A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
2. szekció. A VÍZKÁRELHÁRÍTÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 3. Dr. Csejtei István (NYUDUVIZIG): Kebele árvíztározó működtetése az árvízvédekezésre vonatkozó jogszabályok és egyéb előírások alapján
A folyó vagy szakasz megnevezése; . . - 1 A folyón lévő Jelentős vízmércéi ken észlelt víz* állás %-ban Duna 75 Mellékfolyók: Rába, Rábca, Marcal 7Ö Zala 69 Sió 70 Dráva 80 Tisza: * fTiszabecs—Vásárosnarnény szakasz Vásárosnamény—Szeged 60 szakasz 75 Mellékfolyók: Túr 70 Szamos 65 Kraszna 75 Bodrog 75 Hernád 60 Sajó 70 Zagyva 70 Tárná 70 Berettyó Sebes-, Fehér*. Fekete Kettős 65 Kőrös 65 Hármas Körös 80 Maros 75 Időrendben következő jelentős vízjogi jogszabályok a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény és a végrehajtására kibocsátott 32/1964. (XII. 13.) Korm. rendelet. A törvény hatálybalépésével egyidejűleg a vízjogról szóló 1885. évi XXIII. törvény, valamint az ennek kiegészítéséről és módosításáról szóló 1913. évi XVIII. törvény még hatályban levő rendelkezései hatályukat vesztik. Mivel a törvény 1965-ben lépett hatályba az 1885. évi törvénycikk egyes részei 80 évig voltak hatályban! A törvény hatálya kiterjed: a) a felszíni és a felszínalatti vizekre, tekintet nélkül azok eredetére, hőfokára, vegyi összetételére és ásványi tartalmára (a továbbiakban: vizek); b) a vizek medrére és partjára, valamint az újonnan keletkezett szigetekre és a parti növedékre; c) a vízimunkákra és vízilétesítményekre, továbbá minden olyan munkára, létesítményre és tevékenységre, amely a vizek lefolyási, áramlási viszonyait, mennyiségét vagy minőségét, medrének vagy partjának állapotát érinti; d) a lakosság és a népgazdasági ágak (ipar, mezőgazdaság, közlekedés stb.) vízigényének kielégítésére szolgáló vízhasználatokra; e) a vizek kártételei elleni védekezésre; f) a vízügyi igazgatás körébe tartozó feladatokra. Itt már a szocialista viszonyokra jellemző fordulatok találhatók: