A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Váradi József: Mezőgazdasági vízgazdálkodás lehetőségei
MEZŐGAZDASÁGI VÍZGAZDÁLKODÁS LEHETŐSÉGEI Dr. Váradi József A mezőgazdasági vízgazdálkodás közelmúltja és jelene, de egyre nyilvánvalóbban a jövője is, hol a kezelhetetlenül sok hol a kezelhetetlenül kevés vízről szól. 2010-ben soha nem látott csapadék bőséggel küzdöttünk, 2011 már csapadékszegény volt és most 2012-ben újra csapadék hiánnyal kell szembenéznie a mezőgazdaságnak. Nem megrendítően új fejezete ez a hazai vízgazdálkodásnak. Tudjuk, hogy egy francia szerzetes 1308-ban azt írta magyarországi utazásairól, hogy a világon legtöbb és legjobb hal Magyarországon van (Andrásfalvy Bertalan: Az ártéri gazdálkodásról 2001). Alig négy évvel a szerzetes által tapasztalt halbőséget követően 1312-ben olyan szárazság volt, hogy éhínség pusztított, 1863- ban pedig a csapadékhiány a Velencei tavat úgy kiszárította, hogy szekerekkel keltek át az üres mederben (Réthly Antal: Időjárási események és elemi csapások Magyarországon). Tudjuk a feljegyzésekből, hogy, pusztító éhínséget okozó időszakokat rendszerint a vízhiány, lakásokban a legtöbb kárt pedig a víztöbblet okozta (Dr Szilágyi Tibor: „Időjárási események Kecskeméten a XVII-XIX. században”). Ha mezőgazdasági vízhasznosításról van szó, hajlamosak vagyunk az öntözésre gondolni, pedig természetesen, mind a vízhiánnyal, mid a víztöbblet elleni küzdelemmel egyaránt foglalkozni kell. Ezt a kettős, de egymással szoros kölcsönhatásban lévő tevékenységet nevezzük a vízgazdálkodási törvény szerint, vízkárelhárításnak. Annak ellenére, hogy ez a paradigmaváltással is felérő fogalom már 17 éves, nem állíthatjuk, hogy a mérnöki tervezés és gondolkodás elválaszthatatlan részévé, cselekvést irányító, zsigerileg alkalmazott módszerré vált volna. A vízkészletekkel való gazdálkodás természetesen, vagy végeredményben, csapadékgazdálkodást jelent, de ez talán sehol nem annyira kézenfekvő, mint éppen a mezőgazdaságnál. Mégsem mondhatjuk, hogy a mezőgazdasági termelési gyakorlat, vagy a mezőgazdaságot segítő vízgazdálkodási infrastruktúra ezt a csapadékgazdálkodást egyértelműen szolgálná. A csapadéktevékenység változékonysága tekintetében az okokat nem vizsgáljuk, de azt tapasztaljuk, hogy a szélsőségek előfordulási valószínűsége növekszik. Ennek, a készletekkel való gazdálkodás tekintetében következményei vannak, a szélsőségek gyakoribbá válását egyes vélekedések szerint az éghajlatváltozás idézi elő, ezért annak szcenáriói, a stratégiai tervezési fontos adalékaként veendők figyelembe. Az éghajlat változási következmények rövid összegző bemutatását Nováky Béla munkája nyomán az alábbiakban teszem meg. „Ismereteink szerint a globális melegedés következtében az ország (és a határon túli vízgyűjtők) éghajlata melegebbé és szárazabbá válik, a hőmérséklet minden évszakban nő, az évi csapadék kissé csökken, és átrendeződése lehetséges a téli időszak javára. Gyakoribbá válnak az időjárási szélsőségek (hőhullámok, nagycsapadékok), nő a tartósságuk és intenzitásuk. A változások, a nem éghajlati hatásokkal együtt komoly kihívást jelentenek a vízgazdálkodás számára: nő az ország kiszolgáltatottsága a külföldről érkező vizekkel szemben, nő a vízfogyasztók közti versengés a vízért, megnehezül a vizek jó ökológiai állapotba hozása és tartása, növekszik a vízjárási szélsőségek (árvíz, belvíz, aszály) kockázata. Az alkalmazkodás eljárásai alapvetően azok, amelyek az éghajlat változékonysághoz történő alkalmazkodásban a múltban is eredményeseknek bizonyultak, de szükség lehet új vagy újszerű eljárásokra is, különösen a hasznosítható vízkészletek növelése terén (a csapadék, a belvizek, az országba érkező vizek visszatartása). „ Azt mondhatjuk tehát, hogy a mezőgazdaság szempontjából felértékelődik a csapadékkal való gazdálkodás tudománya, hiszen a télen több, és tenyészidőben gyakoribb 1
