Hiradó, 1952. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1952-09-11 / 37. szám

1952: SZEPTEMBER 11. HÍRADÓ 5-ik oldal NEW BRUNSWICK ÉS KÖRNYÉKE SOHONYAY ISTVÁN, — So­­honyay Sándor közismert keres­kedő honfitársunk fia vasárnap utazott el Maryland-be, a Mount St. Mary’s College-ba, mint elsőéves főiskolás . . . (Iker testvére néhány hónappal ezelőtt vonult be a marinerekhez.) Most már a második Sohonyay fiú is elment New Brunswickról s a Magyar Atléta Klub futbalcsa­­pata érzékeny veszteséget szen­vedett e két nagyszerű játékosá­val .. . If j. Sohonyay Sándor kitűnő kapus volt, István pedig a center half pozícióban játszó erőssége volt a HAAC csapatá­nak. A new Brunswicki magyar “aranyifj uság” köreiben hiá­nyozni fognak a siker és boldo­gulás rögös utján elindult Soho­nyay fiuk, akik közül István a jogászi pályára készülődik . . . Sok szerencsét, erőt, kitartást kívánunk neki egyetemi tanul­mányainak folvtatásához! ’ MAJOROS ISTVÁNNÉ (Ni­xon) több hónapi betegeskedés után a múlt pénteken elhalálo­zott. Gyászolják leánya: Mária; fiai: István és András; négy unoka és egy dédunoka, valamint a rokonok, ismerősök és jóbará­tok sokasága. Temetése hétfőn volt a Szent Mária templomból a St. Péter temetőbe. ORLICK ELEANORÁT (43 Morrell St.) eljegyezte Lt. Hans Kenneth Fischer, aki a Camp Picket katonai táborban szolgál. Az esküvő napját még nem tűz­ték ki. 650 ELSŐ ÉVES tanuló irat­kozott be a Rutgers Egyetem ő­­szi tanfolyamára. Ez a szám sokkal magasabb, mint az elmúlt nehány évben. A tanulók között már több koreai veterán is van. HÁZY MARGITKÁT (High­way 31), — Házy József és neje leányát eljegyezte Németh Ró­bert (Jamesburg). Az esküvő az ősszel lesz megtartva. VARGA FERENCÉKNEK (6 Beverly Ave.) fiuk született a St*. Péter kórházban augusztus 31-én. A METUCHEN-i iskolák szeptember 15-én újra megnyíl­nak, ha a gyermek-paralizis jár­vány nem terjed tovább. GÖDRY JULISKA budapesti Zeneakadémiát végzett tanárnő, aki nem régen Van Amerikában, rövidesen fellép a Kára-Németh Testvérek szokásos vasárnapi rádió-programján. Gyönyörű magyar számokat játszik zongo­rán, amikkel bizonyára kelleme­sen fogja szórakoztatni a rádió­hallgatókat. (Aki gyermekét zongorázni óhajtja taníttatni és súlyt helyez arra, hogy jó ma­gyar tanítómestere legyen, ke­resse fel Gödry Juliskát, 2G Di­vision St. New Brunswick. (Te­lefon: CHart^r 9-3110.) SZENDY SÁNDORNÉ még ez év májusában hazajött Phoe­nix, Arizonából, apósa és anyósa temetésére s azóta itt volt csa­ládja körében, a 194 Easton Ave.-i “Easton Spa” tulajdono­sainál. A jövő hét elején utazik vissza Arizonába, ahol férjével vendégházat tartanak, kiadó szobákkal. Csaknem minden ar­ra utazó magyar megfordul Szendyék házában; New Bruns­wickról is sokan keresik fel ő­­ket.. Vendégeket szívesen fogad­nak, akár hosszabb időre, akár csak mint átutazó megy oda va­laki, jó otthonr atalál náluk. Le­írjuk ide a címet is, mert tudjuk, hogy sokan vannak, akik az e­­gészséges, száraz levegőjéről hires arizonai kiimát ki szeret­nék tapasztalni: 45 West Louis Ave. Phoenix, Ariz.). Mrs. Szen­­dy a nyári hónapokat hol itt ke­leten, hol pedig nyugaton, Cali­­forniában