Hiradó, 1955. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-17 / 11. szám
ADAKOZZUNK A VÖRÖS KERESZTRE! HÍREK RAB-MAGYARORSZÁGRÓL 'Most vagy— Az Amerikai Magyar Szövetség közleménye Most egyszerre olyan sürgős...? Ugy-e emlékeznek, hogy nem is olyan régen ezeken a hasábokon szóvátettük: vájjon miért nem készülnek óvóhelyek és miért nincs terv a polgári lakosság kiürítéséről ? Azt mondtuk, hogy az elmúlt háború előtt szerény anyagi lehetőségekkel rendelke- I ző kis országok lakossága részére megfelelő mennyiségű földalatti óvóhely volt és az asszonyokat, gyermekeket kevésbé veszélyeztetett vidékre szállították. S miközben a háború lehetősége úgyszólván állandóan a levegőben lóg — tettük fel a kérdést-----a gazdag és hatalmas Egyesült Államokban miért nem történik e tekintetben semmi? Most aztán történt. Washingtonban a legfőbb szakértő kijelentette, hogy óvóhelyeket már rég kellett volna építeni, de ha elhanyagoltuk, akkor már most kezdjünk hozzá! Azonnal! — süvíti a szakértő, ennek a rendkívül komor ügynek legfőbb gondozój a. Erre aztán összedugta a fejét a három szomszédos állam, New York, New Jersey és Connecticut kormányzója, hogy mit kéne legsürgősebben tenni? Sajnos, annyi a tennivaló, hogy azt sem tudják, hová kapjanak. A polgári lakosság a legnagyobb veszedelemben van, illetve lehet... s ennek éppen az érdekelt polgári lakosság van legkevésbé tudatában. Csak azt nem értjük, hogy ami idáig egyáltalán nem volt fontos és sürgős, egyik óráról a másikra miért lett most az? Miért kell most, rögtön, azonnal a földalatti óvóhely? Az az érzésünk, hogy valahol nagy mulasztás történt. Reméljük, hogy még nem késő a mulasztást jóvátenni. Ha pedig nem lehetne jóvátenni, akkor a felelősség irtózatos. Lovaglóostoros diplomata Akik a két háború közt Budapesten jártak, a Szabadság-téren láthatták egy zömök, markánsarcu amerikai tábornok, Bandholz ércszobrát. Aztán 1949-ben a kommunisták elszállították a szobrot; állítólag javításra szorult. Az üresen maradt talapzaton egy reggel a járókelők gey cédulát láttak, rajta rövid szöveggel: “Nyugatra távoztam, majd sokadmagammal térek vissza, Bandholz.” Valamelyik huncut budapesti tehette a cédulát oda . . . így tűnt el Budapest egyik teréről a lovagló-ostoros diplomata, aki a magyar történelem egyik legsúlyosabb korszakában, 1919-ben lépett a színpadra. Lovaglóostorával kergette el a Magyar Nemzeti Múzeumot kirabolni készülő románokat. Nyers, keményhangu katona volt Bandholz, de a románok éppen ezt a hangot értették meg s a magyar nemzet nemcsak szobrot emelt neki, hanem örökre a A Magyar Hírnök Könyvesboltja és központi irodánk hétfő kivételével minden hétköznap reggel 9-től délután 5-ig van nyitva; csütörtök esténként pedig 8-ig. HÉTFŐN CSAK D. U. 3-6-IG tartunk nyitva, vagy pedig előzetes telefonhívásra 240 SOMERSET STREET New Brunswick, N. J. szivébe is zárta ezt az amerikait, akinek budapesti tevékneységéről most számolt be Sziklay Andor honfitársunk, a State Department tisztviselője, mégpedig az amerikai diplomaták lapjában, a Foreign Journal-ban. Többezer amerikai diplomata olvasta el ezt a történetet s megtanulta belőle, hogy a magyar nép lelkében legendává magasztosult egy amerikai, mert a nehéz órákban helyén volt a szive és tetteiben csak a szivére hallgatott. A lovaglóostoros Bandholz szobrát eltüntethették a budapesti kommunisták, de a Bandholz-legendát nem ölhetik meg. Budapest lakói várják, hogy az a szobortalapzatra tűzött pár szavas jóslat egy szép nap teljesedésbe megy. Bandholz, a karakán legény, a makacs kis generális sokadmagával visszatér... Nem hullatunk krokodilkönnyeket Valami fürge szakértők kiderítették, hogy New York város lakosainak létszáma lassan, de biztosan csökken. A lakosság egyrésze véglegesen eltávozik, mert uj nagyvárosok vannak ki-, alakulóban s ott az üzleti élet és a kiima is jobb . . . Szóval sajnálkozni kellene szegény New York város tragédiáján, de erre