Hiradó, 1952. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1952-02-14 / 7. szám
6-ik oldal Bölcs Bendegúz Aktuális Aranyköpései “A new brunswicki két magyar hetilap egyesítése komoly lépés az amerikai magyar sajtó egységének megteremtése felé ... Én legalább is úgy látom, hogy ez is egy módja a kérdés megoldásának . . KÉT EMBER BESZÉLGET Irta: UR JÓZSEF Heves: Héj, Kéreg pajtás! Te talán el sem hiszed, hogy mikor én esténként lefekszem az én bűnös ágyamba, hát olyan nagy gondolatok forognak a fejemben, mint egy szalmakazal. JKéreg: Ugyan már miről forognának olyan nagy gondolatok a te közönséges fejedben? Heves: Miről héj ? hát többek között arról, hogy milyen kevesen vannak akik tudnák, hogy mi okozza a földrengést. Te igen nagy okosnak tartod magad, mindég a könyveket bújod, de fogadni merek, te sem tudod. Kéreg: Tudósnak való az ilyen kérdés héj, nem magunkféle embernek. Heves: De én nem vagyok tudós, mégis jobban tudom mint akárki más. Kéreg: Tudod te a nyavalyát! Heves: Tudom hát. Ide halll gass. A földrengés azért van, mert a földet egy nagy cethal tartja a hátán és mikor az egyet csap a farkával, mint a hal szokott, hát földrengés támad. Kéreg: Gyerekmese az héj, amit felnőtt embernek szégyen mondani is. Heves: Már miért volna szégyen, hiszen a' földet csak tartani kell valaminek, mert máskülönben elmerülne a vízben. Kéreg: De a föld nem a vízben van héj, hanem a levegőben, levegő veszi körül mint egy nagy lapdát. Heves: Már hogy volna a levegőben, hiszen akkor leesne, te bolond. Kéreg: Nem esik az le héj, mert az olyan gyorsan forog, mint a gépkerék. Heves: Erigy már te! Ha úgy úgy forogna mint a gépkerék, hát akkor tengelye is volna. Kéreg: Hát van is, a saját tengelye körül forog. Heves: Nohát most elszóltad magad alaposan. Mondd meg nekem, ki csinálta azt a tengelyt? Kéreg: Azt nem kellett csinálni, az öröktől fogva van. Heves: Vasból van, vagy fából? Kéreg: Abból a nyavalyát! Az nem igazi tengely, hanem csak képzeletbeli, de amint mindenki úgy fogad el, hogy a föld a saját tengelye körül forog, meg a nap is, meg a csillagok is. Heves: Várjál csak, állj meg csak. Ne menj te a napba, meg a csillagokba. Neked olyan rossz természeted van, hogy mikor már sarokba szoritlak, mikor már nem tudsz mit mondani, hát elcsavarod a beszéd fonalát, felmégy a napba, meg a csillagokba. Kéreg: Nem csavarom én, de megmondtam neked, hogy ez tudósnak való kérdés. Olyan dologról beszéljj, amihez értesz. Heves: Olyanról beszélek én, de te nem akarod másik ember tudományát elismerni, holott én már ügyvédnek is adtam tanácsot. Kéreg: Adtál te kórságot. Heves: Adtam hát, mégpedig olyan tanácsot, hogy megnyerte vele a pert. Úgy jött el értem az ügyvéd a munkahelyemre autón. Olyan igaz mint itten állok. Kéreg: És miről volt szó? Heves: Nagy, igen nagy kérdésről, amit a törvényszéken senki sem tudott. Kéreg: Találós kérdésről? Heves: Nyavalyát találós kérdésről. Arról volt szó, hogy valki jószágot lopott és a biró tudni akarta, hogyan kel fel a ló vagy a szarvasmarha fekvőhelyéről. Ugye ezt már te sem tudod megmondani? Kéreg: Nem figyeltem meg; hogy kel fel? Haves: A ló úgy kel fel, hogy fekvő helyzetben kinyújtja a két első lábát és felugrik, mig a szarvasmarha éppen az ellenkezője, az a hátulját emeli fel elébb. Kéreg: Hát hallod ez nem tudomány, hanem tapasztalat dolga, amit