Hiradó, 1953. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1953-12-24 / 52. szám
1953. DECEMBER 24. Doroginak hívták... Szülőföldjén ezt a nevet mindenki helyesen irta le és mondta ki, de hogy itt is könnyebb legyen megjegyezni, néliány évvel ezelőtt, elhatározta, hogy megváltoztatja nevét Davisre. Arról azonban teljesen megfeledkezett, hogy társadalombiztosítási igazolványát is, (Social Securiity Card) átírassa uj nevére. Még súlyosbította ezt a mulasztást azzal, hogy miután önálló üzlethez kezdett, márciusban, mikor adóvallomási ivét kiállította, elfelejtette ráírni tagsági jegyének számát. A társadalombiztosítási hivatalban idővel válószintileg észre fogják venni, hogy John Davis azonos John Dorogival. Számláját is megtalálják majd a körülbelül félmillió többi Davisé között. De ha véletlenül a hivatal mégsem tudja pontosan megállapítani, hogy a sokezer hasonló nevű egyén számlája közül tulajdonképen melyikre Írja jóvá a fizetéseket, akkor John Dorogi könnyen elveszítheti egy részét .a járandéságoknak, melyekre a “social security” révén igényt tarthat. Ha utólag sikerül is a mulasztást pótolni, az utánjárás rengeteg időt és költséget okozhat neki. «^^ig^^sesgseísigísíisesgsgíswtsiefgisíg a Kellemes Karácsonyi f Ünnepeket és Boldog f Uj Évet kívánok minden jó olvasónknak g ?Özv. BÁLINT ANTALNÉf “Bálint Néni” és leánya ^ Mrs. Elizabeth Hibian 784 AMBOY AVENUE Perth Amboy, N. J. Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kíván KEMÉNY GYÖRGY (1892-1942) nagy amerikai magyar költő verseiből KÁRA-NÉMETH TESTVÉREK ZENEKARA Ha valaki megváltoztatta nevét, kérjen a társadolm-biztositó hivatalban uj tagsági jegyet, melyen az uj neve a régi számával együtt szerepeljen. A társadalom-biztosító hivatal itteni vezetőj e felhívj a figyelmünket arra is, hogy legyünk mindig biztosak abban, hogy nevünk és “social security” számunk rajta legyen a fizetésünkről szóló bejelentéseken, mert azok alapján számítják ki később a nyugdijat, vagy halál esetén a hátramaradottaknak kifizetendő segélyt. Ha valaki alkalmazásban van, munkaadója utján azonnal jelentse be nevét és “social security” számá pontosan úgy, ahogy az a hivatalnál nyilván van tartva. Ha a maga gazdája, ne mulassza el gondosan lemásolni tagsági jegyének számát az adóbevallási ivre, melyet egyszer egy évben kiállít az adóhivatal részére. Sohasem lehetünk bizto-ZALB a csodás hatású kenőcs FÁJÓ LÁBAKRA! Biztos hatású érzékeny, viszkető, égő lábakra, tyúkszemekre és kemény bőrre. Ne Írjon levelet, küldje be ezt a hirdetést 1 dollárral és nevével, címével, s mi küldjük Önnek. BRIDGEFIELD DRUG CO. Dept. 10 E. 461 Gregory St. Bridgeport, Conn. sak benne, hogy a mi számlánkat ismerik el a mi fizetésünkkel, ha nem tüntetjük fel helyesen nevünket és tagsági igazolványunk számát. A kilenc számjegyből álló tagsági igazolványunk száma merőben különbözik a többi igazolványok számától. A társadalom biztositó hivatal száz millión felüli számsorozattal rendelgezik és ezek között nincs kettő, amelyik egyforma lenne. Tagsági jegyének száma igazol minden alkalmazottat és fizetéséről szóló kimutatást. Egyszersmind útmutatóul szolgál ahhoz, hogy minden tagnak kiutalják a keresete után őt megillető járulékot. Nem