képtelenek vagyunk. Zsugorodik New York? Hát csak zsugorodjék, — s ezt nem is valami jersey-i rosszmájúság mondatja velünk. New York túlnőtt a kereteken. Ekkora város élete nem lehet egészséges és további növekedését törvénnyel kellett volna meggátolni. Egymagában annyi lakosa van egy kisebb országnak. Nyolcmillió! Mi történne New York lakosságával, ha történetesen egy-két óra alatt ki kellene üríteni . . . ?! Tessék csak elképzelni! A menekülő lakosság agyontaposná egymást és eltorlaszolná a kijáratokat ... Ne is beszéljünk erről többet. Mi csak azt mondjuk, hogy képtelenek vagyunk krokodilkönnyeket hulllatni New York lakosságának állítólagos zsugorodása miatt.Csak zsugorodjék! “Exiled Europe” Ilyen cimen uj külpolitikai szemle jelent meg. Szerkesztőit nem ismerjük s csak annyit tudunk róluk, hogy a vasfüggöny mögül menekültek nyugatra. Jóleső érzéssel vettük kezünkbe az első számok egyikét, mert az az érzésünk, hogy végre Amerika népe tárgyilagos képet kap Európa tragédiájáról. Az uj lap kereken megmondja, hogy Európa tragédiájáért jórészben a cseh ámitók, Masaryk és főleg Benes,, felelősek. Benes ajánlotta fel Kárpátalját Sztálinnak, — ez az ajánlat még a második világháború befejezése előtt történt . . . Benes és a csehek bűnösök abban, hogy a Szovj et megvethette lábát a Kárpátmedencében. Jó volna, ha már egyszer a világ megismerné ezeknek a világcsalóknak az igazi arcát. Persze ettől még nagyon messze vagyunk, hiszen New York kormányzója még ma is ünnepelteti Masaryk-ot. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! RAVASZ LÁSZLÓ SZABÓ IMRE TEMETÉSÉN A magyar református egyház egyik legkiemelkedőbb vezetője, Szabó Imre volt budapesti esperes, január 28-án, 63 éves korában meghalt. Február 1-én temették el az óbudai temetőben, hatalmas tömeg jelenlétében. Ravasz László mondta a gyászbeszédet. Hosszú idő óta ez volt a volt püspök első nyilvános szereplése. Szabó Imrét 3 évvel ezelőtt kényszertartózkodásra , a szabolcsmegyei Búj községbe helyezték. Még családi ügyekben sem utazhatott Budapestre. Hosszabb idő óta betegeskedett, de gyógykezelésre nem volt módja. Decemberben be kellett szállítani a debreceni klinikára, ahol január végén megoperálták. Az operáció sikerült, azonban szivgyengeség lépett fel s ez ölte meg. Felesége és öt gyermeke maradt utána. OSZTRÁK LÁTOGATÓ MEGFIGYELÉSEI A korcsolyázó bajnokságok megtekintésére j anuár végén Budapesten járt egy osztrák állampolgár, aki megfigyeléseiről igy nyilatkozott ausztriai munkatársunknak: “A hangulat ál-Uj IKKA-csomag árjegyzék , Brack Miklós svájci útja és tárgyalásai úgy látszik eredménnyel j ártak, mert a budapesti IKKA egy uj árjegyzéket bocsátót ki s abban két újabb élelmiszer-csomag és több ipari cikk leszállított ára szerepel. Olcsóbb bennük a Nylon-harisnya, cipő, vászon és néhány szövet-áru, rádió, svájci óra, stb. és bicikli is kapható most. Az Amerikából küldendő csomagok itt fizethető vámjának fontonkénti 1 dolláros rabló-dij-? szabását még mindig nem szállították le a nyomor vámszedői, a magyarországi vörösek.--------------— tálában nagyon nyomott. Beszélték, hogy újabban megint nem adnak ki iparengedélyeket. Az emberek általában arról panaszkodnak, hogy nagy gondjaik vannak az élelmiszerellátás terén. Kakaót például csak feketén kapni, azt is csak néha, és igy az ára 320 forint. A kávó ki-Verhovay igazgatósági gyűlés A Verhovay Segély Egylet Igazgatóságának tavaszi gyűlése március 21-én, hétfőn reggel kezdődik Pittsburghban, a Verhovay Székház tanácstermében. A gyűlés elsősorban tárgyalni fogja a központi tisztviselők jelentését, mely szerint az egyesület vagyona, taglétszáma, de különösen az érvényben levő biztosítások összege szépen emelkedett az elmúlt esztendő folyamán. A gyűlés minden valószínűség szerint egy hétig fog tartani. A Rákóczi Segélyző Egyesülettel való egyesülés, valamint az 1955. szeptember 12-én, hétfőn, Pittsburghban, a William Penn Hotelben