Hiradó, 1952. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)

1952-08-21 / 34. szám

CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND PERTH AMBOY HERALD JIiíl Only* diunqoMan, ■cYlowApapoh^ fcdiisuL and (pubJUAJvuL in, (pcAih, Cbrnbrnp VOL. XXXI. ÉVFOLYAM — NO. 34. SZÁM. Ára 10 cent. PERTH AMBOY, NEW JERSEY THURSDAY 1952. AUGUSZTUS 21. A leghatásosabb védelmi esz­köz az atom energia Ha a világ- helyzetéről és az egymással szemben álló két nagy tábor erőviszonyáról fe­lületes áttekintést akarnánk nyújtani, akkor a demokrata világban élő embereknek némi okuk lenne a nyugtalan­ságra. A több mint két év óta tartó koreai háború is teher­tétel gyanánt szerepelne eb­ben az áttekintésben, mert bár aránylag csak kis erővel veszünk abban részt, a kielé­gítő befejezésnek időpontját még megközelítőleg sem lehet kiszámítani. Viszont anélkül, hogy felsorolnánk azokat a különböző okokat, amiknek fennforgása a nyugtalanító érzéseket feltétlenül eloszlat­ná, elegendőnek találjuk meg­említeni, hogy az Egyesült Ál­lamok biztonságára őrködő szervezetek szünet nélkül dol­goznak. E szervezeteknek a feladata, hogy az ellenség számbeli túlsúlyát mi a tech­nikai fölényünkkel ellensú­lyozzuk. És szinte csodálatos, hogy ebből mi mennyire nem csinálunk titkot. A második világháború közvetlen befejezése előtt elő­ször alkalmazott két atom­bomba hihetetlen meglepetés volt az egész világ részére, mert bár közvetve;- sok tízezer ember dolgozott az atomener­gia megoldásának problémá­ján, ágy aránylag maroknyi tudós és kevés számú beava­tott egyénen kívül senki nem tudott arról, hogy nekünk si­került atombombákat készíte­ni. Valószínűnek látszik, hogy ma már az oroszok is készíte­nek atombombákat. így tehát most a kiegyenlítődés kérdé­se attól függ, hogy ki tud több, vagy hatásosabb atom­bombát előállítani? Kétség­telen, hogy a versengés e té­ren gigantikus arányokat öl­tött. Ezt a mi részünkről ha­tározottan meg lehet állapíta­ni, mert az amerikai újságok hosszú cikkekben Írnak a már majdnem ipari vállalkozás­nak tekinthető atom energiát­­előállító telepekről. Természe­tesen azt, hogy milyen erejű, mennyiségű, — hogyan és mire használható atom ener­giát termelünk, — az to­vábbra is hét lakattal őrzött titok marad. Mindenesetre az a tudat, hogy az Egyesült Ál­lamok eddig már közel hat ezer millió dollárt irányzott elő és ennek az óriási összeg­nek nagy részét már befektet­te atom energia felhasználá­sával készítendő védelmi fegyverekbe, — önmagában véve is megnyugtató tudat. Ismét emelkedik az élelmi­szerek ára A julius havi rekord meleg után augusztus egy másfajta rekordot ért el mindjárt a hó elején. A múlt héten az élel­miszerek ára az évi legmaga­sabb pontot érte el és az előző heti $6.65-tel szemben $6.66- ra emelkedett. Megnyugtatá­sul szolgáljon azonban az a tény, hogy ugyanaz a mennyi­ségű élelmiszernek ára ponto­san egy évvel ezelőtt $6.94-be került. A minden idők legma­gasabb rekordját az élelmi­szerek terén 1948 junius 13- án érték el, amikor $7.36 volt a nagybani ára 31 font általá­nosan használt különböző é­­lelmiszernek. Ezt a kulcsot Dun & Bradstreet megállapí­tása alapján fogadták el a közgazdasági körök az Egye­sült Államokban. Ez a cég kü­lönben az egész világon szak­­tekintély hitelnyújtási infor­mációk és közgazdasági sta­tisztikák terén. Moszkvában fontos tárgyalá­sok folynak a kínai kommunistákkal Tizenöt