Hiradó, 1949. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1949-08-04 / 31. szám

VOL. XXVIII. ÉVFOLYAM — NO. 31. SZÁM. Ára 10 cent. PERTH AMBOY, NEW JERSEY THURSDAY 1949. AUGUSZTUS 4. Az emberi gyarlóság újabb áldozatai Két héttel ezelőtt irtuk, hogy repülő balesetek okát gyakran lehet emberi gyarló­ságokra visszavezetni és meg­jegyeztük, hogy a hadi piló­ták sokszor estek saját köny­­nyelmüségük áldozatául. Meg állapításunk helyességét igen rövid időn belül igazolta egy újabb sajnálatos légi tragé­dia, mely 16 emberi életbe ke­rült. A múlt szombaton az Eas­tern Air Line egyik rendes személyszállító repülőgépjé­be, mely a meghatározott légi vonalon és magasságban re­pült, a New Jersey-ben levő Fort Dix-től mintegy 6 mér­­földnyi távolságban beleütkö­zött egy Navy fighter plane, melynek pilótája — valószí­nűleg virtuskodásból — a meg nem engedett légi vona­lon zuhanó repülést végzett. A személyszállító repülőgép­nek 12 utasa, 3 főnyi személy­zete és az összeütközést elői­déző pilóta lett áldozata en­nek a légi tragédiának, ami­nek igazán nem lett volna sza­bad megtörténni. A repülés az emberi tra­gédiáiknak uj színhelyet nyújtott A legtöbb újságolvasó a szokásos megdöbbenés után gyorsan napirendre tér az ilyen hir felett. Azonban ha csak futólag is elgondolja, hogy mennyi egyéni tragédia sorakozik fel egy ilyen hirrel kapcsolatban, akkor önkénte­lenül is valóságos látományok fogják kisérteni. Egy újság­hírben olvastuk, hogy Win­­ston-Salemben, hol az Eas­tern Air Line repülőgépjének le kellett volna szállni, a re­pülőtéren várakozott egy P. A. Katzin nevű ember, ki bol­dogan várakozott a gép érke­zésére, amely feleségét, 5 hó­napos kis bébijüket és testvér öccsét hozta volna hozzá a boldog viszontlátásra. Mikor Mr. Katzin csak úgy könnye­dén érdeklődött, hogy vájjon a repülőgép a menetrendsze­rinti időben fog megérkezni, a repülőgép inspekciós tiszt­je már tudta, hogy valami baj történt a repülőgéppel. Nem, nem, nem lehet — fa­kadt sírva a 30 éves Katzin, aki 3 perccel későbben már hivatalosan megerősítve vette tudomásul a hirt a rettenetes családi katasztrófáról. Csak annyit tudott még mondani valakinek a repülőtéren, hogy hivják fel a városban lakó édesapját s addig mig az kö­rülbelül egy félóra múlva meg HALLGASSA a 'Voice of America’ (Amerika Hangja) magyar nyelvű rádió programot NAPONTA délután 3:00-tól 3:30-ig s 4:30-tól 4:45-ig (E.S.T.) Rövid hullámú (short wave) leadás. 19.25 ke. 31 Meter A világ minden részében hall­gatják ezt a leadást magyar testvéreink. Az “Igazság Hangja*' ez. Hallgassa meg! érkezett, a fiatal férj, apa és testvér, szótlanul bámult a le­vegőbe — abba a levegőbe, a mely az emberi elme találé­konysága folytán a sorStragé­­diáknak egy újabb szinhelyet nyitott. Mi az Atlantic Pact lényege? Nemcsak az úgynevezett nyugati demokráciáknak, de az egész világnak egyik leg­égetőbb külpolitikai problé­mája az Atlantic Pact néven kötött egyezmény. Ennek lé­nyege az, hogy ha az Atlantic Pact-et aláíró országok bár­melyikét külellenség támadná meg, az egyezményt elfogadó többi országok teljes erejük­kel fognak segítségére menni a megtámadott országnak. Az Egyesült Államok erejére