szokta eltölteni. La­punknak régi, hűséges olvasói. Hálás köszönet Tóth János urnák, 1143 Hill­­crest Rd., South Bend 17, Ind. Kedves Tóth Ur! Örömmel tudatom, hogy azt a három üveg MUSCULAID méh­­orvosságot, amit $5.80 összegért hozzattam öntől, megkaptam és még azon este bedörzsöltem vele magamat. Az első használat u­­tán úgy megszüntette a fájdal­maimat és a viszketegségemet, hogy reggelig úgy aludtam, mint a bunda. Hosszú évek óta nem volt egy nyugodalmas éj­szakám, se nappalom, csak for­golódtam az ágyban a nagy fáj­dalmak és viszketegség miatt. Igaz, néha érzek egy kis fájdal­mat, de már tudom, mi a biztos orvosa és csak veszem elő a MUSCULAID méh-orvosságo­­mat, bedörzsölöm magamat és rögtön megszünteti fáj dalmai­mat. Minden egy-egy csepp je a­­ranyat ér, mert kevés kell belő­le. Higyje el, kedves Tóth ur, azt hiszem, hogy nem is én vagyok, aki voltam csak egy hét előtt is! Kívánom a jó Istentől, hogy még sokáig éljen és készíthesse ezt a csoda orvosságot az olyan reményvesztettek részére, ami­lyen én voltam. Ismét itt küldök $11.40 money ordert hat üveg MUSCULAID méh-orvosságért, hogy soha az életemben ne le­gyek nélküle. Maradok önhöz hálás szívvel és hálás érzelemmel a siromig MIKE MIKLÓS, 8076 Vander­bilt St., Detroit 17, Michigan. TELJES, TÖKÉLETES BANK-SZOLGÁLATOT ADUNK, AMELY KIELÉGÍTI MINDENKINEK AZ IGÉNYÉT! t Legyen ön egyik betétesünk, kis csekk-számla, vagy takarék-betétjével \ . . vagy legyen egy üz­leti cég, mely sokféle szolgálatunkat igényli . . . vagy valaki egy nagy hagyaték kezelésével bíz­zon meg ... bárki bizalommal fordulhat hozzánk, hogy bankügyeit intézzük! Büszkék vagyunk ar­ra, hogy olyan bank-szolgálatot tudunk adni/a­­mely e község minden lakójának igényét kielégíti. Ha házat, vagy autót akar venni, érdeklődjön ala­­csany rátájú bank-kölcsönünk ifánt. Bármilyen bank-ügye van, készséggel állunk rendelkezésére! The FORDS NATIONAL BANK FORDS, NEW JERSEY BARÁTSÁGOS BANKJA A Federal Reserve System és a Federal Deposit Insurance Corporation tagja INDUL AZ IDEGEN-NYELVŰ KAMPÁNY John A- Danahar, volt U.cS. szenátor (Conn.) a Republikánus Or­szágos Bizottság Special Activities Divíziójának igazgatója gratulál Frank Schwartzmannak, a Kudner Agency Inc. speciális megbízottjá­nak, aki Eisenhower elnöki kampányában az idegennyelvii sajtó össze­kötő embere lesz. Drága-e a megélhetés Amerikában? A második világháború befe­jezése óta a drágaság lényege­sen emelkedett. Nincs statiszti­kára szükségünk, hogy erről meggyőződjünk. Csak le kell mennünk a mészároshoz vagy a fűszereshez és mindent megtud­tunk. Ezért aztán nem csodálkozha­tunk, hogy az amerikaiak ked­venc társalgási témája a drága­ság. Végre is nem fizetünk szí­vesen $4-t egy steak dinnerért, amiért csak 2 és fél dollárt kér­tek 1940-ben, vagy 25 centet egy gallon “gázért,” ami nemrég még csak 17 centbe került. De ne felejtsük el — mindez csak kellemetlen. Nem élet, vagy ha­lál kérdése. Legfeljebb kevesebb húst eszünk hetente, vagy rövi­­debbre fogjuk a vasárnapi au­tókirándulást. A kommunisták azonban azt állítják, hogy az amerikai em­ber rabszolga-munkát végez. Könnyű ezt az állítást megcáfol­ni. Az