A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Rónay István: Homokhátsági tervek és a Duna-Tisza Csatorna

3700 km2-re csökkent. (5. térkép). A vízpótló létesítményrendszer gerincét a vízátvezetési lehetőséget biztosító vízkivételi mű (tápcsatorna és nyomásközpont), a hozzá csatlakozó nyomóvezetékek, zárt és nyíltszelvényű csatornák, a Dongér főcsatorna, valamint a rendszer területén található meglévő tározók és tározási lehetőségek alkotják. A vízkivételi mű a Duna- völgyi főcsatorna 31+150 km szelvényétől - a hajósi duzzasztó feletti szakasztól indul. Vízszállítása a kidolgozott hét vízgazdálkodási változat szerint (a figyelembe vehető vízpótló tározások függvényében) 2,3 - 6,0 m3/s változhat. A megoldás lényege: a vízpótló mű Jánoshalma és Kéleshalom között olyan geodetikus magasságra - egy emelt vízszintű - tározóba emeli fel a vizet, ahonnan már gravitációs csatornákon lehet a hatásterületen szétosztani a vizet. A rendszer területén három kedvelt üdülőtó található, melyek vízigényét jelenleg felszín alatti vízkészletből biztosítják.

A Duna-Tisza közi hátság vízvisszatartás és vízpótlás megoldása műszaki és pénzügyi megvalósíthatósági tanulmánya 1996-ban készült. [6] A tanulmány figyelembe vette az előzőekben ismertetett tervekben javasolt műszaki megoldásokat, ezen túlmenően a dunai vízrendszerek vízkészletét növelő fejlesztési javaslatokat is. Ennek megfelelően beépítette a tervbe a Foktő-Baráka, a Solti, valamint a Dunaharaszti vízpótló szivattyútelepeket. A terv a korábbi vízpótlási rendszerek közül leginkább a „A Duna-Tisza közi Hátság távlati vízellátásának koncepciója’” c. tanulmány „A” változatának sémáját vette át. Jelentősebb eltérés csak a közép-homokhátsági területen jelent meg. A koncepció - a megbízás szellemének való megfelelés miatt - azt az elvet követte, hogy a vízátvezetés nyomvonalán található tározási lehetőségeket maximálisan kihasználja, azaz tározóból- tározóba emeli tovább a vizet. Ez a megoldás több szivattyútelep beiktatását tette szükségessé (6. térkép). A későbbiekben vizsgálható olyan változat is, amely a tározási lehetőséget a nyomóvezeték leágazásával oldja meg. Ezzel az üzemelési feltételek is jelentős mértékben egyszerűsödnek. A terület D-i részének és a Tisza mentének műszaki megoldása koncepcionálisan az előbb említett „ A” változatnak felelnek meg.

5