlevelek, ld • és bevándor­lási engedélyek beszerzésére, vagy bármilyen nyelven irt hiteles ok­iratokra, vagy azok lefordítására van szüksége; — vagy bármily más ügyes-ba­jos dolgainak szabályszerű kidol­gozásáért és elintézéséért FORDULJON BIZALOMMAL a mi 44 éven keresztül kipróbált és feltétlenül megbízhatónak bi­zonyult szakemberünkhöz. Cime: CSÍPŐ LAJOS Nemzetközi Közjegyző 303 Maple St., Tel. VAlley 5-3661 Perth Amboy, N. J. “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets, Perth Amboy, N. J. Tel. VAlley 6-1200 j MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS J 4 Élet,- baleset-, automobil-, kompenzációs­í és kártalanítási biztosítás gyorsan és ^ f előnyösen szerezhető be i Frank P. Siwiec & Co. Inc. ] fe ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE IRODA UTJÁN I 336 State St. Perth Amboy Tel. VAlley 6-4496 JinimBiiiiiHiiiiiBiiiiiHiiiüHiLiiHiuiniimiiimiiiHiiimiiiiHiuiinmHKiMiiHHiKiiüHinmiiiniüiiBiiiiwiiiiBiiHmiiim« Kezdje el jól 1956-ban Az uj év kezdete a legnagyszerűbb idő a pénz­megtakarítás jószokásának elkezdésére, vagy fel­újítására. Tervezze el most, hogy rendszeresen félretesz pénzt jövendőbeli célokra! Gondoljon arra: a spórolás könnyű, ha egyszer elkezdte! Szívesen látjuk betétjét! • / JELENLEGI OSZTALÉK-RÁTÁNK 2^/2% 3 És önnek KEVESEBBE KERÜL! Fogja szeretni a mi alacsony bank kölcsö­nünket. Megválaszt­hatja, milyen biztosí­tást akar és kitől. Életfogytig tartó hi­tele lesz és jó üzlet­feleink közé számit. FORDS wvmmn i 537 New; Brunswick Ave. Fords, N.J. Tel. Hlllcrest 2-0348 Magyar Műsor | Széles CINEMASCOPE vászon! | CSAK EGY NAP ! Jövő Szerdán Február 8-án DÉLUTÁN 2 ÓRÁTÓL este lí-ig folytatólagosan: KÉT KITŰNŐ MAGYAR FILM EGY MŰSORON HARSÁNYI ZSOLT világhírű I JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó- tűz-, vagy baleset-biz tositását a legjobb kompánik által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séllyei F. Lajoané) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. JP Tel. Hlllcrest 2-3580 Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk M1TRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, N. J. én 531 NEW BRUNSWICK AVE. # Telefonszámők: VAlley 6-1712 és VA 6-1713 FORDS, N J.

Next

/
Thumbnails
Contents