amerikai életviszonyok ismertetésére külföldön várva­­várnak az emberek, pedig ez a legerősebb fegyverünk a kom­munizmussal szemben. De ha a dollárokban fizetett árakat kö­zöljük, a külföldiek nem kapnak tiszta képet, úgy ahogy mi sem tudjuk az egyes cikkek valódi árát, ha márkában, lírában, frankban, vagy forintban köz­ük velünk. Mi tehát átszámítjuk az árakat arra a munkával el­töltött időre, amelyre szükség van, hogy a cikkeket megvásá­rolhassuk. Az a munkás, aki $1.50-et ke­res óránként, igy irhát erről a tárgyról: “Reggel 7-kor kelek fel és elolvasom az újságot, ami­nek megvétele 2 percnyi mun­kámba kerül; két tojást és 1 pohár tejet iszom reggelire (10 percnyi munkáért) ; az autóbusz a saroktól egyenesen a gyárba visz (4 percnyi munkába kerül a viteldij) ; négy órai gyári mun­ka után vajas-kenyeret eszem sonkával és 1 pohár narancsle­vet (23 percnyi munkáért) ; to­vábbi négy órai munka után megint hazamegyek, amikor is feleségemmel együtt a főétke­zést fogyasztjuk el; sertéskarajt eszem káposztával (a két karajt 30 percnyi munkával keresem meg.) Vacsora után moziba me­gyünk (két jegyért 45- percet kell dolgoznom). A mozi után feleségem észreveszi, hogy ny­lonharisnyája kiszakadt; egy uj pár megvétele 50 percnyi mun­kába kerül; otthon egy-egy ciga­rettát szivünk el ( egy csomag cigarettáért 8 percig dolgozom) meghallgatjuk a rádión a leg­újabb híreket (egy rádiót 2 na­pi munkával vásárolhatok meg és évi dijat nem kell érte fizet­nem; ágyba fekszem (7 napi munkáért vehetek egy ágyat) és alszom (ingyen). Az árak, amelyek a mi sze­münkben magasaknak látsza­nak, olcsóknak fognak feltűnni a külföldi munkás előtt, aki e­zekért a szükségleti cikkekért sokkal több munkával fizet meg. A Vasfüggöny mögötti orszá­gokban az ottani sajtó és statisz­tikák szerint, a fenti cikkekért n következőképen kell fizetni: f napilapért, 6 percnyi munká­val 1 csomag cigarettáért, 1 óra és 25 perccel 2 sertéskarajért, 8 óra és 40 perccel 1 rádióért, 62 nap és 7 órával 1 egyszerű vaságyért, 20 nap és 6 órával 1 pár nylonért, 6 nappal. Lehet-e ezt a munkások para­dicsomának nevezni? Ha az igazságot írjuk meg az amerikai állapotokról, a hazugságokat cáfoljuk meg vele, amit a kom­munisták terjesztenek rólunk. Az oroszok “rabszolga” munká­nak nevezik a mienket, pedig az igazság az, hogy az amerikai munkás a legjobban fizetett, legbőségesebben táplált és leg­jobban ruházott munkás a vilá­gon — és a legtöbb szabadságot élvezi! "The Visitor Speaks" “The Visitor Speaks” a cime annak a szép kiadványnak, a­­melyet Washington 150 éves fennállásának emlékére irt az amerikai külügyminisztérium két kiváló tisztviselője, Dr. An­dor C. Klay és Walter Kamprad. A kiadvány 11-15. oldalain Kos­suth Lajos amerikai látogatásá­nak a története és a 26-29. olda­lain Apponyi Albert emléke van megörökítve. Ez az emlékirat e­­gyik legértékesebb. korszerű kiadvány, amelyre minden ame­rikai magyar büszke lehet. Az AMSZ központja e hét folya­mán a Szövetség teljes címlistá­jára szétküldött mindenkinek Elsiilyedt világ romjai az óceán fenekén Juergen Spanuth hamburgi német lelkész, aki tudományos és régészettel foglalkozik, azt