A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)
9. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 3. Bordás Csaba (TIVIZIG): A Keleti-Főcsatorna keletkezés- és építéstörténete
Az árvédelmi töltést árvíz idején nem csak az átázás fenyegette, hanem a hullámverés elhaboló hatása is. A legutóbbi ezredvégi és -eleji árvizek egyik jellemzője volt, hogy a tartós árvízi terhelés nyugodt, szélmentes, békés időjárással kapcsolódott egybe. Amíg csak lenge szél fodrozta a kiterjedt vízfelszínt, az nem okozott komolyabb gondokat. Azonban egy viharos, szeles idő nagyon komoly károkat tud okozni, s a múltban nem esetben történt emiatt töltésszakadás. Persze ennek kivédésére is számos műszaki eljárás született a múltban, ezek egy része az adott helyszínen az árvíz idején kiépített, természetes anyagokból (szalmaköteg, karózott rőzseköteg, stb.) álló, hullámcsillapító hatású megoldás volt, de az igazi megelőzést a veszélynek kitett töltések téglaburkolata jelentette. Itt is a többszöri balsiker nyitotta meg az érdekeltek pénztárcáját a költségesebb, de biztosabb megoldás irányába. Tudni kell azonban azt is, hogy ezt a költségesebb megoldást csak települések belterületén alkalmazták, ott ahol tartani lehetett a parti töltés elrongálódásától. Péch József kiváló Gátvédelem (1892) című munkájában Szojka Gusztáv társulati főmérnök 1878-ban készített téglaburkolatos megoldását tartotta az első próbálkozásnak ezen a téren. Szojka a Mindszent-apátfalvi Ármentesítő Társulat „nagy-vetró”-i, több mint 1 km-es szakaszát látta el téglaburkolattal, s az kiválóan ellenállt a hullámverés károsító hatásának. Persze a téglaburkolatnál a következőkre kellett figyelemmel lenni: egyrészt, hogy a téglaburkolat szilárd és vízzáró legyen, a burkolandó gáttestet ne friss föld felhordásával, hanem egy teljesen beállt (megülepedett) gátoldal lenyesésével tegyék alkalmassá a burkolásra, csakis gondosan válogatott fagyálló téglákat alkalmazzanak, a téglákat a beépítés előtt alaposan át kell áztatni, hogy amikor a híg portlandcement tejet ráöntik az elkészült falra, akkor egyrészt a cement minden mélyedésbe, fugába és repedésbe befolyjon, s ezáltal vízzáró felület alakuljon ki, másrészt a szükséges induló nedvesség is rendelkezésre álljon... A kedvező tapasztalatok után a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium ezt is bevette az alkalmazható eljárások közé, 1882-ben engedélyezte a Körös-Tisza-Maros közi gátak akolszegi szakaszán, mintegy 1300 m hosszan a téglaburkolat kiépítését. Ezek után nézzünk egy ma is létező, ill. felújítás alatti téglaborítást: Csongrádban például 1880-ban egyezség született a m. kir. közmunka és közlekedésügyi miniszter megbízottja, Kiszely Károly vízépítési felügyelő és a város vezetősége között, hogy az északi Tisza part víz oldali rézsűjét 4,5 km hosszan téglával burkolják ki. Ezzel próbálták ugyanis a túl parton lévő, s töltésekkel még nem védett Nagyrét felőli hullámverést kivédeni. A munka kivitelezője Eszes Mátyás csongrádi földbirtokos és gőzmalom-tulajdonos volt. Az ezt megörökítő tábla a jobb parti töltés 84+432 km szelvényben lévő csongrádi állami vízmércénél, a Réthi János utca végén található, a következő szöveggel: EZEN KŐBURKOLATOT ÉS VÍZMÉRCZÉT ÉPÍTETTE ESZES MÁTYÁS CSONGRÁDI VÁLLALKOZÓ AZ 1887-IK ÉVBEN. A téglaburkolatok később egyre jobban elterjedtek, de az alkalmazott építési technológia miatt nem mindenütt váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Csongrádon például a 2000. évi árvíz után komoly helyreállítási munkákra volt szükség, 2004-ben pedig megkezdték a tégla betonburkolattal való felcserélését. Az új burkolat fölé épített tégla mellvéd esztétikus külsőt kölcsönöz az egész partvonalnak. Hasonló feladatot lát el a Hármas-Körös bal partján fekvő Kunszentmárton téglaburkolatú
