A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Dóka Klára: Robot - közmunka - napszámosság
tudtak megegyezni, de az is élesen felmerült, hogy a munkák haszonélvezői fizessék a kiadásokat. 9 9 MOL C 46. (Helytartótanács, kereskedelmi osztály) 1797. 22. kútfő 10 MOL S 12. Div. XI. No. 96: 1-4. 11 MOL C 127. (Hajózási igazgatóság) Berichte...983. 12 A magyar vízszabályozás.191. p. 13 Tenk Béla: Vízszabályozások Tolna megyében a XVIII. században Pécs, 1936. 14 MOL C 129. (Vay Miklós kir. Biztos iratai) 4949/1. A Körösök vidékén harmadik terület, ahol a munkálatok folytak, az Óvári csatorna volt. Ez a vízfolyás a Fekete-Köröst és a Gyepest kötötte össze Bihar és Békés megye területén. Építésének fő célja az volt, hogy rajta keresztül a Fekete-Köröst a Gyepesbe vezessék, és medre tisztítható legyen. Kiemelése azonban hozzájárult a környező mezőgazdasági területek kiszárításához is. 10 Az állami, megyei és uradalmi munkák összefonódásával találkozunk a Lajta szabályozásánál és a Hanságban folyó vizi munkálatoknál is. A Lajta szabályozását osztrák területen a meder kimélyítésével próbáltak megoldani, amit állami pénzen Magyarországon is folytattak. Sopron megyében azonban a pénz rövidesen elfogyott. 11 12 Moson megye vezetősége vette kezébe az ügyet. A magyarországi szakaszon azonban nem a főmedret bővítették, hanem két csatornát ástak: bal oldalon a megyei kanálist, a völggyel párhuzamosan pedig a Rétárkot, Ebbe a munkába kapcsolódott be az uradalom: Magyaróvár és Hegyeshalom között kiásták a jobb oldali lecsapoló csatornát. Hanságban az Eszterházy uradalom kezdeményezett. 1775- ben megépült az Eszterházy csatorna, amely a birtok egy részének vízmentesítését szolgálta. 12 A 19. századi munkálatok bemutatását a Sárvíz szabályozásával kezdjük. A folyó Fejér és Veszprém megyei szakaszát a belvizek és a külvizek sikeres szétválasztásával még a 18. század végén rendezték, de 1779-ben a munka abbamaradt. A hosszabb, Tolna megyei szakaszra már nem került sor, sem a mérnökök, sem a királyi biztosok nem értek el eredményt.. Az anyagi erőforrások előteremtése okozta a gondot, amit végül az érdekeltek hozzájárulásával oldottak meg. 13 1807-ben ugyanis az országgyűlés meghozta a „magánosok költségén létesítendő vízművekről” szóló törvényt, amely lehetőséget adott ilyen esetekben társulatok létesítésére, sőt arra is, hogy azokat bevonják, akik nem akarnak az első körben belépni. 1825-ben ilyen finanszírozással elkészült a mocsár közepén a lecsapoló csatorna, és Beszédes József irányításával 1821-1825 között a Sárvíz mellékágaként a Malomcsatorna is. Hasonló pénzügyi támogatással történt meg a Kapos szabályozása, amit az érdekeltek 1835-ben fejeztek be. 1817-től a hajózás kérdése új perspektívákat kapott. Elkészült az első gőzhajó, amit a Dunán egyre több követett. Nem volt szükség vontató utakra, illetve azok karbantartására sem. A folyamatos hajózáshoz viszont a meder megfelelő sodorvonalát, a vízhozamot biztosítani kellett. Különösen rossz volt a helyzet a Felső-Dunán, ahol a helytartótanács 1830- tól elrendelte a szabályozást, párhuzamművek és sarkantyúk építését. 1821-tól a Paks alatti szakaszon átvágásokat emeletek ki, amelyek rövidebbé tették a hajóutat. Ezeket a hajózást szolgáló, mederszabályozási munkákat csak állami pénzzel lehetett megvalósítani. Mivel a folyó nem volt hajózható, a Felső-Tisza esetében állami segítségre kevésbé számíthattak. 1815-ben Csap és Salamon között átmetszéseket emeltek ki. Ilyen nagy volumenű munkát azonban nem lehetett ingyen közmunkában elvégeztetni. A munka tervezője, Vay Miklós 14 királyi biztos két évre 4500 főt javasolt alkalmazni, akik fizetését a kiemelt föld mennyisége szerint (köbölben) állapította meg. Az összeg egyik felét a vármegyei házipénztárból, a másik felét a sóalapból kívánta megszerezni. Tervezete részletesen foglalkozott a munka technikai részleteivel, a munkaszervezettel, példát adva a 3