Hiradó, 1950. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1950-08-31 / 35. szám
Az amerikai sajtó és rádió kezdi nyíltan és őszintén megismertetni a helyzetet az amerikai néppel A múlt vasárnap a Columbia Broadcasting Company washingtoni tudósítójának, Charles Collingswoodnak fejtegetéseit hallgattuk a rádión. Meglepődtünk, hogy mily nyíltan és tárgyilagosan vizsgálgatta Gz a kommentátor a koreai helyzetet. Minden tétovázás nélkül rámutatott arra, hogy az amerikai nép valósággal beleringatta magát egy hamis biztonsági érzetbe, mert nekünk a legnagyobb ipari termelési készségünk, nekünk vanna ka legcsodálatosabb fegyvereink, nekünk van a legtöbb aotm bombánk, — de a valóságban egy olyan tizedrendü hatalommal, mint amilyen Észak-Kóreai is, — ténlegesen nem tudunk megküzdeni. Az oka ennek az, — ahogyan azt Collingswood fejtegette, — hogy. nekünk ugyan sok minden áll rendelkezésünkre, — azonban az, amire a háborúban a legnagyobb szükség van, — az ember anyag, a sor katonaság, — az csak nagyon korlátolt mértékben áll rendelkezésünkre. Mi is többször rámutattunk már arra, hogy önámitás háborús időkben veszedelmes könnyelműség; Azonban mint idegen nyelven megjelenő sajtó termék, nekünk még a meggyőződésünk szerint iigazsággal szemben is nagyon óvatosnak kell lennünk, nehogy a legjob bszándékaink és fogadott hazánkkal szembeni legnagyobb hűségűnk és ragaszkodásunk dacára is félre értsenek. Mindazonáltal egyre nehezebbé válik eltitkolni, hogy mi szinte kétségbeesve láttuk, hogy Koreában beleesünk egy olyan csapdába, aamelyből nemcsak hogy kievickélni lesz igen bajos, de mennél tovább és mennél fokozottabb áldozatok árán folytatjuk a harcot, annál nehezebb fogjuk tudni megvalósítani azt a célt, amit Koreában próbálunk keresztül vinni, — hogy megállítsuk az oroszok további erőszakos térfoglalását. Mi már kezdettől fogva őszinte aggodalommal néztük a koreai háborút Nem volt szükség látnoki tehetségre annak megállapításához, hogy Koreában győzni csak pyrrhusi győzelem árán lehet. Hogy olvasóink történelmi tudását felelevenítsük, meg kell említenünk, hogy Pyrrhus 279-ben K. E. a rómaiak felett Asculumnál oly nagy veszteségek árán gyázött, hgoy mondássá vált; “Még egy ilyen győzelem és akkor — végünk van.” Azóta pyrrhuszi győzelemnek nevezik az aránytalanul nagy áldozatok árán kivívott győzelmet. Ha talán egy kicsit túl sötéten látjuk a helyzetünket Koreában, mentségül szolgálják, hogy belőlünk az őszinte aggodalom és nem pedig rémitési szándék beszél. A napokban olvasuk megbízhatónak látszó amerikai sajtó jelentésekben, hogy mintegy 200,000 főnyi kommunista hadsereg vonult fel a koreai határ mentén. El lehet-e képzelni, hogy ha mi hirtelen változás következtében az észak-kóreai hadsereget kezdenénk visszaszorítani, ez a jól felfegyverzett kínai kommunista hadsereg tétlenül nézné a mi győzelmeinket? Nem, mert ez szinte elképzelhetetlen. De ha mi óriási áldozat árán mégis képesek lennénk legyőzni a 200,- 000 kínai kommunistát, nem jönne-e újabb és talán még nagyobb kínai hadsereg ellenünk? Egész biztos, hogy jönne, mert sajnos, — van belőlük igen sok; több mint kellene. A diktátorokkal nem lehet megalkudni Mti lehet tehát akkor csinálni? Ez igen nehéz kérdés, amire feltétlen megoldást biztositó választ adni még a legokosabb diplomata sem nagyon tud. Kétségtelen, hogy egyet már megtanultuk