A Magyar Hidrológiai Társaság XXIX. Országos Vándorgyűlése (Eger, 2011. július 6-8.)

13. szekció: A magyar vízgazdálkodás története - Szlabócky Pál (nyugdíjas): Pazár István sokoldalú mérnök-zseni hidrológiai munkássága

haszontalanul elfolyik. (Ez a kérdés csak a 70-es évek közepén kerül újból terítékre.) Ebben a tanulmányban is, de főként a következő csoportba soroltaknál több helyen is kifejti: a nagy területen terjeszkedő alföldi városok ivóvíz beszerzését nem újabb és újabb egyedi kutak fúrásával kell megoldani, hanem központosított kútcsoportokra alapozott egységes víztermelő, tároló és kezelő elosztó rendszerek létesítésével. A vízjogi törvény, a hatósági tevékenység hiányosságai, a vállalkozók tudatlansága és könnyelműsége sok indokolatlan kútfúrási kudarchoz vezetett. A tanulmány 70 település kb. 90 kútfúrását sorolja fel. Néhány kútkiképzési rajzokat is közöl. (Börgönd, Buziás, Debrecen, Mezőhegyes, Szigetvár.) Kiemeli a gázos kutakat, valamint a rövid használat után felére apadt artézi kutakat. (Baja, Báska, Békéscsaba, Szeged, Törökszentmiklós.) Csak 600 m alatti mélységből várható túlfolyó víz a Bácskában, Hajdúságban, Szabolcsban, Szatmárban. A szakszerűtlen kútfej és gépészet kialakítása miatt nem ritkák a naponkénti kútleállások. Elemzi a vízjogi törvény ezirányú hiányosságait, az „egyszerűbb képzettségű mélyfúró vállalkozók” végső soron önmagukra is káros érdekszemléletét. „mióta a földmívelésügyi miniszter a községeknek díjtalanul bocsátja rendelkezésükre… geológus és mérnök szakértőit, kimutathatóan javult a helyzet.” Foglalkozik a mélységi vizek genetikai főtípusaival a hegyvidéki megyék, alfölditől eltérő geohidrológiai viszonyaival. Földtani szelvény ábrázolási technikáján meglátszik az angolszász irodalom tanulmányozása (5. ábra). Közel száz kút fúrásáról szól oly közvetlen részletességgel, ami csak úgy lehetséges, ha ezek mindegyikénél jelen volt. 3