A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
10. szekció: A vízgazdálkodás története - Gerencsér Árpád: A magyar vízgazdálkodás eredményei az 1945-90-es időszakban
gazdaságos megoldást jelentett a bányászat által kiemelt, kiváló minőségű karsztvizek egy részének felhasználása a rendszerek vízbázisaként. ( Tatabánya, Kincsesbánya, Nyirád. ) Nagy jelentőségű volt a községek vízellátásának fejlesztésében a vízi közmű-társulatok szervező munkája, amely a helyi érdekek és pénzek összefogásával országosan és a Balaton térségében is felgyorsította a fejlődést. A 70-es években a lendületlen mennyiségi fejlődés mellett a minőségi és a gazdaságos szolgáltatás biztosítása került előtérbe. A szolgáltatott víz minőségének rendszeres ellenőrzése, a működtetés automatizálása került előtérbe. 1990 év végére a lakások 84%- a városokban, a falvakban 51%- a közüzemi rendszerből kapta a vizet. Összességében a magyar lakosság 92%-a volt ellátva. Az ellátottságban viszont elég nagy eltérés mutatkozott. Budapesten a lakosok 97,3%-a, a Csongrád megyei falvakban lakóknak pedig csak 34%-a volt ellátva. Ebben az időszakra a lakások 77%- a fürdőszobával rendelkezett. Ezt az is elősegítette, hogy az 1960-ban indított, 15- éves lakásépítési programban (évente 80-90 ezer új lakás) már összkonfortos lakások építését biztosította. A fejlesztés nagyságát talán az érzékezteti legjobban, ha megjegyezzük, hogy 1960 és 1990 között a vízvezeték hálózat hosszát 43 ezer kilométerrel bővítették. ( Az Egyenlítő hossza 40077 km! ) E nagyjelentőségű program mellett természetesen hiányosságok is jelentkeztek. Több helyen nem épült meg az első ütemben a szükséges víztisztító egység és például a „tűrt” mértékű vastartalom - a háziasszonyok bosszúságára - besárgította a fehér nemüket, több helyen az akkori szabványban előirt nitrátnál ( 40 mg/l ) vagy természetesen előforduló arzénből magasabb értékeket mértek. Ezek miatt széleskörű program indult az úgynevezett „veszélyeztetett településeken” a vízminőség javítására. ( Megjegyzem, hogy ebben az időben az Egyesült Királyságban a nitrát tartalom 60 mg/l engedélyezett értéke mellett sem jeleztek egészségügyi károsodásokat.) HÉVÍZHASZNOSÍTÁS Köztudott, hogy hazánk geológiai adottsága folytán gazdag termálvizekben. Az erre épült fürdőkultúra emlékei a Római Birodalom korszakából, majd a török megszállás időszakából származnak. Újabb fejlődés a XIX század második felében indult meg. Hévizeink feltáró kutatása 1866-ban a harkányi Zsigmondy-kúttal és a Margit-szigeti kutakkal kezdődött 1945-ben 67 db, 1985-ben 1016 db hévízkutat tartottak nyilván. A hévízkutak vízének jelentősebb részét ivóvízellátásra, fürdőellátásra és a mezőgazdaságnál hasznosítják. Ez utóbbi céljából az 1960-70-es években állami támogatással termelő szövetkezetek létesítettek hévízkutakat, valamint a meddő kőolajkutató furások kútjait térítésmentesen is megkapták. 1990-re Magyarország a mezőgazdasági földhőhasznosítás terén a világon az elsők közé került. A fürdők egyidejű befogadóképessége 1960-ban 276 ezer fő, 1985-ben 441 ezer fő volt. CSATORNÁZÁS, SZENNYVÍZTISZTÍTÁS A csatornázás hazánkban a XIX század közepén kezdődött s kiegyezés után vált tervszerűbbé.. Ebben a városiasodás és a járványok gyakorisága volt a „ fejlődés motorja”. A munkák elsősorban a Fővárosra és néhány nagyobb városra koncentrálódtak. (A pesti oldal csatornázásának kezdete 1869.) 7