és erőforrásaira van az Atlantic Pact építve, mert a többi or­szágok az Egyesült Államok nélkül aligha lennének képe­sek ellenállni a Keletről jövő esetleges nyomásnak. Az At­lantic Pact-hez a következő államok tartoznak, zárójel­ben a lakosság megközelitő számával: Anglia (50 mil­lió), Belgium 8(4 m.), Cana­da (13 m.), Dánia (4 m.), Franciaország (41(4 m.), Hollandia (10 m.), Iceland (134,000), Luxenburg (292,- 000), Norvégia (3 m.), Olasz­ország (45(4 m.), Portugália (8(4 m.), s az Egyesült Álla­mok (146(4 ni.). Iceland s Luxenburg szám­belileg nem sokat jelentenek, de stratégiai fekvésüknél fog­va szükséges volt azokat is be­vonni az egyezménybe. Nor­végia részéről bizonyos mér­tékig igen kockázatos volt az Atlantic Pact-hez való csatla­kozás, mert Oroszországhoz való közelsége miatt egy eset­leges újabb háború esetén rög tön igen nehéz helyzetbe ke­rülne. Azonban Norvégia csatlakozása élénken rávilá­gít arra a kétségbeesett hely­zetre, melyben a magukra ha­gyott kisebb államok vannak Oroszország erőszakos politi­kája következtében. A norvég nép látta, hogy még a legna­gyobb kockázatot maga után vonható aktiv cselekedet is több reménnyel kecsegtet, mint semmit sem tenni, ha­nem várni az elkerülhetetlen végre, mint ahogyan a házi nyúl vár az óriás kígyó ketre­cében arra a pillanatra, ami­kor a kígyónak kedve kere­kedik lenyelni a nyulat. Használ-e vagy árt az Atlantic Pact? Norvégia csatlakozása azonban azt is mutatja, hogy az Atlantic Pact komoly, ag­­gressziv szerződés, amelynek aláírói a legvégsőkre is el vannak szánva. A nyugati de­mokráciák igen nehéz hely­zetbe kerültek a háború utáni orosz külpolitika iránya mi­att. Ahogy Oroszország az óriás kígyó módjára egymás­után nyelte le a házinyulhoz hasonló kis államokat, továb­bi tétlén várakozás megpe­csételte volna nemcsak Eu­rópa, de az egész világ sorsát is. Oroszország a saját népé­nek s az egyre szilárduló vas­függöny mögötti országok né peinek most fennen hirdeti, hogy micsoda war-mongerek (Folyt, a 6-ik oldalon) Fontos tudnivalók a Social Security kedvezményekről A szövetségi aggkori és özve­gyi biztosítási rendszert a kor­mány kezeli az elöregedett dol­gozók és haláluk esetén a hátra­maradottak javára. A tőkét eh­hez a dolgozók és munkaadók által az évi $3,000-ig terjedő munkabér után fizetett egy szá­zalékos adó biztosítja. Ennek az adónak befizetését a törvény te­szi kötelezővé mindenki számá­ra, tekintet nélkül a dolgozó ko­rára. A Social Security kedvezmé­nyek összege attól függ, hogy a dolgozóknak mennyi keresetet írtak a javára és az özvegyek és árvák részére fizetett kedvezmé­nyek is a dolgozó számláján sze­replő munkabérek alapján szá­míttatnak ki. Sőt, még a mun­kanélküliségi kedvezményeket is a munkaadó által a dolgozó so­cial security szám alatt bejelen­tett munkabére alapján állapít­ják meg. Nyilvánvaló tehát, hogy a social security kedvez­mények megállapításában döntő szerepe van a dolgozó javára el­könyvelt munkabéreknek. Már most ezer meg ezer Ko­vács, Szabó és Molnár nevű dol­gozó él az országban és igy, ha a nyilvántartásaik csak nevük a­­latt vezetné, rengeteg tévedés történne, aminek végnélküli za­var volna a vége. Ezért minden dolgozónak van egy social secu­rity száma és a keresetét e szám alatt tartja nyilván a social se­curity hatóság. Fontos, hogy minden dolgozó­nak egy, — és csakis egy — szá­ma legyen. 