Hiradó, 1951. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1951-05-17 / 20. szám
1951. MÁJUS 17. HÍRADÓ 3-ik oldal ‘A TÓPARTI LÁTOMÁS” ÉS KABOS GYULA FILMJE CSAK VASÁRNAP Rendkívül érdekes kettős nagy magyar filmelőadásra kerül sor e hét vasárnapján, amikor délután 1 órától este 11 óráig bemutatásra kerül a new brunswicki Europa színházban JÁVOR PÁL remek filmje “A Tóparti Látomás.” A magyar filmgyártásnak ez kétségkívül a legszebb legérdekesebb filmje, amely a maga érdekes meséjével pazar kiálltiásával mindvégig leköti a közönség if gyeimét. Jávor Pálon kívül a legjobb magyar filmszínészek játszanak a “Tóparti Látomás” cimü filmben. A műsor másik nagy attrakciója Kabos Gyula á nagy mókamester egyik legkedvesebb filmjének felújítása lesz. E héten csak vasárnap lesz előadás. Halálozás ID. KERCHNER JÁNOS, 568 Smith St.-i honfitársunkat április 29-én elütötte egy autó s egy hétre rá, május 5-én belehalt sérüléseibe. Temetése május 8-án ment végbe általános részvét kíséretében a Magyarok Nagyasszonya r. k. templomban megtartott gyászmise után az egyház temetőjében. — A zemplén-megyei Hercegkút községből 50 évvel ezelőtt vándorolt Amerikába s 66 éves korában, 44 évi házasság után fejezte be ily tragikus körülmények között életét. Bánatos özvegyén, sz. Szilágyi Márián kívül 10 gyermeke és családjaik, összesen 20 unoka és kiterjedt rokonsága gyászolják. — Béke poraira! 1500 katonánk visszajött 1500 koreai veterán, akiket az uj szolgálati terv alapján leváltottak, hazatért. A Seattle-i kikötőbe befutó hajót Frank Pace hadügyminiszter fogadta. A veteránok továbbra is szolgálatban maradnak, de nem valószínű, hogy vissza kell térniök a frontra. Nyugtával dicsérd a napot, Előfizetési nyugtával — a lapot!------- Est. 1918 -------30 ÉVE szolgálja lelkiismeretesen Perth Amboy és környék« népét — a JOHN S. IMITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY, N. J. és 531 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. Telefonszámok: P. A. 4-1712 és 4-1713 JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó- tűz-, vagy baleset-bizto3Ítását a legjobb kompánik által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séllyei F. Lajcsné) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. J Tel, 4-3580 Cserepes és vágott VIRÁGOK minden alkalomra! Nagy választék saját virágházunkból. Csokrok, koszorúk szakszerű készítése. Jutányos árak! Házhoz szállítás! Rudolph Petrick & Sons 766 Colgate Ave. Telefon Perth Amboy 4-3559 Megyei frissen palackozott TE.T amely olyan izx, mint a tejszín . . SIMON’S DAIRY PRODUCTS COMPANY 192 First Street Telefon P. A. 4-3795 PERTH AMBOY, N. J. Ismert nevű, kész NŐI FŰZŐK corsetek, brazirok magvar szaküzlete IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, N. J. Mérték szerint, rendelésre is készítünk a legfinomabb anyagokból corsetekct, brazirokat, stb. Füzó javításokat vállalunk! MRS. LÄUFER IRÉN óhazai magyar füző-készitő “A TEJSZÍN TETEJŰ TEJ OTTHONA” Fayette & Wilson Streets Tel. Perth Amboy 4-1200 fogadta Izland védelmi megszállásának hírét és valószínű, hogy az ügyet újabb diplomáciai támadásokra fogja felhasználni. A BELL TELEFONTÁRSASÁG bejelentette egymilliomodik részvényesét. Képünk a hatalmas vállalat egyes gócponjait mutatja New Jerseyben. Felső baloldali kép: Bell Telephone laboratóriumok Murray Hill-en, alsó baloldalon: Western Electric gyártelep Kearny-ben, jobboldalon felül a N. J. Bell Telephone Co. központi épülete, 540 Broad St. Newark-on. Az orgyilkos arcátlan... A szovjet katonai hatóságok azzal próbálnak véget vetni a Paul J. Gresens amerikai őrmester meggyilkolása ügyében indított vizsgálatnak, hogy kijelentették: az orosz katonák, akik orvul lelőtték az amerikai katonát, “önvédelemből” gyilkoltak. A szemtelen hangú levélben a bécsi orosz helyőrség parancsnoka azt irta, hogy “az amerikai katonákat máskor jobban tanítsák ki feletteseik, hogyan viselkedjenek a nemzetközi zónában, ha