Hiradó, 1953. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1953-06-18 / 25. szám

1953. JUNIUS 18. HÍRADÓ HORTHY MIKLÓS EMLÉKIRATAI (A német nyelven, könyvalakban megjelent emlékiratok ismertetését a müncheni Hungária c. hetilapból vesszük át és közöljük folytatásokban VI. / A német megszállás Az elős találkozáson Hitler bizonyos zavarral küzdve és nagykerülővel jelezte, hogy mi­után Magyarország át akar ori­entálódni, kénytelen volt meg­tenni “intézkedéseit,” nehogy úgy meglepjék, mint az olasz “árulásán!.” Ezután megismé­telte vádjait Kállay miniszter­­elnök ellen, mire a kormányzó nyomatékkai kijelentette, hogy a magyarok soha nem követnek el árulást és az ő tudta nélkül Magyarország nem fog átorien­tálódni. Ha egy napon a helyzet úgy alakul, hogy népünk meg­mentése érdekében az ellenség­től fegyverszünetet kell kérni, akkor ezt a német birodalmi kormánynak előzetesen nyíltan és becsületesen tudomására hoz­za. A magyarok semmi esetre sem fognak először fegyvert fog­ni a német baj társak ellen. A be­szélgetés egyre ingerültebb és é­­lesebb formákat vett fel és vég­re Horthy Miklós azt kiáltotta: “Ha már úgyis mindent elhatá­rozott, akkor teljesen céltalan, *" hogy még tovább beszéljünk. A- zonnal elutazom.” Ezzel elhagyta a termet, Hit­ler zavartan próbálta utolérni, majd mikor a kormányzó a kti­­lönvonatot követelte, hamis lé­giriadót adattak, a kastélyt mes­­' terséges ködbe burkolták és ez­zel az elutazást kitolták. Hitler megkér deztette, hajlandó-e a kormányzó vele ebédelni. A kormányzó kíséretében lévő ma­gyar külügyminiszter és vezér­kari főnök azt hitték, hogy ez egy közeledési kísérletet jelent és a meghívást elfogadták, de az ebéd a legfagyosabb hangulat­ban zajlott le, mindenki némán ült az asztalnál, még csak a sab­lonos asztali beszélgetésekre sem kerütl sor. Közben a magyar államférfi­ak megtudták ,hogy a német csa­patok már parancsot kaptak Magyarország megszállására. Ekkor került sor a második megbeszélésre Horthy Miklós és Hitler között és a kormányzó közölte vele, hogy a megszállás miatt lemond. Hitler kérlelni kezdte, hogy ezt ne tegye és íin­­azonnal visszavonja a német csapatokat, amint olyan magyar kormány alakul, mely az ő bizal­mát is bírja. Magyarországra visszatérve Kállay miniszterelnök megkö­szönte a kormány nevében, hogy a kormányzó továbbra is vállal­ja az áldozatot és helyén marad, ezáltal a magyar hadsereggel to­vábbra is ő rendelkezik és meg­­akadáloyzt-ák azt, hogy szlovák, horvát és román csapatok .vo­nuljanak Magyarországra, ami­vel Hitler fenyegetőzött. Bethlen István menekülése a Várból Sztójay kormányának mega­­lása után Hitler Ígéretét nem tartotta meg, Weich tábornagy kifogástalanul fegyelmezett Bal­kán hadserege kivonult, ugyan, de e csapatok helyére fegyveres SS és Gestapo alakulatok jöttek Magyarországra. A zsidósággal szemben egyre kíméletlenebb in­tézkedéseket léptettek életbe és Baky és Endre államtitkárok puccsszerűen el akarták fogni és Németországba akarták szál­lítani a budapesti zsidókat is, miután megelőzőleg már 400,000 vidéki zsidót deportáltak Né­metországba. Amikor Horthy Miklós a 170,000 budapesti zsidó elszállításának tervéről értesült, az Esztergom mellett állomásozó páncélos hadosztályt Budapest­re helyezte át és a budapesti csendőrség parancsnokának uta­sítást adott, hogy a zsidók elszál­lítását fegyveresen is kadályoz­­za meg. Ugyanolyan rendszabá­lyokat, mint a zsidókkal szem­ben, alkalmaztak lengyel, olasz és más menekültekkel szemben is. Az angolszászok franciaorszá­gi inváziója sikere és Románia kiválása után Horthy Miklós “elérkezettnek látta az időt, hogy mentse, ami még menthe­tő,” Elbocsátotta a Sztójay kor­mányt és Lakatos tábornok ve­zetése alatt uj kormányt