A Magyar Hidrológiai Társaság XXXVI. Országos Vándorgyűlése (Gyula, 2018. július 4-6.)

2. SZEKCIÓ - Vízgyűjtő-gazdálkodás - 7. Nagy Tamás (ADUVIZIG): Az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság működési területére vonatkozó Vízkészlet-gazdálkodási Térségi Terv alkalmazása a felszín alatti vízkészleteket érintő öntözési vízkivételek engedélyeztetésében

céllal termelés alá vonva, illetve a nagyobb mélységekben elhelyezkedő vízadók öntözés szempontjából kedvezőtlen kémiai paramétereiből adódóan a modellvizsgálatok döntően a talajvízadó mellett csak a sekélymélységű rétegvízadóra vonatkozó, többlettermelések által okozott mennyiségi hatásokra koncentráltak. Első változat: 2016. évi öntözésfejlesztési igények Az hatásvizsgálatok szempontjából az alapállapothoz, tehát a 2015. évig terjedő időszakhoz képest a felszín alatti vízkészletek további mennyiségi terhelését jelentő, 2016. évre vonatkozó öntözésfejlesztési igények az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság működési területén a 2016. év folyamán kiadott és 2016-ban hatályban lévő vízjogi üzemeltetési- (10 db), vízjogi létesítési- (33 db) és elvi vízjogi engedélyekben (80 db) foglalt lekötött, öntözési célú vízmennyiségek alapján lettek meghatározva. Az öntözési célú vízkivételek mellett az „1” változat felszín alatti vízkivételei 2 db jelentős volumenű, vízjogi létesítési engedéllyel rendelkező, tervezett víztermelést is tartalmaznak: ■ GRAND-DUEX Kft., Akasztó 30.000 m3/év lekötött vízmennyiség - p. 1.15.1 felszín alatti porózus víztest ■ Márka Udítőgyártó Kft., Lajosmizse 432.000 m /év lekötött vízmennyiség - p. 1.14.1 felszín alatti porózus víztest. A 2016. évre vonatkozó öntözésfejlesztési igények által generált öntözési célú vízkészlet lekötések összegét, felszín alatti víztestenkénti bontásban az alábbi táblázat és grafikon mutatja be. Víztest kód 2016-ban üzemelő új és tervezett vízkivételek száma (db) Lekötött öntözési célú felszín alatti vízkészlet (m3/év) p.1.14.1 1 6240 p.1.15.1 4 443434 p.1.15.2 1 13953 p.2.16.1 1 2450 sp.1.14.1 10 97613 sp.1.14.2 4 30918 sp.1.15.1 74 480971,5 sp.1.15.2 14 225898 sp.2.16.1 7 126668 sp.2.10.1 6 56740 sp.2.11.1 1 1400 3

Next

/
Thumbnails
Contents