A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

5. szekció: Területi vízgazdálkodás - Horváth Emil (KÖDUKÖVIZIG) - Kern Zoltán (ELTE) - Morgós András (Tokyo University of the Arts) - Grynaeus András (Magyar Dendrokronológiai Laboratórium): A Balaton természetes vízkészlet-változásának rekonstrukciója 1601-től, tölgyek évgyűrű vastagsága alapján

Kutatások A Balatonról könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre, ami a tó geológiájával, kialakulásával, hidrológiájával, vízrajzával, társadalmi-gazdasági szerepével foglalkozik. A tó geológiai kormeghatározására a múlt század első évtizedeiben került sor [Cholnoky 1918] ennek alapján mintegy 20000 évesre becsülik, s a mai, összefüggő vízfelület „…mintegy 7000-5000 évvel ezelőtt alakulhatott ki a holocénben, vagyis a mai tóforma ettől az időtől létezik” [Virág 2005]. A tó sekély, átlagos vízmélysége a siófoki 100 cm-es vízállásnál (104,41 m B. f.) 3,52 m, éppen ezért, a vízjárása az időjárás változásaira érzékeny. Az 1950-es években kezdődő pollenvizsgálatok új elemet jelentettek a tó történeti kutatásában, ami a nagyléptékű geológiai korszakokat képes volt finomítani, így már következtetni lehetett a környezet klimatikus viszonyaira, s bizonyos mértékig a vízjárástendenciákra. A Balatonnal kapcsolatos kutatások egy része mindinkább a tó évszázados (évezredes) vízjárásának felderítésére törekszik, abból a felismerésből, hogy ennek birtokában képet kaphatunk a múlt éghajlatáról, illetve annak ingadozásáról (a kettő közötti különbségre fontos felhívni a figyelmet, különösen a mai, „klímaváltozásos” világban). Három tudományterület eredményeit kívánjuk felhasználni és egybevetni,.a régészetét, a hidrológiáét és a dendrokronológiáét. Ahogyan haladunk visszafelé az időben, egyre kevesebb közvetlen információ áll rendelkezésre a tó vízszintjeire vonatkozóan. Az utóbbi 150 évről pontos vízrajzi, hidrológiai adatokkal, az elmúlt 7000 évről – amióta a tó jelenlegi formájú – egyre több régészeti, illetve geológiai adatokkal rendelkezünk. Elsőként a hidrológiai, vízrajzi észlelésekről érdemes szólnunk. A folyamatos vízállás észlelés 1863-ban kezdődött a Balatonon, a siófoki zsilip üzembe állításával (ekkortól számítjuk a tó mesterséges vízszinttartását). Megbízható, de szórványos mérési adatok a 19. század első felétől állnak rendelkezésre a vízállásról, geodéziai szintezések formájában. [Lotz 1974] A vízháztartási adatok pontos számítására 1921-től van mód, ami a vízjárásra vonatkozóan fontos információ. E szerint: az egyenlet bevételi oldalát a tóra hulló csapadék és a hozzáfolyás adja, míg a kiadási oldalt a párolgás, a vízlevezetés (a Sió csatornán) és a tóból történő vízfelhasználás képezi. A vizsgálatok szerint, a tó lefolyásos: átlagosan a tóra hulló éves csapadékmennyiség (599-622 mm) növeli a vízszintet. Tanulmányunkban nem kívánunk foglalkozni a tó kialakulásával, a környezet morfológiai adottságaival, csupán egy, a számunkra fontos tényre fel kívánjuk hívni a figyelmet. Ellentétben azzal a megállapítással, hogy a déli part magas turzásai miatt „… a Balatonnak természetes lefolyása sohasem volt.” [Bendefy 1968], véleményünk szerint a „sohasem” pontatlan megállapítás, ellentmondanak ennek az elmúlt 2000 év írásos feljegyzései is. A természetes lefolyásra egy hely mutatkozott lehetségesnek, a siófoki szelvény, ahol a turzás gerincmagassága rövid szakaszon a 105 m B. f. körüli szintre csökken. Az e szint fölötti vizek mindenkor túlfolyhattak a Kapos-völgy irányába. Ezt bizonyítja az I. katonai felmérés (1783.) térképlapja, – amelyre digitális formában vittük fel a rétegvonalakat (1. ábra). 2