Hiradó, 1952. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1952-04-10 / 15. szám

CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND PERTH AMBOY HERALD JhjL Only* dtuiupoüiLcui. ‘YbuujApjnpsüi, fcdiisuL muL (pjubliáJvuL íil (psüdth- Úmboif, VOL. XXXI. ÉVFOLYAM — NO. 15. SZÁM. Ára 10 cent. PERTH AMBOY, NEW JERSEY THURSDAY 1952. ÁPRILIS 10. Az előválasztások eredménye csak a közhangulat kialaku­lására lehet befolyással A jelenlegi belpolitikai ese­mények a tipikus amerikai el­nökválasztási évnek minden sajátosságát magukon vise­lik. Washington lett az ese­mények gócpontja és a fejle­mények hátterében félreis­merhetetlenül látni lehet a két nagy párt, a demokrata és re­publikánus párt közötti tüle­kedést a hatalom megtartása, illetve megszerzése érdeké­ben. Egyelőre természetesen csak a pártokon belül folyik a versengés és az egyes álla­mokban tartott előválasztá­sok, amiken konvencióra ki­küldendő delegátusokat vá­lasztják meg, ha sokat nem is jelentenek, legalább az egyes jelöltekkel szemben megnyil­vánuló közhangulatot tükrö­zik vissza. Ugyanis annak a mintegy 1200 delegátusnak legnagyobb része, akik a párt országos jelölő konvencióját képezik, minden előzetes uta­sítás nélkül adhatják le sza­vazatukat, arra a jelöltre, a­­lcire akarják. Azok a delegá­tusok, akik a saját államuk­ban tartott előválasztás ered­ményéhez képest határozott utasítással mennek a konyen­­cióra, döntő befolyással nem bírnak annak kimenetelére. Trumm elnök nem fogadja el a jelöltséget A múlt hétig mindkét párt­ban erős küzdelemre volt ki­látás, bár valószínűbbnek lát­szott, hogy Truman elnök lesz a demokraták hivatalos je­löltje az elég erősnek mutat­kozó Kefauver szenátorral .szemben. Truman elnök azon­ban, nagyon okosan, a múlt héten kijelentette, hogy elnö­ki terminusának lejártával közpályám szereplését befe­jezte. Ennek következtében majdnem biztosra vehető, hogy Kefauver szenátor lesz a demokrata párt elnökj előli­je. Truman jövő év január e­­lejéig lesz elnöke az Egyesült államoknak és ezt a kétségte­lenül igen nehéz tisztséget több mint hét és háromne­gyed évig viseli egy olyan korszakban, melyet a történe­lem egyik legkritikusabb idő­szakának lehet tekinteni. Az ő pályafutása még amerikai viszonylatban is rendkívüli­nek tekinthető, mert az első háború alatti tartalékos tü­zérszázadosból az Egyesült Államok elnöki székéig eljut­ni, — e magas hivatalnak ki­járó tisztelet dacára is el nem hallgatható tény hozzáadásá­val, — minden különösebb e­­gyéni kiválóság nélkül szinte elképzelhetetlen teljesítmény. Truman elnöknek azonban Bizonytalan, hogy ki lesz a republikánus párt elnök­jelöltje A republikánus párt elnök­jelöltségéért a harc meglehe­tősen nyílt. A téli favorit Taft szenátor volt, azonban Eisenhower tábornoknak hir­telen előnyomulása a különbö­ző államokban tartott elővá­lasztásokon a helyzetet lénye­gesen megváltoztatta. Eisen­hower a tömeg előtt népsze­rűbb, mint Taft, kit azonban a politikával hivatásszerűen foglalkozók szerint több ta­pasztalattal rendelkező állam­­férfiúnak, s igy az elnöki tisztségre a 1 k almasabbnak tartanak. Mindenesetre a konvención fog eldülni, hogy ki legyen a republikánus párt zászlóvivője a novemberi vá­lasztáson. A jelenlegi közhan­gulat Eisenhowert favorizál­ja, mert az ő személye iránt — különösen a fiatalság kö­rében, — nagyobb a lelkese­dés, mint amilyen a konzerva­tívnak tartott Taft szenátor­ral szemben megnyilvánul. Egy pártkonvención azon­ban sok minden