magas rangban le­vő polgári és katonai személy­ből álló kínai küldöttség érke­zett a napokban Moszkvába, hol a kétségtelenül fontos megbeszélésekre jött kommu­nistákat a repülőtéren Molo­tov orosz miniszterelnök he­lyettessel az élén fontos állá­sokban levő orosz katonai és politikai vezetők fogadták. Ez eseménnyel kapcsolatban a különféle lehetőségekre és találgatásokra tág tér kínál­kozik. Ugyanis tekintettel ar­ra, hogy a tanácskozások a vasfüggöny mögött mennek végbe, nagyon valószínű, hogy azokról a világ nem sok tudomást fog szerezni mind­addig, mig az oroszok az időt alkalmasnak nem találják bi­zonyos nyilatkozatok vagy in­tézkedések megtételére. Mindenesetre a több mint két év óta folyó koreai háború kérdése lesz a tanácskozások fő problémája. E tanácskozá­sok kimenetelét illetőleg nem lehetünk túlságosan optimis­ták, mert ha a kínaiak már meg is unták volna a koreai háborút, ami egy olyan se-ki, se-be helyzetté fejlődött, — nem gondolnánk, hogy ezt nyíltan meg mernék monda­ni az oroszoknak. A kínai nép különben ie annyira hozzá van szokva a végnélküli hábo­rúkhoz, hogy egy pár évi har­cot figyelembe sem vesznek. Az ő kifogyhatatlan ember tartalékukon a koreai harcok veszteségei nem nagy rést üt­nek. Valószínűbbnek látszik, hogy az oroszok rendelték Moszkvába a kínaiakat, azon­ban ezt diplomatikusan a külső formák megadása mel­lett tették, s a kínaiak úgy érezhették magukat, mintha valóban díszvendégek lettek volna. Ezt a politikai szédi­­tést az oroszok igen jól értik. A csatlós államoknak sok ve­zető egyéne élvezte már a moszkvai vendégszeretet me­legét, amit azonban jó né­hányszor gyorsan és várat­lanul a szibériai jégmezők dermesztő hidege váltott fel. A sok száz milliomos kom­munista Kina vezetőivel ter­mészetesen nem lehetne olyan könnyen elbánni, mint a kis (Folyt, a 4-ik oldalon) Súlyos polio­­járvány A washingtoni közegészség­­ügyi hivatal jelenti, hogy egyet­len héten 2648 uj polio megbete­gedést jelentettek a hatóságok­nak, 15 százalékkal többet, mint előző héten. Az idei polio-járvány (ha u­­gyan járványnak nevezhető ez a buta “szezon”) még a pár év előtti rekord-pusztitáson is túl­tesz. Vidékünkön is számos megbetegedés és halálos áldoza­ta van a gyermekparalyzisnek. Fontos, hogy mindenki gyak­ran tisztálkodjék, sokszor mos­sunk kezet napjában, óvakod­junk a kimerüléstől és meghű­léstől ! Diktálásra iró gép Tokióban egy japán mérnök olyan Írógépet talált fel, amely diktálásra ir. A gép egyelőre még nem tökéletes és néhány év kell hozzá, amig gyártásra ke­rülhet a sor. Gazdát cserélt a Népszava Az évek óta válsággal küzdő Amerikai Magyar Népszava new yorki napilap ismét gaz­dát cserélt. Szántó Lajos, az ed­digi tulajdonos eladta az 53 éves lapot Gombos Zoltánnak, a cle­velandi Szabadság napilap szer­kesztő tulajdonosának, aki a lap augusztus 9-iki számában beje­lentette, hogy a Népszava átvé­telénél az a szándék vezette, hogy biztosítsa ennek a régi new yorki napilapnak a fennma­radását. 2000-ben 4 billió ember lesz ... Az International Geographi­cal Union becslése szerint a 2000-ik évben négybillió lakosa lesz a földnek. Mindenütt gyors tempóban szaporodnak a népek és a halálozási arányszám lénye­gesen csökkent még az elma­radt országokban is. Fokozódik a drágulás Ellis G. Arnall, az Office of Price Stabilization vezetője elis­mételte j óslatát, hogy a drágulá­si folyamat tovább fog tartani és a nép keserves árat fog fizet­ni azért, mert a republikánusok megszüntették az árellenőrzést. A fixfizetésesek és kiskeresetű dolgozók helyzete máris kétség­beejtő. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával—a lapot! VASÁRNAP: SZENT ISTVÁN ÜNNEP NEW YORKBAN Az amerikai magyarság, felekezeti különbség nélkül, kegyelettel és impozáns nagy ünnepély keretében emlékezik meg az országalapitó királyról. Amerika magyarsága hagyo­mányos fénnyel kívánja megül­ni az elnémított magyar nép he­lyett legnagyobb nemzeti ünne­pét, országalapitó Szent István király napját. A rendező bizott­ság igen sok magyar' testvérün­ket várja New York, New Jer­sey, Pennsylvania és Connecti­cut államokból, valamint az or­­szág távolabbi vidékeiről is. Az ünnepség két részből áll. Augusztus 24-én, vasárnap dél­után 4 órai kezdettel a magyar katolikusok a St. Patrick kated­­rálisban ünnepi vesperáson vesznek részt, melyet Spellman new yorki érsek jelenlétében Ft. Horváth Lőrinc (Perth Am­boy) plébános celebrál. A szent­beszédet angol nyelven Flanelly segédpüspök, magyar nyelven Msgr. Közi Horváth József pá­pai kamarás mondja. A protestánsok sajájt templo­maikban tartanak megemléke­zést. A magyar szailfezásu zsidók ugyancsak vasárnap, augusztus 24-én emlékeznek meg a nap je­lentőségéről. Az ünnepség résztvevői — fe­lekezeti különbség nélkül — délután 5 órakor New Yorkban a Fifth Avenue és 51-ik utca sarkán gyülekeznek, ahonnan rendezett menetben a Carnegie Hallba vonulnak. A menetben a zenekaron kívül magyarruhás asszonyok és leányok is felvo­nulnak, zászlók és táblák alatt. A Carnegie Hallban délután 6 órakor kezdődik az ünnepi műsor, melynek kiemelkedő ese­ménye Kodály Zoltán “Psalmus Hungaricus” cimü müvének e­­lőadása lesz. A 75 tagú szimfo­nikus zenekart és egyesitett é­­nekkart Halász László világhírű karmester, a new yorki City Center Opera volt igazgatója vezényli. Tekintettel a nagy érdeklő­désre, nemcsak magyar részről de amerikai barátaink köréből is, a rendezőség számozott je­gyeket bocsát ki díjtalanul. Je­gyeket az egyházközségek iro­dáiban, vagy a rendezőbizott­ságnál lehet igényelni (Ameri­­can-Hungarian Committee for St. Stephen Celebration, 125 East 72nd Street, New York 21, N. Y.). A rendezőség az igény­lés sorrendjében, postán küldi el a jegyeket az érdeklődőknek. Meggyőződésünk, hogy az 1952 évi Szent István ünnep je­lentőségében minden előzőt felül fog múlni. Az amerikai magyar­ság olyan összefogásának le­szünk tanúi, mely a bilincsbe­vert magyar nép helyett valóban méltóan ünnepli meg országala­pitó Szent István király emlé­két. MI ÚJSÁG..i? A PERTH AMBOYI 32-es számú Sorozótanács vidékünk­ről legutóbb 35 ifjút hivott be az Egyesült Államok haderejé­ben való szolgálatra, köztük a következő magyar-származásua­­kat: Farkas Ferenc, 38 Ever­green Ave. Fords, Ambroczy Ed­ward, Adelaide Ave. Wood­bridge és Erdélyi Ernő, 13 Lin­coln Ave. Carteret. Az újoncok pénteken vonulnak be. A ROYAL moziban (azelőtt Crescent) szombaton hajnalban tűz keletkezett, ami kb. $25,000 kárt okozott. A tűzoltóknak si­került a tüzet idejében lokalizál­ni s igy a Raritan irodaépület többi részét megkímélték a lán­gok. BLAU JENŐ kereskedőt a Perth Amboy Városi Tanácsa által létesített uj Parking Au­thority tagjává nevezték ki. A bizottság feladata a városi autóparkolás problémái­nak megoldása. A Parking Au­thority többi tagjai, akiket ked­den esketett be James J. Flynn, Jr. polgármester és Philip P. Coötello városi jegyző, a követ­kezők : Ray D. Howell elnök, Isa­­dore Jacobson, Nathan Marga­­retten és Leo Kaplowitz. BÁLINT VIKTOR, 535 New Brunswick Ave. Fords és Sipos Imre, 473 Rahway Ave. Wood­bridge, a- New Jersey Állami Rendőrség iskolájába nyert fel­vételt. 