A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVII. Országos Vándorgyűlése (Pécs, 2019. július 3.)
2. SZEKCIÓ - Az árvíz- és belvízvédelem időszerű feladatai / Vízkárelhárítás - 17. Priváczkiné Hajdu Zsuzsanna (ATIVIZIG) - Varga Dalma (SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar) - Dr. Bíró Tibor (NKE Víztudományi Kar) - Hubayné Dr. Horváth Nóra (SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar): Tájhasználati változások hatása belvízvédelmi létesítményekre
Priváczkiné Hajdú Zsuzsanna1, Varga Dalma2, dr. Bíró Tibor3, Hubayné dr. Horváth Nóra4 TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁSOK HATÁSA BELVÍZVÉDELMI LÉTESÍTMÉNYEKRE 1 haj cluzs @ati v izig.hu. Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 2dalmavrg050@gmail.com, SZIE-TÁJK, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs tanszék 3Biro.Tibor@uni-nke.hu, NKE, Víztudományi Kar 4Hubayne.Horvath.Nora@tajk.szie.hu, SZIE-TÁJK, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs tanszék 1. Bevezetés Jelen cikk célja a belvízi rendszereket érő hatásokra vonatkozóan egy olyan - a felülvizsgálatuk során alkalmazható - elemzési módszer kidolgozása, amely újszerű megközelítésben egyesíti a vízépítő mérnöki, valamint a tájépítészeti-ökológiai szemléletet. A tájban bekövetkező változások egyik legmeghatározóbb indikátora az antropogén jelenlét, tevékenység. Alapvető emberi igény, az élet feltétele a víz - akár a természetes vizekre, akár az ivóvízbázisra gondolunk. A tájat természetes folyamatok (pl. éghajlati, időjárási tényezők, vízhálózat változásai mennyiségi és minőségi értelemben is) és az ezeket sok esetben módosító vagy csak felerősítő, illetve kiegészítő mesterséges behatások alakítják. Az ember megjelenésével a Földön az egykori természetes felszínborítás szinte teljesen átalakult. Minden földtörténeti kornak megvan a maga sajátossága, de alapvetően minden változás kiinduló alapja a táj szerkezetének emberi igényekhez illeszkedő megváltoztatása. Mindezen általánosságok a felszíni vizek körüli területekre fokozottan érvényesek. A Kárpát-medence sajátos vízjárási adottságai miatt Magyarország vízkároknak kitett területen helyezkedik el. (Pálfai, 2004) A vízrajzi és földrajzi adottságok miatt a vízbő és vízhiányos időszakok egyaránt sújtják e vidéket, így az ár- és belvizeknek, aszálynak kitett területeken a vízgazdálkodás az elmúlt időszakban, jellemzően az 1840-es éveket követően, nagy ütemű fejlődésnek indult. A XIX. században a mezőgazdasági termőterületek iránti társadalmi igény alapozta meg a meginduló folyószabályozási munkálatokat, amelyek során árvízvédelmi töltésekkel akadályozták meg a folyó árhullámainak kiterülését a jó minőségű termőterületekre, s amely munkálatok egyben a folyó menti települések felvirágzásához is jó alapot teremtettek. Azonban hamarosan a belvízzel szembesültek a területen élők: a csapadékból keletkező lefolyások éppen a védtöltés miatt nem tudtak a befogadó folyókba jutni, s nagy elöntéseket, ezzel együtt pedig hatalmas károkat okoztak. Ennek folyamán indultak meg a síkvidéki vízrendezési munkálatok, melyek során csatornák, szivattyútelepek épültek. Ezen munkálatok nem csak műtárgyak építésében nyilvánultak meg, hanem a tervezés, a kutatás, a tudományos alapok megteremtése is virágzásnak indult. A korszak mérnökei a nyugati, hasonló adottságú területek (pl. az olasz Pó-vidék vagy Hollandia mélyalföldi területei) tapasztalatait, korszerű megoldásait is igyekeztek átvenni, hasznosítani. A napjainkban „használatban lévő” belvízrendszereket jellemzően az 1960-80-as években alakították ki. Az azóta eltelt évtizedek 1
