Hiradó, 1953. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1953-04-16 / 16. szám

híradó 1953. ÁPRILIS 16. ÁLMÁBAN IS HAZUDIK Regény Irta: Tamás István HORTHY MIKLÓS EMLÉKIRATAI (A német nyelven, könyvalakban megjelent emlékiratok ismertetését a müncheni Hungária c. hetilapból vesszük át és közöljük folytatásokban — Micsoda szemtelen hang ez? — csattant fel erélyesen Be­renice. — Ezt is ott szedted fe. Esztergomban? Négy héttel’eze­lőtt még te könyörögtél, hogj fogadjuk Pityut! Éva az almahéjat pergette," mint furcsa, piros kígyót: — Négy hét! Hol van az már í Orlayné az élet gyakorlati dolgaiban gyermeki tájékozat­lansággal csetlett-botlott, nem látta — vagy nem akarta láni az idegtépő harcot, csak az e­­redményeit fogadta el, a békés otthont és a kenyeret. A kis női mesterkedésekben azonban csal­hatatlan ösztönnel hibázott rá a lényegre: — Te talán megismerkedtél odakünn valakivel? Éva elfordított fejjel vála­szolta : — Egy csomó vén szamárral és néhány mitugrálsz jampec­­cel. Már a nevükre sem emlék­szem. Berenice erre elejtette a he­lyes nyomot és visszatért a régi refrénre: Nem is becsülheti meg egy férfi az olyan lányt, aki garde nélkül megy vikendezni öt napra! Éva, mint a jó vivő, könnyed oldalvágással riposztozott: — Sőt, csak az ilyent tudja megbecsülni a férfi, aki látja, hogy anyai zsandárkodás nélkül is tud vigyázni magára' egy -teli­­vér úri lány! — Igaza van — helyeselt Or­­lay. — Csak uszítsd ellenem még te is! — sikította Berenice. — Én nem uszítom, de a mi lá­nyunknak akad még különb par­tija mint egy Pityu, ne félj. , Kis szünet következett. A csa­­ádtagok erőt gyüjtötek. Az a­­íya szólalt meg elsőnek: — Most majd nekünk kell meghívni Klárát*’ legalább öt napra, hogy viszonozzuk a szí­vességét. — Nem kell meghívni — mondta sötéten Éva. — Mi történt? Vele is össze­vesztél? — És mert a lány lesü­tött szemmel hallgatott, Bere­nice annál hangosabban kiáltot­ta. — Mindent tudok már! Szó­val Pityu és Klára . . . Ne is ta­gadd! — A lányára nézett, aki konokul összeszoritotta a száját és Berenice anyai szive teljes ha­ragjával fordult az exvőlegény ellen. — A csirkefogó! Ide többé nem teszi be a lábát! Az én lá­nyommal ilyent! No, egyél szi­vem egy kis körtét. — Köszönöm, nem kérek — állt fel az asztaltól Éva és meg­ragadva az alkalmat, már bu csuzott is. — Fáradt vagyok, megyek lefeküdni.- — Szegénykém — csókolta homlokon Berenice — pihend ki magad! Ja igaz, a kulcsot elhoz­tad ? — Igen. — Add csak ide, had készít­sem ki a karkötőt. Holnap dél­ben esküszik a Lakatosné az uj férjével, ott akarok lenni a la­kodalmon. — Ki veszi el a Lakatosait? — Egy kekszgyáros. Ez már a harmadik férje. Hol a szekrény­kulcsom? — A kistáskámban. És hol ke­rültek össze? — kíváncsiskodott tovább a lány. — A spiritiszta körben. Lar katosné kitűnő médiuní. A keksz gyáros meg eljárt a szeánszokra, mert a megboldogult feleségétől szokott üzeneteket kapni. Na- ] gyón imádták egymást. — Szóval tulajdonképen, az ^ első felesége hozta össze a há- ( zasságot? — nevetett Orlay. — Ezt aztán már kötve hiszem. — Mert nem ismered Laka­­tosnét. Mindenkit kihasznál. Képzeld, a kör háziszellemét, Löwenhuggót is folyton zaklatta hog yaportirozza neki egy