egy hatesztendős gyerek is tudhat. Heves: Nem tudomány? Hát mikor másodikszor is sarokba szoritlak igy vágod ki magad? Kéreg: Én nem vágom, de te azt mondtad, olyan okos dolgok forognak a fejedben, majd felvetnek és ime szamárságokat beszélsz, aminek se füle se farka. (Ti.) A költő zsákmánya Fazekas Mihály, a “Ludas Matyi” költője, fiatalságában katona volt. Úgy lett azzá, hogy mint debreceni esküdt deák, 1782. tavaszán valami mellőztetés miatt összezördült professzoraival, s haragjában felcsapott huszárnak. A francia háborúban már főhadnagy volt. Ekkor történt, hogy ezrede megszállott egy Rajna-melléki várost. A lakosság ellentállása oly dühös volt, hogy az óbester büntetésül egy órai zsákmányolást engedett katonáinak. Fazekas Mihály is beállított egy uriházba. A család répiülve nézte az ellenséges tiszt jöttét; de a főhadnagy udvariasan köszönt, s bemenve a könyvtárba, levett a polcról egy jeles munkát s az asztalhoz ülve, figyelmesen olvasta. Mikor megszólalt a trombita, hogy a zsákmányolás ideje letelt és mindenkit főbe lőnek, aki még tovább sarcol: Fazekas Mihály viszszatette a könyvet a helyére s mint aki a zsákmányból jól kivette a maga részét, mégha jttota magát és indult kifelé. A meghatott háziúr szemében a hála könnyűivel sietett utána, s nagynehezen reátukmált a nemes ellenségre egy értékes aranyórát. — Hát elfogadom és köszönöm — mondta Fazekas Mihály. — De csakis mint emléket. A zsákmányt itt viszem a fejemben. (—) (Tr.) “B6” A NEVE annak az uj vitaminnak, amit három fiatal orvos mesterséges utón állított elő és amely, állítólag, segítséget nyújt a rákbetegség ellen. Az uj vitamin tudományos neve: pyridoxamine phosphate. TIRADO 1952. FEBRUÁR 14. ÁLMÁBAN IS HAZUDIK Regény — Ugye mondtam! Csak merni kell! — és halkabban, hogy Pityu ne hallja, költségvetést csinált: — A nyolcvanezerből lemegy a maga alaptőkéje, tízezer, marad hetvenezer. Ebből lejön a karkötőre ötvenezer pengő, marad húszezer... — és várakozón pillantott a fiúra, aki gavallérosan igy folytatta: — A tiszta nyereség természetesen közös. Tizere pengő a magáé. — Ó, Istenem, milyen aranyos fiú! Rögtön megveszem azt a perzsabundát a Párisi uccában! — Aztán elborult a finom üde arcocska, — de mit fogok majd mondani otthon? — Ó, én nem félek, egy kis magyarázatért maga aligha megy a szomszédba, — vigasztalta sunyi mosollyal Jimmy. És mert látta, hogy Pityu milyen bősz pillantásokat lövel feléje, engesztelő kedvességgel fordult Irta: Tamás István kosztümöt csináltasson inkább, vagy estélyi ruhát a pnézből, ami a bundavásár után még marad? Mert alkudni fog a szűcsnél, el-, végre ha készpénzzel fizet, a legkevesebb, hogy engedjenek néhány százalékot! — Kancsuka vezet! — üvöltötte mámorosán Olivér és Éva elnézően mosolygott. Persze, hogy Kancsuka vezet! — Hirtelen elkomorodott és Jimmyhez fordult: — Egek! Lajkóról egészen megfeledkeztünk! — Tényleg! A tiz százalék! — eszmélt rá meglepetten Jimmy. — Az nyolcezer pengő! — Csak hét — javította ki a lány, — mert az alaptőkéből nem jár neki. Megjegyzem öt százalékkal is busásan meglenne jutalmazva... — De ha egyszer már megígértük. — Én nem Ígértem — tiltakozott a lány. — Egyszerűen kizsarolta magából ez az erőszakos fráter! Jimmy vállat vont: — Tehát fejenkint háromezerötszázzal kevesebb jut miránk... — Olcsóbb bundát kell néznem — határozta el Éva. A tribün