A Magyar Hidrológiai Társaság XXX. Országos Vándorgyűlése (Kaposvár, 2012. július 4-6.)
10. szekció: A vízgazdálkodás története - Gerencsér Árpád: A magyar vízgazdálkodás eredményei az 1945-90-es időszakban
Az 1940-es évekbeni helyzetet Dr Juhász Endre így jellemzi: „a 120 darab, tízezer főnél nagyobb település közül csupán csapadékvíz elvezetéssel 12 település, míg szennyvízcsatorna-hálózattal 26 rendelkezett.” A népesség ellátottságára vonatkozó mutató 20% alatt maradt. A vízműkapacitás hétszer nagyobb volt, mint a szennyvíztisztítók kapacitása. Fővárosban az összegyűjtött s elvezetett szennyvíz tisztítatlanul ömlött a Dunába. A közcsatorna hálózat hossza mintegy 2000 km volt 1945-ben. A II Világháború a közcsatornákban isjelentős károkat okozott. 1950-ig lényegében a háborús károk ujjá építésére került sor. Érdemi fejlesztésre nem került sor. A gyorsabb ütemű csatornaépítés az 1970-es években indult el és évente 300-400 km közcsatorna épült meg. 1990 év végére a közcsatornák hossza elérte a 15 ezer km-t és erre 1,6 millió lakás (54%) csatlakozott. A csatornázottságban természetesen lényeges különbség jelentkezett a városi és a falusi településeknél. A városokban a lakosság ellátottsága elérte a 52%- ot , de több városban már a 90% körül alakult. A falvakban viszont országos átlagban a lakásoknak csak 3,5%-a volt a közcsatornára kapcsolva, de a falvak közt is van jó néhány, ahol a lakások zöme a közcsatornára csatlakozik. A községekben és városok családiházas részeinél a közcsatornára való csatlakozás helyett a telkeken való egyedi tisztítást és elhelyezést alkalmazták. Sajnos e megoldás a szakszerűtlen kivitelezések miatt, valamint a miatt, hogy olyan helyeken is alkalmazták, ahol az ivóvíz készleteket veszélyezteti, vagy magas talajvízállású térségekben a szakszerű szikkasztás lehetetlen. (Megjegyzem, hogy a fejlett országokban a korszerű. egyedi szennyvíztisztítást „ teljes értékűnek „ tekintik.) Kiemelt fejlesztés valósult meg a Balaton és a Velence térségében, ahol regionális csatornarendszerek épültek. Ahol a tisztított szennyvizek más vízgyűjtőkbe való kivezetés nem volt gazdaságos, ott részleges III tisztítást (foszfor eltávolítás) is biztosító szennyvíztisztítást valósítottak meg s ezzel elérték, hogy Tó eutrofizációja lelassult, vagy talán meg is állt és a Balaton vízminősége még a nyári szezon végén is kedvező lett. A szennyvíztisztítás A szennyvíztisztítást 1945 -ig csak néhány kisebb településen valósították meg, s ott is csak egyszerű technológiával és minimális kapacitással. (Miskolc , Pécs Sopron, Székesfehérvár, Eger,Debrecen, stb.)A nagyobb folyók mellé települt városoknál az volt a szemlélet - például Budapesten -, hogy „főváros abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Volga után Európa második legnagyobb recipiense (befogadója) mellett fekszik, ami a költséges biológiai szennyvíztisztító berendezések létesítését feleslegessé teszi” (Dr Maucha Rezső főtanácsos) sőt a tisztítatlan szennyvíz kedvezően a halállomány növeléséhez. Megjegyzem, hogy a BME vizsgálata szerint a budapesti szennyvíz hatása Érdnél már alig volt kimutatható a Központi Szennyvíztisztító Telep megépülte előtt. A kis vízhozamú folyóink és patakjaink vízminőségét viszont már kisebb szennyvízbeeresztések is lerontották. (Például a Sajó, a Marcal, stb.) A hazai közüzemi szennyvíztisztítási program az 1960-as években gyorsult fel. Jelentős telepek épültek. Például a Pécsi 1962, Délpesti 1965, az Északpesti 1980, a Székesfehérvári 1968, Veszprémi 1872 és 81. Komplex csatornázási és szennyvíztisztítási programok valósultak meg a Velence tó és a Balaton körül. A 70-es évektől a gyulai és a kecskeméti „ kísérleti” telepek kedvező tapasztalatai alapján létesült szennyvízöntöző rendszer, Összességében 1990-ig az ország 328 különböző nagyságú és technológiájú szennyvíztisztító telep létesült, melyek összesen mintegy 1,5 millió m3 szennyvizet képes naponta megtisztítani. A nagyarányú, de még sem elégséges fejlesztés mellett nem sikerült véglegesen, megnyugtatóan és gazdaságosan megoldani a már működő telepeken a tisztítás során 8