antik fülönfüggőt. — És akpott helyette egy gaz­dag férjet. Egészen jóljárt a cse­rével, — tréfálkozott Orlay, a­­mit Berenice személyes sértés­nek könyvelt el és nyomban fel­húzta finom kis órát: — Mit tudsz te arról a másik világról, a te rideg materialista lelkeddel! — És mit tudsz te erről a ri­deg materialista világról, a te átszellemült lelkeddel — felelte ezúttal komolyan az apa. (Folytatjuk) About Advertising One word won’t tell you very much You’ve got to keep on talking One step won’t take you very far, You got to keep on walking; One inch won’t make you very tall, You’ve got to keep on grow­ing; And just one ad won’t do it all — You’ve got to keep ’em going. III. Teleki Pál öngyilkossága után Sürgősen gondoskodni kellett a miniszterelnöki állás betöltésé­ről és ezért 1941. április 4-én megtörtént Bárdossy László, ak­kori külügyminiszter, miniszter­­elnöki megbízatása. Bárdossy Lászlót a kormányzó Teleki ja­vaslatára nevezte ki külügymi­niszterré, miniszterelnöki kine­vezésénél azonban döntő befo­lyást az gyakorolt, hogy belpoli­­tikailag semmilyen irányban sem volt “lekötve.” “Régebben csak egészen felü­letesen ismertem őt — Írja Hor­thy Miklós — nemcsak minisz­tertársai között, hanem a parla­mentben és politikai körökben is nagy rokonszenvnek örvendett. Működését most megítélni való­ban nem lenne könnyű feladat. Némely cselekedetét még ma sem tudom megmagyarázni. Bárdossy Lászlót a háború után mint “háborús bűnöst” bíróság elé állították, miután az ameri­kaiak Ausztriában letartóztat­ták és a magyarországi kommu­nistáknak kiadták. Mielőtt a­­gyonlőtték volna, igy kiáltott: “Istenem, mentsd meg Magyar­­országot ezektől a banditáktól!” Csak aki annyira öntelt, hogy azt hiszi, egész életében soha nem követett el politikai hibát, az dobja rá az első követ Bár­dossy Lászlóra. Bátor halálával belépett a magyar mártírok so­rába és tovább fog élni a ma­gyar nemzet szivében.” Szovjet fenyegetés Horthy Miklós emlékirata ez­után a jugoszláv válság ecsetelé­sére tér át. A német felvonulás megkezdődött a Bánátban. Ha MAGYAR ÜZLET! MAGYARUL BESZÉLÜNK! MAGYAR KISZOLGÁLÁS! LICHTMAN BROS. m m am m Egészen újszerű, egészen magától működő villany-jégszekrény ! Ptiilca Refrigeratorok Mfoly $[TcYc)gfí / mint LJ \y Model 732 (“Key Largo” színben) A LEGNAGYOBB BECSERÉLÉSI ENGEDMÉNYT MI ADJUK —­­RÉGI JÉGSZEKRÉNYÉÉRT! z itt illusztrált Model 1138 — _ HA NINCS MOST PÉNZE, NEM KELL MÉG a ' ELŐLEG SE RÁ... FIZESSE AHOGY TUDJA! M Régi és uj-amerikás magyarok kedvelt bevásárlási helye: MAGYAR ÜZLET! MAGYARUL BESZÉLÜNK! MAGYAR KISZOLGÁLÁS! ★ Magyarország elutasítja Hitler követeléseit és nerfi szállja meg a Bácskát, a német hadvezetőség nemcsak ezt a területet vette volna birtokába, hanem felvonu­lási vonalainak biztosítására a a Duna-Tisza közét és Budapes­tet is. Kétségtelen volt, hogy ez Magyarország függetlenségének végét jelentette volna. A triano­ni határtól délre élő magyarok védelme az önfenntartás köve­telménye volt. A kormányzói pa­rancs azonban úgy szólt, hogy a magyar csapatok csak Magyar­­ország történelmi határáig vo­nuljanak előre és ott álljanak meg. A magyar csapatok még igy is csak akkor indultak meg, amikor jugoszláv légitámadás érte Szegedet és Pécset és Hor­vátország kikiáltotta független­ségét. 