A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
9. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 10. Kovács Kálmán Árpád (Veritas Történetkutató Intézet): Az osztrák Államtanács és a magyar vízügy fejlődése (1761-1772. 11. Körösmezei András (Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár): A Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár vízimalmokra vonatkozó iratanyagának bemutatása néhány példán és a malomkutatás a levéltárban
részeinek tekinthetőek, melyen keresztül nekünk is nagyobb lehetőséget biztosítanak a korabeli magyarországi viszonyok megértésére. Ha az ügyek Jelentéktelenségének” alapvető jellemzőjére gondolunk is, gazdálkodási (földesúri) ismeretekkel azért mindenképpen rendelkező idegenek proponálták Mária Terézia azon döntéseit, hogy adott helyeken milyen sarkantyúépítési módszert alkalmazzanak, milyen mechanikus gépet vegyenek alkalmazásba, kinek, hová, milyen napidíjjal való kiküldetését eszközöljék, honnan verbuválják a magyarországi folyókra is alkalmazható típusok hajóépítő mestereit és hová telepítsék ezeket le stb. A kérdésben fel kell hívnom a figyelmet a temesi Bánság (Temeswarer Banat) nevű 1717- 1778 között létezett magyar koronához tartozó, de külön kormányzott szerv jelentőségére, melyet a bécsi udvar a magyarországi átalakítások modelljévé kívánt tenni. Az első ténylegesen hatékony vízimunkálat itt kezdődött el 1728-ban a Bega szabályozásával. Ezek végső szakaszában kapott uralkodói utasítást a Magyar Udvari Kancellária a mocsárkiszárítások segítő támogatására. A Temes és a Bega 1760-as összekötése és a Temesvári Kereskedőtársaság (Temeswarer Handlungs-Compagnie) csődje vezetett 1761- től a magyar- és horvátországi folyók szabályozását érintő első nagyobb állami befektetésekhez. Ezek célja az volt, hogy megteremtsék a Bánságban már megfelelő minőségben előállított gabona tengeri kivitelének és az itt termelt kender (tengerhajózási felhasználásának feltételeit, és ezáltal az alapvetően veszteséges mintatartományt nyereségessé tegyék. A 60-as években kibontakozó dinamikus ausztriai és csehországi (manufakturális) iparfejlődés igényelte az olcsó magyarországi élelmiszer- és nyersanyagszállítmányokat, melyek nélkül a városiasodás ottani üteme nem volt fenntartható. A vízszabályozás folyamatának fontos katalizátora lett az 1770-71-es csehországi éhínség is, melynek fő tapasztalata az volt, hogy nem elég az „élő gabonaraktár”-ként funkcionáló Magyarország birtoklása, ha annak termékeit nem tudják megfelelő mennyiségben, megfelelő idő alatt és megfelelő áron a ciszlajtán területek felé szállítani. Az Államtanács napi működésének vizsgálata így azt a tapasztalat-összegződést is nyomon követhetővé teszi, mely Franz Anton von Raab udvari tanácsos kiküldetésének idejére már megalapozott döntések meghozatalát tette lehetővé a magyarországi vízügy területén.
