Hiradó, 1951. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1951-01-04 / 1. szám

VOL. XXX. ÉVFOLYAM — NO. 1. SZÁM. Ára 10 cent. PERTH AMBOY, NEW JERSEY JhjL PERTH AMBOY HERALD Only. Xunyakian. TLawApafuUL faUisut and. (pubü&JuuL in. (pahlh. AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY POLGÁROSÍTÓ ÉS FÜGGETLEN POLITIKAI MAGYAR HETILAP Our 30th Anniversary 30-ik Jubileumi Évünk CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY, SOUTH RIVER, STATEN ISLAND ümboy. THURSDAY 1951. JANUARY 4. A hideg háborúban fokozot­tabb figyelemmel kisérik egymás mozdulatait a szemben álló felek A harctereken a felderítő járőrök jelentéseiből próbál­ják a különböző csapattestek parancsnokai megállapítani az ellenség várható mozdula­tait. Ehhez hasonlóképen ku­­tatj ák titkos kémszolgálat, sőt a hivatalosan elismert ka­­ton iamissziók utján a barát­ságtalan indulatu országok minden olyan tevékenységét, ami a háborúra készülődés je­leit mutatja. Ugyanis a szín­falak mögötti készülődésnek kell megelőzni azt a nagy tra­gédiát, amit háború cim alatt az élet színpadán az ember­milliók játszanak. A régebbi időbken a kato­nai előkészületek egyenes a­­rányban növekedtek a diplo­máciai téren egyre feszülteb­bé váló eseményekkel. A mai modern világban, amit a hi­deg háború korszakának is le­het nevezni, a diplomácia el­veszítette régi jelentőségét. A diplomaták ma már távolról sem olyan érzékenyek, mint régebben volta, s a legváloga­­tottabb inzultusokat is szem­rebbenés nélkül tűrik és ar­cukon valóban keményre vas­tagodott a bőr. Ma már nem sokat számit, hogy mit mon­danak a diplomaták, de annál jobban figyelik, hogy mit csi­nálnak a katonánk? A múlt héten egy kis hirecske jelent meg az amerikai újságokban, ami szerint a mi hadvezetősé­günk a beérkezett jelentések következtében igen valószí­nűtlennek tartja, hogy az orosz 90 napon belül háborút kezdene ellenünk. Ha ez a hir a közvéleménynek 3 hónapra megnyugtatásul szolgálhat is, a hadvezetőségünk változat­lan energiával folytatja vé­delmi előkészületeinket. Egy­re több fontos nyersanyagot vonnak ki a polgári haszná­latra szánt árucikkek gyártá­sából és egyre több személyt hiVnak be katonai szolgálatra. Mi nem tagadjuk és nem tit­koljuk, hogy háborúra ké­szülünk. De nem támadóra, hanem védekező háborúra. Megfélemlítés csak erősiti a gyűlöletet Az orosztól függ, hogy mi­kor tör ki a harmadik világ­háború. Nekünk nincsenek terjeszkedési vágyaink. Mi nem akarjuk meghódítani, mi nem akarjuk a mi hatalmunk alá gyúrni a világot, s azért mi semmi esetre sem fogunk háborút kezdeni. Ezzel ellen­tétben az orosz a háború be­fejezése óta egyebet sem tesz, mint nyakra-főre kebelezi be érdekkörébe az ellenállásra képtelen gyengébb országo­kat. Európában az orosz né­pen kívül még vagy 150 millió ember (az úgynevezett csatlós országokban) semmi olyat nem tehet, ami nem az orosz parancsra történik. Aki ott más véleményen próbálna lenni, mint ahogyan azt az orosz parancsnak engedel­meskedő kommunista vezérek kívánják, annak élete egy fa­batkát sem ér. Viszont az az élet sem ér egy fabatkát, amit az orosz parancs szerint kell leélni. Ebből igen egyszerű ar­ra következtetni, hogy a csat­lós országok 150 millió lako­sának nagy része halálosan gyűlöli az oroszt és az ő helyi vezéreit. E gyűlöletet féken tartani az orosz csak megfé­lemlítéssel tudja. Ehhez nagy rendőri szervezetre és hatal­mas hadseregre van szükség. Mig ez utóbbit külellenség el­len nem kell használni, addig a félelem erősebb a gyűlölet­nél. Háború esetén azonban nagyobb lehetőség nyílik arra, hogy az elkeseredett milliók megpróbálkozzanak azzal, hogy a zsarnokságot lerázzák lerázzák a nyakukról. 