1937 óta közel egy­száz millió social security szá­mot adtak ki és ezek mind kü­lönböző számok, mert nincs két dolgozó, akinek egyforma szá­ma lenne. Ha egy dolgozónak nem egy, hanem több social se­curity száma van, akkor köny­­nyen elveszítheti social security kedvezményeinek egy részét- Ha a Social Security hatóság figyel­mét nem hivják fel arra, hogy az illetőnek két, vagy több szá-Hamis útlevéllel ké­szültek Délameri­­kába A bevándorlási hatóságok 75 magyar állampolgárt tartóztat­tak le, mert hamis útlevéllel ér­keztek az országba. Némelyik­nek valódi az útlevele, viszont a délamerikai vizuma hamis. A délamerikai vízumokért — me­lyek segítségével Észak-Ameri­­kába érvényes átutazó vízumo­kat kaptak — fejenkint 1500 dollárt fizettek a kommunisták elől menekülő magyarok. Saját vakbelét vágta ki TELLURIDE, Col. — Dr. George C. Balderston ismét a kórházban tevékenykedett, két nappal azután, hogy saját vak­belét operálta ki az American Legion kórházának műtőjén. Az orvos barátja, dr. Richard Gladman volt jelen a különös műtétnél, hogy szükség esetén segédkezzék kollégájának, de erre nem került sor. Dr. Balder­ston ülve hajtotta végre a vak­­bélmütétet, amely 45 percig tar­tott | Aztán ugyancsak egyedül bevarrta a sebet. A kiváló orvos azt mondja, hogy vakbéloperáció után a leg­helyesebb talpra állítani a bete­get ahelyett, hogy régi szokás szerint ágyban hagynák feküd­ni. Az uj módszer gyorsabb, biz­tosabb gyógyulást jelent. ma volt, akkor keresetének csak az egyik szám alatt szereplő ré­sze alapján számítják ki a ked­vezményeket. Ép ezért, ha valakinek több social security száma van, vagy ha több munkaadónak dolgozott különféle social security számok alatt, azonnal menj en el a legkö­zelebbi social security irodába és írassa át összes munkabéreit egy szám alá, még mielőtt ezzel elkéshetne. Akárhányszor vál­toztatja meg egy dolgozó akár a nevét, akár a munkáját, vagy veszítse el a kártyáját, mindég azon legyen, hogy egy olyan so­cial security kártyát adjon ki neki a hatóság, melyen az első, eredetileg nekiadott szám szere­pel. Nem szabad más számmal ellátott kártyát kapnia. Könnyű arra ügyelni, hogy csak 1 social security számunk legyen és igy mindazokat á ked­vezményeket megkapj uk, me­lyekre jogosak vagyunk. Ezt a célt szolgálja az, hogy a social security kártya két részből áll. A kártya felső felét a dolgozó hordja a pénztárcájában és mu­tassa meg a munkaadójának, hogy ez a keresetét a helyes szám alatt jelenthesse be. Min­dég mutassuk meg a kártyát a munkaadónak, sohase mondjuk be emlékezetből a számunkat, mert ezen a réven igen sok téve­dés esik meg. A kártya *‘.100 felét őrizzük egy biztonságos hélyen, ahol mindég könnyen megtaláljuk. Sohase hordozzuk magunkkal a kártyának mind a két felét, mert ha elveszítjük a pénztár­cánkat és azzal együtt a kártya mindkét felét, akkor csak nagy késedelem után kaphatunk má­solatot. Viszont, ha elveszítjük a kártya felső részét, vagy az el­­rongyolódik, elkopik, akkor