1941 április 24-én Hitler fő­hadiszállásán fogadta Horthyt és megbeszélték röviden a délke­let európai katonai és politikai helyzetet. A német birodalom és a Szovjetunió közötti kirobba­náshoz közeledő feszültségről Magyarország moszkvai követé már értesítést küldött. Visinsz­­kij akkori helyettes külügyi nép­biztos, április 12-én fogadta Kristóffy .követet és közölte ve­le, hogy a Szovjetunió “nem tud­ja helyseim Magyarország ak­cióját Jugoszláviával szemben.” Beszélgetés közben elhangzottak a fenyegető szavak: “. . . egy na­pon Magyarországot is szeren­csétlenség érheti és akkor — darabokra téphetik.” De Hitler is elégedetlen volt a magyar ma­gatartással, mert azt kívánta volna, hogy Magyarország ve­gyen részt a balkáni háborúban, amit azonban Horthy Miklós a Szovjetunió magatratására való t utalással, elutasított. Magyarország hadba­­lépése : “Magyarország eddig az idő­pontig sikeresen el tudta hárí­tani azt, hogy teljes szövetségi viszonyba lépjen Hitlerrel. A Szovjetnek küldött német had­üzenet után a kormányzó Hitler­től kézírásos levelet kapott, “az ilyet mindig csak valami rossz érzéssel bontottam fel.” A levél­ben Hitler azt követelte, hogy Magyarország üzenjen hadat a Szovjetuniónak. Az első minisz­tertanácson Bárdossy még arra sem volt hajlandó, hogy Moszk­vával megszakítsa a diplomáciai viszonyt. A második miniszter­tanácson, 1941 junius 23-án, Werth akkori vezérkari főnök, levelet küldött a miniszterelnök­nek, amelyben követelte a;2 azon­nali hadüzenetet, mert különben Magyarország elveszti Erdély nekiitélt részét js. Bárdossy és a kormány tagjai továbbra is a hadüzenet ellen voltak, csak Győrffy Bengyel tábornok, Bur­­tha honvédelmi miniszter képvi­selője szavazott a hadüzenet mellett miniszterének utasítá­sára. Junius 26-án érkezett meg a jelentés Kassa és Munkács bom­bázásáról. Werth jelentése sze­rint szovjet repülőgépek voltak a támadók. így tehát megtörtént j a “provokáció,” amelynek követ­keztében Magyarország hadiál­lapotba lépett a Szovjetunióval. Nem kímélhetem meg Bárdos­­syt a szemrehányástól, hogy ő e napok kritikus helyzetében eltit­kolta előttem a moszkvai köve­LICHTMAN BROS. 152-156 New Brunswick Ave. — (A “Five Corners” közelében) — Tel. P. A. 4-5890 — Perth Amboy, N. J. lADJA EL MOST a kocsiját, amíg az árak még magasak! Ne várjon! Ez a leg­jobb alkalom, hogy jó árat kapjon érte.! Keresse fel “UNCLE JOE”-t SPEEDWAY AUTO SALES 823 St. George Ave. WOODBRIDGE, N. J. Tel. Whg. 8-0149 tünknek egy sürgönyét, amely­ről én csak három évvel későb­ben értesültem és aminek létezé­sét Bárdossy, mikor nyomatéko­san megkérdeztem, valóban el is ismerte. Ebben a sürgönyben Kristóffy követ azt jelentette, hogy Molotov Magyarország­nak, amennyiben semleges ma­rad, az erdélyi kérdésben meg­ígérte a szovjet tájnogatást. Hogy ennek az ajánlatnak még súlyt adjon, követségünknek megengedték, hogy junius 23-a után még 8 napig a szokásos mó­don számjeles táviratokat ktild­­hessen Budapestre. Moszkva azt is energikusan cáfolta, hogy a “provokáló” bombatámadásokal magyar városok ellen szovjet re­pülőgépek hajtották volna vég­re. Hősök emléke Molotov ígéretének értéke mindenesetre kérdéses volt. A nagyhatalmak mindig., nagyon hagylelküek, mikor kis nemze­teknek ígéreteket tesznek, külö­nösen, ha az ígéretek mások számlájára történnek. (Horthy Miklós könyvében hitelt ad a moszkvai cáfolatnak és hivatko­zik Bárczy István miniszterel­nökségi államtitkárnak egy kije­lentésére, amely szerint Krúdy Ádám repülőezredes, a kassai repülőtér parancsnoka, akkor írásban jelentette Bárdossy mi­niszterelnöknek, hogy német re­pülőgép dobta le a bombát Kas­sára. Krúdy ezredes ezt a köz­lését 1946-ban a Bárdossy elleni pörben Budapesten eskü alatt megismételte.) “Ez volt a története a mi had­­balépésünknek a Szovjetunió el­len, amit nem azért mondok el, hogy azokpak a hős férfiaknak emlékét kisebbítsem, akik abban a meggyőződésben, hogy hazáju­kat védeniök kell, a fronton el­estek. Senki sem állíthatja biz­tonsággal, hogy Magyarország a kassai események hamis beállí­tása nélkül követhette volna azt a politikát, amit Bulgária köve­tett, amely végeredményben a bolgároknak sem használt sem­mit. Churchill volt az egyetlen államférfi a másik oldalon, aki, ha nem is mindig következetesen és főleg nem a kívánatos nyoma­tékkai, megkísérelte, hogy Roo­sevelt gátlástalan engedmény­politikájába Sztálinnál szemben egy bizonyos adag realizmust keverjen. Ezért próbálta meg, hogy elkerülje a hadüzenetet Magyarországnak, Romániának és Finnországnak. Sztálin azon­ban nem engedett és igy megtör­tént az angol hadüzenet Magyar­­országnak. (Folytatjuk) KEDDEN ESTE van nálunk a lapzárta. A szerdán beérkezett híreket és közleményeket már csak a következő heti számban hozhatjuk. Zilahy :■ “ARARAT” $3 Kérje részletes árjegyzékeinket! MAGYAR HÍRNÖK KÖNYVESBOLTJA ^Foreign Book Shop) 134 FRENCH STREET NEW BRUNSWICK, N. J. A LEGFRISSEBB GY ÓGY ANY AGOKAT használjuk az általuk készí­tett orvosságokhoz. —Jó ta­nácsért, jó orvosságért hoz­zánk jöjjön! Külföldi recep­teket is elkészítünk azonnal, pontosan. Magyar Patika |CITY PHARMACY, Inc. 285 SMITH STREET Perth Amboy, N. J Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS szakmunkások által 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. P. A. 4-1616 SÖRT, BORT, PALINKAT, SZÓDAT — mindenféle ITALAIT RENDELJE nálunk! — INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ! Mulatságokra, piknikekre gyors, pontos kiszolgálás: Fords Recreation Liquor Store 571 New Brunswick Ave. Ford*. N. J. Tel. P. A. 4-3694 Frissen vágott, vagy cserepe* VIRÁGOK bármilyen alkalomra: esküvőre, temetésre.' születésnapra, évfordulóra, uj anyáknak, stb KOSZORÚK, CSOKROK, ÜLTETVÉNYEK CLARK, tfw jíoaIaí 215 SMITH ST. (A Firit Bankkal »zeniben) TELEFON; P. A. 4-3044 PERTH AMBOY, N. J Virágot táviratilag is küldünk bárhova “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & WiUon Street» Tel. Perth Amboy 4-1200 6 32-lapos helvét magyar kártya $1.25 csomagja MAGYAR KÖNYVEK Magyar Hanglemezek nagy választékban------Est. 1918---------33 ÉVE % szolgálja lelkiismeretesen i Perth Amboy is környéke H népét — a JOHN S. • pITRUSECA I FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY. N. J. és 1 531 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. ’ Telefonszámok: P. A 4-1712 és 4-1713

Next

/
Thumbnails
Contents