A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 19. Dr. Szlávik Lajos - Kaján Imre (EJF): Az 1838. évi pest-budai árvíz esemény-története és utóélete
Az 1838. évi pest-budai árvíz esemény-története és utóélete Dr. Szlávik Lajos - Kaján Imre 175 évvel ezelőtt, 1838 márciusában a főváros történetének legnagyobb természeti katasztrófája zajlott le. Cikkünkben ennek a rendkívüli eseménynek a lefolyására és következményeire emlékezünk. A XVIII. század utolsó harmadától Pest-Buda erőteljes fejődésnek indult. Gyorsan nőtt a lakosság száma: 1804-től 1838-ig Budán csaknem másfélszeresére, Pesten két és félszeresére, és elérte a százezret. Emeletes házakat, szállodákat, palotákat építettek a pesti Belvárosban; pompás középületeket emeltek, a Városházát, a Pesti megyeházat, a kereskedelmi csarnokot, a Vigadót - Pest kezdte megközelíteni az európai nagyvárosok színvonalát. A gyorsan fejlődő városoknak (főként Pestnek) a természetes állapotú, rendezetlen Duna egyre több gondot okozott. Az 1775. évi - addigi legnagyobb - jeges árvíz már figyelmeztető jel volt. 1775. február 15-17. között a Duna elárasztotta és összedöntötte Pest és Buda lakóházainak felét (611 házat). A 764 cm-es tetőző magasságot elért árvíz nyomán kezdett hozzá Pest vezetése - a mai Lehel tértől a Soroksári útig húzódó - árvízvédelmi töltés megépítéséhez. Ezzel a város vezetése Pest árvízvédelmét megoldottnak tekintette. Pedig a veszély nem múlt el. Az 1824-től készített Duna Mappádon dolgozó mérnökök tudták, hogy a folyó szabályozatlan volta bármikor hatalmas árvíz előidézője, kiváltó oka lehet. A jeges árvíz veszélyeire a pestbudai állóhíd tervei hívták fel a figyelmet. A szakértők állásfoglalása egyértelmű volt: nem a hídpillérek, hanem a Pest-Buda alatti rendezetlen, zátonyos Duna-szakasz ad okot félelemre. Az 1837-38-as tél igen hideg és csapadékos volt. Pest-Buda utcáit január-februárban többször is hóviharok tették járhatatlanná, már december közepén erős jégzajlás kezdődött, a hónap végén beállt a Duna. A Kopaszi- és a Nyúlfutási-zátonyokra ráült a jég és néhány nap alatt olyan jégtorlasz képződött, hogy 1838. január 6-án a víz elöntötte Buda alacsonyabban fekvő utcáit, és a Duna csak egy hét múlva tért vissza medrébe. Az időközben egyre kegyetlenebb hideg és az ezt kísérő havazás a torlaszokat tovább erősítette, olyannyira, hogy a Csepel-sziget csúcsán kialakult jégtömb hozzáfagyott a mederhez. Vásárhelyi Pál február 29-én felmérte és lerajzolta torlaszt [1. kép) és a helyzetet aggasztónak ítélte. Az „Atheneum" március 4-i számában cikksorozatot kezdett A budapesti állóhíd tárgyában címmel és abban megjósolta a minden addigit meghaladó árvíz bekövetkezését. J
