A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVIII. Országos Online Vándorgyűlése (2021. szeptember 14-15.)
1. szekció - Vízkárelhárítás - 23. Dr. Szlávik Lajos (nyugdíjas, MHT elnök): A 2010. októberi vörösiszap-katasztrófa vízminőségi kárelhárítási munkái
Ajkán 1942 óta folyik timföldgyártás. Ezen idő alatt mintegy 30 millió t vörösiszap halmozódott fel, amelyet tíz tározóban helyeztek el. A vörösiszap a hatályos ELI szabályozás (94/904/EC direktíva) szerint nem veszélyes anyag. Bár a magyar szabályozás 2002. január 1. előtt kizárólag veszélyes hulladékként kezelte a vörösiszapot, később - az alkalmazott technológia függvényében - lehetőség volt a „nem veszélyes hulladék" minősítésre is. (2010-ben Ajkán, a MAL Zrt-nél tárolt vörösiszap nem minősült veszélyes hulladéknak.) A környezetbe kikerülő vörösiszap azonban potenciális veszélyforrás, amely mind a vele érintkező lakosságot, mind az élővilágot, mind a környezetet (levegő, víz, talaj) veszélyeztetheti. A vörösiszap elsősorban erősen lúgos jellege miatt veszélyezteti az élővilágot, valamint az épített és a természeti környezetet. A vörösiszap átlagosan 24-45%-a vas-oxidot, és egyéb fémvegyületeket (15-28% alumíniumoxidot, 3-11% titán-dioxidot, 5-20% szilícium-dioxidot, 5-12% nátrium-oxidot és 1-3% kalciumoxidot) is tartalmaz. 1% alatti mennyiségben gallium-, vanádium- és ritkaföldfém-oxidok is találhatók benne. Az ajkai X. tározóból kiömlött vörösiszap az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) utólagos vizsgálati eredményei szerint kiugró fémszennyezettséget nem mutatott. A nátrium-hidroxiddal (marónátronnal) ki nem oldott maradék szilárd anyag erősen lúgos marad; pH-ja általában 10-11 közötti, a 12-t ritkán éri el. A pH ennél nagyobb értéke (jellemzően 12-14 között) egyértelműen arra utal, hogy a vörösiszapot nem mosták át megfelelően a nátrium-hidroxid visszanyerése és hasznosítása érdekében. Eredeti nedvességtartalma 40- 45%; ebben az állapotában még szivattyúzható; így locsolják ki a tározó részmedencéibe (az ún. kazettákba). Víztartalmát hosszú ideig nem veszíti el, emiatt a plasztikussági határ közeli vagy a feletti állapotban van, folyósódásra hajlamos, és a meggyengült gátszakaszokon csuszamlások vagy rogyások eseten az esővízzel feldúsított zagy akár nagyobb távolságra is kifolyhat a tárolótérből. 4. A ZAGYGÁTAKRÓL Mintegy ötezer éve épülnek gátak a Földön; számuk egyes becslések szerint megközelíti a félmilliót. A gátépítés tudománya folyamatos fejlődésének, az ismeretek bővülésének köszönhetően a nagygátak tönkremeneteli aránya napjainkra 0,2% alá csökkent, sőt az igazan nagy gátak tönkremenetele még ennél a törési aránynál is kisebb. A gátak „mostohagyermekei" a zagygátak, melyekre kisebb figyelem irányul, alapozásuk és magasításuk sokszor ad hoc döntések alapján készül, nemegyszer a gyakorlat jelöli ki az alkalmazott technológiát úgy, hogy ebbe a tervezőt nem is vonják be (Nagy 2011a, 2011b, 2012). Magyarország 2000-ben szembesült a zagygátak problémájával, amikor - néhány hét különbséggel - két, Romániában lévő zagytározó gátja is átszakadt. A 2000. január 30-i, Nagybánya melletti zagygát szakadása eredményezte az emlékezetes cianid szennyezést a Szamoson és a Tiszán. Ekkor még nem vont le senki olyan következtetést, mely feltételezte volna, hogy ezekhez hasonló eset hazánkban is előfordulhat. Tíz év telt el és a MAL Zrt. esete irányította rá a figyelmet a hazai zagygátakra. A zagygátak tervezése, szakértése, állékonyságának számítása külön szakterület (hasonlóan a nagygátak tervezéséhez), mely speciális ismereteket igényel. A problémakör nagyságát a millió t vörösiszap halmozódott fel a zagytározókban szerte az országban. Ez Magyarországon a legnagyobb tömegben előforduló veszélyes hulladék.