egy­szerűen vigyük el az alsó részét a legközelebbi Social Security irodába, ahol haladéktalanul megkapjuk a másolatot, anélkül hogy bármiféle iratot kellene ki­állítanunk. Ha mégis elveszítenénk a kár­tyának mind a két felet, azonnal értesítsük a social security iro­dát, hogy egy ugyanazzal a számmal ellátott másolatot a le­hető legrövidebb időn belül kap­hassuk meg. Gyakran megtörténik, hogy valaki meg kívánja változtatni a nevét a social security kár­tyán. Ez különösen vonatkozik nőkre, amikor férjhez mennek. Ilyenkor egyszerűen felkeressük a social security irodát, ahol az uj névre szóló, de a régi szám­mal ellátott kártyát állítanak ki. Ha valaki megszeretne bizo­nyosodni affelől, hogy 1937 ja­nuár 1-je óta a social security rendszer keretében keresett bé­reit bejelentette a munkaadója és hogy azokat számlája javára írták a social security irodában, állítsa ki a “OAR-7004” számú ivet, melynek alapján a social security száma aaltt elkönyvelt bérekről pontos kimutatást kap. Bármelyik social security iroda készéggel adja ki ezt az ivet és segíti a kérelmezőt az adatok megszerzésében. 1 , Ha e cikk egyes részei nem világosak az olvasó előtt, vagy ha bármilyen más kérdése van a social security kártyára, vagy bármily egyéb social security ügyre nézve, forduljon a legkö­zelebbi social security irodához. Az iroda készséggel bocsájt az érdeklődők rendelkezésére nyom tatványokat, melyeket a social security kártyának a social se­curity kedvezmények elnyerése szempontjából való fontosságát ismertetik. «T' J' l' lamadas eseten Amerika dobja az ellenségre az atombombát” Omar N. Bradley tábornok, vezérkari főnök kijelentette, hogy Amerika missziója, kívül­ről jövő támadás és háború ese­tén az lesz, hogy az ellenségre dobja az atombombákat. Az Atlanti Paktum értelmé­ben védelmet nyújtunk szövet­ségeseinknek és a stratégiai bombázás is Amerika feladata lesz. A képviselőház külügyi bi­zottsága előtt hangzott el a tá­bornok beszéde, melyet nagy érdeklődéssel fogadtak. A többi nemzetek Bradley szerint szá­razföldi védelemben fognak te­vékenykedni és rövidtávú bom­­bázásokfa vállalkoznak majd légirajaikkal. Johnson honvédelmi minisz­ter úgy nyilatkozott, hogy egyetlen pillanatra sem bízik az oroszokban és nem lát jövőt a béke számára, ha azt lefegyver­zés révén remélik megvalósíta­ni. — A békét csak egy erős, jól felfegyverzett és gazdaságilag egészséges AmerikaHudja meg­óvni — hangoztatta a honvédel­mi miniszter. RÁKÓCZI NAP AUGUSZTUS 7-én Zsidóüldözés orosz védelem alatt A Rákóczi Segélyző Egyesület New Jersey-i összes osztályai augusztus 7-én, vasárnap nagy­szabású Rákóczi Napot rendez­nek Metuchen, N. J.-ben a Da­nish Grove-ban. A nagysikerű­nek ígérkező nyári ünnepélyen Kára Testvérek hires rádió ze­nekara játszik. Az idei Rákóczi Nap rendezé­sében 18 osztály vesz részt, és pedig: a Newark-i 12-ik, Perth Amboy-i 16-ik, Trenton-i 18-ik és 20-ik, New Brunswick-i 19- ik, Elizabeth-i 24-ik, Wood­­bridge-i 25-ik, Bernardsville-i 26-ik, Jersey City-i 29-ik, Fle­­mington-i 32-ik, Maurer-i 33-ik, South River-i 34-ik, Carteret-i 41-ik, Passaic-i 51-ik, Philadel­­phia-i 76-ik, Cliffside Edgewa­­ter-i 100-ik, Baptistown-i 107-ik és a Kearney-i 128-ik fiókosz­tályok. A vezetőszerepet ebben az évben a Perth Amboy-i 16-ik osztály vállalta, melynek elnöke Kézi Péter, titkára pedig Bér­ezik Bertalan. A Rendezőség különböző mü­­sorszámokról is gondoskodik, valamint alkalmi szónokokról. Ingyen autóbusz járatok lesz­nek a következő helyekről: Car­­teretről, Woodbridge-ről, vala­mint Perth Amboyból, (az Am­boy Ave. és Lawrie St. sarkától, Amboy Ave. és Hall Ave. sarká­tól, State St. és William St. sar­kától, (Smith St. és Kirkland Pl. sarkától, valamint a Keasbey Heights-ról és Fordson az Am­boy Ave. és Fourth St. sarká­tól), úgyszintén New Bruns­­wickról (a Szt. László Halitól délután 1 órától folytatólag. South Riverről d. u. fél 2-kor a William St.-i iskolától indul az autóbusz. * Minden jel arra mutat, hogy az idei Rákóczi Nap még na­gyobb szabású és sikeresebb lesz, mint a megelőző éviek, ha­bár azokra is kedvesen emlék­szik vissza a magyarság. Ké­szüljön mindenki a Rákóczi programot magának és család- Napra; ne csináljon senki más jának augusztus 7-re! (Az “Anti-Defamation League of B’nai B’rith” nevű amerikai zsidó szervezet — amely külö­nösen az antiszemitizmus és a felekezeti és fajú megkülönböz­tetés elleni felvilágosító munká­ban és harcban szerzett magá­nak elvitathatalan érdemeket — magyarra lefordítva, kész cik­kek formájában küldte meg la­punknak az alábbi bizonyítéko­kat arranézve, hogy a kommu­nisták igenis üldözik a zsidókat is épugy, mint minden más val­lás fiait. Ezeket a cikkeket foly­tatásokban, vezető helyen közöl­jük, hogy azok, akiknek legcse­kélyebb kételye is volt arranéz­ve, hogy a szovjet és kommunis­tái nem zsidóellenesek, most tisztábban lássanak a bolseviki mesterkedések szövevényes, szándékosan összekuszált ut­­vesztőj ében.—Szerk.) A Bulgáriában, Csehszlová­kiában, Romániában, Lengyel­­országban és Magyarországon történt legújabb események fel­hívták a világ figyelmét arra az állandó nyomásra, amelyet Oroszország a környező orszá­gokra nemcsak gazdasági és po­litikai, hanem kulturális téren is gyakorol. Több amerikai orszá­gos zsidó szervezet tanulmányo­kat végzett ennek a törekvésnek a keleteurópai zsidó kulturális csoportokra való hatásáról. Ez év februárjában a Jewish Labor Committee (Zsidó Munkás Bi­zottság) részletes jelentést tett közzé “Zsidók a Vasfüggöny mögött” cim alatt. Az Ameri­can Jewish Committee, (Ameri­kai Zsidó Bizottság), Foreign Scene (Külföldi Szintér) cimü junius havi kőnyomatos tudósí­tásában általános képet fest a zsidók mai helyzetéről Keleteu­­rópában. A zsidók kutlturális életének a csatlós államokban történt el­nyomása orosz mintára törté­nik. A Szovjetben a zsidó vallás gyakorlata épen olyan akadá­lyokkal találja magát szemben, mint minden más vallás. A val­ilásos tevékenység bármilyen formáját — legyen az zsidó, ka­tolikus, vagy protestáns — a hivatalos Szovjet-Oroszország mindig rossz szemmel nézte. A vallásos iskolákat betiltották. A héber nyelv használata is tilos, a yiddish nyelv használatát el­tűrik, de rosszalják. Ez év janu­árjában “Einikheit,” az egyet­len yidish nyelvű oroszországi hírlap, beszüntette megjelené­sét. A szovjet kormány a cioniz­must törvényen