A Magyar Hidrológiai Társaság XXXII. Országos Vándorgyűlése (Szeged, 2014. július 2-4.)
9. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 3. Bordás Csaba (TIVIZIG): A Keleti-Főcsatorna keletkezés- és építéstörténete
Ár- és belvízvédelmi téglaépítmények a magyar tájban Fejér László1 Amikor a magyar folyók átfogó szabályozása a tiszai vízimunkákkal kezdetüket vették 1846- ban, az nem volt nyilvánvaló a munkákban érdekelt birtokosok előtt, de még maguk a mérnökök sem voltak ezzel igazán tisztában, hogy nem csupán az ármentesítés (a folyó mederszabályozását követő töltésépítés), hanem a belvízrendezés költségeit is ki kell izzadniuk. Azonban ahogy teltek az évek, s épültek az ármentesítő töltések, s bizonyos területek továbbra is olyan víz alatt álltak, amelyek nem a töltések alatt átszivárgásból származtak. Ezek a vizek a szakirodalomban megkapták - eredetüktől függően a „külvíz”, vagy a „belvíz” elnevezést - ám a hétköznapi szóhasználatban a belvíz lett az összefoglaló nevük.2 Árvédelmi műtárgyak építése Tudnivaló, hogy ahol a nagy hazai folyó futnak végig az ország sík területein, ott nagy hiány van az egyik legősibb építőanyagból, a kőből. Igaz a folyók forrásvidéke, a hófödte Kárpátok építőkőben nem szűkölködik, ráadásul a folyót ki is lehetett használni a kövek szállítására, de ez a 19. század második felében nem volt annyira egyszerű, s bizonyos értelemben kifizetődő sem. Az árvédelmi töltések a helyszínen található, s a humuszrétegtől megszabadított földanyagból épültek. Ezek vízzárósága azonban nem volt teljesen azonos, voltak jobb és gyengébb minőségű földanyagok. Éppen ezért igen nagy gond volt az árvédelmi töltések szilárdságával. Sok helyütt a Tisza völgyében nem volt kézügyben olyan föld, amely tartósan ellent tudott volna állni az árvízi víznyomásnak. A 90%-ban szikes anyagú talaj és a hasonló minőségű töltéstest átázása miatt az erős szivárgások gyorsan kifejlődtek és hozzájárultak nem egy esetben a töltésszakadáshoz. Akkoriban még nem volt olyan fejlett talajmechanikai háttere a vízépítkezéseknek, mint napjainkban, s hogy a talaj mit bírhat ki, azt az építésvezető mérnök tapasztalata döntötte el. Aztán vagy igaza volt, vagy sem. Azt viszont tudták eleink, hogy a gátak alatti átszivárgás végzetes lehet árvíz idején a töltésre nézve, ezért a kritikus szakaszokon vagy agyagmagot építettek a töltések hasába, vagy pedig - s szempontunkból ez az érdekesebb - szigetelő téglafalat húztak az agyagmag helyett. Az 1874. és 1876. évi Körös árvizek töltésszakadásokat okoztak a Bodzás zugban, majd jött a Szegedet is elpusztító 1879-es árvíz, amikor ugyanezen térségben - bár szádfalak leverésével is küzdöttek az átszivárgás ellen - a gát közel 50 méter szélességben átszakadt. Az árvíz utáni szemle megállapította „szerfelett laza anyagból épült a töltés”, s ráadásul nemcsak a bedolgozás hagyott maga után kívánnivalót, hanem az anyag 90%-ban szikes is volt. Amikor a töltés egy évvel később megint átszakadt, a gondolat tetté érett a társulati műszaki közegekben és a töltés belsejébe vízzáró téglaréteget építettek. 1885. A Hosszúfoki Ármentesítő Társulat a Körösöknél első alkalommal épített mészhabarcsba rakott szigetelő téglatámfalat, amelyet 460 m hosszúságban „húztak” bele a töltéstestbe. Ennek alapja 0,5 m mélyen ért a talaj szint alá, s ugyancsak fél méter magasan haladta meg az 1879. évi árvízszintet. 1886. Ugyancsak a Hosszúfoki Társulat egy 50%-ban szikes töltéstestet erősített meg 144 m hosszan. Ennek falvastagsága 30 cm volt.3 1 Mérnök, technikatörténész, c. főisk. docens 2 A belvíz fogalma a nemzetközi szakirodalomban is igen hézagos, mert bizonyos értelemben hazai specialitásról van szó. 3 A kérdéssel részletesen foglalkozik Góg Imre, az irodalomjegyzékben megadott tanulmányában