neve­zett ki, amelynek feladata volt megakadályozni, hogy Magyar­­ország harctérré váljék. Bulgá­ria kiválása után, amikor hir ér­kezett arról, hogy 5'szovjet pán­célos hadosztály készül támadás­ra Magyaország ellen, koronata­nács volt, amelyen az eddig rej­tekhelyen ölé Bethlen István gróf is megjelent, valamint a képviselőház és felsőház elnöke és valamennyi titkos tanácsos. A koronatanács kimondta, hogy a-Á Public Service Electric and Gas Co. 50 éves jubileuma Junius, 1-én volt ötven éve an­nak, hogy egy sereg kisebb vil­lany- káz és közlekedési vállal­kozás “Public Service” elnevezés alatt egyesült. Az illetékes tényezők Thomas N. McCarter vezetésével 1903- ban mgeszervezte a Public Serv­ice Corporation of New Jersey-t és az év május 6-án bejegyeztet­ték az uj vállalkozást. A rész­vénytársaság 1903 junius 1-én kezdte meg működését. Ez alatt az ötven év alatt a Public Service-nek három elnöke volt, Thomas N. McCarter Sr., Edmund W. Wakelee és George H. Blake. Az első elnök McCar­ter volt, akit 1903-ban válasz­tottak meg. ő 1945-ben vonult nyugalomba. McCartert 1939- ben Edmund W. Wakelee követ­te, mint elnök és aki ezt a tiszt­séget röviddel az 1945-ben be­következett haláláig tartotta meg. Halála után George H. Blake lett az elnök, aki ma is főnöke a vállalatnak. Amikor a Public Service Cor­poration of New Jersey megala­kult a gázellátásról a gázosztály, a villanyellátásról a villany osz­tály gondoskodott. A nagyobb utcai közlekedési vállalatok, a­­melyeket a társaság megvásá­rolt egyidejig még azoknak a zonnal véget kell vetni a háború­nak. A tragikus atmoszférába bizonyos tragikomikus szint ve­gyitett, hogy a tanácskozás után Bethlen Istvánt csak nehézsé­gekkel tudták a Várból kicsem­pészni. Bajuszát levágatta, ka­tonatiszti egyenruhát öltött és igy a ráleselkedő német Gestapo emberek háborítatlanul kien­gedték. A koronatanács után Horthy I Miklós felszólította a kormányt, hogy kérjen azonnal fegyverszü­netet. Ezért a lépéséért azonban a Lakatos kormány többsége nem vállalta a politikai felelős­séget. Szeptember 22-én Náday tábornokot és a Budapesten rej­tőző Howie angol ezredest Hor­thy Miklós repülőgépen a nápo­lyi szövetséges főhadiszállásra küldte, hogy különbékéről tár­gyaljanak. Wilson tábornok a­­zonban közölte, hogy ő nem ille­tékes, Magyarországnak az oro­szokhoz kell fordulni. (Folytatjuk) Mlftéh y&u need a Baby Ííffet. yoog&w ft# yooR'movef Sometimes it takes several calls to get a sitter in a hurry. But by telephone it’s easy—just a matter of minutes! Every day in hundreds of ways your telephone is ready to serve you—24 hours a day. Yet what you pay for this service—only a few pennies a day— is a bargain, isn’t it? Especially when you consider its usefulness. to make your Telephone service even faster ... It’s a good idea to jot down unlisted numbers and numbers you call most frequently, where they’re instantly available. Best place is in a Personal Numbers Booklet, available without cost at any business office. NEW JERSEY BELL TELEPHONE COMPANY M3Á&S/3 ...mSo many ways...y$t costs So társaságoknak a neve alatt mű­ködött, amelynek a tulajdonát a Public Service megalakulása előtt képezték. A nagyobb közlekedési válla­latok egyenesitése folytán 1907- megalakult a Public Service Railway Company és ezt követte 1909-ben a Public Service Gas Company majd 1910-ben a Pub­lic Service Electric Co. megala­kulása. 