Hiradó, 1949. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1949-08-04 / 31. szám
1949. AUGUSZTUS 4. HÍRADÓ 3-ík oldal AZ EURÓPA SZÍNHÁZ MŰSORA “TAVASZI SZONÁTA”, “AZ URASÁGI INAS” és “A REGIMENT SZÉGYENE” 3 FILM VASÁRNAP E hét vasárnapján hármas remek magyar filmelőadás lesz az Európa színházban. Eredetileg a múlt hétre volt tervezve Kabos Gyula és Jávor Pál remek filmvigjátéka, “Az urasági inas,” amely azonban most vasárnapra maradt. Ez a kedves film a maga rendkívül mulatságos fordulataival végig derültségben tartja a közönséget. A műsor második attrakciója “A tavaszi szonáta.” Ebben a legszebb és a legkedvesebb magyar f ilmszinésznő, Szörényi Éva játsza a főszerepet. A pártnere Benkő Gyula. Rajtuk kívül sok ismert kiváló magyar filmszínész szerepel. Lesz még egy harmadik film is: “A regiment szégyene,” melyben nagyszerű szerepe van Salamon Bélának. A film végtelenül mulatságos. Az Európa előadásai vasárnap 1 órától folytatólagosak. Az utolsó teljes előadás este 8 órától veszi kezdetét. FÁRADTSÁGGAL KEZDŐDIK Az egészségügyi hatóságok a pólió járvánnyal kapcsolatban figyelmeztetik a közönséget a kezdeti tünetekre. Fejfájás, fáradtság, hányinger — ezek azok a jelenségek, amelyekkel a pólió kezdődik. Néha torokfájással és lázzal, óvakodjunk attól, hogy túlságosan kifárasszuk magunkat. Tisztán kell tartani a konyhát, minden gyümölcsöt jól megmosni, a legyeket kiirtani a lakásból, mert ezek a terjesztői a pólió bacillusnak. A Bizonfi angol-magyar, magyar-angol szótár nélkülözhetetlen, minden magyar otthonban nagyon is hasznavehető tolmácskönyv. Megrendelhető a Híradó szerkesztőségében: 237 Madisor. Ave., Perth Amboy, N. J. — A legújabb kiadás többszőz oldalas hatalmas munka. Ára csak (a kettő egybefüzve) : $3.75. Frissen vágott, vagy cserepes VIRÁGOK bárJnilyen alkalomra; esküvőre, temetésre.' Születésnapra, évfordulóra, uj anyáknak, stb. KOSZORÚK, CSOKROK, ÜLTETVÉNYEK CLARK, Mi 3io*hi 215 SMITH ST. (A Fir.t Bankkal szemben) TELEFON; P. A. 4-3044 PERTH AMBOY, N7 J Virágot táviratilag is küldünk bárhová Legfinomabb festékek és falpapirok szaküzlete NEW YORK WALL PAPER GO., INC. 358 STATE ST. Telefon: PERTH AMBOY 4-1772 Zsidóüldözés orosz védelem alatt MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ Woodbridge, N. J. (Folyt, az 1-ső oldalról) lyás csökkentését remélhette a Közép Keleten. A palesztinai háború befejezése után és amikor nyilvánvaló lett, hogy az uj zsidó állam nem lesz hajlandó az orosz érdekszférához csatlakozni, eltűntek az okok, amelyek a cionizmus pártfogása mellett szóltak. A csatlósállamok kormányai idő közben nagyratörő gazdasági terveket fogadtak el, amelyeknek keresztülviteléhez sok zsidóvallásu szakértőre lett volna szükségük. Minthogy Moszkva egyre szükebbre fogta a- gyeplőt a csatlósállamok kormányai felett, tartania kelleltt attól, hogy a zsidó politikai ellenfelek szabályszerű kivándorlókként elhagyják ez országokat és kommunista-ellenes mozgalmakat indítanak meg a külföldön. A megváltozott magatartás első jelei 1948. szeptemberében kezdtek mutatkozni, amikor a csehszlovák cionista szervezet elnökét, Oscar Krasmanskyt letartóztatták. További