tartandó Verhovay konvenció előkészületei sok munkát- rónak a vezetőségre. Az igazgatóság most állapítja meg a kerületi beosztásokat is s annak alapján elrendeli a nagygyülési képviselők megválasztását. A Verhovay Igazgatóság február 19-én, szombaton, egynapos rendkívüli gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy az egyesülési szerződés ügyében leszavaztatja a legutóbbi nagygyűlés delegátusait és amennyiben a nagygyülési képviselők a Verhovay Igazgatóság egyhangú szavazatával elfogadott egyesülési szerződést magukévá teszik, akkor az 1955. junius 6-án, hétfőn, Bridgeporton kezdődő Rákóczi konvenciótól függ majd csak, hogy az egyesülést szintén kimondja s igy végre megvalósulhat a két országos egylet remélt és várt egyesülése! lója feketén 350-380 forint, de a KÖZÉRT üzletekben változatlanul 400 forint. Bécshez viszonyítva Budapest világítása nagyon sötét, alig látni egy-egy neonreklámot, azokból is hiányoznak a betűk, foghíjasok. Még a belváros közepén is csak minden második utcai lámpa ég.” MIT KAPTAK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK AMERIKÁTÓL? A Nemzetközi Vöröskereszt genfi központja jelentést adott ki arról, mit juttatott Eisenhower elnök akciója Amerika népének áldozatkészségéből a magyarországi árvízkárosultaknak. Az akció lebonyolítója L. Willismann svájci ezredes most tért haza Magyarországból. Jelentése szerint 25,000 család részesült az adományból. Az ado(Folyt, a 2-ik oldalon) Képkiállitás Woodbridgen A Woodbridgei Magyar Kultur-egyesület az idén is megrendezi képkiállitását, amely a tavaly oly nagyszerűen sikerült. A kiállítás ezúttal a Karmelhegyi Boldogasszony r. k. egyházközség nagytermében lesz, Woodbridgen, a Smith Street-en és pénteken, március 18-án nyílik meg. A dijakat szombaton este fogják kiosztani. Vasárnap, március 20-án délután márciusi ünnepélyt fognak tartani a kiállításon, anjely egészen szerdáig, március 23-ig lesz nyitva. Nemcsak amatőrök, de jeles magyar festőművészeink közül is többen fognak szerepelni képeikkel ezen a kiállításon: Rasko Aurél, Markos Jenő, Juharos István, Némethy és mások (kiállítani óhajtók forduljanak közvetlenül Vajtay elnökhöz, 60 Bird St, Iselin, N. J., vagy pedig Tarc Sándor titkárhoz.) A dijak között lapunk 10-dolláros dija is szerepel. Mitévő legyen megannyi bujdosó magyar 1955 március 15- ikén? “Régi dicsőségünk” egyre inkább foszladozik az “éji homályban.” Az idegenben, Ujhazában rég gyökeret eresztettek, akárcsak a tiz évvel ezelőtt földönfutókká lettek egyaránt ezzel a föl-fölsiró tanácstalansággal marcangolják egymást, kérdezik a fűtől, kérdezik a fától: “Vájjon mit tehetünk mi, szárnyszegettek, kiebrudáltak, meghurcoltak, kínjainkba belecsömörlőttek ? T é p e lődésben, egymással szembeni türelmetlenségben csontosodjunk meg a vég bekövetkeztéig? Vájjon az-e az elhivatottságunk, hogy személyi szőrszálhasogatások miatt merőben statisztái legyünk e minden eddiginél sötétebb magyar sorséjszakának?” A kérdés általános; a felelet rá nem könnyű. Pedig . . . , Kevés népet áldott meg több jótulajdonsággal a Teremtő, mint a magyart. Kevés nép — még a földkerekség legpompásabb vidékein is — rendelkezik a képességeknek olyan magas fokával, mint a miénk. Kevés fajta tudott az érvényesülés és a szellemi elhivatottság mezej én csodálatosabb egyéniségeket és néprétegeket kitermelni, mint éppen a magyar! És mégis? . . . És mégis: mintha ólommal lenne talpalva a cipőnk! A közmondásos “átok” évszázadok óta nem engedi, hogy nálunknál kevésbé tehetséges, amolyan szatócsnének orrunkra ne koppintsanak, el ne gáncsoljanak, meg ne előzzenek, több befolyásos pártfogót ne szerezzenek . . . Nos: “török áfium” nincs is — hacsak nem önönmagunkban. Ezt a negatívumot kell legyőznünk, pozitív dinamikává kifejlesztenük, hogy vitéz Zrínyi Miklósnak igaza lehessen. Azontúl igazán csak “jószerencse .kell”' és a többit elintézi a Mindenható. Mit teszünk (ha ugyan ez “cselekedet” gyanánt