14 heti kiképzés után fog­nak vizsgázni, hogy állami rend­őrök legyenek. Összesen 964 je­lentkező közül, akik május 23- 24-£n vizsgáztak a felvételhez, csak 6 jelölt jutott be s ezek kö­zött van ez a két magyar-szár­mazású fiú. A MOST VASÁRÁNAPI Szt. István ünnepségekre városunk­ból és a vidékről is sokan készü­lődnek. A CARTERETI Független Magyar Református Egyház “Bethlen Hall” nevű uj nagyter­mét most vaasárnap avatják fel ünnepélyes keretek között. Délu­tán fél 5-kor istentisztelet lesz a templomban, este fél 7-kor pedig nagy bankett az uj teremben. CZIVA JÁNOS és neje, 41 Florida Grove Rd., Keasbey-i honfitársaink bejelentették hogy Ilonka leányukat eljegyezte Bed­­nár A. János, Bednár András és neje, 463 Convery Blvd. Perth Amboy-i lakosok fia. Miss Cziva a Woodbridge High School vég­zett növendéke s jelenleg a Ge­neral Ceramics Corp. laborató­riumában dolgozik. Vőlegénye a megyei Vocational és Technical High Schoolt végezte, 4 évig szolgált a marinereknél és u­­gyancsak a General Ceramics al­kalmazottja. MAYOROS Sylviát, — Mayo­­ros Béla és neje, 33 Highland Ave. Keasbey-i lakosok leányát eljegyezte Silagyi Lajos, Id. Szi­lágyi Lajos és neje, 794 Haga­­man Ave.-i lakosok fia. FELHÍVÁS Az Amerikai Magyar Szövetség fenntartó testületéihez, tagjaihoz és barátaihoz Az amerikai magyar katho­­likus és protestáns egyházak or­szágos és körzeti vezetői s velük együtt más magyar szervezetek, hetek óta hívják újságokban, rádió üzenetekben és más termé­szetű értesítésekben Amerika magyarságát arra, hogy augusz­tus. 24-én országos jellegű tünte­tés keretében, ünnepeljék együtt New York városában Szent Ist­ván ünnepét, Az íreknek a St. Patrick nap­jához, vagy Amerika születését ünneplő Fourth of July-ához le­het hasonlítani magyar szem­pontból az első magyar alkotmá­nyos keresztény emléknapját. Magyarország népe minden év­ben egyszer, felekezeti, társadal­mi és politikai különbség nélkül, templomban, körmenetben és or­szágos ünnepségekben emléke­zett nemzete és kereszténysége születésnapjára, amikor lélekben elzarándokolt a nemzetiségünk véréből származó első király sír­jához és fogadalmat tett Ma­gyarország megőrzésére. A kommunisták ezt az egyet­len ünnepet is elraboltál^ a já­romban sínylődő magyar néptől. Nem engedik meg, hogy vallása és nemzetsége hagyományaira emlékezzék az ország népe, mert minden egyes emlékünnep a sza­badságot szerető magyar nép lázadása lenne szemükben a szláv erőszak és a kommunista béklyó ellen. Ezért érzik az amerikai ma­gyar katholikus papok és protes­táns lelkipásztorok azt, hogy ne­künk, a szabad és boldog Ameri­ka magyar származású népének, MAGYARORSZÁG NÉPE HE­LYETT közös ünnepet kell ülni az első magyar király emlékére, tüntetésként az egész világ előtt arra, hogy ' Magyarországnak szabadságot, kereszténységet, kultúrát és boldogságot akarunk. Az Amerikai Magyar Szövet­ség nevében és képviseletében a felhívások olvasóit nyomatéko­san buzdítjuk, hogy jelenjenek meg személyesen vagy küldjék egyházuk, egyleteik és testülete­­ik nevében képviselőiket erre az