oroszokkal találkoznak.” Füstbement terv 15 orosz diplomata, mielőtt visszatért hazájába, temérdek televíziós készüléket vásárolt össze. Vásároltak mosógépeket, rádiókat és számos amerikai iparcikket, nyilván azzal a szándékkal, hogy aztán azokat orosz mérnökökkel lemásoltassák, amint azt már autók, repülőgépek esetében is megtették. Az AFL kötelékébe tartozó rakodó munkások azonban nem voltak hajlandók hajóra rakni az árut és a diplomaták a gépek nélkül utaztak el. 3-IK KELETI VERH0VAYNAP VASÁRNAP, 1951. JULIUS HÓ 15-én LINWWOD GROVE-ban STELTON, N. J. Rt. 27 KÁRA — NÉMETH zenekara muzsikál JEGYEK KAPHATÓK A FIÓK TITKÁROKNÁL Mulatsági naptár Junius 10: — Szt. László Piknik, Linwood Grove. Junius 17: — Sport Nap, Linwood Grove. Junius 24: — Rákóczi S. E. 16-ik oszt. 40 éves jubileuma, piknikkel, Perth Amboyban. Julius 1: — Szt. Mihály G. K. piknik, Pfeiffer’s Grove, Hopelawn. '< Julius 8: — Református Nap, Pfeiffer’s Grove, Hopelawn. Julius 15: — Verhovay Nap, Linwood Grove. Julius 29: — Rákóczi Nap, Linwood Grove. AUGUSZTUS 12 — New Jerseyi Magyar SAJTÓNAP lapjaink és a Kára- Németh zenekar rendezésében. Augusztus 19: — Dunántúli Nap, Linwood Grove. Szeptember 9: — Szent György Bál, Szt. Mihály Hall, Perth Amboy. (További bejelentéseket kérünk.) Rákóczi Nap jul. 29-én A Rákóczi Segély Egyesület new jerseyi osztályai julius 29- én, vasárnap nagy pikniket tartanak, a Linwood Groveban, Lincolni Highway, Stelton, N. J. Kára és Németh Tesvtérek hires zenekara fog muzsikálni. A Rákóczi Nap ez évben is nagysikerűnek ígérkezik. Ki kezdte hát?... A múlt héten a külügyminiszter-helyettesek párisi konferenciáján Gromiko orosz delegátus dühösen kiáltozva és gesztikulálva megismételte a N.agy Hazugságot, hogy a koreai háborút nem a kommunisták, hanem a déliek indították meg. Bár az egész világ tudja, hogy ez hazugság, az amerikai kormány most mégis szükségesnek látta a megdönthetetlen bizonyítékok nyilvánosságrahozatalát. Ridgeway tábornok, MacArthur utóda, az Egyesült Nemzetek szervezete elé terjesztett két északkoreai kommunista hadiparancsot, amelyek a junius 25-iki támadás előkészítésére vonatkoznak. Ezeket a hadiparancsokat az amerikai katonaság a hadjárat folyamán zsákmányul ejtette. Érdekes, hogy ezekben az írásokban orosz katonai kifejezések fordulnak elő. Az egyik hadiparancs előírja a Seoul ellen tervezett előnyomulást. Dátuma: junius 22 — három nappal a támadás előtt. A gyűjtés eddigi eredménye Hajmássy Miklós, a jelenleg Délamerikában tartózkodó szerencsétlenül járt kitűnő magyar filmszínész javára folyó gyűjtés során, — amelynek ügyét Nt. Kosa András new brunswicki református lelkészünk vette kezébe, — eddig a következő adományok gyűltek be: Április 8-án a brunswicki Europa moziban az esti kollektálás során összegyűlt $30.04, délután összegyűlt: $19.50, Vásárhelyi Lajos adománya $5.00, Sütő István és neje adománya $5.00, Olchváry István adománya $4.00, névtelenektől $3.00, Rév. Kosa András $2.00, Biró Péter $2.00, Mészáros Ida $1.60, 1-1 dollárt adtak: Farkas Anna, Tugya Ferencné, Tóth Mihályné, Jáger Jánosné, Sütő Ferencné, Begola József né és Bodnár István. Az Európa moziban a délutáni előadáson Bodnár Istvánná, az esti előadáson pedig Sütő Istvánná és Olchváry Judith segédkezett a kollektálásban. A fenti összeget 100 dollárra és az átutalási költségre szeretnénk kiegészíteni s ezért arra kérjük jószivü olvasóinkat, hogy adományaikkal mielőbb járuljanak hozzá az összeg kikerekitéséhez. Minden adományt e helyen hirlapilag nyugtázunk. A- dományok a következő címre küldendők: Rév. Andrew Kosa, 10 Division St., New Brunswick, N. J. Megszálltuk Izlandot Az Egyesült Államok katonai csapatokat küldött Izland megszállására. A sziget, mint önálló ország, tagja az Egyesült Nemzeteknek és kormánya maga kérte az Egyesült Államok katonai védelmét, mert a Szovjet közelsége veszedelmet jelent számára. Moszkva nagy felhördüléssel MAJESTIC PERTH AMBOY 