könyvelhető el) tehetségeink se szeri se számának észszerű munkába állítása helyett? ... Ne hagyják, hogy öreg fejjel felsoroljam. Szégyenleném, ha angol változatban amerikai kézbe kerülne... Mi magunk jól tudjuk amugyis, hogy torzsalkodásban, kákáncsomó-keresésben, kezdeményezések csakazértis elgáncsolásában — megannyi, inkább diákgyerekekhez méltó lelki betegségben — még olyanok is szenvednek a szó szoros érteimében, akiktől joggal várhatnánk maradandóbb alkotásokat! Vak nem vezethet világtalant — lássunk tehát elsősorban! Nézzünk bele az adottságokba és ne csupán mérlegeljük a lehetőségeket, hanem a férfi tettrekészségével, a nő pedig szívósságával: CSELEKEDJÉK! Igen, cselekedjünk v a 1 a m ennyien, bármennyire huzna is a tehetetlenségi nyomaték. Lépjen akcióba ki-ki azon a téren, amihez leginkább érez tehetséget, amihez legjobban huzza a szive, ami legközelebb esik egyéniségéhez. De dolgozzunk valamennyien a felszabadításért, ne csak hangoztassuk ! Könnyen meglehet, hogy 1711 és 1849 után ez az immár harmadik nagy magyar “emigráció” a legeslegutolsónak fog bizonyulni. A költő vészlátó jóslata ezzel be is teljesedhetik: “Mint oldott kéve széthull nemzetünk.” * Acsarkodással, ami jólét idején lehet divatos szórakozás, ily körülmények között akkor se segíthetünk, ha ezzel bánatunkat, mérgünket pillanatnyilag ki is töltöttük. A kuruc idők és különösen a múlt évszázad nagy szabadságharca — sose feledjük — nem kizárólag a külföld közönyén bukott el, hanem az egymással torzsalkodó alvezérek kicsinyességén ! % Aki pedig repülni hivatott — és a magyart Isten adta tehetségei ehhez jogosítanák — minek piszmog önönmaga és honfitársai sírjának “áskálásával” ? Már pedig atomkor küszöbén, komoly időkben élünk. Alig néhány kobalt-robbanás levegőbe röpítheti egyik napról a másikra a világot. Rákóczink, Kossuthunk (legalábbis olyan, akit ha ideig-óráig bizalommal követni lennénk hajlandók) — alig van. Mindszentynk ezernyi, de mind a Vasfüggönyön túl, legtöbb bilincsben. Földönfutóink jobb esetben a robot jármában, de száz és száz esetben a nyomor és kilátástalanság fertőjében senyvednek szerte a földtekén. Nincs hát ebből a lázálomból kiút, menekvés biztosabb talaj, virányos pázsitok felé? Még számunkra se, akik a szerencsésebbek közé tartozunk? Van! Az önbizalom visszavafázsolásának és egymás megbecsülésének az útja — kitartó, építő munkával párosítva. Nagy kataklizmák, csapások, megrázkódtatások idején érhető, ha az emberi idegrendszer nem működik oly zavartalanul, mint béke, bőség, boldogság idején. De mindez ne legyen mentségünk arra, hogy ki-ki meg ne tegye a magáét a magyar felszabadítás, népünk jobb jövője érdekében! Most, amig lehet! Várhatunk annyi megpróbáltatás után még mindig csodát? Igen! — A “csoda” lehetőségét ki-ki a szivében rejtegeti. Még hozzá együttműködési készség alakjában. A “team-work” fogalommá lett Amerikában, sőt gépesített végletében, az “assembly-line” néven ismert futószalag formájában a sokszoros ázsiai túlerővel szemben is mentségünk lehet. Tényleg megvalósíthatatlan volna, hogy mi, egyénileg fölös talentummal megáldott magyarok elsajátítsuk e legelemibb amerikai erényt? Csak parányi “team-work” kellene ahhoz, hogy nagyobb legyen a magunk városában, környezetében a tekintélyünk. Több honfitársunkat lehetne elhelyezni, magasabb fizetésért, jobb “job”-okban, sőt közhivatalokban. Csak józan eszünket kellene kissé céltudatosabban használnunk ahhoz, hogy átiitőbb legyen a súlyúnk az amerikai politikai életben. A demokrácia adta lehetőségek birtokában mindez nem kivihetetlen feladat. De kizárólag a befektetett munka és az amögött felsorakozó, lüktető konstruktiv erők aránya szabj a meg az elmaradhatatlan juta lom, a siker mérvét. Nagy tehetségű elődeink s bujdosásban rég letűntek: megfoghatatlan köd fellegekké magasztosultak. Óriás tölgyek voltak személyünkben, de kortársaik nem támasznak, hanem (Folyt, a 2-ik oldalon)
