A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
3. szekció - Települési vízgazdálkodás - 6. Varga Laura (BME): Kék-zöld infrastruktúra tervezés alapjai és példák a nagyvilágból
Varga Laura tudományos segédmunkatárs BME Építőmérnöki Kar Kék-zöld infrastruktúra tervezés alapjai és példák a nagyvilágból Vízérzékeny várostervezés A globális éghajlatváltozás következtében egyre gyakrabban fordulnak elő szélsőséges időjárási események, mint például hőhullámok, aszályos időszakok és intenzív nagycsapadékok. A városokat fokozottan érintik a változó környezetből fakadó negatív hatások. Az ipari forradalom óta rohamosan nő a nagyvárosok és a városlakók száma, és az urbanizáció következtében az ember által módosított, beépített területek aránya növekszik. A burkolt felületek kiszorítják a növényeket és a vizes élőhelyeket. A természetes vízkörforgás a városokban kedvezőtlen irányba tolódott el; a lehulló csapadékvíz nagy része lefolyik a felszínen, és csak kis hányad tud a talajba szivárogni vagy elpárologni. A talajvíz és a mélyebben fekvő víztározó rétegek utánpótlása vészesen lecsökken, a városi növényzet nem kap elég vizet természetes úton, és a nagymennyiségű lefolyó víz kiöntéseket és villámárvizeket okoz a településeken. Az épített környezet emellett nemcsak a vizek útját, de a mikroklímát is megváltoztatja. A mesterséges sötét színű burkolatok, amelyek könnyen elnyelik a napsugárzás energiáját, az épületek közötti átszellőzés akadályoztatása, a hűtésből/fűtésből keletkező hőtöbblet, és a párolgás csökkenése a városok átlaghőmérsékletének emelkedéséhez vezetnek. A városi hőszigethatás a globális felmelegedés által várhatóan tovább fog súlyosbodni. Azért, hogy a városi környezet élhető maradjon, és a kedvezőtlen hatásokat mérsékelni tudjuk, új megoldásokra van szükség a települési vízgazdálkodás és várostervezés területén. Hagyományosan a csapadékvíz-elvezetés során arra törekedtünk, hogy a lefolyó vizeket minél hamarabb, károkozás nélkül elvezessük az adott területről. A vízgyűjtőre adottságként tekintettünk a tervezés során, melyet a lefolyó vízmennyiségek meghatározására használtunk fel. A városok alkalmazkodó képességét erősítendő szemléletváltás következett be a városi vízrendszerek tervezésében. A csapadékvíz-elvezetés területét tekintve a gyors elvezetés helyett előtérbe került a csapadékvízzel való gazdálkodás, azaz hogy a lehulló vizeket helyben tartjuk, és hasznosítjuk (például öntözésre vagy egyéb vízhasználatokra) és/vagy hasznosulni hagyjuk (elősegítjük a talajba szivárgást és a párolgást) [1], Számos országban dolgoztak ki gazdálkodási stratégiákat, amelyek hasonló célkitűzéseket fogalmaztak meg: a városi vízkörforgás és mikroklíma kedvező irányú módosítását. A szakirodalomban különböző megnevezések terjedtek el a csapad ékvízzel-való gazdálkodásra, mint például a Low-impact development (LID, Kanada, Egyesült Államok), a Sustainable Drainage Systems (SuDS, Egyesült Királyság), a Sponge Cities (Kína), a Decentralised rainwater management (Németország), a Natural drainage systems (vagy On-site Stormwater Management, Washington) és a Water-sensitive Urban Design (WSUD, Ausztrália). Ezek közül a WSUD, magyar megnevezésén a vízérzékeny várostervezés az, amely a legszéleskörűbben tekint a problémákra és azok kezelésére. A vízérzékeny várostervezés olyan tervezői megközelítés, amelyben a városi vízrendszereket (szennyvíz, csapadék, ivóvíz, mesterséges és természetes víztestek) és az épített környezetet integráltan kezeljük, és törekszünk a természetes hidrológiai körforgás helyreállítására [2],