megnyilvánulás volt annak a vezércikknek a megjelenése, amelyet Ilya Ehrenburg irt a “Pravda”-ba a cionizmus ellen. Az 1948. októberi cikk Izraelt burzsoa államnak “bélyegezte meg,” amelyet nem a nép kormányoz, hanem az angol-amerikai tőke lakájai. Más újságírók tovább szőtték a mesét és támadták a cionizmust, mint burzsoa, reakciós és demokrácia-ellenes mozgalmat. A cionizmus legnagyobb bűnének azt rótták fel, hogy a zsidó munkás figyelmét elvonja az osztályháborutól. Ezt a támadást követte a cionista vezérek bebörtönzése és a cionista szervezetek feloszlatása. Romániában két cionista tőkegyüjtő szervezet igazgatóját letartóztatták. K o m m u nist.ák betörtek tizenegy cionista irodába és a berendezést elpusztították. A rendőrség azután meg-UJ MOTOROK We Have Available BRAND NEW ENGINES REBUILT ALL NEW PRECISION-MADE PARTS FACTORY ENGINEERED AND INSPECTED A/cno 7/ou Can. Cty ay POWERFUL, SMOOTH, QUIET ENGINE PERFORMANCE IN YOUR PRESENT VEHICLE Avoid expensive engine repairs and lost time—have one of these new engines installed now. KÖNNYŰ RÉSZLETEKBEN FIZETHETI! The GROSS Co “MINDIG VEZETŐ HELYEN” 437 Amboy Ave. Perth Amboy P. A. 4-4900 558 New Brunswick Ave. Fords P. A. 4-0500 KÖZVETLEN GYÁRI ELÁRUSÍTÓ tiltotta, hogy a cionisták “viszszafoglalják” az irodákat. 1949. januárjában az összes cionista csoportok vagy “önként” beszüntették működésüket, vagy szigorúan megrendszabályozták őket. Izrael állam hét kiküldött polgárát letartóztatták és csak kormányuk erélyes közbenjárására engedték őket szabadon. Lengyelországban a kommunista párt reakciósnak bélyegezte a cionizmust és varsói hivatalukat bezárták. Csehszlovákiában három cionista vezért minden indokolás nélkül elfogattak. Magyarországon a j elentősebb cionista szervezetek összes fiókjait feloszlatták ez év februárjában és a zsidó ügynökség tiz képviselőjét kitoloncolták márciusban. Ugyanebben a hónapban a cionista szövetség “önkéntesen” feloszlott. Tiz cionista vezért bíróság elé állítottak és hatot elitéltek. A zsidók kivándorlását most már érzékenyen megszorították. Január óta Románia és Magyarország nem engedi meg a zsidóknak, hogy az országot elhagyj ák. Lengyelországban az Izraelbe való kivándorlást erősen korlátozták, naponta mindössze 15 útlevél kiadását engedvén meg. Bécsből jövő, 1949. februári jelentés szerint, az utolsó három hónapban 3000 uj zsidó menekült érkezett Ausztriába Csehszlovákiából, Lengyelországból, Romániából és Magyarországból. Legtöbbjük azért menekült, hogy “anti-kommunista üzelmek miatti” letartóztatását elkerülje. A törvényellenes kivándorlás annyira elharapódzott, hogy Magyarország, Románia és Csehszlovákia ez év márciusában közös rendőri intézkedéseket tettek a zsidók menekülése ellen. Uj magyar film a Roky Színházban Csütörtökön, augusztus 11-én d. u. 1 órától folytatólagosan ismét uj magyar filmet mutat be a Perth Amboy-i Roky Színház. “Kadetszerelem” a cime a magyar filmgyártás legújabb alkotásának, amely egy kedves békebeli huszártörténet Takaky Jenő, Rajnay Gábor, Simor Erzsébet, Hidvéghy Valéria, Benkő Gyula, Makláry Zoltán és Juhász József főszereplésével. Aki különleges, érdekes, szép