A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
2. szekció: Területi vízgazdálkodás - Dr. Dóka Klára: Robot - közmunka - napszámosság
közmunkásokkal kb. 20 km gátat emeltek. 4 A Duna medrének tisztításánál csak állami forrás, a sóalap felhasználása jöhetett szóba. Más finanszírozással, 1795-1802 között épült a Ferenc csatorna, amely Bezdán és Bácsföldvár között kötötte össze a Dunát és a Tiszát, és így megrövidítette a hajóutat. Építésére részvénytársaság alakult, amelynek 1827-ben járt le a koncessziója. 5 4 A magyar vízszabályozás története. Szerk.: Ihrig Dénes. Budapest, 1973. 50. p. 5 A magyar vízszabályozás... 69. p. 6 Zsilinszky Mihály: Vízszabályozási munkálatok száz év előtt Békésmegyében. = Békés Vármegyei Közlemények 1879. 1879. 12., 13. sz. 7 MOL S 12. (Helytartótanácsi térképek) Div. XI. No. 111:2. 8 MOL S 12. Div. X. No. 86:2. A folyók szabályozását megelőzően szükség volt arra, hogy a munkához megfelelő térképek készüljenek. A felmérési munkákat minden esetben a sóalapból vagy más állami forrásból (pl. a kamara pénztárából) finanszírozták. A sóalapból vették meg a különféle mérőműszereket, alkalmanként a munkához használt eszközöket, más állami segítségre azonban nem számíthattak. A Körösök és Berettyó vidéke az országnak az a területe, ahol viszonylag korán igen kevés állami segítséggel hajtották végre a vízszabályozást, ami itt szinte az egész tájat átalakította. Az érdemi munka az l770-es években a Kis-Sárréten kezdődött, Gaszner Lőrinc Bihar és Vertics József Békés-Csongrád megyei mérnökök irányításával. 6 A fő kezdeményező Bihar megye volt, sőt a békéseik, akik féltek az ide zúduló nagyobb mennyiségű víztől, még ellenezték is a rájuk eső rész kiásását. A munkaerőt itt is vármegyei közmunkával fedezték. Mivel két törvényhatóság volt érdekelt, közösen határozták meg az igényeket, és osztották szét a költségeket az egyes települések között. A szerszámok, felszerelések árát a vármegyei házi pénztárból fedezték. Ajobbágyok munkája a vízszabályozásoknál kevésséjöhetett számításba, mivel Mária Terézia 1767-ben meghatározta és egyúttal korlátozta a robot mennyiségét. Rendelkezése szerint egész telkes jobbágynak évi 52 nap igás vagy 104 nap gyalogrobotot kellett teljesíteni, míg a zsellérek, attól függően, hogy volt-e házuk, 18 illetve 12 kézi napot robotoltak. Vármegyei közmunkára a robot napokból nem lehetett igénybe venni, sőt az is problémát okozott, ha a közmunkát dologidőben (pl. aratáskor) végezték. Mivel e munkaformát 1844-ig törvény nem határozta meg, sok volt a visszaélés. Ha a tiltakozások ellenére valamely szabályozásnál okvetlenül szükség volt nagyobb számban ilyen munkásokra, akkor úgy kompenzálták őket, hogy részben vagy teljes egészében állami vagy vármegyei forrásokból fizetést kaptak. Más volt a helyzet a jobbágyok munkaerejének felhasználásával, ha olyan területen folyt a szabályozás, ami uradalmi birtok volt. Ilyenkor a földesúr joga volt, hogy jobbágyai robot erejét földművelésre vagy vízi munkálatokra használja-e. Ebből a szempontból említhetjük a Gyula környéki ásásokat, amelyek eredményei a Harruckern, később Wenckheim birtok művelhető területeit gyarapították. 7 Ismét más elbírálás alá estek a munkálatok, ha azok egyetlen közösség vagy település érdekeit szolgálták. Ilyen volt a csabai csatorna, amely Békés és Gyula között az ősi Fábián fok medrében haladt, és élővízzel látta el a várost. Folyamatos karbantartása szükséges volt, amit Csaba mezőváros lakóinak kellett megoldani. 8 Gyakran előfordult az is, hogy a különböző érdekek összefonódtak. Ezt látjuk Berettyó esetében is, amelynek ügyével Gaszner Lőrinc az 1780-as évektől foglalkozott. Itt Bihar, Heves, Szabolcs megye és a Jász-Kun kerület volt érdekelt. Az általa tervezett szabályozott, csatornázott Berettyó lecsapolta volna a mocsarakat az összes érintett törvényhatóságban. 1795-ben az érdekeltek Turkevén gyűlést tartottak, ahol a megyénkénti hozzájárulásban nem 2