ál­lítja, hogy rábukkant a legendás elsülyedt világrész, Atlantis 'el­­sülyedt világrész romjaira. Spanuth búvárokból álló expe­díciót szervezett és a görög filo­zófus, Plátó útmutatása alapján iátott neki Atlantis felkutatásá­nak. Plato, akinek dédnagyapja Solon Egyiptom főpapjától tud­ta meg a titkot, azt Írja, hogy Atlantis volt az emberiség böl­csője, innen származnak az árja és a sémita népek. Az Atlanti Óceánban levő sziget volt az ős­idők “Angliája.” Négy király uralkodott az “aranykorszak­ban” Atlantison és küldtek gyar­matosító telepeseket Afrikába, Egygiptomba, Európába és A- merikába. Amikor 11,000 évvel ezelőtt a földrengés elsülyesztet­egy- egy példányt, azzal a kérés­réssel, hogy azt tagjaink és ba­rátaink olvassák, terjesszék és ismertessék. A füzet mellé egy kérő levelet is mellékelt a Szö­vetség, kérve tagjait és baráta­it, hogy a közeledő Kossuth Cen­­tennáriumi Országos ünnepsé­gek alapjához minden amerikai magyar tehetsége szerint járul­jon hozzá. A füzetből bárkinek, aki beír érte, néhány példányt szívesen küldünk. Kéréseket a Szövetség központjába intézzék az olvasók, a következő cimre: 1624 Eye St., N. W., Washing­ton, D. C. te az emberiség ősbölcsőjét, az emlékezet szárnyán szálltak a le­gendák az utódok között. Spanuth azt áilitja, hogy bú­várai tornyokat, várfalakat, pa­lotákat találtak elsülyedve a ten­ger fenekén. Bizonyságul hoztak is fel ilyen faragott köveket és koráll csigákkal borított oszlo­pokat. Ráakadtak egy templom­ra és egy palotára, amelyben nyilván a város királya székelt. A pap-tudós most nagyobb expedíciót készül szervezni, hogy különleges készülékekkel hatol­janak a titokzatos épületekbe és kihozzák onnan az évezredes kincseket, műemlékeket. Ha a hir igaznak bizonyul, annak óri­ási jelentősége lesz, mert az e­­gész emberiség sorsáról tudunk meg majd olyan részleteket, me­lyekről eddig csak halvány sej­telmünk volt. Történészeink, csakúgy mint a Krisztus előtti görög történészek, mindig sej­tették, hogy az emberi kultúra sokkal messzibbre nyúlik vissza, mint a babyloni és egyiptomi ci­vilizációk. A Bibilia is céloz erre, amikor az emberiség aranykorá­ról ir. Ez az “Éden kertje” volt állítólag — Atlantis. SZEREZZEN egy iij elő­fizetőt lapunknak, küldje be a pénzt érte, de úgy, hogy 1 dollárt tartson meg belőle magának, vagy vonja le sa­ját előfizetéséből ! Asztali és álló modelek Uj, félajtós modelljeink is vannak •• •• •• Gyönyörű CROSLEY TELEVÍZIÓK nagy választékban! 3F55 oo95 From Q ‘tol •J— —— "'IUI IHM H ■' I NEM KELL SEMMI ELŐLEG! ______J Ha a “METER PLAN” « -bekerül ----------­---------- szerint veszi, CSAK naponta ! Uj és régi amerikás magyarok kedvező beszerzési helye üzletünk MAGYAR ÜZLET! MAGYARUL BESZÉLÜNK! MAGYAR KISZOLGÁLÁS! LICHTMAN BROS. 152-156 New Brunswick Ave. — (A “Five Corners” közelében) — Tel. P. A. 4-5890 — Perth Amboy, N. J. ............................. .............. ........--------------------------------------------------------------------Magyar Üzlet! Magyar Kiszolgálás! Magyarul Beszélünk! LICHTMAN BROS. ________- -*3»­­­­— M Most még olcsón és könnyen vehet Televíziót!

Next

/
Thumbnails
Contents