állíthatjuk azt, hogy kizárólag a Davis nevű egyéneknél fordul elő csak sok baj, zavar, kiadás és kár a kiutalásokkal kapcsolatban, mert csak azok jelentik be magukat helytelenül, hibásan írják be, vagy egész egyszerűen kihagyják *a “social security” számot. A társadalombiztosító hivatalnál számlájuk van még többek között, 1,287,- 315 Smithnek, majdnem egy millió Johnsonnak, 867,753 Brownnak, 617,518 Millernek és 413,393 Andernsonnak is. Még abban az esetben is óva-Lelkiismeretes ember: előfizet Okos ember újságot olvas tosnak kell lenni, ha valakinek olyan különös neve van ,amilyen csak a Dickens nevű regényíró novelláiban fordul elő. Soha ne bizzunk abban, hogy a fizetésünkről vezetett számlánkat különleges nevünk kellően igazolja. Meg lennék lepve ha tudnánk, hogy hány ritka név nem is olyan ritka, ha bepillantanánk a biztosított tagokról vezetett könyvekbe. Ne próbálja senki tagsági számát emlékezetében tartani, mert még egyetlen számjegynek az elírása is azt eredményezheti, hogy az illető fizetése valaki másnak a számlájára kerül. Összefoglalva a fentieket: Teljesen mindegy az, hogy John Doroginak, vagy John Davisnak hivnak-e valakit, a fődolog az, hogy “social security” kártyáján úgy a neve, mint a száma helyesen legyen feltüntetve és ha megváltoztatta nevét, azonnal kérjen másik tagsági igazolványt, melyen legyen rajta az uj neve és a régi száma. Ha valaki egyszer már be van jegyezve egy bizonyos szám alatt, az a szám élete végéig az övé marad és ez jelenti azt a láncszemet, mely összeköti a jövedelméről szóló kimutatást nyugdijának összegével, melyhez a biztosítás révén minden tagnak joga van. HAZAFIAK... Hazafiak: mindenfelé bőven vannak, a Hazáért s lelkűk lángol: a legtöbben csak láng nélkül, de jól élnek a Hazából! IGAZI HAZAFISÁG ... Azok adnak a hazának, akik viszonzást nem várnak. AZ ARANY... A földön évezredek óta az arany a legfőbb Isten: ezerféle a vallása, ámde hite soha sincsen. NAGYZÁSI HÓBORT ... Az embereknek az a főbajuk hogy nagyratartják magúikat s büszkén az égnek tartott orr [miatt: eltévesztik itt az utat. Ha olykor a földre is nézné[nek: észrevennék valahányan, hogy a girbe-görbe, nagy útvesztőn senkik vagyunk egysorjá[ban. TRÓJAI Ló... Tróján halálos sebeket holmi döglött fa-ló vágott, ma pedig: élő szamarak Teszik tönkre a Világot! MIELŐTT leragasztjuk a külföldre ^szóló levelet, álljunk meg egy percre és gondolkozzunk: sikerült-e barátot szerezni Amerikának V “BIZONFI” magyar-angol, angol-magyar szótár, — a két kötet egybekötve $4.75. Megrendelhető lapunk utján. VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek lapunkban hirdetnek. Ez önmagának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra lesz! 2 FRANK VAN SYCKLE, INC. Autót áss Vegyen! 1952 D0D6E CORONET “DIPLOMAT” (Hard Top Convertible) f 4 E lap szerkesztőjének volt a kocsija. Mu is elsőrangú állapotban van, alig 20,000 mérföldet ment, szép, fekete kocsi, piros huzattal és diszitéssel belől. Teljesen felszerelve. Rádió, heater, stb. Igazán jó vétel ! OLCSÓN! • . ; ; Jöjjön, nézze meg ! Mélyen levágott árak ! RÉSZLETRE! BECSERÉLÉSSEL! Frank Van Syckle, Inc. DODGE és PLYMOUTH ELÁRUSÍTÓ 159 New Brunswick Ave. Perth Amboy, N. J. — Telefon VAlley 6-0591 —