A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
6. szekció - Vízügytörténet - 2. Farkas Ildikó (Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): Vízügyi szakértői tevékenység Erdélyben - Tőry Kálmán feljegyzései
Szeptember 18-án került sor a szászrégeni vízerőtelep meglátogatására. Hasonlóan a marosvásárhelyihez - bár jóval szűkszavúbban - Tőry a műszaki adatok mellett a károkat közli, és helyrehozatali munkákat irányoz elő. A vízerőmű adatai jól feldolgozottak (Bogdánfy1914), s azon túl, hogy némi eltérés van a Bogdánfy által közölt értékekhez, adatokhoz képest, csak a kárfelmérés, illetve az előirányzott javítások szolgálnak új ismeretekkel. Az elkövetkező években - a háborús körülményekből fakadóan - a javítási munkákból azonban semmi sem valósult meg. Rövid, de annál fontosabb Balás Ernő kultúrmérnökkel való találkozása, aki október 14-én „átadta egy leírását a szotyori Olt vízerőről, továbbá egy tanulmány ismertetését a Csík megyében végzendő kultúrmérnöki dolgokról". (Tőry 1940) Balás Ernő jelentős személyisége a műszaki és politikai életnek, akinek elsősorban a szövetkezeti mozgalomban kifejtett tevékenysége jelentős. Szövetkezeti keretben képzelte el megvalósulni az Oltra építendő vízerős villanytelepet, melynek tervei nagy részét maga készítette. A tervezett 1200 lóerős vízmű az Olt folyó szotyori szakaszán épült volna meg, amelyet megelőzött volna egy kb. 10 km-es csatorna kiépítése is, amelynek Gidófalvánál lett volna a vízkivételi pontja. A tervezett vízerőmű számos akadály miatt nem valósult meg, annak ellenére sem, hogy a már említett román vízjogi törvény 1925-ös megszületése következtében a kellő jogi keretek is megteremtődtek. Hasonlóan akadályokba ütközött a Dragán patak vizét kihasználó vízerőmű terve is, amelyre Tőrynél a nagyváradi feljegyzésnél találunk említést. A meg nem épült vízmű - amely iratainak egy része levéltárunk őrizetében van - „örököse" lehet az 1979-ben üzembe állt jádremetei erőmű, amely tápláló vízfolyásának a Dragán van feltüntetve (Kiss 2008). „HOL VANNAK VÍZMÉRCÉK? [...]" A Trianont követő megváltozott földrajzi és gazdasági adottságok a vízrajzi területet is érzékenyen érintették. Az észlelések súlypontja áthelyeződött a folyók síksági szakaszára, az ország vízkészletének 94%-a határon túlra került. A Vízrajzi Osztály, majd 1929-től Vízrajzi Intézet ebben a helyzetben egyrészt a folyamatosság fenntartására, másrészt a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásra törekedett. Az észlelőhálózat javarészt az utódállamokhoz került, a vízmércék száma mintegy felére csökkent (100-ra). Az 1930-as évektől mutatkozott fejlődő tendencia, elsősorban a medernyilvántartások területén (ekkor készült el a Tisza medrének felvétele), és ekkor kapcsolódott be az öntözésfejlesztési programba a vízhozammérési szelvények és a mérések számának emelésével (Bartha et al. 2003). Nehézkes volt azonban az információ- és adatcsere a szomszédos országokkal. Ezt a problémát nemzetközi szinten a már fentebb említett CRED próbálta meg orvosolni, de észrevehető javulás csak a II. világháborút követően indult meg (Bartha et al. 2003). Ugyanakkor az 1924- ben, a Duna-medencében felállított nemzetközi vízjelző szolgálatba a szomszédos államok is bekapcsolódtak. A román vízrajzi szolgálat 1925-ben jött létre a Közmunkaügyi Minisztérium Vízügyi Főigazgatóságán belül. A hidrometria állomások száma a kezdeti időszakban növekedést mutatott (http://www.inhga.ro/scurt istoric), az észlelési adatokat pedig a szintén 1925-től megjelenő román vízrajzi évkönyvekben tették közzé. Az ekkor készült vízrajzi tanulmányok elsősorban a vízerőhasznosítással kapcsolatos tervekkel összhangban születtek meg (Lászlóffy 1973). Tőrynek arra kellett választ találnia, hogy „Hol vannak vízmércék, kik kezelik, hová jelentik a vízállásokat?" Több vízmércét is megnevez: a marosvásárhelyi vízerőtelep alvízcsatornájánál levőt, és a Disznajó, Gödemesterháza, Gyergyóremete, Réty, Székelyudvarhely, Sóváradnál a