ünnepségre. Értesítsék a Szent István napi felvonulást rendező Bizottság elnökét, Dr. Szoó Jó­zsefet (American - Hungarian Committee For St, Stephen Cele­bration, 125 East 72nd Street, New York 21, N. Y.) üzenetünk olvasása után, hogy a new yorki egyházi ünnepségen és a zászlós felvonuláson, valamint a Carne­gie Hall-ban hányán és kiknek a képviseletében vesznek részt. Magyarország mai gyászos helyzetében jelképes ünnepként köszöntjük 1952 Szent István napját Amerikában és arra ké­rünk minden öntudatos aiperikai magyart, aki származását és múltját becsüli, hogy ha csak egy lehetőség van rá, feltétlenül legyen jelen vagy képviseltesse magát. A Szövetség titkára a nyári katonai táborból Írja ezt a felhí­vást amerikai magyar testvére­inkhez és reméli, hogy ennek ol­vasói megszívlelik, tudomásul veszik és a kérésnek eleget tesz­nek. BALOGH E. ISTVÁN központi titkár. Innen-Onnan DOBOS GYULA, Amerika magyar-származású golf-bajno­­ka a Chicagóban most megtar­tott versenyben a golfozás világ­bajnoka lett. Boros Gyula Fair­­field, Conn.-i magyar szülők gyermeke. A 32 éves golf-világ­bajnok a titulussal együtt 25,000 dollárt, a legnagyobb dijat is megnyerte. M A G Y A RORSZÁGON és Romániában beszüntették az A- merikából érkező levelek kikéz­besítését. (Nyílt levelező lapok még néha eljutnak a címzett­hez). Az ide küldött óhazai leve­leket is valószínűleg visszatart­ják odaát a vörösek, mert az u­­tóbbi időben amerikai magyarok csak elvétve kapnak levelet ro­konaiktól. WILLIAM C. HORLEY bank­­alelnök, aki Perth Amboyban, a First Bank & Trust Co.nál két év alatt mintegy 450,000 dol­lárt “elkezelt,” 10-14 évi fogház­­büntetést kapott. Ralph J. Smal­ley, a Superior Court bírája ked­den hirdette ki az Ítéletet New Brunswickon, megjegyezve azt, hogy méltányolta az Ítélethoza­talnál Horley családi és társadal­mi életét, de egyszersmind tekin­tetbe vette azt is, hogy egy ilyen előre megfontolt, tervszerű sik­kasztás esetében a társadalom­mal szemben is méltányosnak kell lennie. Horley 6 év után már kérvényezheti büntetése további részének elengedését... (A közel félmillió dollárból mintegy 200,- 000 dollárról nem lehetett kide­ríteni, hogy hová lett.) Három-dimenziós film New Yorkban most mutatnak be egy színes, háromdimenziós filmet, amely teljesen azt az illúziót nyújtja, hogy a kép nemcsak két síkon mozog, de mélysége is van. Uj autók A National Production Autho­rity szerint 1953-ban ötmillió uj autót fog termelni az autóipar. Az egyetlen akadály: az acélhi­ány. Ezen azonban részben segí­teni tudnak, mert az autó számos részét törhetetlen plasztikból ké­szítik. Californiában egész autó­testeket gyártanak fiberglass és plasztik keverékből, amely olcsó és megbízhatóbb mint a jelenle­gi autó testek anyaga. Spekulál a spanyol Spanyolország, amely néhány hónap előtt mohó örömmel bo­csátkozott tárgyalásba Ameriká­val katonai bázisok építésére vo­natkozóan, most hirtelen lelas­sítja és halogatja a tárgyaláso­kat. A valószínű magyarázat: Franco arra spekulál, hogy a re­publikánusok nyerik meg a vá­lasztást, akik talán nagylelküb­­bek lesznek vele dollárok dolgá­ban. VÁSÁROLJON azokban az üz­letekben, amelyek lapunkban hirdetnek. Ez önmagának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra lesz! AMERICANIZATION AND PpLITICAL HUNGARIAN WEEKLY polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP

Next

/
Thumbnails
Contents