A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

2. szekció: A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés időszerű feladatai - Dr. Orlóci István (nyugdíjas) - Dr. Szlávik Lajos (EJF): Gondolatok a vízgazdálkodási politikáról

4.1. A vízgazdálkodás informatikai és intézményi rendszerének fejlesztése Ezt a kérdést illetően nem a közelmúlti hibás döntések korrekcióján van a hangsúly, hanem a nemzetközi tendenciákkal is összhangban, a fenntartható fejlődés eszméjét gyakorlattá váltó integrált vízgazdálkodás alapfeltételének megteremtésén. A víz a társadalomnak olyan közös érdekű természeti készlete, aminek igénybevétele (a törvény szabta feltételekkel) minden állampolgár joga. (Ezt már a rómaiak is törvénybe foglalták). Ebből következően a vízkészlet nem tulajdonítható el, nem sajátítható ki, tehát nem vonható be egyetlen, zárt gazdálkodási (döntési) körbe sem. Magyarországon – világszerte az elsők között – először 1848-ban, majd 1885-ben törvénnyel és intézményi fejlesztéssel kísérelték meg a vízviszonyokat (érdekkapcsolatokat) teljes körűen szabályozni; a konfliktusok azonban a gazdaság fejlődésével változatlanul jelentkeztek. Az elmúlt évtizedekben egyre több országban alkottak vízjogi törvényt, hoztak létre központi vízügyi hivatalokat a jogszerű vízhasználók biztonságának növelésére (a vízgazdálkodási döntések kockázatának csökkentésére). Rövidebb-hosszabb idő alatt mindenütt beigazolódott, hogy a törvényekkel vagy intézményekkel nem lehet bonyolult kölcsönhatású folyamatokat eredményesen szabályozni. Különösen sikertelen ez a szándék, ha a vízkészletekkel összefüggő viszonyokat több törvény és több különböző intézmény jogosult vezérelni. A vízgazdálkodási konfliktusok csökkentésének és megelőzésének lehetséges módját a gazdálkodás lényegi sajátosságában kell keresni. Nevezetesen abban, hogy a vízigények kielégítése érdekében nemcsak a gazdasági erőforrásokkal és eszközökkel, hanem a vízkészlettel is gazdálkodni kell. Mint minden más gazdálkodásnak, a vízkészlet-gazdálkodásnak is alapvető feltételei a gazdálkodási célt kielégítő nyilvántartások és mérlegek. Különösen hangsúlyozni kell azt, hogy a nyilvántartásokban nem a hidrológiai adottság természetes mennyiségeit vagy minőségeit, hanem azok társadalmi jelentőségű tulajdonságait kell folyamatosan számba venni. A víz használati és kockázati értékeit, valamint ökológiai szerepét ugyanis nem egyes fizikai, kémiai vagy biológiai sajátosságok hordozzák, hanem ezek többféle paraméter által meghatározott értékintervallumainak kombinációi. Ugyanígy a gazdálkodási döntéseket megalapozó mérlegekben a felhasznált gazdasági eszközökkel szemben az eredmények társadalmi értékeit kell megjeleníteni. A vízgazdálkodásban (mint általában a gazdaság minden területén) az érdekeltek szerint tagolt döntési rendszer a hatékony fejlődés szükséges feltétele. Ez azonban nem elégséges feltétel, mert a konfliktusok megelőzésének nélkülözhetetlen feltétele az a központi informatikai rendszer, amelyik folyamatában követi a vízkészletek alakulását, és ismeretet szolgáltat valamennyi érdekelt számára ahhoz, hogy a döntéssel járó externalitást és kockázatot számszerűsíteni tudja. Az egységes vízgazdálkodási információrendszer nélkülözhetetlen eszköz a kormányzat számára is, mert csak ebből határozható meg tárgyszerűen a gazdálkodás jogi és közgazdasági szabályozásának indokoltsága és iránya. A vízkészletekkel történő gazdálkodás fejlesztésénél már számos ország a vázolt elvek mentén indult el, felhasználva többek között a korábbi magyar elméleti és módszertani tapasztalatokat is. A gazdálkodás nélkülözhetetlen eleme a terv, ami szintetizálja a vízhez fűződő számos érdeket, és kifejezi (a tulajdon jellegének megfelelően) a közösség szándékait. A vízgazdálkodási tervezés állandó intézményt kíván. A kormányzati döntéseket megalapozó elemző, tervező és utóértékelő munka nem végezhető el az államigazgatás hivatali asztalain, sem pedig eseti bizottságok vagy vállalkozások közbejöttével. 4.2. A közszolgáltatások rendszerének fejlesztése Ebben a kérdésben elsősorban a közegészségügyi és környezetvédelmi célú vízellátási, szennyvízelhelyezési és rekreációs szolgáltatásokkal, valamint az élet- és vagyonbiztonságot megteremtő vízkárelhárítással kell foglalkozni. Mindkét feladatkörre általánosan jellemző az állam differenciált, de nagymértékű és gyors „kivonulása”, sajnos úgy, hogy többnyire felkészületlen polgárokra és helyi közösségekre bízta az igényeik kielégítését. A területenként, tájanként igen eltérő vízgazdálkodási 14