A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

1. szekció: A vízkárelhárítási szakterület időszerű feladatai - Felkai Beáta Olga (AKI Pénzügypolitikai Osztály) - Nagy Lászó (BME): A Cibakházi gátszakadás 1895

A gátőr azonnal hírt adott telefonon az igazgatónak és Schváb Gyula közvetlenül veszélyeztetett nagybirtokosnak. A főmérnök Ottó Sándor aludt. Nyugalomra tért akkor, midőn előtte való nap nyilvánosan kijelenti, hogy fél ezen gátszakadástól. Az álmából felriasztott földbirtokos azonnal a vész színhelyére sietett. Ott találta ugyan az igazgatót, de teljesen tétlenül. „Védőszert, karót, zsákot, deszkát ide!” kiáltja a laikus földbirtokos. „Nincs semmi” volt a gátvédésre hivatott és érte minden tekintetben felelős igazgató felelete. „Na akkor menjen innen, mert magát használjuk fel védanyagul” - viszonozza az elkeseredett földbirtokos s vészt jósló helyesléssel kísérte e szavakat a gyülekező lakosság. Az igazgató el is bújt a lakásába.

A százával rohanó nép minden vezető és védanyag nélkül eredménytelen munkára volt kárhoztatva. S bár dr. Hajdú József főszolgabíró buzdító szavára mint serény hangyaboly fogott a munkához, munkájának nem lett eredménye: 9600 hold buja vetéstől hullámzó föld csakhamar víz alá került!

„Mentsük meg legalább a Tiszaföldvári határt!” - hangzott a jelszó s rohant a százakra szaporodott munkáskéz a holt Tisza elhanyagolt gátjának védelmére. S bár emberfeletti volt a kifejtett munka, - de ennek sem volt eredménye. Ez a gát két helyen - a belvíz levezetésére szolgáló csatorna által el volt vágva s ezt sem töltette be előre az igazgató mérnök, sőt védanyagot sem rakatott mellé s így a holt Tisza medrébe 20 méter eséssel rohanó árt itt sem bírták feltartóztatni - a víz Tiszaföldvár határára kezdett nyomulni.

„Végünk van, mentsük meg legalább községünket!” hangzott az ernyedetlenül munkálkodó előljárósági tagok felhívása s a nép átkozva megrontóját, az igazgató mérnököt, sietett lakásai védelmére.

E közben kivirradt. A lázasan munkálkodó nép között csakhamar ott termett a vármegye közszeretetben álló főispánja Almássy Géza, Kövér Miklós, Kövér János, csakhamar ott termett Hieronymi Károly

1 is s buzdítva, vigasztalva a népet, irányt adtak a védekezésnek. Sürgöny, sürgöny után ment mindenfelé és csakhamar két század gyalogság és egy század utász jött a szorongatott nép segítségére

2

. Megjelentek a vármegye jelesei: Kovács Lajos, kir. főmérnök, majd Fekete Márton miniszteri biztos s lázas tevékenységgel fogtak hozzá a védelem helyes vezetéséhez. Támogatták a fáradtságot nem ismerő s folyton a szükség helyén ide-oda járó főszolgabírót intézkedéseiben.

1 1895. január 15-ig belügyminiszter a Magyar Mérnök- és Építészegylet elnöke, a Duna-Tisza- csatorna megvalósítása érdekében fáradozott.

2 A vezetőiknek a vezeték neve és beosztása maradt fenn: Dücs és Szlimák kapitányok, Skoffó és Patricska főhadnagyok, valamint Müller hadnagy.

3 Első becslés alapján 9200 ha, későbbi felmérés kimutatta, hogy 4930 hektár került víz alá.

A két község csakhamar körül lett zárva vízzel; rövid 24 óra alatt 16 ezer hold

3 kitűnő minőségű szántóföldet borítottak el a 3-4 öl magas vízhullámok s a 24 óra múlva keletkezett s majdnem 48 óráig tartott orkánszerű szélvész által korbácsolt hullámok oly erővel kezdték rombolni a különben magas parton fekvő házakat, hogy a lakosság teljesen fejét vesztette s már csupán életének megmentéséről kezdett gondolkozni.

Az ernyedetlenül munkálkodó, buzdító, vigasztaló elöljáróság, de különösen a már említett urak nyugodtsága visszaadta a népnek önuralmát, folytatta megkezdett védmunkáját s Isten diadalt szerzett néki.”