Hiradó, 1949. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1949-12-08 / 49. szám
1949. DECEMBER 8. Mennyi vakációt kap a munkás Amerikában? Ezerötszáz kollektiv szerződést vizsgáltak meg, amelyet vállalatok munkásokkal kötöttek az Egyesült Államokban és megállapították, hogy hány ilyen szerződésben történt gondoskodás arról, hogy a munkások fizetett szabadságidőt kapjanak Ezek szerint 1940-ben több olyan szerződés volt érvényben, mely szabadságidőt biztosított a munkásoknak, mint bármikor azelőtt a munkásmozgalom történetében. A vizsgálatot az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai osztálya végezte el és úgy találta, hogy a kollektív szerződések 93 százalékában, tehát tiz közül több mint kilencben, gondoskodtak a munkások fizetett vakációjáról. Majdnem mindegyik szerződés előírja, hogy azok, akik hoszszabb ideje vannak alkalmazásban, évenkint legalább kétheti fizetéses szabadságot kapjanak. A szerződések 3/5-öd része kétheti vakációt ir elő, 1/3-ad része pedig több mint 2 heti vakációt ad hosszabb alkalmaztatás után, 1944-ben ugyanez a hivatal hasonló statisztikát dolgozott ki és az összehasonlításból megállapítható a haladás. 1944-ben az unionokkal szerződött vállalatoknak csak 11/<> százalék adott két hétnél hosszabb fizetett vakációt a régebbi alkalmazottaknak. (1949-ben 32 százalék.) A legtöbb szerződés szerint a szabadságidő attól függ, milyen hosszú ideje dolgozik a munkás a vállalatnál. Tiz szerződésből 8 ilyen természetű. Tiz közül csak egy szerződés olyan, mely ugyan olyan hosszú szabadságot enge-A Segélyakció uj karácsonyi bélyegei L KREIELSHEIMER “Az Ékszer-ajándékok Üzlete“ 127 SMITH ST. PERTH AMBOY, N. J. Péntektől kezdve Karácsonyig nyitva minden este FORDS LIQUOR STORE 520 New Brunswick Ave. Tel. P. A. 4-2356 délyez minden alkalmaozttnak, tekintet nélkül a szolgálati időre. 380 szerződés ad olyan “fokozatos” szabadságidőt, mely még a két hetet is túlhaladja. Nyolcvanhét százaléknál három heti vakáció a leghosszabb, 11 százaléknál négy hét. A fennmaradó két százalék 2 és 3 heti közötti makszimális szabadságot .biztosit. Tizenöt évi alkalmazás volt szükséges a három heti szabadsághoz 36 százalék esetében. Négyheti szabadságot a legtöbb esetben csak olyan munkás kaphatott, aki legalább 25 éve dolgozott a munkahelyén. A második világháború alatt a War Labor Board gyakorlata az volt, hogy legalább egy évi szolgálat után 1 hét,, legalább 5 évi szolgálat után 2 hét jár a munkásnak fizetett szabadságidő fejében. Ezt a mintát még ma is sok szerződés követi. (78 százalék követel legalább egy évi szolgálat egyheti vakációért, és hatvan százalék ötévi munkát kéthétért.) Sok vállalat azonban ennél tovább ment és liberálisabb feltételeket ad munkásainak. Sok helyen nem követelnek még egyévi munkát sem az egyheti vakációért, sok helyen félhetet adnak 6 hónapi munkáért. Sok helyen már néhány évi munka után is adnak két hetet. (2, 3, 4 évi munka után.). A felülvizsgált 1473 kollektiv szerződés közül egy sem kötelezi a munkást arra, hogy szabadság 5-ik oldal A napokban immár ötödik karácsonyi bélyeg-akciónkat indítottuk útnak. Ezuttál Imrey Ferenc, Washingtonban élő, neves magyar festőművész volt szives egy nagyon szép, hangulatos képet festeni, mely egy szenvedő magyar családot ábrázol, templommal a háttérben, amerikai zászlóval és a magyar címerrel. Úgy hisszük, hogy ez a tetszetős bélyeg, minden magyar testvérünk elismerését és méltánylását elnyeri. Aki e bélyegeket megveszi, jól Az uj bélyegek képe, külön megjelenő hirdetményeinken látható, kérjük: figyelje ezeket. Bízunk abban, hogy