A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)

5. Szekció - Vízügytörténet - 2. Farkas Ildikó (OVF - Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): „Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság története” című könyv bemutatása

2. kép A Budapesti Folyammémöki Hivatal által kidolgozott bogyiszlói átmetszés terve (1882) Az ADUVÍZIG fondja3 1955-1975 közötti évkörre vonatkozóan tartalmaz iratokat, melyből az iktatott iratok évköre 1965-ig terjed, 1975-ig bezárólag a hatósági iratokat őriz a Levéltár. Jelentős forrása az árvízi és belvízi védekezésnek az Árvízvédelmi és Készenléti szervezet, később Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet iratanyaga, illetve az OVF árvizekre vonatkozó állaga is. Ki kell emelni az OVH társulatokra vonatkozó iratait is, amelyből végigkísérhető az újraalakult társulati mozgalom kezdeti időszaka, majd annak megszilárdulása a 60-as évek elején.4 Szintén értékes forrása a munkáknak a Levéltár hangarchívumában őrzött interjúk, így Szenti János és Bognár Győző hajdani igazgatókkal, illetve Kuti Lajossal, a Kunszentmiklósi Szakaszmérnökség vezetőjével készített beszélgetések.5 Mivel a Levéltáron belül voltak időkorlátok, megkerülhetetlen volt a VÍZIG irattárában, könyvtárában végzett kutatás. Ezek javarészt a szervezeti fejlődés vonalának felfejtésében, továbbá a személyi állomány felkutatásában voltak segítségemre. Az ottani kollégák továbbá készségesen álltak rendelkezésemre, különösen ki kell emelnem a Vízrajzi Osztály által rendelkezésemre bocsátott jelentős anyagmennyiséget, amelyért külön köszönet illeti az azóta már nyugdíjas Nagy Györgyöt és Dukai Dávid osztályvezetőt. Az Igazgatóság születése és „életútja" Bő hat évtized munkásságát lehetetlen vállalkozás bemutatni pár oldalon keresztül. Erre való tekintettel jelen fejezet eltekint a könyv által követett szakágazati felosztástól, s így csak arra 3 A fond felsőszintű, változatos terjedelmű levéltári egység, amely egy természetes vagy jogi személy élete és működése során létrejött, vagy rendeltetésszerűen hozzá érkezett iratokat foglalja magába. Az állag a fond önálló része, általában a fondképző valamely szervezeti egységének önállóan kezelt, nagyobb terjedelmű iratait értjük alatta. 4 KVL XIX. 5. e. OVF Árvizekre vonatkozó iratok, KVL XIX. 8.o. OVH Társulatokra vonatkozó iratok, XIX.9. Árvízvé­delmi és Készenléti szervezet iratai; XIX. 10. Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet iratai 5KVL XXXII. 16. Hangarchívum 228. Szenti János; XXXII.16.2. Bognár Győző; XXXI 1.16.330. Kuti Lajos.

Next

/
Thumbnails
Contents