1924-ben a Public Serv­ice Gas Co. és a Public Service Electric Co. egyesült a United Electric Co. of New Jersey-vel. Az uj vállalat ekkor vette fel a Public Service Electric and Gas Co. nevet. » A Public Service Corporation of New Jersey-t 1948 julius 1-én feloszlatták és a társaság összes aktíváit és passzíváit a Public Service Electric and Gas Co. vette át. A vállalat fejlődésére a leg­­jellmezőbb, hogy a Public Serv­ice vállalatok New Jerseyben 233 nagyobb és kisebb várost látnak el villannyal, 226 várost gázzal 365 New Jersey-i helység között bonyolítják le a helyi köz­lekedést és államok közötti for­galomban több autóbuszjáratot tartanak fenn New Yorkban és Philadelphiában. 1903 jun. 1-én a Public Serv­ice Corporation of New Jersey villanyáram kapacitása 54,498 kilowatt volt ez év jun. 1-én a Public Service áramkapacitása 1.765.300 kilowatt. Még ez év­ben egy újabb 145,000 kilowat­­tos (194,445 lóerős) generátor kezdi meg működését a Kearny telepen és a jövő évben egy 185,000 kilwattos (248,085 ló­erős) turbinás áramfejlesztő a Burlington telepen, ami által a vállalat áramtermelése eléri a 2.095.300 kilowattot (2,809,797 lóerőt). A gázüzemek szintén hasonló rohamos fejlődést mutatnak. A gáztermelés 1952-ben tizenkét­szer akkora volt, mint 1904-ben és az 1903 dec. 31-i napi 22,932,- 000 köbláb termeléssel szemben 1952-ben a uy*i produkció 476,­é Költözik? Költöztetés — Raktározás Hívjon minket ! BORUP & SONS 502 COMPTON AVE. Perth Ámboy, N. J. «Tel. PE. 4-2176 és 4-2985 Engedélyezett helyi és távolsági költöztetők — 1902 óta — 000,000 köbláb volt. A Public Service összes adói működésének első teljes évében (1904) $836,928 volt, egy évti­zeddel később az adók összege már $2,202,554-ra emelkedett. Az elmúlt évben (1952) a Pub­lic Service Electric and Gas Co. által kifizetett adók összege $49,363,654-t a Public Service Coordinated Transport és alvál­lalatainak adója pedig $4,153,- 635-t tett ki, ami szerifit a vál­lalat elmúlt* évi összes adója $53,517,289 volt. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! A NEW YORK ÉS NEW JERSEY ELSŐ MAGYAR JÓTÉKONY EGYESÜLET 1953 JUNIUS 2I-ÉN, VASÁRNAP nagyszabású Szabadtéri Ünnepélyt rendez Dayton, N. J.-ben, a gyermeknyaraló telepen, a híres BUGACI PUSZTÁN melyre a rendezőség szeretettel meghívja az összmagyarságot! Szőke Lajos hires zenekara muzsikál ÍZLETES ÉTELEK ÉS ITALOK! NAGYSZERŰ SZÓRAKOZÁS! Útirány: az 1-es és 25-ös útvonaltól rátérni a 130-as útra és azon 8 perc utazás a Bugaci Pusztáig. Mindenféle RUHANEMŰ TISZTÍTÁS •zakmunká»ok éllel 3 NAP ALATT KÉSZ elhozzuk és hazaszállítjuk SZŐNYEGEK szakszerű tisztítása MILTON’S QUALITY DRY CLEANERS 407 Market Street Tel. P. A. 4-1616 B. MARKOWITZ 29S SMITH STREET Telefon P. A. 4-1688-M ÁZ EGYEDÜLI MAGYAR BÁDOGOS PERTH AMBOYBAN Elvállal és szakértelemmel vé­gez bármilyen bádogos szakmá­ba tartozó munkát. Épületmun­kák, csatornázás, lefolyócsö ve­zetés, palatetö javítás, stb. mér­sékelt áron! — -­Fashion and Fit Minden no szereti a lapos cipőt, különösen ezeket a keztyü-puhaságu Cover Girl cipőket, melyek a legdivatosabbak és emellett igazán kényelmesek és tökéletesen lábhozillőek. Bőrből, vagy szövött anyagból, a szezon legszebb színeiben . . . Uj Cover Girl cipőválasztékunkban minden méretet, minden fajtát megtalál Jöjjön, vegyen amig még nagy a választékunk! j i HANDMADEomL HAND-LASTEDawL | iku^utdii — Cipők a család minden tagja számára — 167 SMITH ST. PERTH AMBOY, N. J. New Brunswickon: 91 Church St. MAGYAR ÜZLET! MAGYARUL BESZÉLÜNK! Több szinüek. Tan Ombre /'kevert szí­nűek) Fekete suede és Kék suede GYÖNYÖRŰ HOZZÁ­ILLŐ KÉZITÁSKÁINK VANNAK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Andy azt mondja: FELTÉTLENÜL LÁTNIA KELL ezt a négy-csillagos ★ ★ Használt Kocsi Bargain-t MEGTEKINTHETŐ Frank Van Syckle’s ANDY MARSHALL 288 New Brunswick Ave. Perth Amboy, N. J. E HÉT LEGJOBB VÉTELE 1950 DO D G E CORONET 4-AJTÓS SEDAN Fekete — Rádióval — Heaterrel — Gyromatic $1475°° RÉSZLETRE! BECSERÉLÉSSEL! 5 HASZNÁLT KOCSI TELEPÉN

Next

/
Thumbnails
Contents