A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
8. szekció. VIZES ÉLŐHELYEK VÉDELME - 6. Dr. Dévai György - Miskolczi Margit (Kossuth Lajos Gimnázium, Tiszafüred) - Jakab Tibor (DE): A Nagy-morotva élőhelyi sokszínűsége a szitakötő-fauna alapján
2. Az odonatológiai vizsgálatok jelentősége A természetes élővilágban rejlő ’információkészletnek’ óriási jelentősége van. Az élővilág oldaláról érkező jelzések adatszerű gyűjtésével, a változások tér-időbeli rögzítésével és a háttérváltozókkal történő összevetésével a természetes élővilág a környezetminőségi állapot legérzékenyebb és legkiválóbb indikátorává válhat. Az ilyen típusú vizsgálatok nyomán az utóbbi években világszerte felismerték, hogy a természeti környezet egyre fokozódó romlása és mind súlyosabb károsodása igen sokszor megelőzhető lenne, ha kellő mennyiségű és megfelelő minőségű információnk lenne az élővilág emberen kívüli részének azon jelzéseiről, amelyek a károsodás nagyobb mértékű fellépése előtt már indikálják a környezetminőségben bekövetkező változási (sajnos ma még többnyire csak romlási) folyamatokat (JAKUCS és DÉVAI 1985). Ezek a felismerések arra ösztönözték a biológusokat, hogy az újabb és újabb vizsgálatok egész sorának bevezetése mellett a rendelkezésre álló információkat is összegyűjtsék, válogassák, rendszerezzék és értékeljék, annak érdekében, hogy az élőlények előfordulási mintázatainak rendkívüli változatosságában minél sikeresebben eligazodjanak (DÉVAI et al. 1994). Az élőlénycsoportok faj összetétele alapján ugyanis, főleg ha azt az egyes fajok általános előfordulási gyakorisága tükrében értékeljük, bármely területről nemcsak jól összehasonlítható, hanem mutatószámokkal is egyértelműen jellemezhető képet alkothatunk. Az ezen az alapon végzett minősítés tehát különösen alkalmas a biodiverzitás-monitorozási rendszerek keretében az ún. területi flórák és faunák természeti értékének meghatározására, továbbá a pozitív vagy negatív irányú változások jelzésére és elemzésére (DÉVAI és MISKOLCZI 1987). Ezeket a célokat számos élőlénycsoport vizsgálata alapján sikeresen el lehet érni. Közülük is kiemelkednek azonban a makroszkopikus gerinctelen állatok, s a soraikba tartozó szitakötők. A szitakötőket életmódbeli sajátosságaik, ill. a róluk rendelkezésre álló információk minősége és mennyisége erre a célra jelenleg alkalmasabbá teszi más csoportoknál. A szitakötők ugyanis azok közé a vízből kirepülő, kétéltű (amfibikus) életmódot folytató rovarok közé tartoznak, amelyeknél nemcsak a lárva, hanem az imágó is hosszabb élettartamú, életfunkcióik teljes spektrumúak, s ezért nagyon alkalmasak a környezeti változások, különösen a strukturális sajátosságok legátfogóbb indikálására, főként alföldi víztereknél. Másrészt az is jelentősen növeli felhasználhatóságukat, hogy az amfibikus rovarcsoportok többségétől eltérően a szitakötőket a tudományosan legjobban feldolgozott rovarrendek közé sorolhatjuk, nemcsak globális és európai értelemben, hanem hazai viszonylatban is (DÉVAI 1997). Az elmondottak alapján érthető, hogy a szitakötők nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt a biodiverzitás felméréséhez és monitorozásához általánosan használt élőlénycsoportok közé tartoznak (MOORE 1997), különösen síkvidéki vízterek esetében. A hazai szitakötőkről viszonylag sok és jól feldolgozott adatunk van (DÉVAI et al. 1994), s szünbiológiai (chorológiai, fenológiai, populációdinamikai, taxocönológiai, etológiái, ökológiai) sajátosságaikról is elég megbízhatóak az ismereteink (CORBET 1999; STERNBERG és BUCHWALD 1999, 2000). Rendelkezésünkre áll továbbá egy olyan odonatológiai élőhely-minősítési eljárás (DÉVAI és MISKOLCZI 1987), ami a szitakötőfaj együttes országos előfordulási gyakoriság szerinti összetételének elemzésére alapozva lehetővé teszi a vizsgált vízterek értékkategóriákba sorolását és minősítését. 3. A felmérési helyek kijelölése A Nagy-morotva korábban elég egységes kinézetű medrében a rehabilitációs-rekonstrukciós beavatkozások nyomán eltérő habitusú és sajátosságú mederrészletek alakultak ki. 2005-ben két egymástól távol eső helyen, az alsó és a felső mederrészleten jelentős felületre kiterjedő 2