történhetik, s azért nem lehet ma még hatá­rozottan állítani, hogy a re­publikánusok a jelenlegi két dicséretére szolgálhat az a tény, hogy szövevényes poli­tikai elméletek helyett a józan ész szavára hallgatva igyeke­zett betölteni hivatását és ez­zel közelebb jutott az átlag ember leikéhez, mint a bonyo­lultabb elméleti alapokon álló politikusok. Valószínűleg e­­zért volt ő képes 1948-ban meglepetésszerűen megnyer­ni a szavazók többségének a bizalmát, s ha eltekinthet­nénk attól a fizikai lehetetlen­ségtől, hogy valakit akkor is megválaszthassanak, ha nem szalad, Trumannak esélyei — éppen ezért mert nem akar továbbra is elnök lenni, — új­ra megválasztására igen jók lennének. Trumant abban az elhatá­rozásában, hogy nem akarja a jelöltséget elfogadni, nagy­ban befolyásolta a felesége, ki a férje élete ellen 1950 ok­tóberében megkisérlet me­rénylet óta aggodalmas érzé­sekkel töltötte be az ország első asszonyának megtisztelő szerepét. Trumanék a ma­gas hivatal dacára is igye­keztek az egyszerű emberek takarékos életét élni és hírek szerint körülbelül 200,000 dollárt gyűjtöttek össze az évi 100 ezer dollár adóköteles fi­zetésből és személyes kiadá­sok fedezésére adómentes 50 ezer dollárt kitevő járulék­ból. Ugyan Truman kijelen­tette, hogy elnöki terminusá­nak lejárta után írni és felol­vasásokat fog tartani, nyu­godt megélhetése e tevékeny­ségek nélkül is biztosítva lesz. Sőt leányáról sem kell majd gondoskodnia, mert Margaret elég jó hangú éne­kesnő, ki állítólag 2500 dol­lárt kap egy-egy televíziós felléptéért. Ebbe az összegbe valószínűleg bele van számít­va az a körülmény is, hogy ő jelenleg az Egyesült elnöké­nek a leánya. Feltámadott! íme azon a husvét-hajnalon Halkan kinyílt a sziklasir pecsétes ajtaja. Azon a husv ét-hajnalon Felharsant a telkeknek mámoros örömdala. Azon a husv ét-hajnalon A kén felhős kereszt nagy fényben tündökölt. Azon a hpsvét-hajnalon Vihar után harmattól szikrázott a föld. Azon a husv ét-hajnalon A roppant Sátánt megkötözve láncra verték. Azon a husv ét-hajnalon Világosságra gyultalc mind « földi elmék. Azonsa husv ét-hajnalon w Kitűnt, hogy Isten értünk szállt a nagy keresztre. Azon a husv ét-hajnalon Az ős-bűn és minden bűnünk el lett felejtve. Azon a husv ét-hajnalon Kis bárányként az Ur arany-aklába tértünk. Azon a husv ét-hajnalon Az ég bezárt kapui felnyíltak minékünk. Azon a husv ét-hajnalon A menny ujjongó, boldog angyalokat látott. Azon a husv ét-hajnalon Öngyőzelmén maga az Isten is nagyot kiáltott . . . ■ ■■■■■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ Husvét-hajnali Istentisztelet A Woodbridge Drive-In The­atre szabadtéri moziban Husvét napján reggel 6 órai kezdettel Istentisztelet lesz a Perth Am­boy Area Council of Churches rendezésében. Összesen 21 kör­nyékbeli egyház vesz részt eb­ben a szolgálatban. A Wood­bridge Drive-In színház a Route 25 útvonalon, a Clover Leaf in­­tersection-nál van. 900 automo­bil fér el és mindegyik külön hangszórót kap, amin keresztül a szertartást, zenét, éneket hall­gathatja a gyülekezet. A Walter Reade színházak vezetősége évekkel ezelőtt ren­delkezésre bocsátotta szabadtéri színházait a Husvéthajnali is­tentiszteleteket tartani óhajtó egyházi közösségeknek és ez mind népszerűbbé vált. Az is­tentiszteletet esős időben is meg lehet tartani, mert erre a célra külön födött emelvényt állíta­nak fel. legerősebb kandidátus közül fogják megválasztani a jelöl­tet. Ha mindkettő olyan erős lenne, hogy abszolút többsé­get egyik