Hitler idejéből; ez pedig az, hogy diktátorokat nem lehet békés eszközökkel eltéríteni céljaik megvalósításától. Hitler a “Mein Kampf” című könyvében megírta, hogy meghódítja a világot. A terv annyira fantasztikusnak látszott, hogy a világ nagyhatalmai nem vették elég komolyan ezt a lehetetlennek látszó tervet, mert Hitler elképzelése szerint mennél nagyobb hazugságra van alapítva bizonyos célkitűzés, az emberek annál inkább hisznek benne. Csak a szerencsés körülményeknek köszönhető, hogy Hitler terve nem valósult meg. Stalin hasonló elgondolásnak adott kifejezést; amikor a kommunizmus kezdeti térfoglalása idejében tanúsított békés szándékait felcserélte azzal a burkoltan kifejezett célkitűzésével, hogy a kommunista és kapitalista rendszer nem maradhat meg békésen egymás mellett ebben a világban. Nem nehéz kitalálni, hogy Stalin mire célzott ezzel a kijelentésével. AMERIKA politikájának alapcéljait Truman elnök ismertette, amikor a kongresszussal közölte az Egyesült Nemzetek negyedik évi jelentését. “Békét, szabadságot, gazdasági és társadalmi haladást akarunk elérni az igazság eszközeivel.” A magyar származású amerikaiak megbecsülhetetlen szolgálatot tehetnek Amerikának és a világbékének, ha utalnak erre, szülőhazájukba irt levelükben. Országos gyűlést tart szept. 3-án és 4-én Ligonier, Pa.-ban az Amerikai Magy. Ref. Presbyteri Szövetség Az Egyesült Államokban letelepedett magyar református vallásuak 131 egyházat szerveztek meg és tartanak fenn. Ezeknek az egyházaknak mindenütt, ahol a gyülekezet letelepedett, Isten nevében ingyenes munkásai, a fenntartásának gondviselői a gyülekezet tagjai sorából választott presbyterek, magyarul egyháztanácsosok, bibliai kefejezéssel a gyülekezet vénei. A 131 gyülekezet presbyteriumának a kiküldött képviselői alkotják a Presbyteri Szövetséget. Ez a Presbyteri Szövetség 9 féle amerikai protestáns egyháztest támogatásával és kebelében megszervezett 131 magyar református gyülekezet között testvéri láncot alkot. Kitűzött célja, hogy a kiküldőt^ képviselők által összeköttetést tartson fenn a gyülekezetek között, megbeszélést, eszmecserét folytasson a gyülekezetek fenntartásáról. A Szövetség tagsága egymást buzdítsa arra, hogy minden gyülekezetben tartsák meg az evangélium szerint reformált magyar anyaszentegyházból szivünkben idehozott hitvallást, örökségül adják át minden gyülekezetben gyermekeiknek. Mig ez a Presbyteri Szövetség megalakult, addig az amerikai magyar reformátusok életében évtizedek peregtek le. Csak lassan érlelődött meg az a gondolat, hogy bármelyik városban, magyar telepen alakult meg egy-egy gyülekezet és bármilyen denomináció fennhatósága alatt is él, de egy földről, egy nemzettestből, egy magyar református anyaszentegyházból származtak ide: egymásnak hittestvérei. 1934-ben, 1935-ben tartott országos református gyűléseken, ahol mindkét alkalommal mintegy 200 képviselő jelent meg az egyházakból, azt akarták megvalósítani, hogy egy amerikai magyar református egyháztestté szervezzék át a különféle denominációban , elhelyezkedett magyar református egyházakat. Ennek az egységnek megvalósítása kivihetetlennek bizonyult ezer és egy ok miatt. Ezeken az országos gyűléseken ha a testilelki “egység” nem is valósult meg, de a lelki egységhez megtalálták az alapot: megalakult, megerősödött, munkálkodása által a lelkipásztorokat