A Magyar Hidrológiai Társaság XXXV. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróváron, 2017. július 5-7.)

10. SZEKCIÓ - A vízgazdálkodás története - 15. Dr. Szakál Tamás (SZE): Wittmann Antal emlékezete és a Magyaróvári Akadémia megszületése

felismerése, hogy újszerű vízgazdasági politikát érdemes folytatni. Az Alföld példáján keresztül mutatta meg, hogy ahhoz, hogy a terület modem értelemben vett kultúrtájjá váljon, a vízmentesítés és védekezés csak az első lépés. Fontos az árvizek ellen védekezés, de ez csak az első lépés, amelyet a vizek szervezett felhasználásának kell követnie. Második lépésként a vízhasznosítás és az öntözés megszervezése a cél. Jellemző újszerű látásmódját szemlélteti a következő idézet: „Bármennyire magasztosnak és hősiesnek tűnjék is fel a természet ellen küzdeni, de ha e küzdelem a biztos vereség csíráját rejti magában, a harczot ily legyőzhetetlen ellenséggel meg nem kezdeni- az eszélyesség parancsolja. Az eddigi folyamszabályozások a természetnek ily harczra kihívásában állottak, s csuda-e, ha rendesen vereséggel végződtek? Tanuljunk esélyességet az egyiptomiaktól, kik a Nílusnak régi medréhez hozzá sem nyúltak, s hogy mégis a nagy áradások veszélyeitől meneküljenek, új, a régivel párhuzamosan medret ástak, alapját vetve meg ilyképpen egy második virágzó országrésznek”. A szövegből látható, hogy a kor aktív, természetet mindenképpen leigázó, kiigazító szabályozások helyett a természettel összhangban levő, mai szóval élve fenntartható jellegű megoldásokat javasol a táj használatára, és mindehhez nyitott módon felhasználja az emberiség múltbeli tapasztalatait, ami mindenképpen mai értelemben vett modem álláspontot jelent. Ez nyitottság és előremutató irány adja Kvassay mai jelentőségét.

Kvassay vízpolitikája, véleménye a hazai vízgazdálkodásról (Kvassay, 1918)

Kvassay saját vízpolitikájuk kapcsán kiemeli, hogy a hazai viszonyok miatt (csekély esésű folyók, kiterjedt síkságok) a legfontosabb vízi feladat az ármentesítés, és a két legjelentősebb folyónk a Duna és a Tisza. Ezeket a feladatokat az 1913-as állapotok szerint 78 víztársulat végzi, 400 millió korona értékben. Ebben bennefoglaltatik 173 vízemelő szivattyútelep ára, és ezek másodpercenként 223 köbméter vizet tudnak a töltéseken keresztül a folyókba beemelni, ami több, mint kétszeresen meghaladja az 1902-ben, Szegednél mért legkisebb vízállásnál lefolyó vízmennyiséget, ami 100 köbméter volt. Ezek az eredmények Hollandia, Olaszország és Franciaország hasonló munkálataival összehasonlítva párját ritkítóak, lényegesen jelentősebbek az említetteknél.

Kvassay felhívja a figyelmet a különlegesen kedvező, csak Németországgal és Oroszországgal összevethető adottságokra, mely szerint 4000 km hajózható természetes víziutunk volt abban az időben, ebből 1000 km közvetlenül a Duna, és 3000 km hajózható mellékfolyó. Megemlíti a már akkor is tervben levő Duna-Majna csatornát (amely végül a 20.