A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIX. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2022. július 6-8.)
6. szekció - Vízügytörténet - 1. Dr. Czeglédi László (FETIVIZIG): Bérek és keresetek alakulása a vízügyi igazgatás történetében
vagy helytelen változásnak tekinthető - mind társadalmi, mind szervezeti szemszögből - ennek a kérdésnek az eldöntésére jelen keretek között nem merek vállalkozni. SAJÁTOS BÉRELEMEK A VÍZÜGYI IGAZGATÁSBAN Természetbeni juttatások A vízügyi igazgatásban a több évszázados múltra visszatekintő, organikus fejlődése során jelentős számú egyedi, más szakágazatokra nem jellemző juttatási forma alakult ki. Figyelembe véve, hogy a vízgazdálkodási feladatok ellátása során a munkavégzés alapvetően természetközeli jellemzőkkel bír, így nem meglepő, hogy a sajátos juttatások a szó legklasszikusabb értelmében is a természetbeninek tekinthetők. Említésre került már, hogy a 19. század gátcsőszei javára is biztosított - sőt elvárt - volt a helyben lakás. Ez a lehetőség napjainkban is adott, hiszen a gát- és csatornaőrök, valamint a szivattyútelepi gépészek képletes bérleti költségek mellett élhetnek a vízügyi szervek vagyonkezelésében lévő ingatlanokban. Természetesen a lakhatási költségek viselése, ahhoz hozzájárulás, vagy akár a lakás biztosítása önmagában nem vízügyi nóvum. Azonban ezeket további juttatási elemekkel egészítették ki az igazgatóságok ezeknél az állománycsoportoknál. Történelmi feljegyzésekben gyakran köszön vissza, hogy a lakások felfűtéséhez tűzifát biztosítottak, az őrjárások területén a takarmányozás megkönnyítése érdekében „kaszáló juttatásban" részesültek az őri és gépészi állomány tagjai. Jellemző az volt, hogy a kezelt töltésszelvényen 200 métert ingyen, további 400 métert pedig kedvezményesen kaptak meg kaszálásra a gátőrök. A csatornaőrök tipikusan az általuk felügyelt csatorna mindkét partján 100 - 100 méter hoszszan részesültek e lehetőségben. A lakott őrtelep kertje természetesen gondozást igényelt, ezeket a kiskerti munkákat jellemzően a háztartásbeli asszonyok végezték el. A valamennyi korszakban alacsony, nyomott bérezésen tartott őri állomány megélhetését és gazdálkodási lehetőségeit volt hivatott segíteni az „illetményföld" intézménye. A szabad és művelés alá vonható termőföld területeiből az igazgatóságok parcellákat jelöltek ki, ahol a dolgozók mezőgazdasági tevékenységet folytathattak. A kiutalt területek térmértékét sok feltétel határozta meg, természetesen gondolok itt leginkább a helyi birtokviszonyokra, föld- és vízrajzi jellemzőkre. Az illetményföld intézményének történelmi hagyománya, szokásjoga napjainkig is együtt él az ágazattal. Nagyon speciális forma volt pl. a Felső-Tiszán alkalmazott „dió juttatás". A vízügyi területeken termett termést osztották szét a dolgozók között, és erre jogosultak voltak a szellemi, irodai alkalmazottak is. Természetesen más vidékekre jellemző, egyéb gyümölcs fajtákból is elképzelhető volt ez a juttatási forma. A tárgyjutalmak kiosztására is bevett szokással rendelkeznek egyes igazgatóságok. A teljesség igénye nélkül két példát szeretnék felhozni. A hosszú évekre visszanyúló és eredményes vízügyi életpályával rendelkezők hűségét és munkáját van ahol igazgatói címeres pecsét aranygyűrűvel ismerik el, de nagyon nemes és szép hagyománynak tekinthető a gátőrkard tárgyjutalomként történő átadása is. Napjaink egyik bevett és népszerű fizetést kiegészítő eleméről, a mindenkori - értem alatta az SZJA törvény szerint meghatározott - béren kívüli juttatásokról is szívesen szólnék hosszabban, de sajnos ez tipikusan egy olyan juttatási elem az ágazatban amiről röviden elmondható, hogy hol van, - hol volt - hol nincs. Sajnálatos módon szintén - negatív - egyedi sajátosság, hogy az államigazgatás rendszerén belül ismeretim szerint kizárólag a vízügyi igazgatásban nem garantált a béren kívüli juttatás - vagy közkedvelt nevén cafeteria - kifizetése.