4-0108 MOST MŰSORON: A LEGNAGYOBB SZERETŐ MINDENEK KÖZÖT£ Rudolph Valentino elbűvölő szerelmeinek nagy filmje “VALENTINO” Technicolor színekben Főszerepekben: ELEANOR PARKER ANTHONY DEXTER KEDDTŐL KEZDVE: Susan Hayward—Dan Dailey “I CAN GET IT FOR YOU WHOLESALE” Egy nő káprázatos betörése egy férfi életébe ... STRAND PERTH AMBOY 4-1593 MOST MŰSORON NAGY KÉT-FILMES ELŐADÁS “YOU’RE IN THE NAVY NOW” Gary Cooper és Eddie Albert. Egy őrhajé története ^ Valamint: Cameron Mitchell — Amanda Blake “SMUGGLERS GOLD” VASÁRNAPTÓL KEZDVE: George Raft legjobb szerepében “LUCK// NICK CAIN” Colleen Gray---- Valamint — Linda Darnell, Charles Boyer “THE 13th LETTER” ‘SCREENO” minden hétfőn és pénteken este! Nagy dijak! SZEMÜVEGEK mérsékelt áron rendelésre. Lelkiismeretes és szakszerű szemvizsgálat lDr. Lester Mann szemész és optometrist Frank J. Tóth, Optician 89 SMITH ST. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-8-ig Tel. Perth Amboy 4-2027 Beszélünk magyarul! when tVrZ/fm tors. Jean Voorman of Midland Park has been on operator in the Ridgewood Office for 3'/: years. She’s one of the 22,000 New Jersey Beii employees whose constant aim is to make telephone service better for more people. We never know! But there’s never a moment of the day or night when you can’t lift the receiver of your telephone and be connected with nearly anyone you want ... in any part of the world. It takes more than 10,000 operators like Mrs. Voorman to give you this round-theclock service here in New Jersey. And it takes great quantities of equipment, too. In the past 5 years alone, our construction program has run well over $250,000,000 and is still continuing. Every one of these dollars has made your telephone service better and more useful. Today, for example, you can call or be called by twice as many New Jersey families as in 1940. Yet your telephone service takes less of your family budget than ever before! Did you know that while the cost of living has gone up about 85% since 1940, the average cost of telephone service in New Jersey has risen only 22%? Your'phone is a bigger bargain than ever! NEW JERSEY BELL TELEPHONE COMPANY MAGYAR PÉK- és CUKRÁSZ ÜZLET az egyetlen vidékünkön Igazi MAGYAR RÉTES és mindenféle magyar ______ CUKRÁSZ-SÜTEMÉNYEK ’**,KS<«uuSv«M»''r x Diós, mákos, lekváros patkó KOKAVECZ LAJOS óhazai magyar pékmester és cukrász üzlete RARITAN BAKERY 1020 AMBOY AVE. RARITAN TOWNSHIP, N. J. if — A Clara Barton iskolával szemben — SÖRT, BORT, PÁLINKÁT, SZÓDÁT — mindenfélé ITALAIT RENDELJE nálunk! — INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK ! Mulatságokra, piknikekre gyors, pontos kiszolgálás: Fords Recreation Liquor Store 571 New Brunswick Ave. Fords, N. J. Tel. P. A. 4-3694 A FIRST BANK & TRUST CO. szívesen látja a perth amboyi és a környékbeli magyarságot ebben a nagy és erős pénzintézetben, ahol készséggel szolgálunk minden pénzügyi kérdésben a leglelkiismeretesebb és legpraktikusakk tanáccsal mindenkinek. További bankórák péntek esténként 6-tól 8-ig / First Bank Si Trust Co. SMITH & MAPLE STS. PERTH AMBOY, N. J. A Federal Reserve System tagja Minden betétért 5000 dollárig teljes felelősséget vállal Member Federal Deposit Insurance Corporation Takarékbetét a legkisebb összeggel kezdhető * Európa Színház Műsora ★ Az Uj qkíciN? PHONE P. A. 4-0255 D. u. 2 órától folytatólagosan D. u. 2 órától folytatólagosan UJ OLCSÓ HELYÁRAK ! Délután 30c — Este 50c Szomb. Vas. Ünnepnapon — 50c egész nap. Adóval együtt Gyermekeknek mindig 20c MA és HOLNAP, SZOMBATON: Bert Lancaster Mark Stevens “THE FLAME “TARC FT*S & the ARROW” 1 AKOLI Technicolor UNKNOWN” VAS. — HÉTFŐ — KEDD Két TECHNICOLOR nagy színes kép: GARY COOPER ‘DALLAS” és Esther Williams ’ “PAGAN LOVE SONG” SZERDÁN — CSAK EGY NAP: “Mystery When You’re Submarine” Smiling’ I Finom minőségű GYÉMÁNTOK Órák — Ékszerek Szakszerű óra- és ékszerjavitás Kreielsheimer az ékszer-ajándék üzlet 133 SMITH STREET