A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)

10. szekció: A vízgazdálkodás története - Dr. Varga György (VÍZ-SZK Mérnökszakértői Kft.): A nevezetes vízügyi személyekkel való találkozásaim története

2.11. Albert Flórián Albert Flórián bátyjával együtt jártunk a Bajai III. Béla gimnáziumban. A Bajai Honvéd ifjúsági keretében edzésre mentünk 1952-ben. A kerítésre támaszkodott a 11 éves Flórián. Bátyja rámutatott az öcsére, Ő a Flórián. A labdarúgással kapcsolatos érdeklődésére nem utalt. A bátyja hamar maghalt villamos balesetben (előzőleg az FTC II.-ben szerepelt). Az említett ifjúsági csapatban kapus voltam, mellette a Bajai Honvédban úsztam és vízilabdáztam (szintén kapusként), a Bajai Dózsában pedig kardvívóként működtem, matematikai versenyekre és az iskolába jártam. Hogyan volt mindezekre időm? A magyarázat egyszerű: nem volt televízió és internet. Később Albert Flóriánt válogatott és FTC meccseken láttam játszani. Utóbbihoz tartozik, hogy kb. 1969-ben Szombathelyen szemlélhettem a játékát közelből. Az FTC 2:1-re győzött. Jelen és más történeti tárgyi dolgozattak az a célom, hogy részvevőként bemutassam a vízügy történetének egy részletét, mint akinek az apja és anyai nagyapja is a vízügyben dolgozott. Mellékesen „emléktáblát” szeretnék állítani magamról. IRODALOM 1. Árpási Zoltán: Mosonyi Emil a vízépítés professzora. Kossuth Kiadó, 2006. 2. Dr. Hajós Béla: Emlékbeszéd Dégen Imre halála 25. évfordulóján (2002.06.14.) Hidrológiai Tájékoztató. 3. Dr. Vágás István: Vízügyeink egykori vezetője: Dégen Imre. Mérnök Újság 2002. június, 36. oldal. 4. Kováts Gábor: Gondolatok a magyar vízgazdálkodás hosszú távú stratégiájához - I. Mérnök Újság, 2009. szeptember. 5. Dr. Vágás István: Dr. Mosonyi Emil. Mérnök Újság, 2009. június, 22. oldal. 6. Dr. Vágás István: Vízügyünk XX. századi nagyjai. Mérnök Újság, 2010. november, 42. oldal. 7. Dr. Kováts Gábor: Kell-e nekünk „dégeni” vízgazdálkodás? Mérnök Újság, 2011. december, 34. oldal. 7

Next

/
Thumbnails
Contents