minden jóérzésü magyar testvérünk körében, nemes versengés fog megindulni: ki tud az eddiginél is és a tavalyinál is jobb eredményt elérni: ki tudja jobban tanúságát adni annak, hogy a segitőkészség nem veszett ki az j amerikai magyarokból. Ezt kérjük. és ezt várjuk azért, hogy mielőbb nekiláthassunk az idei karácsonyi segítség szétküldésének és büszkén vallhassuk, hogy nem csalódtunk a magyar szivek megmozdulásában. A jó Isten áldása fogja ezt a munkát kisérni! eső érzéssel fog mindig rájuk tekinteni s minden levelezésénél felhasználni egyet-egyet belőlük, mert: — csinos kiállítású, szép szinezésü, kedves emléket és óhazai kapcsolatokat felidéző — látványt kap kézbe; ugyanakkor azonban, az a jóleső tudat töltheti el a bélyegek tulajdonosát, hogy azok jutányos megszerzésével egyidőben jótékonyságot gyakorolt, emberbaráti segítséget nyújtott elesett honfitársainak és hozzájárult ahhoz az épülethe, amely a szenvedő és nélkülöző magyar testvéreknek ma egyik legerősebb mentsvára: — az Amerikai Magyar Segélyakció. idejére kisebb ellenszolgáltatással érje be, mintha ugyanazon idő alatt dolgozott volna. A fizetés kiszámítása körül azonban különféle módokat alkalmaznak. A szerződések az 1948-1949 években voltak érvénybén és a vállalatok az Egyesült Államok különböző részein székelnek. A munkások egyformán oszlanak meg az AFL s a CIO között. Az 1473-nak körülbelül egy nyolcad része egyikhez sem tartozik. Az 1473-nak körülbelül a fele említi az alkalmazottak létszámát is, amely ebben a félben — három milliót tett ki. Common Council LICHTMAN BROS. Villanyos házi felszerelések, gáz,- olaj,- szén kombinációs tűzhelyek, szinkek rádiók, televíziós készülékek egyedüli magyar szaküzlete Perth Amboyban Leszállítjuk az uj, 1950-es ■ l^Bstinghouse TELEVÍZIÓS CSODA-KÉSZÜLÉKET! A LEGTÖBB HELYEN NEM KELL KÜLÖN ANTENNA! TESTVÉR! TESTVÉR! TESTVÉR! Iliről a Ids képről hontalan magyar testvéreidnek nyomora és kétségbeesése szól hozzád. Értesz a szóból?! Az örök magyar címert az amerikai zászló védelme alá helyeztük, a szenvedő magyarságot a te jó szivedbe. Hontalanok, öregek, betegek, asszonyok, gyermekek várnak tőled valamit. Adtál már?! Közeleg a tél. Ne késlekedj! Ad j és megáld az Isten! Szeretettel kér As Amerikai Magyar Segélyakció 246 FIFTH AVENUE (Room 509) NEW YORK 1, N. Y. VÁGJA LE! TÖLTSE KI! KÜLDJE BE! AMERICAN HUNGARIAN RELIEF, Inc. 246 Fifth Avenue (Room 509) New York 1, N. Y. Mellékelten küldök.....................dollárt tengerentúli nyomorgó magyar testvéreink segítésére: Város ........................:...................................................................................................................... Ucca, szám...........................................................................L.."....................................,.............................. Név: .1...................................................................................................................................................................... LICHTMAN BROS. 152-156 New Brunswick Ave. (A “Five Corners” közelében) -i - Tel'efo-n P. A» 4-5890 -A. Perth Amboy, N. J. KÍVÁNATRA $18.50-ÉRT HÁZTETŐRE SZERELÜNK KÜLÖN ANTENNÁT! MAGYAR ÜZLET! % MAGYAR KISZOLGÁLÁS! $|99.95 Mást nem kell hozzá venni GONDOLJA CSAK ÁT: A legjobb vétel-lehetőség IGAZÁN OLCSÓ ÁRON! • Ideális, családi méretű, 10 incses kép vetítő lámpa, tisztán látható. • Kép és hang egyszerre jön be, mihelyt a kép tisztán látható, a hang is tisztán bejön. • Be van hangolva az összes állomásokra. UHF vételre is átszerelhető. (Egészen magas frekvencia) 101 HÉT A FIZETÉSRE