sem tudna szerezni, akkor a holtpontra jutott helyzetet egy harmadik kan­didátus személyében történt (Folyt, a 7-ik oldalon.) KEDDEN: ELŐ­VÁLASZTÁS Kedden, április 15-én lesznek az elő-választások államunkban. Az idén elnök-választás lévén, az előválasztásnak is nagyobb fontossága van, habár a leendő elnök-jelölteket majd a pártok országos konvenciója fogja ki­választani. New Jerseyben a demokrata listán csak Kefauver neve sze­repel, mint elnökjelölt. A repub­likánus listán elnökjelöltek: Ei­senhower, Taft és Stassen. Az 5-ik Kongresszusi kerü­letben Peter H. B. Frelinghuy­­sen, Jr. és John Roach, Jr. kö­zött folyik a harc a szövetségi kongresszusi képviselői jelöltsé­gért a republikánus pártlistán. A fiatal Frelinghuysen támoga­tói a leendő jelölt nagyszerű ké­pességeire, nagy tudására és jártasságára hivatkoznak, mig az idősebb Roach, Dover, N. J. polgármestere támogatói a je­lölt nagy tapasztaltságára hi­vatkozással kérik a szavazópol­gárok támogatását. A republi­kánus szavazók döntik majd el, hogy melyik jelölt lesz jelöltjük az őszi választásokon, ahol a mostani győztes majd a demo­kraták jelöltjével méri össze e­­rejét. (Mrs. Aldona Appleton Truman ismét szenátor lesz Demokrata képviselők és sze­nátorok kampányt indítottak, hogy Truman elnöknek a Fehér Házból való távozása után szé­­nátori státust adjanak. Hasonló­képen Hoover volt elnöknek is ezt a címet és rangot akarják a­­dományozni és a jövőben min­den volt elnök is “örökös szená­tor” lenne. Truman elnök most közölte az ujságirókkal, hogy ha terminu­sa véget ér januárban, hazatér Independence városába és ma­gánpolgárként fog dolgozni a béke és prosperitás érdekében. Nem akar visszakerülni a szená­tusba, a politikai élettől teljesen visszavonul. NAGYPÉNTEKTŐL HUSYÉTIG Irta Béky Zoltán esperes amboyi ügyvéd, megyei bírósági jegyző a demokrata jelölt.) Fontos, hogy kedden minden­ki, akinek szavazati joga van és be van regisztrálva, menjen ki szavazni, mert csakis a szavazók nagy többségének a voksai alap­ján lehet komolyabb kalkuláció­kat csinálni az őszi választások­ra. Az amerikai demokrácia az igazi népakarat, csak úgy érvé­nyesülhet, ha a választásokon a szavazópolgárok nagy többsége él jogával, illetve teljesiti hon­polgári kötelességét! Nagypéntektől Husvét mindössze három nap. Egy lépés csak a végtelen idő ország utján. Egy szikra egy villanás az örökké valóságban. Egy ajtó csak, ami elválasztja egymás­tól a kettőt. Egy arany hid, amely összeköti őket. S mi ezt a parányi távolságot mégsem tudjuk bejárni. Ezt az ajtót nem tudjuk benyitni s ezen az arany hidon nem tudunk át­jutni. S minekünk mégis örök Nagypéntek népének kell maradnunk. Koldusként nyomorogni az idvesség kapujá­ban, anélkül, hogy valaha is osztályosai lehetnénk a feltá­madás az uj élet boldog Husvétjának. Szörnyű, szivszagga­­tó valóság ez. Nagy, megrázó tragédiánk ez nekünk nem­zeti és egyéni szempontból egyaránt. Annyira, hogy sokan még az egekre is lázadozva tekintenek. Pedig ott nincs baj. Az Isten üdvterve nem változott. A váltság titka ugyanaz. Azzal a tékozló szeretettel, amellyel kétezer év­vel ezelőtt — az Isten ma is adja miérettünk egy szülött fiát váltságul. Mutatja az utat, amely kivezet a gyötrelmek és nyomorúságok poklából. Az utat, amely ennek a világnak koldus, nyomorult, — de koldus-sorsában is megátalko­dott népét, a szenvedések, félelmek, megpróbáltatások és gyötrelmek kálváriájáról átvezeti a feltámadás és uj élet boldog Husvétjára. A baj idelent