zsongott, akár a méhkas. A sokezer eíőremeredő koponyában most lónevek cikáztak, a szivekben reménységek és kétségek* átkok és áldások, még egy perc, ipég fél perc, még néhány másodperc... Egyszerre egetverő orditás harsan! De ez nem diadalujjongás, nem a győzelem sikolya, hanem a dühödt csalódásé! így vonit a kutya, ha elkapják az orra elől a csontot, igy tátog viz után a szárazra dobott hal! A favorit lemaradt! Jimmy és Éva, akik csak Kancsukát látták és lesték, nem hittek a saját szemüknek! A többiek sem. A tömeg sziszegve és káromkodva ismétli a győztes autszájder ló nevét, valami virágnevet, de a kábult Éva és Jimmy, nem is hallj ják, csak azt hogy nem Kancsuka nevét kiáltják. Felugrálnak, leszaladnak, de a táblán is hiába keresik Kancsukát. Kancsuka csúnyán vízben hagyta a híveit... Az esztergomi kolónia elszontyolodott. Olivér jajveszékelt: — Az órám! Elvitte a nyomorult dög! (Folytatjuk) IRÁNYI DÁNIEL fiatalkorában nevelő volt egy “előkelő” családnál, s amikor 1858-ban sikraszállt a botbüntetés eltörléséért, volt tanítványa egy üzenetben gúnyosan gratulált neki, sajnálkozva, hogy elveit nem foganatosította már húsz évvel előbb — vele szemben. Irányi enynyit üzent vissza: — Én éppen a volt tanítványomon győződtem meg, hogy a botbüntetés nem ér semmit. (Tr.) GRAFTON, N. D.-ban egy vevő nagy patáliát csapott, mert mialatt ruhát próbált a nagy januári vásár alatt, az egyik kiszolgálólány eladta azt a ruhát, amelyben ő az üzletbe jött. Az áruház megtérítette a j oggal méltatlankodó kosztüm^er kárát... VÁSÁROLJON azokban az üzletekben, amelyek lapunkban hirdetnek. Ez önmagának, hirdetőinknek és nekünk is javunkra lesz! Hol vannak a tegnapi készletek ? M iközben felhalmozzuk a nyersanyagot a honvédelem számára és igyekszünk megjavítani életszínvonalunkat, szenteltünk-e elég figyelmet a jellem és integritás ama lényeges kellékeinek, amelyek felépítették a hatalmas Amerikát? A külső és belső ellenség egyaránt az egyes polgár gyengeségeinek köszönheti boldogulását. Az ellenség sikere csak addig a mértékig lehetséges, ameddig mi — mindannyian — elmulasztjuk kötelezettségeink teljesítését. Az emberi törekvések minden területén — a magán és köztevékenységek terén, a saját portánkon épen úgy, mint a másokéin — elvégzendő munka vár! Valamennyien elég sokáig élveztük a kedvezményeket- Itt az ideje, hogy megtegyük személyes hozzájárulásunkat az ország integritásához és erkölcsi erejéhez épenugy, mint az anyagi erejéhez. 'Elfogadjuk a kihívást? GENERAL CABLE CORPORATION...Plants at Bayonne & Perth Amboy; N. J., Rome, N. Y. a bankfiuhoz. — ön nem játszik? — Nem — morogta zordan Pityu és félreérthetetlen célzatossággal tette hozzá. — Nálam a lósport élveaet és nem kenyérkérdés ! Én a munkámból akarok pénzt keresn , nem a versenylovakon ! Jimmy helyeslőn bólogatott: — Nagyon .derék és tiszteletreméltó állás) iont. Bizonyára kitűnő állásbanivan, mi? Éva, aki éslrevette a kezdődő affért, sietve közbelépett: — Cégvezető a Pecunia bankban! őszre a' mban már előléptetik ! — Egy but li fiókot kínálnak — vágott kü be unottan Pityu — de én még- íem döntöttem . . . A többiek j öttek vissza a totalizatőrtői és 1 ezdődött az utolsó futam. Éva n őst nem fohászkodott az őranj fyalához, nem biztatta a lovat, mással volt elfoglalva. Azon töprengett, hogy “EGY ERŐS AMERIKA A SZABADSÁG BÁSTYÁJA”
