A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 8. Dr. Gerencsér Árpád (nyugdíjas): Vízmester képzés és megemlékezés néhány kiemelkedő vízmesterről
Vízmester képzés hazánkban 1941 Mórichida. ( Kis falú Győr-Sopron megyében, a Rába és a Marcal szorításában.) Kisfiú voltam, amikor meglátogatott bennünket nagybátyám, Varga Sándor az újdonsült vízmesteri diplomával. Egyszerre akcióba lépett, mint öntözési szakember és megszervezte édesanyám veteményes kertjének öntözését. Mi gyermekek tekertük a kút kerekét, s amint a vödör felérkezett, Sanyi bátyám az óriási tenyerével kiemelte a vödröt s a vizet a kiselejtezett esőcsatornába öntötte, ami a veteményes ágyásokra szállította az éltető vizet. A bőséges egyszeri öntözés is megsokszorozta a termést, s a család visszatérően emlegette a vízmester áldásos akcióját. Bennem a vízmesteri akció olyan mély nyomokat hagyott, hogy már középiskolás koromban, majd az egyetemi tanulmányaim során is az öntözés volt a hobbim, s majd a gépészmérnöki diploma megszerzése után rövidesen teljesült az álmom, mert sikerült a vízügyi szolgálatba elhelyezkedni s az aktív időszakom végéig e területen dolgozni. A munkám során sokszor találkoztam általam nagyra becsült olyan gyakorlati szakemberrel, akiről előbb, vagy utóbb kiderült, hogy vízmesteri diplomával rendelkezik. Az elmúlt időszakban nem igen kerültek szóba a vízügyi szakma igazi mesterei, s talán az én generációm az, amely még hosszabb ideig együtt dolgozott neves vízmesterrel, s ezért is éreztem kötelességemnek, hogy megemlékezzünk a vízmester képzésről és néhány neves vízmester kollégánkról A XIX század második felében hazánk fejlődése s ezen belül a vízgazdálkodás fejlesztése lendületet vett. A Tisza szabályozása 1846-ban a tiszadobi átvágással megindult ugyan, de a befejezéshez az 1879 XXXV. te. teremtette meg a feltételeket. Az érdekeltek által létrehozott társulatok szinte az egész ország területén megkezdték a folyószabályozási, árvízvédelmi és belvízvédelmi rendszerek kiépítését. A vízügyi munkáknak lendületet adott az 1879 - ben létrehozott kultúrmérnöki intézmény. A századvégi fejlődés mértékének érzékelésére íme néhány adat: 1897-ben a Rábán megépült az Ikervári duzzasztó és vízerőmű, a Tisza-völgyben 1893-ban a Sajfok-i, 1895-ben a Milléri és a Tiszaberceli, a Duna-völgyben 1896-ban a Báta-i és 1898-ban az Érsekcsanád-i belvízlevezető rendszer. A vízépítési munkák kivitelezésének irányításához a mérnökök mellet szükség volt középfokú végzettségű szakemberekre. Ezek képzését Kassán az 1875-ben létesült Gazdasági Tanintézetben kezdték el. Az első időben az itt képzett szakemberek „ rétmester"-i bizonyítványt kaptak.( A hazai öntözés ebben az időben főleg a rétek öntözését jelentette. Jelentős rétöntözés valósult meg az 1820-as években Mária- ligeten -88 kh - és Andornokon - 70 kh-.) A képzés három éves volt Az első két évet az új ismeretek megszerzésére, a harmadik évet a tanultak ismétlésére, begyakorlására fordították, mert akkor még tudták, hogy „ repetitio est mater studiorum". A képzés tartalmára enged betekintést az oktatott tantárgyak. Az I évfolyamon: szépírás, magyar nyelv, számtan-mértan, ásványtan, talajismeret, természettan, növénytan, rajz és szakmai gyakorlat. A II évfolyamon: szépírás, ügyirattan, ábrázoló mértan, tereptan, rétművelés, térképrajz, építészeti rajz és szakmai gyakorlat. Talán meglepő az oktatott tantárgyak közt a szépírás, ügyirattan és a magyar nyelv .Egységesen szépen írni, rajzolni minden technikával foglalkozó szakembernek tudni kellett, hisz a műszaki dokumentumok kézzel készültek. Az ügyirattan keretében pedig megtanulták az ügyek