magyar filmet akar látni, okvetlenül menjen el jövő csütörtökön a Roky- Színházba, ahol a levegőt villanyos készülékekkel tartják kellemes, alacsony fokon. Kisérő műsor egy Kabos filmvigjáték lesz. Vasárnapi iskola minden vasárnap reggel 9-10-ig; Kovács Istvánná felügyelő. Angolnyelvü istentisztelet 10- 11-ig; magyarnyelvű istentisztelet 11-12-ig; prédikál Kecskeméthy László lelkész, az éneklést vezeti Farkas Gizella orgonista. Minden hétfőn este 8-tól ifjúsági egyesületi gyűlés; Gyenes Esztike elnök. Minden kedden este 6:30- 7:30-ig ifjúsági énekkari próba; 7:30-8:30-i'g felnőtt énekkari próba. A hónap első vasárnapján d. u. 3-5 nőegyleti gyűlés; az első szerdán este 8-10-ig Lorántffy Zsuzsanna nőegyleti gyűlés; a harmadik szerdán vasárnapi iskolai tanítók és szülők gyűlése; minden csütörtök este 6-kor cserkészösszejövetel Brecka Ferenc parancsnok vezetésével; az utolsó péntken este 6-kor kiscserkész csapatgyülés Remenár József parancsnok vezetésével; minden szombaton reggel 10-12- ig konfirmációi előkészítés. Presbiteri gyűlés minden második hétfő este 7:30-kor; Péntek Imre főgondnok, Farkas József gondnok, Simon István jegyző, Kötélverő Ferenc pénztárnok. Hétközi vallásos oktatás minden étfőn délután 2:30-3 :30-ig a lelkész vezetésével. Házi áhitatok a jelentkezés sorerndjében minden csütörtökön este 8-kor. , Kccsjceméthy László, lelkész KÜLDJÖN 1 DOLLÁRT az Amerikai Magyar Szövetség cimzre s ezzel egy hontalan magyar Amerikába vándorlását segíti elő! (Cim: Am. Hungarian Federation, 1624 Eye St. N.W., Washington 6, D. C' NEW JERSEYI MAGYAR Rákóczi Nap a Rákóczi Segélyző Egyesület New Jersey-i összes osztályainak együttes rendezésében Vasárnap, augusztus 7-én egész nap a DANISH GROVE-BAN DURNHAM RD. METUCHEN, N. J. A Kára Testvérek hires rádiózenekara muzsikál Nagyszerű szórakozás! Finom enni és innivalók! Nívós műsor! Autóbusz-járat a környékről Mindenkit szeretettel hívnak és várnak Ä BACSKAYTÓL! INGYEN HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK rendelését. Piknikekre, mulatságokra pontos kiszolgálás! Fords Recreation Liquor Store 571 New Brunswick Ave. Fords, N. J. Tel. P. A. 4-3694 A FIRST BANK & TRUST C0. szivesen látja a perth amboyi és a környékbeli magyarságot ebben a nagy és erős pénzintézetben, ahol készséggel szolgálunk minden pénzügyi kérdésben a leglelkiismeretesebb és legpraktikusakk tanáccsal mindenkinek. További bankórák péntek esténként 6-tól 8-ig First Bank & Trust Co. SMITH & MAPLE STS. PERTH AMBOY, N. J. A Federal Reserve System tagja Minden betétért 5000 dollárig teljes felelősséget vállal Takarékbetét a legkisebb összeggel kezdhető Villanyos házi felszerelések egyedüli magyar szaküzlete Perth Ámboyban LICHTMAN BROS NEM KELL FOGLALÓ! Ha úgy kívánja: 3 ÉV A LEFIZETÉSRE! VEGYEN EGY HIRES Villany Jégszekrényt Nézze meg az uj Philco hűtőszekrényeket, jobbak, mint bármikor! CSODÁS ÉRTÉK — CSAK: Alacsony heti részletek! — 5 évi jótállási tervezet — A LEGMAGASABB BECSERÉLÉSI ENGEDMÉNYT ADJUK RÉGI REFRIGERATORJÁÉRT! Magyar Üzlet! Magyar Kiszolgálás ! LICHTMAN BROS. 152-156 New Brunswick Ave. Perth Amboy 4-5890 ■» t (a Five Corners közelében)