A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése (Gödöllő, 2013. július 3-5.)
11. szekció. A VÍZGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE - 8. Dr. Gerencsér Árpád (nyugdíjas): Vízmester képzés és megemlékezés néhány kiemelkedő vízmesterről
adminisztratív kezelését, a kiviteli munkák rendezett dokumentálását. A magyar nyelv tanítását pedig azt tette szükségessé, hogy egy-egy osztályban különböző nemzetiségű tanulók vettek részt. Például az 1909 beiratkozási könyv szerint a magyar mellett német, román szász és bolgár nemzetiségű tanuló is került az intézménybe. 1886—ban megjelent vízügyi törvény létrehozta a kultúrmérnöki kerületeket és az Országos Kultúrmérnöki Hivatalfelügyelete alatt és ekkor a rétmesteri iskolarész a Kassai Kultúr- mérnöki Hivatal irányítása alákerült. A nevét 1890-ben Vízmester iskola-ra változtatták. A tananyag a vízjogi törvény oktatásával és a gyakorlati foglakozás kiszélesítésével bővült. 1911-től a gyakorlati oktatásra még nagyobb hangsúlyt helyeztek az elméleti és közművelődési tananyagok rovására. 1914 nyarán a kassai iskola bezárta kapuit és csak 1921- ben a miskolci és a budapesti kultúrmérnöki hivatalok keretében indult újra a képzés. 1932-ben Miskolcon megszűnt az oktatás.1937-ben a megalakult Országos Öntözési hivatal vette pártfogásába a vízmesterképzést. Az oktatás színvonala nőtt s a korábbiakhoz viszonyítva nagyobb gondot fordítottak a hallgatók kulturális szemléletének fejlesztésére is. A „ bécsi döntés"-t követően Kassa visszakerült hazánkhoz és ezzel megnyílt a lehetőség a vízmesterek kassai képzésére. Sajnos ez csak 1943 áprilisáig tartott, mivel a tanulók nagy részét behívták katonának s így az iskola bezárta kapuit, és csak 1953 indult újra tanfolyami jelleggel néhány vízügyi igazgatóság keretében féléves-kétéves képzési időtartammal. 1956 júliusában tették le az utolsó vízmesteri vizsgát s 1962-töl a középfokú vízügyi szakemberek képzését a technikumokban oldották meg. ( Én sajnálom, hogy egyben a vízmesteri cím is elmaradt és a tanulók ezt követően már technikusi oklevelet kaptak.) Kik kerültek a vízmesteri iskolákba? Az első időszakban a katonaviselt és zömmel a vízügyi szervezeteknél már gyakorlatot szerzett, felnőtt férfiak kerültek felvételre. A katonaságnál megtanult rend, fegyelem és vezető készség nagy értéket jelentett a vízügyi szolgálatban is. Később a katonaviseltek mellett a polgárit vagy gimnáziumot végzettek domináltak, de a vízügyi szakterületi gyakorlat változatlanul kritérium volt. A legutolsó időszakban - a tanfolyam jellegű oktatásnál- pedig az volt a célkitűzés, hogy a már a vízügyi szakterületen képzettség nélküli dolgozók szakképesítést szerezhessenek. Érdekes egy pillantást vetni a „ beiratási könyv"-re. Az 1944 előtti időszakban a jelentkezők személyi adatai mellett rögzítést nyert az illető nemzetisége és vallása is. Az 1952 utáni időszakban a vallás helyett a párttagságot rögzítették. Az állami szolgálatban dolgozók képzési költségét és a nekik biztosított ösztöndíjat az állam fedezte, a magánszférából küldött tanulók költségét pedig a küldő szervezet biztosította. Általános szabály volt, hogy a tanulónak a szakképesítés megszerzése után bizonyos ideigáltalában 3 évig- a küldő szervezetnél kellett dolgoznia. Az állami és társulati szervezeteknél rendszerint szakaltiszti besorolást kaptak ( művezető, folyam- vagy csatorna felvigyázó és gátfelügyelő), akik a vízi munkákkal kapcsolatos fölmérést és a helyszíni munkavezetést önállóan végezték. Az 1960-70-es években viszont ismertem több olyan vízmestert, akik a szakterület magas szintű vezetőivé váltak.( Erre később még visszatérünk.) A megszerzett tudás színvonalára jellemző, hogy már 1889-ben Bolla Mihály főmérnök kijelentette, hogy a" rétmesterek úgy el tudják végezni a