egymásmellé ültette a “Lelkész Egyesület” és a gyülekezet presbyteriumaiból az egyházak népeinek képviseltetésére Jyenkint egy-KÉRJÜNK “KOSSUTH EMLÉKBÉLYEGET” AZ AMERIKAI KONGRESSZUSTÓL Az Egyesült Államok postahivatala évenként számos emlék-bélyeget bocsát ki s az utóbbi időben ezek nagyrészének kibocsátását Kengresszus határozza el, illetve hagyja jóvá. (1948-ban szokatlanul sok — összesen 29 — úgynevezett “commemorative” bélyeg kibocsátását hagyta jóvá a főpostamester, amiért most a Kongresszus határoz afelett, hogy milyen alkalmakból adhat ki a posta — a “normális” számon felül — emlék-bélyeget.) A jövő évben kiadandó commemorative bélyegek törvény-javaslatai nagyrészben máris a Kongresszus előtt feküsznek. Eddig több, mint 40 ilyen javaslat van, amelyből 23 már a postaügyi bizottság elé került. A javaslatok között van egy, amelyik Masaryk, Csehszlovákia első elnöke születésének 100-ik évfordulója alkalmából kíván az amerikai postával emlékbélyeget kiadatni. Mi, magyarok, megint leghátul és nagyon lassan kullogunk... A “Californiai Magyarság” hasábjain már tavaly kifejezésre jutott a gondolat, hogy Kossuth Lajos Amerikába érkezésének 100-ik évfordulója alkalmából jó volna a postahatóságtól egy emlékbélyeg kiadását kieszközölni. Komoly lépéseket azonban ezirányban, úgy tudj uk, még senki sem tett. Amerikai magyar vezető-embereink, illetve Amerikai Magyar Szövetségünk azonnali cselekvésére van szükség, ha azt akarjuk, hogy 1951-ben egy amerikai emlék-bélyegen Kossuth Apánk arcképe legyen. New Yorki partraszállásának, vagy pedig a Kongresszus mindkét háza előtti megjelenésének és beszédének napja lehetne a kibocsátás napja. Ha a Kongresszus megszavazza a Masaryk emlék-bélyeget, egészen bizonyos, hogy megszavaz egy Kossuth-bélyeget is, különösen, ha valamelyik congressman-ünk Kossuth 100 év előtti fogadtatásának és ünneplésének adataival és bizonyítékaival felfegyverkezve nyújtja be ez iránt a javaslatot. Sőt, a Masaryk bélyegnél sokkal több ‘chance”-e van egy Kossuth-bélyegnek! Fontos, hogy azonnal cselekedjünk, mert a kiadandó bélyegek ügyét nemsokára tárgyalják. Most, amikor a magyar bélyegeket kakadu-szinü, sarlókalapácsos, vörös-csillagos bamba kommunista-cimer, Sztalin-fej s miegymás rondítja, kétszeresen időszerű volna az Egyesült Államok posta-bélyegén magyar címert, pirosfehér-zöldet, Kossuth arcképét látni! Minden jogunk és minden lehetőségünk meg van ehhez, csak cselekednünk kell, azonnal, amerikai magyarok! Az Amerikai Magyar Szövetség ha soron kívül kezébe veszi ezt az ügyet s a congressmanekhez, szenátorokhoz küldendő levélszövegeket kiküldi egyházainkhoz, egyleteinkhez, szervezeteinkhez, politikai klubjainkho, a kellő “nyomást” megadja az amerikai magyarság ahhoz beterjesztett javaslathoz, amit washingtoni körökben jártas vezetőink legjobban tudják, hogy ki által kellene benyujtatni. — ikafalvi — szer való testvéri találkozására megalakult 5 évvel ez előtt az Amerikai Magyar Presbyteri Szövetség. Ennek a Presbyteri Szövetségnek most szeptember 3-án és 4-én Ligonierban, Pa., tartandó gyűlésével kapcsolatosan előzményül ennyit szükséges volt megemlíteni azért, hogy azok a református egyháztagok, akik ezt elolvassák és ha nem küldöttek volna erre a Presbyteri Szövetség gyűlésére képviselőket, hát ne sajnálják a költség kifizetését, küldjenek ki legalább egy képviselőt a