A Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos Vándorgyűlése (Debrecen, 2016. július 6-8.)
3. szekció. A TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS IDŐSZERŰ FELADATAI - 27. Szurdiné Veres Kinga - Szalai József (Országos Vízügyi Főigazgatóság): A vízrajzi monitoring vizsgálata a Zagyva Szentlőrinckáta vízmérce-szelvény fölötti részvízgyűjtőjén
Ahhoz azonban, hogy mind az értékeléseket, mind az azokból levonható következtetéseket megfelelően lehessen, akár egy összetett, a stratégiaalkotás folyamatának egyik lépését jelentő mégoly összetett módszert alkalmazó lépése után értékelni elkerülhetetlen a történeti földrajzi feljegyzések beható tanulmányozása is. (Melyek lehetnek esetenként „csak” tudománytörténeti érdekességek, de olyan fontos feljegyzések is, amelyek akár egy váratlan helyen bekövetkezett töltésszakadás okát is felismerhetővé teszik.) A Zagyva vízgyűjtőjének vízrajzi-vízügytörténeti eseményeiről is feltárhatók ilyen feljegyzések, melyek közül néhány ismertetésével a jelenlegi vízrajzi észlelő-mérőhálózat felülvizsgálatának fontosságára irányítgató a figyelem. írásos dokumentumok igazolják, hogy a jászok már a XVIII. század elején, 1711-ben „gát”-at emeltek a fenyegető árvizek ellen, mivel a Zagyva mai alföldi vízgyűjtőjén Jászberény - Jászjákóhalma közötti ’horpadásban’ hatalmas mocsarak terjengtek. {Nemes, G. (1981) In.: Vízminőségi Tájékoztató, 2001.) Id. Bedekovich Lőrinc, földmérő és vízépítő mérnök nevéhez fűződik a Zagyva, a Tárná és a Galga folyók szabályozása, a területeken lévő ősmocsarak lecsapolása, vízrendezés és az ármentesítési munkálatok megkezdése valamint a települések védelmét biztosító csatornák, töltések építése. Az 1939-1941. évek rendkívüli csapadékosak voltak, amelynek következtében jelentős mezőgazdasági károk keletkeztek. 1940. március 24-29. között levonult árhullám ideje alatt két töltésszakadás következett be. Ezt követően a mederszabályozással együtt készültek el a Zagyva mentén azok a védművek is, melyek a meder 1941-1942. között végzett kotrásakor épültek, a mederből kiemelt anyagból. Ezek a védművek depónia jellegű építmények voltak, nyomvonalukat úgy alakították ki, hogy azokat későbbi fejlesztések során át lehessen építeni azokat árvédelmi töltésekké. 1956-ot követően több ütemben folytatódott a depóniák töltéssé való átépítése, az 1963. évi nagy jeges árvízig, még csak néhány szakaszon fejeződött be. Az árhullám 1963. március 7. és április 5. közötti időszakban vonult le és ezeknek az eseményeknek döntő szerepe volt abban, hogy a Zagyva és a Tárná töltései a mai szintjükre kiépültek. A töltések az akkor érvényes Q2% árvízszint felett külterületen +0,5 m, belterületen +0,70 m biztonsággal kerültek kiépítésre az adott szakaszokon. A töltések meredek rézsűhajlással (1:1,5—1:3 között) és a mai előírásokhoz képest keskenyebb töltéskoronával (3,0 m) készültek. Az összefüggő nagyvízi szabályozási munkák 1987-ben fejeződtek be (Papanek, 2013.). A KDVVIZIG 1971-ben tanulmányt készített „Zagyva tározós vízrendezése” címmel a zagyvái árhullámok mérséklésére, melyben összesen 6 tározó megépítésének lehetőségét vizsgálták: ezek a Mizserfai-, a Csengőkúti-, a Maconkai-, a Tarján-pataki-, a Mátraverebélyi- és a Sámsonházi-tározók. A tározórendszer legfontosabb elemeiként a Tárj án-pataki-tározó, a Maconkai-tározó és a Mátraverebélyi-tározó több mint 6 millió m3 tározó térfogattal a 1970- es évek folyamán kiépült, melyek feladata a Hatvan felett mértékadó vízhozam-csúcsok csökkentése volt. (VIZITERV, 2000.) A KDVVIZIG által készített tanulmány rávilágított arra a tényre, hogy a Zagyva-Tama vízrendszerre tervezett tározók megépítésére nagy szükség van. A Zagyva-Tarna Vízgazdálkodási Szabályozó Rendszer (ZT VSZR) kiépítése az 1974. októberi árvíz idején már folyamatban volt. A távmérő állomások megléte fontos információt szolgáltatott volna a magasabb területekről levonuló árhullámokról, amelyből következtetni lehet a lefolyás hevességére és az árhullám terjedési sebességére.- 16 -