'Az orosznak is van Achilles sarka A vasfüggöny mögött síny­lődő népmilliók képezik az orosznak egyik Achilles-sar­­kát, a nagy orosz medvének egyik igen érzékeny részét, amelyen keresztül halálos se­bet lehet ütni a máskülönben csak nagyon nehezen sebezhe­tő monstrum testén. De mig Achilles, a .görög mithologia egyik hőse, csak a sarkán volt megsebesíthető, mert a monda szerint mikor anyja őt a Styx folyó vizébe mártotta, hogy testét megse­­sithetetlenné tegye, a sarká­nál fogva tartotta őt és igy a sarka volt az egyetlen része a testének, ahol megsebesíthető volt és Páris nyila tényleg ott ejtett rajta halálos sebet, — addig a mostani modern vi­lágnak fegyverei ellen a Styx folyó csodavize sem nyújtana elég védelmet. Az atombomba és az északi saroktól a déli sarkig Achilles sarkává tud­ja változtatni a világ bárme­lyik részét. Az kétségtelen, hogy nekünk igen sok atom­bomba áll rendelkezésünkre. Ellenben igen kétséges, hogy az orosznak tényleg van-e a­­tombombája? Úgy tudjuk, hogy valahol Szibériában az oroszok felrobbantottak vala­milyen “atombombát.” Azon­ban nagyon nvalószinü, hogy ez az atombomba nem vál­totta be a hozzá fűzött remé­nyeket, mert ha az orosznak tényleg lenne 100 százalékig megfelelő atombombájuk, ak­kor nem adnának nekünk időt arra, hogy mi annak rendj e és módja szerint készülhessünk egy esetleges orosz támadás ellen. Az orosznak óriási had­serege áll készenlétben, kime­ríthetetlen ember-tartaléka is van, fegyverei is kitűnőek, a­­zonban a mi fegyvereink job­bak és hatásosabbak. Ennek következtében azt hisszük, hogy a Kremlin urai valahányszor a mi atombom­báinkra gondolnak, úgy érez­hetik magukat, mintha csiz­máik Achilles sarkokkal len­(Folyt. a 6-ik oldalon) A “TAKARÓ-ÜGY” MARGÓJÁRA Az Evangelical and Re­formed Church magyar szinó­­dusa (egyházkerülete) éveken át lappangó, 1948 júniusától kezdve pedig nyílt peres vi­szonyban élt Dr. Takaró Gézá­val, az ugyanazon egyháztest és szinódus new yorki 69-ik utcai egyházközségének lelki­­pásztorával. A pert az egy­házkerület a maga részéről 1950 május 10-én, Ligonier-ban tartott évi gyűlése keretében azzal fejezte be, hogy 7 ellené­ben 46 szavazatos döntéssel Dr. Takaró Gézát az egyházkerü­let kebeléből kizárta. Dr. Ta­karó Géza ez ellen a döntés el­len az Evangelical and Re­formed Church Egyetemes Zsi­natához (General Synod) fel­lebbezett, jóllehet még a dön­tést megelőzően, gyülekezeté­vel együtt, a magyar szinódus­­ból kilépés és az E. & R. Church new yorki amerikai szihodu­­sába átlépésért folyamodás mellett határozott. A kora ősz folyamán Collegeville, Pa.