Hiradó, 1952. július-december (31. évfolyam, 27-52. szám)
1952-11-06 / 45. szám
1952. NOVEMBER 6. HÍRADÓ 3-ik oldal * Europa Színház Műsora * S II ■ B 1 B IS U B :■ Sf D I raj,!! SÍI B B H E “ZENÉLŐ MALOM” — ÉS KABOS, JÁVOR FILMJE VASÁRNAP AZ EURÓPÁBAN angol felirattal is el van látva és igy mindenki megértheti. A film muzsikája Lehár Ferenc magyar zeneszerző, valamint Strauss Oszkár legszebb melódiáiból van összeállítva. E hét vasárnapján délután 1 órától egészen este 11 óráig két remek magyar film kerül bemutatásra a neW brunswicki Europa színházban. Az első film a “Zenélő Malom,” egyike a legkedvesebb magyar film operetteknek a főszerepet a bájos Szelecky Zita játsza. Rajta kívül a legjobb magyar színészek szerepelnek a filmben. Külön dicséretet érdemel a film remek muzsikája. A műsor másik slágere Kabos Gyula és Jávor Pál remek vigjátéka lesz. Három órás remek vidám műsor várja a közönséget. Ne felejtsük el, hogy az utolsó teljes előadás este 8 órakor kezdődik. Csütörtök, pénteken és szombaton 3 napon át egy remek osztrák operett “Viennese Melodies” — “Bécsi melódiák” lesz a műsoron. Ez a németnyelvű film Cserepes és vágott VIRÁGOK minden alkalomra! Nagy választék saját virágházunkból. Csokrok, koszorúk szakszerű készitése. Jutányos árak! Házhoz szállitás! Rudolph Petrick & Sons 766 Colgate Ave. Telefon Perth Amboy 4-3559 Szívélyes Tanulságos előadásra Vasárnap, November 9-én este 7:15-kor WOODBRIDGEN a 11-es számú Public School-ban (bejárat az Amboy Ave. és School Street felöl. Parkoló hely bőven van) Az előadás tárgya: ‘EGY DIKTÁTOR ÁLMA és SORSA’ Igen fontos próféciái és történelmi tanulmány. Mindenkit szívélyesen meghív Meghívó! “Igaz az álom és bizonyos annak értelme” G. VARGA, előadó-szónok Ünnepre vagy hétköznapra mindenféle CUKRÁSZSÜTEMÉNYEK — TORTÁK DIÓS- ÉS MÁKOSPATKÓ Óhazai módra készült TEJES KALÁCS Kétszer naponta frissen sült KENYÉR és ZSEMLYE Csakis elsőosztályu anyagot használunk Parnes Bakery 238 NEW BRUNSWICK AVENUE PERTH AMBOY, N. J. EZ AMERIKA! Amerikai testvérek ismét . . . Igazi rabszolgák Az U. N.1 bizottság, amely a vasfüggöny mögötti országok állapotát vizsgálja, bizonyítékokat tárt a világ elé a kommunista országokban, folyó rabmunkákról. Kelet Európa termelésének nagyrésze rabmunkán alakul, állapította meg a bizottság. A táborokba hurcolt emberek százezrei ingyen robotolnak és ha elpusztulnak, helyükbe újabb áldozatok kerülnek. A- polgári lakosságtól szabadul meg ilyképen a szovjet és ugyanakkor termelését ingyen munkával növeli. Lengyelországban 226 rabszolgatábort állítottak fél a kommunisták. A legtöbb rabtábor BANK ügyeit intézheti kocsija elhagyása nélkül! Hajtson banképületünk Maple Street felőli oldalához és használja Járda-pénztárunkat — akar üzleti betételés, pénzváltás, vagy (előzetesen megbeszélt) fizetési pénzek kivétele céljára. First Bank & Trust Co. Smith & Maple Sts. Perth Amboy, N. J. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja B. MARKOWITZ 293 SMITH STREET Telefon P. A. 4-1688-M AZ EGYEDÜLI MAGYAR BÁDOGOS PERTH AMBOYBAN Elvállal és szakértelemmel végez bármilyen bádogos szakmába tartozó munkát. Épületmunkák, csatornázás, lefolyócső vezetés, palatető javítás, stb. mérsékelt áron! Oroszországban van, ide irányitják a csatlósországok rabjait. Magyarországon 69 gyár került orosz kézre és ezek termelését egyenesen a szovjetunióba szállítják. (A “tied a gyár, magadnak dolgozol” jelszó tehát egészen átlátszó hazugság.) A jugoszláv U. N. delegátus azt állította, hogy a szovjetcsatlósok országaiban a nép sorsa rosszabb, mint a gyarmatok négereié. Az oroszok rabmunkára fogják a lakosságot, de a munkásság korgó gyomorral tér nyugovóra. Csak a hajcsároknak jut elegendő ennivaló. WALTER READE MOZIK Perth Amboy Tel. P. A. 4-0108 Most — Jövő Szerdáig: BOB HOPE — JANE RUSSELL “Son of Paleface” Roy Rogers & Trigger Perth Amboy. Tel. P. A. 4-1593 Előadások esténként 6:30-tól. Folytatólagos matinék és esti előadások Szombatonként, Vasárnaponként és ünnepnapokon. A KOMMUNISTÁK bálványimádása odáig fajult, hogy Sztálint most már valósággal “istenitik.” Az “emberiség megváltójának” nevezik és “apostolnak,” akinek müveit úgy olvassák, akár a bibliát . . . BUDAPESTEN az AVO központja — az. orosz titkosrendőrség hírhedt Andrássy ut 60 alatti székháza — gyilkosaival és piszkos aktáival együtt uj palotába költözött a Jászai Mari térre. A pesti humor máris “AVO MARIA” térnek keresztelte a régi Rudolf-teret... MAGYARORSZÁGRA és ROMÁNIÁBA vámmentes szeretet-csomagok; élelmiszer, uj- és használt ruhacsomagok nálunk megrendelhetők. A legolcsóbb, legpontosabb kivitel és garancia mellett. Meggyőződésképen kérjen sürgősen árjegyzéket! European Gift Parcel Service 189 Halsey Street Newark, N. J. Tel. Mitchell 2-5511 Perth Amboyban és Környékén a legmegbízhatóbbnak bizonyult pénzküldő, utazási szakértő, közjegyző, valamint tűz-, vihar- és robbanás ellen épületek és házibutor; úgyszintén autó szerencsétlenség elleni biztosítási megbízott. A legkomplikáltabb ügyes-bajos dolgokban is síkra száll ügyfeleiért. 1907-óta panaszmentesen szolgálja népünket. Érdemes vele az állandó összeköttetést fenntartani! CSÍPŐ LAJOS Címe: 303 Maple Street Perth Amboy, N. J. Tel. P. A. 4-0801 Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! Évi nagy "RUMMAGE SALE'' kiárusítást rendez a Sisterhood of Adath Israel Congregation Szerd. Csiit és Pent. Nov. 12-13-14-én délelőtt 10-től — d. u. 4:30-ig WOQDBRIDGE-N a Jewish Community Center-ben (Amboy Ave.') Olcsóságok nagy választéka ! KOMPÁNIA KOCSI ' 1952 DODGE CORONET 4-AJTÓS SEDAN * Fekete * 5000 mérföldön aluli * Akár egy uj *2495. 1949 Mercury 1950 Chevrolet 4-ajtós Sedan, rádió, Styleline, 4-ajtós sedan, heater, over-drive rádió és heater $1,395 ■ $1,449 1951 Chevrolet 1947 Frazer 4-ajtós sedan, rádió, 4-ajtós sedan, rádió, heater — fekete heater, overdrive $1,695 $795 1948 Dodge 1951 Oldsmobile Towne sedan, rádió, “88” 4-ajtós sedan, heater, fluid drive fekete, nagyszerű $995 $1,995 Becserélés! Könnyű feltételek! Frank Van Syckle, inc. 159 New Brunswick Ave. Tel. PE. 4-0591 PERTH AMBOY, N. J. Magyar "’’cipő-üzlet | ahol önmagát szolgálja ki a | vevő és igy ! FÉL-ÁRON vásárolhat nagyszerű női és gyermek-cipőket ! í MADISON SHOE CENTER 264 MADISON AVE. Perth Amboy, N. J. Magyarul beszélünk! a világhíreket közvetlenül HALLHATJA ÉS AZONNAL HALLGATHATJA egy ilyen csodás kis rövidhullámú készülékkel, mint ez. A rendes amerikai rádióállomásokon kivül foghatja vele a világ minden valamirevaló rövidhullámú leadó-állomás műsorát. “A SZAVAK HÁBORÚJÁT” is hallgathatja ... a Vasfüggöny mögül jövő propaganda hazugságokat és a mi válaszunkat azokra a “Voice of America” 44 nyelvű rádióleadásaiban. EXOT1KUS ZENÉT is hallhat, távoli országok érdekes műsorát . . . Egyiptomból, Afrikából, a Távol- ||P ON Keletről . . . szamba-zenét ^ Havanából, vagy Rióból... ||f RgfH ifl zenekarokat Londonból É C ,||1' |pj vagy Párisból! ^ ^ INGYEN kap egy 8 oldalas “Radio Állomáso- Ijk w kát” listázó könyvecskét, melyben megláthatja az összes külföldi leadok hullámhosszát. kilocycklusát. wtÉÉI Kérjen egy példányt N^\ \ \ \ JP/ Yjl||| ebből, amikor a ké- ,%|||A ~ szüléket megveszi! I VÄ-m W m s A 15 LÁB bosszú antenná- Csinos galambul val, amit e készülékkel kap, * már nagyszerű vételt kap leg- szürke, szandáltöbb helyen. (Nehezebb vidékeken egyszerű drótból *a’ ei*dozöld, Füscészült 30-60 láb hosszú antenna c i , tökéletes behangolt ad. — ‘^-^kete, vagy Próbálja ki a Continentait ottho- Légierő-kék szinában, 10 napi próbahasznalot adunk. nekben. other set at three times the price can compare in LONG DISTANCE RECEPTION Isssssisssa, Magyar Üzlet! Magyar Kiszolgálás! Magyarul Beszélünk! LICHTMAN BROS. 152-156 New Brunswick Ave. Perth Amboy 4-5890 MOST — SZOMBATIG: 2 NAGY TECHNICOLOR KÉP: “The River” Nora SwinBurne, Esmond Knight — Valamint: ---Gilbert Roland, Glenda Farrell “Apache War Smoke” VASÁRNAP, HÉTFŐ, KEDD: 'Hurricane Smith’ Technicolor szines kép Ywonne DeCarlo----John Ireland ---- És egy másik remek kép: — “My Man and I” Shelley Winters és Richardo Montalban Special! Cartoon képek bemutatása minden vasárnap délután!