A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
5. Szekció - Vízügytörténet - 3. Fejér László (nyugdíjas): Volt egyszer egy kiállítás… (125 évvel ezelőtt nyílt meg a millenniumi kiállítás vízépítészeti pavilonja)
Fejér László c. egyetemi docens, az MHT Vízügyi Történeti Bizottságának elnöke Volt egyszer egy kiállítás... (125 évvel ezelőtt nyílt meg a millenniumi kiállítás vízépítészeti pavilonja) Kivonat: Nem volt véletlen, hogy a hazai vízimunkákat bemutató kiállítási rész külön pavilonban kapott helyet az ezredéves kiállításon belül. Az átfogó hazai vízszabályozási munkákat megindító Tisza-szabályozás kezdete óta eltelt fél évszázad eredményeire méltán lehetett büszke az ország és a magyar vízmérnöki kar. Egymás mellett szerepeltek az állami irányítással és közköltségen végzett vízszabályozások, valamint a Duna és a Tisza völgyében végrehajtott társulati (tehát az érintett birtokosok összefogásán és anyagi tehervállalásán alapuló) ármentesítések, lecsapolások, belvízrendezések, öntözések, vízeró'hasznosítások, stb. A látogató közönség minél alaposabb tájékoztatását nemcsak térképek és tervek, hanem modellek, makettek, fényképfelvételek is szolgálták. Természetesen a kor kiállítástechnikája segítségével, ami napjainkban, a modern múzeumi és kiállítási technika világában egy letűnt kor világát idézik fel. Miután a legtöbb egykori pavilont a kiállítás zárása után elbontották, a kiállítási anyagokat a társulatok és magán résztvevó'k elszállították, ám az állami vízügyi szervezet (kultúrmérnöki hivatalok, folyammérnöki hivatalok, a vízrajzi szolgálat) anyagai az akkor alakulóban lévő' Magyar Mezó'gazdasági Múzeum gyűjteményi anyagát gyarapították, hiszen a hazai vízügyek állami irányítása az agrártárca felügyelete alá tartozott. Hogy végül mit állítottak ki a vízépítészeti pavilonban, azt az egy évvel késó'bb megjelent díszes album (szerzó'i: Kovács S. Aladár és Bogdánfy Ödön) mutatta be képekkel, ill. egy részletes tárgyjegyzékkel. Kulcsszavak: ezredéves kiállítás, vízépítészet, állami vízügyi szolgálat, vízitársulatok, Kovács-S. Aladár, Bogdánfy Ödön, Mezó'gazdasági Múzeum Ha a vízépítészet XIX. századi tevékenységét szakmai jelleg szerint vizsgáljuk, akkor lényegében két terület túlsúlya figyelhető meg: egyfelől a vízi közlekedés elősegítése érdekében végzett folyószabályozások, víziút-kiépítések, másfelől a mezőgazdasági termelés javára végzett ármentesítések és lecsapolások, ill. a kultúrmérnöki vízrendezések. Míg az első csoportba tartozó munkák alapvetően állami (kincstári) feladatot jelentettek, addig az utóbbiak elsősorban az érdekeltek gazdasági erejére támaszkodó, s csak kisebb mértékben állami segítséget igénybe vevő munkák voltak. Az állami ellenőrzés, a törvény adta felügyelet azonban e területen is biztosította a közérdek védelmét és a munkálatok egységes műszaki színvonalát, egymáshoz kötődő láncolatát. A vízügyek irányítása - a mesterséges vízi utak és kikötők építése, továbbá az AI-Duna-szabályozás kivételével - a Földmívelésügyi Minisztérium, ill. az ennek keretében megszervezett Országos Vízépítészeti és Talajjavítási Hivatal hatáskörében volt. Amikor a nemzet a honfoglalás ezredik évfordulóját egy nagyszabású kiállítással kívánta megünnepelni1, a hazai állami vízügyi szolgálat és a magánérdekeltségen alapuló vízitársulati mozgalom egyaránt úgy ítélte meg, hogy a XIX. században elvégzett vízimunkák - amelyek döntő mértékben hozzájárultak az ország infrastruktúrájának és mezőgazdaságának gyors ütemű fejlődéséhez - önálló kiállításon történő bemutatása indokolt, s a nagyközönség tájékoztatása érdekében feltétlenül szükséges is. Itt kell megjegyezni, az 1896-os esztendő azért is jelentős dátum volt a hazai társulatok számára, mivel a Tisza mentén működő ármentesítő társulatok jelentős része 1846-ban alakult, s az ötven éves évforduló jó alkalmat kínált egy félévszázados visszatekintés elkészítésére és kiadványi 1 Az országgyűlés 1892 januárjában fogadta el az 1895-ben Budapesten tartandó országos nemzeti kiállításról szóló II. tc.-et. Hogy aztán Árpád hadai mikor foglalták el a Kárpát-medencét, nem volt történész, aki pontosan meg tudta volna határozni. Amikor tehát az előkészületek átcsúsztak az 1896. esztendőre, akkor ezen különösebben nem akadt fenn a hazai közvélemény.