-ban ülésező General Synod a kerü­letváltoztatási kérelmet azon­nal teljesítette, a fellebbezés­nek pedig helyt adott és az ügyet legfelsőbb fegyelmi bíró­ságára bízta. Ez a tudtunkkal tisztára amerikaiakból álló tíz­tagú bizottság (Judicial Com­mittee) 1950 november 1-én, minden szentek napján, hozta meg döntését. A döntés Dr. Ta­karóra minden ponton kedve­ző, felmentő, a magyar egyház­­kerületnek pedig itt-ott súlyo­san odabillentő. Következés­képpen a new yorki 69-ik utcai egyházban felemelkedtek, a magyar egyházkerületben pe­dig lekókadtak a fejek. Az egyik oldalon “teljes elégtétel” nyerést ünnepelnek, a másik ol­dalon pedig — hallgatnak. Vájjon olyan teljes-e a győ­zelem az egyik oldalon, mint amilyenként ünnepelik és oly teljes-e a vereség a másik olda­lon, mint amilyennek az forma­ilag látszik? Egy ponton úgy formailag, mint lényegileg tökéletes a Dr. Takaró győzelme. Dr. Ta­karó 1949 őszén a szenátus egy albizottsága előtt eskü' alatt azt vallotta, hogy a ma­gyar egyházkerület feloszlatá­sa 1950 nyarára, az E. & R. Churchnek a Congregational Christian Churches-szel a United Church of Christ név alatt egyesülése esetére, tervbe van véve. Ennek a vallomásnak a hire futótűzként járta be magyar Amerikát. A Perth Amboyi Híradó szerkesztője azt lap­jaiban szélesebb nyilvánosság­ra is hozta és kérdést intézett az ügyben a magyar egyházke­rülethez. A hatás csihé-puhé le­­dorongolás, égre-földre taga­dás, “büntető akció” szervezé­se, a független egyházi eszme és szervezet halálba jósolása, a Takaró szavahihetőségének teljes szabadszájusággal le­­becsmérlése és ellene a hami­san esküvés vádjának az eme­lése volt. Tagadhatatlan, hogy némi alapja volt is ennek a maga­tartásnak, mert az ügyben megkérdezett legfelsőbb egy­házi személyek is falaztak, ily tervek létezéséről való minden tudomással bírást tagadtak. (Nekünk is birtokunkban van egy ilyen levél.) 1950 április 12-én azonban, öt hónappal a függetlenek mckeesporti gyű­lése után a kerület ezt a vádat, bíróságának perth amboyi ülé­sén már önként elejtette. Ek­korra már bizonyára kiderült s az Evangelical and Reformed Church General Synodjának az őszi gyűlésén be is bizonyult, hogy Dr. Takaró nem éppen az ujjáből szopta azt, amit ő már egy évvel azelőtt a szená­tus albizottsága előtt eskü alatt vallott. A General Synod elé tényleg odakerült egy indít­vány, mély a magyar egyház­­kerület feloszlatását javasolta, dacára annak, hogy a United Church of Christ nem jött lét­re. Ezen a ponton valóban tel­jes a Dr. Takar.ó elégtétele. Akárhogyan eshetik is a m a g y a:r egyházkerületben tisztviselosködő ifjabb egyházi embereknek, az évek óta sem­miféle hivatalt nem viselő Ta­karó jobban értesült embernek bizony üli, mint ők. Gyanúnk az, hogy nem egyedül ő volt értesülve Gyanúnk az, hogy a függetleneknek felkínált egy­ségtárgy, fásban is része volt a veszélyről tudomással bírás­nak. A l eiünk kapcsolatos el­gondolás ; valószínűen az volt, hogy eglesülésünk vagy elhá­rít j? .a«mc.!yt; vagy magával sodor miteket is és akkor leg­alább nem maradnak bírálói, világgá kiáltói az újabb ma­gyar lelki Triánonnak. Az Is­ten azonban vigyázott az Ő né­pére. Egyelőre odaát is, ideát is. Ezért kellene mindkét oldal­nak, Isten iránti háladatosság­­ból, szó nélkül is szót értve, együttműködni minden magyar református dologban. Mi erre mindenkor készen állunk. Csak azért cserébe egyházi önállósá­gunkat ne igényeljék. A Dr. Takaró elleni második vád a kerület s annak tisztvise­lői, mint egyházi hatóság iránti engedetlenség (insubordina­tion) volt. A zsinati bíróság ez alól a vád alól is teljes felmen­tést adott. Ezt azonban hajlan­dók vagyunk csak formai elég­tételnek tekinteni. Annak, hogy valaki mint illeszkedik bele egy közösségbe, legavatot­tabb megitélői mégis magának az illető közösségnek a ' tag-Magyar könyveket kér a Roosevelt kórház Beteg emberek egyik legfőbb boldogtalanitója a tétlenségre kárhoztatottság s annak nyo­mán az unalom. Éppen ezért be­tegek foglalkoztatására, időtöl­tésük elősgitésére minden kór­háznak megvan a maga könyvtá­ra. így van ez a tüdőbetegek szá­mára kitünően felszerelt metu­­cheni Roosevelt Hospitalban is. A betegeknek egy nagy százalé­ka azonban állandóan magyar és ezek számára nincs elég magyar­­nyelvű könyv a kórház könyvtá­rában. A kórház vezetősége a környék magyar társadalmához fordul és magyar könyveket kér magyar betegek számára. Könyvadományok postán küld­hetők, vagy személyesen átad­hatók ezen a címen: Library, Roosevelt Hospital, Metuchen, N. J. Ajándékkönyvek továbbí­tására bizonyára szívesen vállal­koznak lelkészi hivatalok is, úgyszintén szerkesztőségünk is. jai; ebben az adott esetben az E. & R. Church magyar egy­házkerülete. Ebből a kerületből gyakran hallatszottak hangok, amelyek mind azt bizonyítot­ták, hogy Dr. Takaró problé­ma-emberük volt, amióta a formális vezérkedéstől elesett vagy attól visszavonult. Külön utakon járása; mások, különö­sen ifjabbak vezetése alatt ma­gát otthonosan érezni nem tu­dása állanáó súrlódásokra adott okot és nem szolgáltatott jó példát a hatóságok komo­lyan vételére, az egyházi rend és fegyelem megszilárdulására. Ez az általános magatartás volt az, amelyik végre is az idegeire ment azoknak, akik­nek együtt kellett élniök Dr. Takaróval. Hogy milyen nagy­méretű megunást és ellenszen­vet váltott ki ez a magatartás, azt eléggé bizonyítja annak a kerületi gyűlésnek a szavazási arányszáma, amely gyűlés Dr. Takarónak a kerület kebeléből kizárását megszavazta, ötven­három papi és világi szavazó­ból 46-an szavaztak ellene és csak heten mellette. Ennek le­sújtó lényegén vajmi keveset változtat tiz olyan amerikai urank a formális felmentése, akiknek nem kellett s nem kell Dr. Takaróval szorosabb kö­zösségben és közelségben élni­ök és dolgozniok. A kerületi vád ezen pontjának igen gyen­ge képviseletére és fogyatékos előterjesztésére vall az, hogy ezt a széleseb szempontot a bi­­rákkal nem tudták megérzé­keltetni, hanem engedték az ügyet holmi levelek meg- vagy meg nem-válaszolása kérdésévé leszűkülni. A Dr. Takaró ellen emelt vád egy harmadik pontja az volt, hogy kommunistákkal társalko­dóit (associated with Commun­ists). A bíróság ezt a vádat is bebizonyitatlannak, alaptalan­nak minősítette és ez alól is fel­mentvényt adott. Amint az egész ítéletről kiadott ismertetésből látjuk, a bíróság a néhány évvel ezelőtti átlagos amerikait látta Dr. Takaróban. Azoknak az időknek a szemüvegén keresztül nézte, amikor az átlagos ameri­kai még valóban igen keveset vagy éppen semmit sem tudott a kommunizmusról és a kommu­nisták igazi arculatáról. A bíró­sági Ítéletben azonban utalás van arra, hogy ha a mai időkben történtek volna a kerület által panaszba tett dolgok, amikor már az egész Amerika előtt tisz­tán áll a kommunista veszede­lem, akkor esetleg más elbírálás alá vették volna a vádat. Dr. Ta­karónak ez a vádakat időben visszavetitő és őt az átlagos a­­merikaival egy tájékozottsági nívóra helyező bírósági maga­tartás előnyére vált, mert hiszen felmentést hozott. De döntse el az ő tulajdon lelkében, hogy váj­jon ő is, aki az első kommünt odahaza átélte, igazán csak ott tartott-é a kommunizmus isme­retében, ahol az átlagos amerikai ezelőtt öt-hat évvel. Az az ame­rikai magyar közvélemény, a­­melynek annak idején annyi bel­ső nyugtalanságot okozott Dr. Takaró Gézának a kommunis­tákkal való asszociációja, aligha lát ünnepelnivalót a felmentő ítéletben. Inkább látja abban az amerikaiaknak azt az egész vo­nalon mutatkozó sajnálatos ma­gatartását, mellyel maguk is tulmessze mentek a kommuniz­mus elnézésében, az annak meg­­térithetőségébe vetett bizalom­ban. Ezen a ponton a rokonszenv a formálisan vesztett magyar egyházkerület mellett marad, mert az legalább felelős erkölcsi fórumok elé vitte a kérdést és a maga részéről bizonyságot tett arról, hogy az általa képviselt hit és világnézet nem egyeztet­hető össze a kommunizmussal való együttműködéssel. És ezen a ponton, amennyire azt a felmentő ítélet fentartha­­tása lehetővé tette, a bíróság is közel jött annak nyílt beismeré­séhez, hogy az idők a kerületet igazolták. Keresztyén elvi kérdé­seket azonban helytelen dolog külső szempontok, politikai han­gulatváltozások szerint eldön­teni. Lényegében tehát sem a Dr. Takaró győzelme, sem a magyar egyházkerület veresége nem olyan teljes, mint amilyennek a­­kár egyik, akár a másik formai­lag látszik. A magyar egyházkerület leg­súlyosabb vereségei a Takaró­ügytől elvonatkoztatottan, noha attól napvilágra hozottan, mu­tatkoznak. Már rámutattunk arra, hogy a jelenlegi vezetők nyilvánvaló­an nem élveznek annyi bizalmat, mint amennyi hivataluknál fog­va megilletné őket. Nem egész­séges helyzet az, hogy tisztséget viselő, felelősgéset hordozó, köz­bizalomból választott egyházi férfiak, — legyenek bár egyéni­leg bárkik avagy bármik, — csaknem egy esztendővel később ébrednek rá valamire, amire egy semmiféle külön tisztséget nem viselő “közpap” őket jóval meg­előzve már esküt is tehet. Ez tör­tént a magyar egyházkerület felosztását célzó készülődések­kel. A választott tisztviselőket mellőző és “benfentesekkel” dol­gozó rendszer a lelkében soha­sem volt alkotmányos, amint ar­ra a magyar történelem habs­­burgi korszaka szolgáltathatja a legklasszikusabb példát. Másodszor, a kerület nyilván­valóan nem az a kiváltságos egy­házi szerv, amelynek szószólói, elég nagyhanguan, mindig hir­dették. Távolról sem “egyház az egyházban.” Bizony csak egy az harmincnégy más alárendelt ad­minisztratív egység, harminc­négy más szinódus között. Hozzá nem is a legnagyobb, elvárt kö­telességek teljesítésében nem is a legpéldásabb, nem is a legte­kintélyesebb. Mint a Takaró­eset napnál fényesebben bizo­nyítja, végső fokon számitó tör­vényeit nem maga szabja, biráit nem maga választja, a döntő szó nem nála van. Nem kizárólagos jogú intézményes kerete a ma­gyar református egyházi élet­nek. Alázatosságot és szigorú al­kalmazkodást várnak tőle. A Ta­karó-féle Ítélethozatal egyes pontjaiból mintha egyenesen az tűnne ki, hogy ennek odadörgö­­lése egyik vezérgondolata volt a bíróságnak. Harmadszor, az is figyelembe veendő kérdés, hogy ennek az ügynek milyen kihatása lesz a kerület életére. Ennél az ügynél minden erejét, bátorságát, te­hetségét — a jelek szerint az íi­­gyészt kivéve — latba vetette a kerület és formailag mégis min­den ponton s itt-ott lényegileg is kudarcot vallott. Nem elképzel­hetetlen, hogy ez a körülmény másokat is egyénieskedésre csá­bíthat, a rendre és fegyelemre lazitólag hathat. Ezután bár­mely renitens papnak és gyüle­kezetének csak a bevált mintát kell követni. Az meg egyenesen feltehető, hogy választott tisztvi­selők pedig ilyen esetekben alig­ha fognak kedvet érezni a hiva­talos közbelépésre. Hivatali ter­minusuk lejártáig inkább halo­gatni fogják a kényesebb dolgo­kat, csakhogy darázsfészekbe ne nyúljanak és viszonzásul orrot ne kapjanak. Mindez bizony komoly kér­dés a magyar egyházkerületre nézve, még ha vágya szerint végeredményben Dr. Takarótól megszabadult is. Persze az Evangelical and Reformed Church-nek ezek a dolgok alig­ha okoznak fejfájást. Noha a külön magyar al-egységek megengedése terén minden más amerikai egyháztestnél li­­berálisabbnak bizonyult, mégis bajosan állítható, hogy a külön magyar szinódus végnélküli fenntartása igazi érdeke és szívügye lenne. Azt készsége­sen elhisszük, hogy a kerület megszüntetésére kényszerítő lépést aligha fog tenni, de a new yorki esetből az is szinte bizonyítottnak látszik, hogy egyetlen belülről induló kilé­pési esetet sem fog megállíta­ni. Előtte a fejlődésnek és amerikaiasságnak magasabb fokán vannak azok a magyar gyülekezetek, amelyek a terü­letükön illetékes amerikai szi­­nódusokhoz tartoznak és ma­gyar eredetüket és sajátossá­gaikat csak helyi, gyülekezeti specialitásként kezelik és nem igényelnek külön magyar ad­minisztratív közösségben élést. Ez tagadhatatlan. Ezért nem akartak még csak hallani sem arról, hogy az egységtárgyalá­sokba ezek a gyülekezetek is belevonassanak vagy akárcsak egy felhívással megközeiittes­­senek. Ezért adták meg az amerikai kerületbe átmeneteli engedélyt a 69-ik utcai egy­háznak is, még a lelkész ügyé­nek eldöntése előtt, még a ma­gyar egyházkerület óvásemelé­se ellenében is. Bármely ameri­kai protestáns belmissziói szerv s azt támogató egyháztest csak akkor hiszi el, hogy jól és iga­zán missziónál, ha egyúttal ar­ról, is meg van győződve, hogy amerikanizál. Ennek ismérvét, bizonyságát pedig szinte kizá­rólagosan abban látja, hogy a misszionált, az anyagilag tá­mogatott csoport mentül hama­rabb feladja a külön egyházi egységben, adminsztrativ kö­zösségben élés gondolatát. Az ő szempontjukból ezt — eset­leg — kárhoztatás nélkül meg is lehet érteni. Más dolog azonban, ha egy vallási csoport úgy akarja élni a maga egyházi életét, hogy az Evangelical and Reformed Church magyar egyházkerüle­tét ért leintésekben ne lehessen része, hanem Isten után, a tör­vény és jog keretein belül, sa­ját ügyeinek saját maga legyen a bírája a legalsó fórumtól a legfelsőbbig. Ezen a téren az ideál, az útmutató, a szerény, de Isten jóvoltából immár több, mint negyedszázados példa, a­­mint azt minden gondolkodó magyar református nyilván be­láthatja, még mindig a Füg­getlen Amerikai Magyar Re­formátus Egyház. DR. VINCZE KÁROLY

Next

/
Thumbnails
Contents