presbitereik közül. Ha valaki az olvasók közül felveti magában a kérdést, hogy mi szükség van erre? Csak annyiban van szükség, hogy jó évenkint egy-egy olyan országos gyűlésen részt venni, ahol az egymás közötti szeretet megtartásáról esik szó. Jó hírvivő képviselőket kiküldeni oda, ahol a többi testvérgyülekezet beszámolóit meghallgatva, minden kiküldött üzenetül haza viszi a beszámolóktól, azt, ami példaképen követésre méltó és igy egymást lelkesítve külső meg jelenésében épül a gyülekezet, lelki életében pedig szépül. 1939 évben az óhazában augusztus hónap utolsó hetében részt vettem a Református Presbyteri Szövetség gyűlésén, amelyen 3000 presbyter jelent meg Csonka-Magyarország református gyülekezeteinek képviseletében. 30 évvel azelőtt, 1910 körül, mikor még az óhazában éltem, a legnagyobb munkaidőben egy ilyen presbyteri konferencián 300-an se jelentek volna meg. Nem hagyta volna ott nagy része ezeknek a presbytereknek a gazdaságát, ha nékik fizettek volna a gyűlésen való részvételért busás összegét. Gyűlés után érdeklődtem a messzi vidékekről, Szegedtől Ungvárig, Pécstől Losoncig valóktól, hogy ilyen drága időben hogy tudták ott hagyni a gazdaságukat? Ha más szavakkal is, de egy volt a gondolata minden megkérdezettnek: “Az első világháború után bekövetkezett békében úgy szétdaraboltak bennünket, úgy talált a béke, hogy egymásról mi egy hitet vallók semmit se tudtunk. Lassan rájöttünk azután arra, hogy a kemény megpróbáltatások idején jó tudni arról, hogy hol s merre lakunk mi egy hiten élő testvérek, mert egyenként elveszettnek érezzük magunkat, de igy ahol és amelyiknek égető szüksége van arra, könnyebben segíthetünk. A közös ellenség ellen csak közösen lehet védekezni és nem különkülön gyülekezetenként. Rájöttünk lassan arra, hogy békében és háborúban egyaránt jó, ha országos testvéri összejövetelt tartunk, mert ha békességben vagyunk, akkor megoszszuk az örömet és növekszik, ha háborgatnak, hogy nagy háború lesz. Olyan idők következnek, úgy sejtjük, hogy csak a hit tarthat meg minket.” Augusztus végén a Ceglédi Kisgazdák Körének kerthelyiségében köztem és a hazai presbyterek között folyt le ez a diskurzus, érdeklődés egymás sorsa iránt. ' 1949. szeptemberében kitört a LABOR DAY ****** * ** * ** % A Munkásünnepre alkalmas üzenet egy nagy Amerikaitól... “Az emberi együttérzés legerősebb köteléke — a családi kapcsolaton kívül — az kellene legyen, amely egységbe tömöríti a munkásnépeket, minden nemzetnek és nyelvcsaládnak gyermekét. Ez azonban nem szabad harcra vezessen a birtokokkal, vagy a birtokok tulajdonosaival szemben. A birtok a munka gyümölcse: a birtok egy kívánatos valami, egy határozott jó ezen a földön. Az, hogy vannak gazdagok, bizonysága annak, hogy mások is gazdaggá lehetnek s ez felbátoritólag hat az iparra és vállalkozásokra. A hajléktalan ne rombolja le a házát annak, akinek háza van, hanem dolgozzon szorgalmasan és építsen magának is egyet, e példával szerezve biztonságot arra, hogy azt nem fogja senki lerombolni, amikor készen lesz ...” — ABRAHAM LINCOLN (1864 március 21) LEVÉL A SZERKESZTŐHÖZ: BOARD OF NATIONAL MISSIONS EVANGELICAL & REFORMED CHURCH Hungarian Secretary: Rev. Alexander Tóth, D.D. 55 N. West End Avenue Lancaster, Pa. Editor and Publisher “REFORMÁTUSOK LAPJA” Hungarian Reformed Religious Paper 1950 augusztus 12. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A Mindenható Isten megengedte, hogy a Reformátusok Lapja e hó 15-én betöltse ötvenedik esztendejét. Mint egyházi és vallásos néplap, az evangéliumi keresztyén hit és az azon alapuló élet dolgaival foglalkozik. Félszáz esztendőn át hűségesen küzdött az amerikai magyar reformátusok érdekeiért. A legutóbbi években pedig már az egész világra kiterjesztette áldásos munkáját, amikor mindegyik földrészen nem kevesebb mint 30 országban 3000 példánnyal kereste fel a szétszóródott református magyarokat és minden díjazás nélkül vitte hozzájuk az evangélium vigasztalámásodik világháború és azóta sokszor jut eszembe s elröppen egy sóhaj az ajkamról, hogy Istenem, de igazuk volt akkor azoknak a presbiter testvéreimnek: “csak a hit tarthat meg...” Az tartotta eddig meg őket, “csak a hit...” Ennek a hitnek az egymás szivében való megerősítésére hívta össze Ligonierbe, a Bethlen Otthon Templomába szeptember 3- án, délután 2 órakor megkezdődő Presbyteri Szövetség gyűlésére a tisztikar az országos gyűlést azzal az Ígérettel, hogy szeptember 4-én délután 4 órakor bezáródik a gyűlés, hogy a legtávolabb vidékre is a munkába állásra haza érhessenek a megjelentek. Olyan időket élünk ma ismét, hogy a béke és háború mesgyéjén járnak a népek és jó ilyenkor példát venni annak a Magyar Református Anyaszentegyháznak presbitereitől, akik a veszedelem bekövetkezését sejtve azért jöttek össze akkor, hogy üzenetül a gyülekezeteikbe azt vigyék haza: “az igaz ember hitből él.” KIRÁLY IMRE sait. Köszönő levelek százai tesznek megható bizonyságot e munkájának megbecsüléséről. Ez év junius havában nagy megtiszteltetés érte lapunkat. Az az Evangéliumi és Református Egyház, mely 60 évvel ezelőtt minden amerikai egyház közül elsőként karolta fel az idevándorolt magyarok ügyét, 45 évvel ezelőtt már megengedte külön magyar egyházmegye alakítását, 28 évvel ezelőtt magyar szakosztályt nyitott itt a lancasteri főiskolában magyar ifjaink taníttatására, 14 évvel ezelőtt kormányzói szerveink egyik legfontosabbikában, a Nemzeti Missziói Tanácsban, állított be magyar titkári állást, 11 évvel ezelőtt megengedte, hogy 33 egyházkerülete mellé, azokkal teljesen egyenlő rangban, külön Magyar Egyházkerületet szervezhessenek az ezt kívánó gyülekezetek. Most pedig ugyanez az Egyház a 123 éves angol Messenger, és a 100 éves német Der Friedensbote cimü lapjai mellé, velük egyenlő rangan, az ötven éves magyar Reformátusok Lapját is hivatalos lapjává tette, kiadásáról maga gondoskodik, szerkesztését pedig továbbra is alólirottra bízta. Bizony páratlanul állanak ez intézkedések az amerikai magyarság történetében. Ma már országunk minden államában élnek magyarok s kétségkívül reformátusok is. Valószínű, hogy sokan közülük még nem is tudnak lapunkról, holott ennek szolgálata számunkra is nagy lelki erősödést jelentene; erre pedig ma mindnyájunknak szüksége van. őszinte hálára kötelezne le Szerkesztő Uram mindnyájunkat, ha ez évfordulónk alkalmából megemlékeznék lapunkról nagybecsű lapjában. Ha még nem kapta volna ez ideig, de kívánná lapunk cserepéldányát, szívesen fogjuk azt elindítani címére. A most kijött augusztusi számból egyidejűleg küldök egy példányt. Szívességét előre is nagyon szépen megköszönöm. Személyére és munkásságára az Isten áldását kérve, a legjobb kívánságokkal vagyok tisztelő kartársa TÓTH SÁNDOR