kívül helyezte, mint a “burzsoa nacionalizmus megnyilvánulását,” amely ösz­­szeférhetetlen a kommunista tanokkal és mint “az angol im­perialista uralom eszközét a Közép Keleten.” Az orosz zsi­dók kivándorlása Palesztinába, mint általában minden kiván­dorlás Oroszországból, szigorú­an tilos. A háború óta Lengyelország, Csehszlovákia, Románia, Bulgá­ria és Magyarország — a csat­lós államok — egyöntetűen kö­vetik ezt a példát. A követett módszerek különböznek az egyes államokban, de a cél egy­forma : a zsidó kulturális elemek önkéntes, vagy kényszerű elsor­vasztása. A cionizmus elleni támadás, ami ma a leginkább feltűnő zsi­dó-ellenes tevékenység Keleteu­­rópában, egészen uj fejlemény. A német fegyverletétel után a csatlós államok eleinte csak kel­lemetlen problémának tekintet­ték a zsidók visszaszivárgását, különösen a vele kapcsolatos gazdasági kérdések folytán, mint amilyen a vagyontárgyak kötelező visszaszolgáltatása volt, amit egyes békeszerződé­sek kikötöttek. A zsidók Palesz­tinába való kivándoroltatása ez­zel szemben könnyű megoldást jelentett volna. De más, politi­kai okok is amellett szóltak, hogy a cionizmus terjedését elő­mozdítsák. Oroszország az egy­re növekvő zsidó-arab súrlódá­soktól az angol-amerikai befo­­(Polytatás a ~3-ik oldalon) Vigyázat, Mázolva! A vörösek ismét valami pikniket rendeznek vasárnap itt a közelünkben, ezúttal nem is titkolva azt, hogy maszla­­goló lapjuk javára történik ez a lacipecsenyés hazaárulás. A magyar nyelvű kommunista lapok már hetek óta hirdetik ezt a “népünnepélyt,” amin azonban aligha lesz nép, csak néhány szánalomraméltó, szerencsétlen alak, akiknek már úgyis minden mindegy . . . Felhívjuk azonban figyelmét magyar testvéreinknek erre a “népünnepélyre” főleg azért, nehogy a megtévesztő hirdetések, vagy néhány sötét alak agitációja alapján téve­désbe essenek s elmenjenek erre a “piknikre,” ahol aztán Sztalin-imádó, szovjet-mennyországot hirdető propagandis­ták, Amerika-gyalázók és egyéb csavargók szitkozódásait kellene végighallgatniók. Szerencsére éppen ezen a vasárnapon lesz a hires-neve­­zetes Rákóczi Nap a Metuchen melletti Danish Grove-ban és igy a szabadban szórakozni, magyar testvérekkel találkozni óhajtók szabad amerikaiakhoz illő mulatságából vehetik ott ki részüket! Vörös kémek özöne lepte el hazánkat, ami ellen Amerika titkosrendőrségnek fokozottabb éberségével védekezik. Min­denkit figyelnek, aki gyanús és mindenki gyanússá válik, aki a vörösökkel, a szovjet oldalán fenntartás nélkül harcolni kész ál-amerikaiakkal “barátkozik.” Magyar testvér, saját jólfelfogott érdekedben tartóz­kodj tőlük, tartsd távol magad tőlük, hogy még a gyanú ár­nyéka se férkőzhessen becsületes, szivvel-lélekkel jó ameri­kai voltodhoz! Az elbolonditottak, félrevezetettek hadd éges­sék meg a körmüket, üssék meg a bokájukat a hazaárulósdi sötét játéka közben, neked azonban nincs szükséged erre! Az Amerikához sírig és feltétlenül hűséges amerikai magyar­ság jóhirnevének is tartozol azzal, hogy még csak “szerte­nézni” sem mész közéjük! Vájjon elitélsz, vájjon elitélhetsz-e azért, hogy jóaka­­ratulag figyelmeztetünk: “Vigyázat, vörösre mázolva!”

Next

/
Thumbnails
Contents