van. Ott, hogy az a nép, amelyet Krisztus megváltott, amelyért a Golgothai kereszten meghalt, az a nép szivében és lelkében teljesen megromlott. Ott, hogy azokat az eszméket, amelyeknek a Krisztus egész földi életével szolgálatában állott, amelyekért szenvedett, meg­­korbácsoltatott és meghalt, azokat az eszméket a mai kor bűnös embere megcsufolfa, leköpdöste, sárba taposta és megölte és most romlott énünkön keresztül megromlott az egész élet, a család, az egyház, a társadalom és most népek és nemzetek, sőt az egész teremtett ember világ szörnyű kálváriát jár a szenvedések hegyén, vagy hisztérikus ha­láltáncot a Golgothán. És nem tudja, hogy nyomorúsága, rettegése, gyötrelme, koldus szomorú sorsa onnan van, hogy elhagyta a Krisztust, hogy a Sátán csatlósává szegő­dött. A menny nem köthet kompromissziumot a pokollal. A Krisztus követői nem szövetkezhetnek a Sátán a pokol fenevadjaival. Addig nem lesz vége a gyötrelmeknek, a félelmeknek, a nyomorúságoknak, amig nem szakítunk a Sátánnal. Amig világunkban és önmagunkban is meg nem öldököljük a gonoszt. Mig bűnös eszmékkel és indulatok­kal fertőzött életünket is fel nem visszük és szegezzük a golgothai keresztre, hogy az ó-ember megöldöklése után feltámadhasson benne az uj ember. Halál nélkül nincs feltámadás, Nagypéntek nélkül nincs Husvét. Addig örök Nagypéntek népe leszünk, s jár­juk a szenvedések félelmek és gyötrelmek kálváriáját, amig nem szakítunk Sátánnal, meg nem halunk a bűnnek, hogy feltámadhassunk uj életre a Krisztusban. A váltság emez örök titkát megoldani a Krisztus nélkül nem lehet. Itt nem segítenek kompromissziumok, szerződések, meg­alkuvás és béke paktumok. Itt csak a sátánon és a halálon is diadalt aratott, feltámadott, élő Krisztus segíthet. Aki­nek szava közel kétezer év óta ma is hangzik felénk: “Ne féljetek! Én vagyok a feltámadás és az élet! Az élő, pedig halott valék ... és nálam vannak a pokolnak, a halálnak és az életnek kulcsai. . .” Hallod örök Nagypéntek népe? Nála van az életnek a kulcsa, és ő az élő. Nagypéntektől Husvétig eljutni hát csak Ölelve lehet. Fogd meg a kezét, és kövesd. És Ő — egyedül csak Ő — átal visz a szenvedések, félelmek, és gyötrelmek Nagypéntekéről a feltámadás és uj élet boldog Husvét'jára. Hevesi Ferenc főrabbi halála Molnár Ferenc, a világhírű 'magyar dráma és vigjátékiró new yorki otthonában meghalt. A “Liliom,” a “Testőr,” “Vörös Malom,” Játék a kastélyban” és más remekművek szerzője még a második világháború előtt te­lepedett le Amerikában. Darab­jait számtalanszor vitték filmre és a “Liliom” cimü magyar mil­­liőben játszódó legendáját leg­utóbb megzenésítve, “Carous­­sel” címmel újították fel nagy sikerrel a Broadwayn. Temetése nagy részvét mellett ment végbe New Yorkból. Csak nemrég kapott meghí­vást Hawaiiba a George Wa­shington egyetemtől Dr. Hevesi Ferenc, a budapesti izraelita hitközség volt főrabbija, a hé­ber nyelv és filozófia tanszéké­re. Most jött meg a hire annak, hogy Hevesi Ferencet Honolu­luban 53 éves korában egy szív­roham megölte. Felesége és le­ánya Washingtonban tartóz­kodtak, amikor a halált jelentő távirat érkezett. Nyugtával dicsérd, a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot! AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY POLGÁROSÍTÓ ÉS FÜGGETLEN POLITIKAI MAGYAR HETILAP LAPUNK MINDEN OLVASÓJÁNAK, HIRDETŐJÉNEK ÉS BARÁTJÁNAK BOLDOG HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK ! MOLNÁR FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents