A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)

12. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 13. Dr. Vadászi Marianna (ME - Alkalmazott Földtudományi Kutató Intézet) - Bitay Endre (VIKUV Zrt.): Termálkútfúrás története Magyarországon

A húszas évek végét, harmincas évek elejét már a mélyebb artézi kutak fúrásának időszaka jellemzi. A kifejezetten hévízfeltárási céllal mélyített kutak sorát a szolnoki Tisza Szálló előtti köztéren létesített kút indította 952 m mélységgel, 9 béléscsőoszloppal bélelve.

A 872,8 - 877,8 m-ben hasított béléscső mögötti homokrétegből 1300 1/p hozammal, 53-54 °C-os víz mellett 210-220 m3 gáz érkezett a felszínre. A gáz leválasztására az utca szintje alatt zárt tartályt alakítottak ki, erre a célra létesített aknában. Az aknában lévő 150 mm-es tolózár alatt még nem volt leágazás, így javítás csak a kút teljes lezárásával volt lehetséges. (2. ábra)

Forrás: Csath, 1973

2. ábra A szolnoki Tisza Szálló hévízkútjának kiképzése

A kúttechnika fejletlensége és a kedvezőtlen földtani viszonyok miatt egyre mélyebbre kellett mélyíteni. A túlfolyó víz meleg volt és kevés, a komplex felhasználást később ismerték fel. A Magyar Királyi Földtani Intézet 1933-35. évi jelentésében ifj. Lóczi Lajos azonban már külön kihangsúlyozza a termálvizek feltárásának és szükségességének fontosságát. „Alföldünk forróvízkincsét fel kell használnunk hőenergia-nyerésre. Nem csak városok fűtésére, balneológiái célokra, hanem melegházi iparnak (virágház) létesítésére is alapot nyújthatnának a fúrások útján feltárt vizek.” A fenti időszakot mélyfúrási hévízkútkiképzés tekintetében még nem jellemezte egységes kútszerkezeti rendszer, a kincstári következetes kútfej kiképzés helyett csőmagasításos rendszert alkalmaztak.